Xiaomi Mi 6 - helyi kiskirály

A Xiaomi csúcskészüléke egészen kiváló, a legújabb hardveres alapokra helyezett prémium készülék, továbbra is meglepően kedvező árazással, és némileg komplikáltabb lokalizálási lehetőségekkel.

Hirdetés

MIUI 8.2, szoftverek

A legfrissebb Androidos alapokra húzott felhasználói felület továbbra is letisztult, széleskörűen testreszabható és kézenfekvő. A zároltképernyőn alapvetően váltakozó háttérképek örvendeztetik meg a felhasználót, amelyeket ki is kapcsolhatunk, ha annyira mégsem örvendezünk a meglepetésszerű háttereknek. A kamera gyorsindítása beállítható a hangerőgombok dupla lenyomására, valamint jobbra húzva a kijelzőt a távirányítóhoz juthatunk, balra pedig a kamera kerül elő.


[+]

Alkalmazásmenü továbbra sincs, minden ikon és widget a főképernyőkről érhető el, mellesleg a java értelemszerűen mappázva. Az értesítősáv kétfázisú, de klasszikus MIUI felülettel rendelkezik. Az első négy, tetszőlegesen kiválasztott gyorskapcsoló és az értesítések az első fázisban gördülnek elő, míg a többi készség a második fázisban. Kérhetünk egyébként kétoldalas elrendezést, ekkor az értesítések és gyorskapcsolók két külön oldalra kerülnek, ezek között oldalirányú lapozással válthatunk. Az állapotsáv tartalma és a megjelenített információk jellege szintén egyéni elbírálás alá esik.


[+]

Egyéb preferenciáinkat az Additional Settings menüben tudjuk megadni, ahogy a kisegítő és extra lehetőségek is jobbára ide kerültek. A Quick Ball néhány funkciót tesz könnyen elérhetővé, mint a képernyőkép készítése, illetve a kijelző lezárása, valamint a navigációs gombok jelennek meg tetszőleges elrendezésben. Képernyőfelvételt mellesleg úgy is készíthetünk, hogy három ujjal húzzuk le a kijelzőt, amennyibe ezt a következő menüpontban engedélyezzük.


[+]

Akad egy kellemes képessége a rendszernek, ami újdonság, ez pedig az akkumulátor töltöttségi szintjének grafikus kijelzése a képernyő legtetején található színes csík formájában. Értelemszerűen faltól falig zöld csíkkal indul a dolog, majd ez arányosan csökken a telep maradék kapacitásának függvényében. Az értesítő LED sajnos csak egy színben képes értesíteni, ellenben beállíthatjuk, hogy pulzáljon is, plusz töltés közben nem okvetlenül kell világítania. A navigációs gombok sorrendjének módosíthatóságáról és érintési funkcióiról már megemlékeztünk, de ha átállítanánk valamit, azt is itt fogjuk tudni megtenni. Az egykezes mód a Home gombtól kiinduló mozdulattal aktiválható, ekkor maximum 3,5 hüvelykesre kicsinyíthetjük a kijelzőt, az alapbeállítás viszont 4 hüvelyk.


[+]

A gyári alkalmazások nagy részével nem sokra megyünk, lényegében a túlnyomó többségükről azt sem tudjuk, hogy micsoda, a szükséges eszközök viszont rendelkezésre állnak, mint fájlkezelő, számológép, amihez majdnem egész oldalas, áttetsző widget is jár, valamint valutaváltó, adókalkulátor és mértékegységváltó opció. Van iránytű, hangrögzítő és infra alapú távirányító, plusz e-mail kliens, amibe nem nagyon sikerült beügyeskedni a Gmail fiókot, ami viszont Gmailben, vagy tetszőleges kliensben természetesen kiválóan menni fog. Ha megérkezik a global ROM, akkor valószínűleg a csak Kínában értelmezhető alkalmazások zöme eltűnik.


[+]

A Security app egy igen sokrétű erőforrás- és adatforgalom-kezelő, ahol többek között alkalmazásokat is klónozhatunk. Ez még önmagában nem jelenti a másodlagos, biztonságos tárhely létrehozását, amire szintén van mód: Beállítások, Second Space. Ennek védelmére új PIN kódot kell megadnunk, oda-vissza történik a hitelesítés a két felület közötti váltáskor, de e nélkül is levédhetünk egyes alkalmazásokat az elsődleges felületen. Van még jegyzet, amiből nem szükséges újat letölteni, illetve a gyári naptár is hajlandó együttműködni a Google fiókkal. A WPS Office szintén nemzetközi verzióban áll rendelkezésre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Ezért nem vízálló a Xiaomi Mi 6

    Pedig majdnem, leszámítva egy tényezőt, ami miatt a készülék csak hitelesítés nélküli, cseppálló besorolást kaphatott.

  • Volt, nincs kerámia Mi 6

    A Xiaomi csúcskészülékének luxusvariánsa nem sikerült annyira luxusra, hogy ne kapkodták volna el egy szempillantás alatt.

  • Snapdragon 660-at kaphat a Mi 6c

    Nemrég, a Xiaomi saját SoC-jével mutatkozott be a Mi 5c, most viszont úgy tűnik, hogy a közelgő utód a Qualcomm megoldásával fog ketyegni.

  • Xiaomi Mi 5c - a legújabb kínai hullám

    A Surge S1 lapkával együtt debütált a felső-középkategóriás készülék, a remek minőség és a hozzá tartozó, barátságos árcímke megvan, a B20 és a kiemelkedő üzemidő azonban nincs.

Előzmények

  • Jerry vs. Mi 6

    Zack (aki szokta magát Jerrynek is nevezni) most a Xiaomi zsírúj csúcskészülékét karcolgatja és hajlítgatja. Nyilván az emberiségért.

  • Készlethiány a Mi 6-ból is?

    A Mi Mix után a Xiaomi aktuális csúcsmobilja is megszenved a vásárlói igények teljesítésével, írja egy kínai forrás.

  • Xiaomi Mi Note 2 - a keret nélküliség árnyékában

    A kínai gyártó új csúcsmobilja nagyon jó adottságokkal bír, viszont egyáltalán nem olcsó, ehhez képest pedig vannak kellemetlen hibái.

Hirdetés