Xiaomi 13 - felnőni nehéz

A kínaiak viszonylag kompakt csúcsmodellje a Leica kamerára és a Snapdragon 8 Gen 2-re helyezi a hangsúlyt, s más hasznos újítások is érkeztek bele, mégsem lett tökéletes a végeredmény.

Bevezető, külső, doboz

Ha unalmasnak találjuk, hogy a két vezető gyártónál évről évre alig változik valami a csúcskészülékek megjelenésében, érdemes a globális harmadik Xiaomi termékeit megnézni. A Xiaomi Mi 11 méretes alapmodellje után kompakt mérettel érkezett meg a Mi előtagot nevéből már elhagyó 12 tavaly, hogy aztán visszanőjön kicsit a Xiaomi 13 idénre. Az ívelt szélű kijelző helyett idén az alapmodellbe sík panel került, egész egyenes kerettel, a hátlapon pedig egy négyzetben elrendezett kameraszigettel, melyek együtt inkább eredményezik azt, hogy az aktuális iPhone és Galaxy S generáció keverékének tűnik a Xiaomi 13, mint bárminek a kínai cég elmúlt éveinek terméséből.

Xiaomi 13 a kezemben
Xiaomi 13 a kezemben [+]

Persze nem feltétlenül probléma a drasztikusabb dizájnváltás, a 6,36 hüvelykes képátlóval az OLED panel továbbra is a kompaktabb androidos készülékek között marad, az ívelt szélek elhagyásával pedig könnyebb kézben tartani a telefont és nőtt a ténylegesen kihasználható képernyőfelület mérete is. A megjelenítő továbbra is illik az élmezőnybe: FHD+ felbontás (1080 x 2400 pixel, 414 ppi), 120 Hz-es frissítés, Dolby Vision, HDR10, HDR10+, HLG, 9:20-as képarány, 1900 nites pontszerű fehér fénysűrűséget megközelítő fényesség, apró lyuk az előlapi kamerának és egy új környezeti színérzékelő szenzor, mellyel képes a panel a környezeti fényekhez igazítani a színhőmérsékletet. Az egyetlen hiányzó pont az, hogy a panel nem LTPO, így a minimum frissítés 60 Hz, ellenben a Pro változattal, ahol 1 Hz a minimum.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Xiaomi 13 Xiaomi 12 Samsung Galaxy S23 Apple iPhone 14 Sony Xperia 5 IV Asus ZenFone 9
Képátló 6,36 hüvelyk 6,28 hüvelyk 6,1 hüvelyk 6,1 hüvelyk 6,1 hüvelyk 5,9 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2340 1170 x 2532 1080 x 2520 1080 x 2400
Technológia HDR10+ Dolby Vision OLED 12 bit HDR10+ / Dolby Vision AMOLED HDR10+ Dynamic AMOLED 2X Super Retina XDR OLED HDR10 OLED HDR10+ E4 AMOLED
Képfrissítés adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz 60 Hz 60 / 120 Hz 60 / 90 / 120 Hz
Fehér fényerő 474 / 1565 nit 483 / 1069 nit 699 / 1590 nit 475 / 751 nit 588 / 885 nit 427 / 1016 nit
Fehér fényerő (min.) 2,0 nit 2,2 nit 0,9 nit 1,9 nit 1,7 nit 2,3 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7545 / 6568 K + kézi 7469 K + kézi 7023 K + kézi 6652 K + TrueTone 7633 / 6761 (készítő) K + kézi 7549 / 6696 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Beállítási lehetőségek a kijelzőre vonatkozóanBeállítási lehetőségek a kijelzőre vonatkozóanBeállítási lehetőségek a kijelzőre vonatkozóan Beállítási lehetőségek a kijelzőre vonatkozóan (forrás: Mobilaréna) [+]

AoD-re és ujjlenyomat-leolvasóra vonatkozó beállításokAoD-re és ujjlenyomat-leolvasóra vonatkozó beállításokAoD-re és ujjlenyomat-leolvasóra vonatkozó beállítások AoD-re és ujjlenyomat-leolvasóra vonatkozó beállítások [+]

Adott a Widevine L1-es minősítés, így FHD streamek lejátszására képes az eszköz, megvan a kijelzőbe integrált optikai ujjlenyomat-leolvasó, s utóbbihoz beállíthatók gyorsparancsok is. Az automata fényerő és a közelségérzékelő gyors és pontos, a betekintési szögek és a színhelyesség pedig jó, bár az alapértelmezett kijelző-beállítások kissé kékes árnyalatúak, de ezen a rendszer enged változtatni. Adott a mindig éber kijelző testreszabási lehetőségekkel, van olvasómód szemkíméléssel és van AI-t segítségül hívó képjavító mód is, ami SDR tartalomból próbál HDR-t kreálni, illetve alacsony felbontású tartalmat skáláz fel FHD-ra.

Az optikai ujjlenyomat-leolvasó helye és az alapértelmezett gyorsparancsok
Az optikai ujjlenyomat-leolvasó helye és az alapértelmezett gyorsparancsok [+]

A kijelzőt szimmetrikus keret öleli körül, a felső részben bújik meg a beszédhangszóró, mely másodlagos multimédiás hangszóróként is funkcionál a keret alján elhelyezett másik hangkeltő mellé, így sztereó hatást ad magából ki a telefon. A 152,8 x 71,5 x 8 milliméteres (a kameramodullal együtt plusz 2,25 mm a vastagsághoz) és 189 grammos készüléktest Gorilla Glass 5 üvegszendvics fényesre alumínium kerettel, az európai piacon a bőr hatású szilikon-polimer hátlappal szerelt változat nem jelenik meg. Az üveg kicsit csúszik ugyan, de kevésbé a nagytestvér kerámiájához képest, a menta (vagy inkább jáde) zöld szín pedig kifejezetten jól áll a készüléknek. A Xiaomi 13 ezen felül fehér és fekete változatban készül, a keret egységesen ezüstösen csillog. A hátlap a széleknél kissé ívelt, így segíti a mobil kézben tartását.


[+]

Adott az IP68-as minősítés, így másfél méter mélyen is kibír a ház 30 percet víz alatt, véletlen leejtések ellen pedig véd még a gyári dobozban mellékelt átlátszó szilikon tok is. Az üveg hátlap alatt Qi vezetékmentes töltés felvételére alkalmas tekercs van, amivel a Xiaomi saját töltőjén akár 50 wattot is képes felvenni a telefon. De megvan a fordított töltés is, leadni 10 wattot tud a hátlapon keresztül a 13-as. A vezetékes töltés ennél jelentősen gyorsabb a maga 67 wattjával (a Xiaomi saját, dobozban mellékelt GaN töltőjével — 5 - 20 V, 3.52 - 6,2A —, de adott a PD3.0 és QC4 támogatás is), viszont ha emlékszünk arra, miket tudott a tavalyi modell, nem ér minket meglepetés, pont ezekkel az értékekkel dolgozott a 12-es alapmodell is.

USB alul, infra fölül, hangszóró mindkét helyenUSB alul, infra fölül, hangszóró mindkét helyen USB alul, infra fölül, hangszóró mindkét helyen [+]

Változatlan maradt a készüléktest alján található USB Type-C csatlakozó adatátviteli sebessége is, az OTG képes port továbbra is a 2.0-s szabványt használja, aminél frissebb 389 900 forintért már elvárható lenne. A keret alján a Type-C csatlakozó mellől húzható elő a dobozban mellékelt tűvel a kártyatartó, ami két nanoSIM-et fogad, de opció az eSIM is, microSD-s tárhelybővítésre viszont nem lesz lehetősége a felhasználónak. Ilyen szempontból talán szerencse, hogy az induló tárhely a magyar piacon 256 GB a telefonban.

[+]

A keret bal oldala üres, felül mikrofon, hangszóró-kivezetés, infra található, a jobb oldalon pedig kényelmesen elérhető magasságban a bekapcsoló és hangerőgombok. Az összeszerelési minőség remek, nincsenek illesztési hézagok, igényes megjelenésű a készülék, a nálunk teszten járt világoszöld változaton az ujjlenyomatok sem gyűltek össze csúnyán, a kijelzőt pedig gyárilag felhelyezett fólia óvja. Hála annak, hogy a hátlapi kamerapúp széles is, a telefon sík felületre helyezve használva sem billeg. S bár kissé iPhone-os a keret és a megjelenés, a nagy fekete kamerasziget benne a Leica felirattal kölcsönöz valamennyi egyéniséget a Xiaomi 13-nak.


[+]

Snapdragon 8 Gen 2, MIUI 14

Ahogy az várható volt, a Xiaomi aktuális csúcstelefonja a Qualcomm aktuális csúcslapkájával van felszerelve, s bár a 4 nanométeres Snapdragon 8 Gen 2 jobb hőtermeléssel és teljesítmény dolgozik, továbbra is előfordulnak a tavalyi problémák: tartós megterhelés alatt a telefon képes túlmelegedni. Tartós megterhelés alatt egy összesen 105 perces (15 + 30 + 60 perces etapokra bontva) CPU-tesztet értünk, ahol a Snapdragon 8 Gen 2-es nyolcmagos processzorteljesítményét mérjük. A CPU egy 3,2 GHz-es Cortex-x3 teljesítménymaggal, két 2,8 GHz-es Cortex-A715-öt, két 2,8 GHz-es Cortex-A710-et és három 2 GHz-es Cortex-A510-es magot használ, s a maximális teljesítményt maximum 83%-ig veszi vissza. Ugyanakkor 20 Celsius-fokos szobahőmérsékleten a 61 percben a telefon annyira túlmelegedett, hogy letiltotta a mobilhálózati kapcsolatot, a Wi-Fi hotspotot, a GPS-t és a kamerát. A fém keret ráadásul kellemetlenül forróra melegedett, hiába a 4642 négyzetmilliméteres gőzkamra. Annyira, hogy az ember a csupasz telefont már nem tudja kényelmesen megfogni.

Szintetikus tesztek (CPU)Szintetikus tesztek (CPU)Szintetikus tesztek (CPU)Szintetikus tesztek (CPU) Szintetikus tesztek (CPU) (forrás: Mobilaréna) [+]

A telefonon futó Android 13-as MIUI 14 három teljesítménymódot tartalmaz: akkukímélő, kiegyensúlyozott és teljesítmény. A tesztek során az alapbeállítás (kiegyensúlyozott) volt használatban, a kevésbé erőteljes teszteket pedig többszöri futtatásra is végig tudta vinni a telefon, ugyanakkor itt is felmerül a kérdés, mennyire bírja majd a telefon a nyári forróságban maximumra emelt fényerejű kijelzővel, GPS-szel, egyebekkel együttesen? A grafikus teljesítmény növekedése is jelentős, az Adreno 740 a tavalyi modell pontszámainál jóval magasabb eredményeket hoz össze szintetikus teszteken, a valós használat során pedig akadástól mentesen futtatja az erőigényes 3D-s játékokat is.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Xiaomi 13 Xiaomi 12 Samsung Galaxy S23 Apple iPhone 14 Sony Xperia 5 IV Asus ZenFone 9
Rendszerchip Snapdragon 8 Gen 2 Snapdragon 8 Gen 1 SD 8 Gen 2 for Galaxy Apple A15 Bionic Snapdragon 8 Gen 1 Snapdragon 8+ Gen 1
AnTuTu 9.x 1265593 pont N/A 1160535 pont 822846 pont 860287 pont 1088735 pont
Geekbench 6 (single/multi) 1384 / 5190 pont 990 / 2427 pont 1928 / 5072 pont N/A N/A N/A
Geekbench 5 (single/multi) 1481 / 5076 pont 1218 / 3507 pont 1556 / 4953 pont 1735 / 4624 pont 1186 / 3481 pont 1320 / 4315 pont
GFXBench Car Chase onscreen 108 fps 75 fps 109 fps 60 fps 74 fps 88 fps
GFXBench Car Chase offscreen 125 fps 90 fps 129 fps 89 fps 86 fps 103 fps
GFXBench Man. onscreen 121 fps 131 fps 120 fps 60 fps 120 fps 120 fps
GFXBench Man. offscreen 324 fps 230 fps 313 fps 199 fps 219 fps 264 fps
AndroBench Sequential Read 3550,84 MB/s 1854,32 MB/s 1689,85 MB/s 1378,51 MB/s 1909,76 MB/s
AndroBench Sequential Write 2732,3 MB/s 1434,01 MB/s 448,16 MB/s 869,12 MB/s 1795,82 MB/s
AndroBench Random Read 393,33 MB/s 315,05 MB/s 326,74 MB/s 228,1 MB/s 361,7 MB/s
AndroBench Random Write 539,36 MB/s 408,83 MB/s 134,38 MB/s 243,14 MB/s 431,66 MB/s

3DMark Wildlife Extreme teszteredmények3DMark Wildlife Extreme teszteredmények 3DMark Wildlife Extreme teszteredmények (forrás: Mobilaréna) [+]

A 3DMark Wildlife stresszteszt eredményeiA 3DMark Wildlife stresszteszt eredményei A 3DMark Wildlife stresszteszt eredményei (forrás: Mobilaréna) [+]

Szintén jelentős az ugrás a tároló sebességében, itt viszont meg kell említeni azt is, hogy a 128 GB háttértárral szerelt Xiaomi 13 maradt az UFS 3.1-es tárhelynél, a 256 GB-os modelltől felfelé már 4.0-s, hazánkban pedig hivatalosan 8/256 GB-os kiszereléstől indul a mobil értékesítése, a másik opció pedig 12/256 GB. A tárhely nem bővíthető microSD-vel, az operatív memória pedig mindkét típusban LPDDR5x típusú, ami mellé van virtuális memóriabővítő opció a MIUI-ban, viszont ez inkább jövőbiztosításként fogható fel egyelőre, a rendszer nem falja a RAM-ot, több alkalmazás egyidejű futtatására, gyors multitaskingra elég. A rendszerben pedig található tisztító funkció, ami segíti a felhasználót, hogy gyorsan törölhesse a gyorsítótárakat, a nem használt alkalmazásokat, a lomtárazott videókat, fényképeket.

MIUI TisztítóMIUI TisztítóMIUI Tisztító MIUI Tisztító (forrás: Mobilaréna) [+]

A MIUI 14 gyorsabb és energiatakarékosabb, mint elődjei, a Xiaomi Project Razor nevű fejlesztésével Android Kernel szintjén nyúltak bele és frissítették a rendszerarchitektúrát CPU, GPU és memória-erőforrás ütemezéssel, kisebb firmwaremérettel és csökkentett memóriahasználattal. A tavalyi modellt használva azt első kézből igazolhatjuk, hogy a Xiaomi 13 remek gyorsaságot biztosít, minden instant történik, de a Xiaomi által ígért 60%-os teljesítményjavulást számszerűen bizonyítani nem tudjuk.

MIUI 14MIUI 14MIUI 14 MIUI 14 (forrás: Mobilaréna) [+]

Újdonság a nagy mappák létrehozásának lehetősége, de ennél látványosabb frissítésre a felhasználói felület változásában nem kell számítani. A telefon előre telepítve érkezik a pár szokásos alkalmazással — TikTok, Booking, Facebook —, mellettük ott a teljes Google szolgáltatáscsomag, valamint a Xiaomi saját alkalmazásai. Ezek igény szerint törölhetők a telefonról, reklámot pedig nem találtunk a rendszerben, sem az előre telepített MIUI-s alkalmazásokban. Opció a témák telepítése, van zenelejátszó, videólejátszó, igény szerint állíthatjuk a gyorskapcsoló sáv kinézetét. Van lebegő ablakos nézet az appokhoz, oldalról behúzható gyorsindító sáv, illetve videós eszköztár. Mivel a telefon keretén ott az infra, így adott a Mi Távirányító is, mellyel tévét, klímát, egyéb otthoni eszközöket vezérelhetünk telefonunkról.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Felnőtt rendszerré vált a MIUI, két apróság miatt azonban lehet panaszkodni. Az egyik, a már korábban említett 2.0-s USB csatlakozó, mely lassú és ezen az áron elvárható lenne a 3.2-es port. A másik, hogy az egyébként hibátlanul működő vezeték nélküli képernyőtükrözés mellett elvárható lenne valami asztali környezetet imitáló szoftveres extra, ahogy a Samsung és a Motorola is kínál ilyet, hisz kisebb munkákhoz, például egy szöveg vagy táblázat megszerkesztéséhez segítség lenne. Talán jövőre.

Kamerák

Drasztikus a változás a tavalyi modellhez képest, már csak ránézésre is, de szerencsére nem merül ki a külsőségekben, amit a 13-as nyújtani tud. A legfontosabb újítások között szerepel a Leica együttműködés keretein belül fejlesztett főkamera, de talán hasonlóan fontos, hogy a harmadik szenzor dedikált zoomkamera, az alacsony felbontású makró helyett. A telefonos makrófotózás szerelmeseinek mondjuk ez lehet, hogy pont rossz hír, mert a Pro modellel ellentétben az alap Xiaomi 13 nem tudja az ultraszélest vagy a telefotó kamerát bevetni telemakróként, de a mindennapokban a 3,2X optikai nagyításra képes, optikailag stabilizált harmadik kamera talán többször jön jól távolabbi témák közelebb hozásához. A közeli témákra pedig ott a remek és gyors autofókusszal ellátott főkamera. Tisztázzuk is felsorolásként, pontosan milyen paraméterei vannak az adott szenzoroknak, aztán jöjjenek a képek!


[+]

  • Főkamera: 50 MP-es Sony IMX800-as szenzort használó, optikailag stabilizált, héttagú (7P) lencsékkel, f/1,8-as apertúrával, 23 mm ekvivalens fókusztávval, 1 μm-es pixelmérettel, 4:1-es pixelösszevonás után 2 μm-es pixelmérettel. A szenzor eredeti mérete 1/1,49” és eredeti felbontása 54 MP, a Xiaomi azonban csak 1/1,56”-es méretet, s így 50 MP-t használ belőle. A szoftver automata módja 12,5 MP-re vonja össze a képeket, de van opció nagy felbontásban is fotózni.
  • Ultraszéles kamera: 13 MP-es OmniVision OV13B10-es szenzor, 12 MP-re skálázva, megegyezik azzal, ami a Xiaomi 12-ben is volt. A szenzor mérete 1/3,06”, az egyes pixelek mérete 1,12 μm. A gyújtótáv 15 mm ekvivalens, a befogott látótér 120 fok, az apertúra f/2,2 és fix a fókusz.
  • Zoomkamera: 10 MP-se felbontással a Samsung S5K3K1 szenzort használja a telefon, ez ismerős lehet a Galaxy S23-ból. A szenzorméret 1/3,94” és 1 μm az individuális pixelméret. A fókusztáv 75 mm ekvivalens, adott az optikai képstabilizálás és a mozgáskövető autofókusz, az optikai nagyítás 3,2X, az apertúra pedig f/2.
  • Előlapi kamera: 32 MP-es OmniVision OV32C szenzor 1/3,2”-es mérettel, 0,7 μm-es pixelmérettel. A fókusz fix, a látótér 89.6 fok és az öttagú lencsék fényereje f/2. A szenzort a Xiaomi már használta a 12S Ultrában.

A telefon hátlapja büszkén hirdeti, hogy Leica Vario-Summicron 1:1,8-2,2/15-75 ASPH lencsékről van szó, a főkamera megtervezése mellett a Leicával való együttműködés gyümölcse még, hogy egy ALD-réteg fedi a lencséket, mely jobb minőséget adhat a képeknek, valamint a szoftverben automata módban választani lehet a Leica Természetes és Élénk színkezelése között — 50 MP-es módban nem —, illetve portrék esetén 35, 50, 75 és 90 mm-es Leica objektívekkel készült képeket próbál imitálni a szoftver több-kevesebb sikerrel. Illetve van még dedikált Leica vízjel is, ami automatikusan megjeleníti a kép adatait, lásd a példákat alant.

12,5 MP főkamera

50 MP főkamera

A főkamera megbízhatóan gyors fókusszal jó képeket készít, tiszta, éles, kellően részletes és jó a dinamika. Meggyűlik ugyanakkor a baja a szoftvernek időnként a sok részletet tartalmazó pontokkal, ilyenkor közelebbről megnézve a képeket természetellenesnek hat például a fű vagy a fák lombozata. A kontraszt kapcsán is hajlamos időnként túlzásba esni a szoftver, túl sötétté téve egyes részeit a fotóknak. A képek a Leica Természetes móddal készültek, de bármikor opció váltani az élénkre, ilyenkor emelt szaturáció, élénkebb színek, világosabb kép készül, íme két példa:

Leica Természetes és Leica Élénk

A kamera alkalmazásban bármikor válthatunk a természetes vagy az élénk mód közöttA kamera alkalmazásban bármikor válthatunk a természetes vagy az élénk mód között A kamera alkalmazásban bármikor válthatunk a természetes vagy az élénk mód között (forrás: Mobilaréna) [+]

A természetes mód képei kicsit közelebb állnak a valósághoz, az élénk mód ugyanakkor a közösségi médiához jobban passzoló képeket készít. Ha 50 MP-ben akarunk rögzíteni, nincs lehetőségünk arra, hogy színkezelési módok között válasszunk, olyankor a természeteshez hasonló képeket készít a telefon. A teljes felbontás használata nem feltétlenül indokolt, ha nincs szükségünk több részletre a képeket illetően. Nagy felbontású módban jóval, három-négyszer nagyobb fájlmérettel kell számolnunk, nem használhatunk éjszakai módot, viszont a 2X veszteségmentes nagyítást igen. Az 50 MP-es képek elkészítése nem tart jelentősen tovább, mint ahogy az automata mód rögzít.

2X nagyítás

12 MP ultraszéles kamera

A főkamerához viszonyítottan gyengébb hardvert jó feldolgozással próbálja a Xiaomi korrigálni, ez némileg sikerül is. A nappali képek esetén az ultraszéles jó részletességgel, dinamikával — bár a sötét részletek időnként túl sötétre sikerülnek — és színkezeléssel készít fotókat, de a képek szélén már összemosódnak a részletek, este pedig jelentősen romlik a helyzet. Az éjszakai mód gyenge fényviszonyok között automatikusan bekapcsol, de a lágy rajzolaton és a nagyítás nélkül is látható képzajon ez sem segít teljesen.

10 MP zoomkamera

A telefotó kamera jó színeket, elfogadható, de nem kiemelkedő részletességet kínál, és időnként a feldolgozás során természetellenes vonalélességet produkál, hajlamos a túlélesítésre. A zaj nem vészes, a dinamika is jó, este pedig az éjszakai mód nélkül is vállalható a minőség, bár ha lement a nap, a szoftver automatikusan 2-3 másodperces esti módra váltva rögzít. Jelentős minőségromlás nélkül nagyjából 5X-ig mehetünk el, afelett erősen zajosodik a kép, s bár a szoftver engedi a digitális zoomot akár 30X-ig, ha nem akarunk festményszerű végeredményt, lehet utóbbit nem érdemes erőltetni.

32 MP előlapi kamera

Az előlapi kamera nem használ 4:1-es pixelösszevonást, teljes felbontásban ment 32 MP-es képeket, viszont változtathatunk némileg a látószögön a kicsit szélesebb 0,8X és az alap 1X között. A részletesség jó, a bőr természetességét is elfogadhatóan adja vissza a szenzor, a portré mód pedig pontosan választja le a hátteret. Az elmosás mértéke állítható akár utólag is, arra viszont érdemes felkészülni, hogy a világos pontok hajlamosak kicsit kiégni a háttérben, a gyenge fények között készült önfotók pedig veszítenek részletességükből.


Videóban gyengébb a várhatónál a Xiaomi 13. Egyrészt az előlapi kamera csak 1080p-ben képes rögzíteni 30 fps-sel, pedig árkategóriában már alapnak számít a 4K önvideók lehetősége. A fix fókusz és a stabilizálás hiánya sem segíti a mobilt, így az elfogadható minőség bár megvan, nem kiemelkedő, ráadásul a színkezelés sem tökéletes, jelentősen fakóbbak a videók, mint a fotók.


A hátlapon maradt a legnagyobb elérhető videós felbontás 8K, másodpercenként 24 képkockával. Ez ismét egy olyan funkció, ahol a dél-koreai konkurencia többet kínál, mindenesetre a kicsit darabos ultranagy felbontás helyett érdemesebb a 4K-nál maradni, ha pedig azt szeretnénk, hogy a különböző látószögek között válthassunk is felvétel közben, akkor még lejjebb adni igényeinkből, egészen FHD-ig.

Igen, opció a 4K akár 60 másodpercenkénti képkockával, viszont csak a főkamerával, az ultraszéles már csak 30 képkockás sebességre képes, és azelőtt kell eldöntenünk, hogy melyik látószögre van szükségünk, mielőtt elindítjuk a felvételt, a digitális zoom kivételével ugyanis nincs másra lehetőségünk.



Az optikai és az itt-ott besegítő elektronikus stabilizálás jó, esti felvételeknél a fényforrások sokszor becsillannak, az FHD videók esetén pedig durva ugrás tapasztalható a kamerák közötti váltásokban. Míg fotón kevésbé, videofelvételen látványos a minőségkülönbség az eltérő szenzorok közt. Kifejezetten furcsa egyébként az, hogy míg a tavalyi modell zoomkamera nélkül ugyan, de az ultraszélest és a főkamerát kezelte 4K/30FPS felvételeknél simán és engedett a szenzorok között váltani, az újabb már nem tudja ezt. Pedig a Snapdragon 8 Gen 2-ben dolgozó ISP képes lenne rá, a Samsung S23-as mobiljai, vagy akár a Xiaomi 13 Pro is tudja, így arra lehet következtetni, hogy fejlesztői lustaságról vagy szándékos funkciócsonkításról van szó, amivel a drágább modell felé próbálják terelni a vásárlót.



Videós tartalom fogyasztására szerencsére jobb a telefon, mint videók készítésére. A Mi Videó decens szoftver, s van a MIUI-ban olyan extrák is, mint például a lezárt kijelző mellett háttérben történő lejátszás, amivel kikerülhető például a YouTube Premium előfizetés szükségessége. Nincs 3,5 milliméteres csatlakozó, sem FM-rádió, van azonban sztereó hangszórópáros, mely vállalható minőségben és hangerővel szólal meg. Az alsó hangszóró próbálja a mély hangokat szolgáltatni, 80%-os hangerő környékén erősebb torzítás nélkül hallgathatunk még vele zenét, de érdemesebb azért fülhallgatóra vagy fejhallgatóra hagyatkoznunk. Adott a Dolby Vision és a HDR10+ támogatás, megvan természetesen a Widevine L1 CDM védelem és a kodektámogatás is bőséges, használható például LDAC is kompatibilis Bluetooth kiegészítőkkel.

Adatok, üzemidő, összegzés

Adott a telefonban a gyorsulásmérő, a giroszkóp, környezeti fényérzékelő, rendes közelségérzékelő és iránytű is, az egyetlen hiányzó a listán a barométer lehet. Megvan az NFC is, hozzá pedig előre telepítve a Google Wallet mobilos fizetésekhez. Megvan a Snapdragon X70 modemmel az 5G-támogatás, van VoLTE és Wi-Fi hívás, valamint dual standby mindkét SIM-hez. Van emellett lehetőség eSIM aktiválására is, a vezeték nélküli hálózatokat pedig a Wi-Fi 7 fejeli meg, amiben egyedi a Xiaomi kínálata. A Bluetooth 5.3-as is megvan, ahogy a jó beszélgetési hangminőség és a hangunkat tisztán visszaadó mikrofonok is. Ami árnyalja a képet az az, hogy nincs videókimeneti lehetőség a 2.0-s USB-csatlakozón. Navigálni kétsávos GPS (L1+L5), Galileo (E1 + E5a), GLONASS (G1) és Beidou, valamint NavIC (L5) rendszereken keresztül lehet, a telefon gyorsan talál jelet városi környezetben is, pontossága pedig 3 méteren belül van városi környezetben.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A telefont 4500 mAh-s akkumulátor hajtja meg, az energiafelhasználása jó, normál használattal két nap lazán benne van a telefonban, de a gyári dobozban adott 67 wattos töltővel egy óránál is kevesebb (52 perc) kell, hogy a telep 100%-on legyen. 30 perc alatt már 80% fölé pumpálja a telepet a töltő, mellette pedig van opció 50 wattos vezeték nélküli töltésre is a Xiaomi saját töltőjével, visszatöltést pedig 10 wattal képes leadni a Xiaomi 13. Az energiafogyasztás hullámzó, szintetikus tesztekkel nem kellett három óra sem ahhoz, hogy a teljes töltöttség odáig süllyedjen, hogy a telefon energiatakarékos módot akarjon bekapcsolni, de a valós használatot szimuláló PCMark akkutesztjén 14 óra 29 perces eredményt hozott a készülék 86%-ról indulva, 20%-ig merülve. Segíti az üzemidőt a MIUI energiagazdálkodása is, mely kiegyensúlyozott módban mélyaltatásba helyezi azokat a programokat, melyeket az ember nem használ, vagyis simán összejön a két nap a töltések között.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Verdikt


[+]

Xiaomi 13
Pro
Viszonylag kompakt méret, remek összeszerelési minőség
Remek 120 Hz-es HDR OLED kijelző
IP68-as védelem
Kétféle gyorstöltés, adapter a dobozban, jó üzemidő
Makró helyett dedikált zoom kamera
Kontra
USB 2.0-s csatlakozó
Terhelés alatt tapasztalható túlmelegedés
FHD az elérhető legmagasabb felbontás az előlapi kamerával
A hátlapi Leica kamerák minősége jelentősen elmarad a Pro modell mögött
Pontozás
Kialakítás, védelem 9 pont
Kijelző 10 pont
Sebesség 9 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 7 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 10 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 6 pont
Indulóár (8/256 GB, HUF) 389 990

389 990 forintos induló áron a Xiaomi 13 olyan tortaszeletbe próbál beleharapni, melyen az Apple és a Samsung évek óta magabiztosan osztozkodik. És ha csak az idei Galaxy S23-at vagy a tavaly év végi iPhone 14-et nézzük, mint közvetlen konkurenst, nem feltétlenül lesz könnyű dolga a Xiaominak. Egyrészt az említett két márka neve már bejáratott a prémium kategóriában, az Apple lényegében máshol nem is próbálkozott soha, ezzel szemben a Xiaomi olcsó telefonokkal vált ismerté és sikeressé, így nehezebb lesz megmagyarázni a vásárlóknak, hogy miért fizessenek annyit ezért a készülékért, amennyiért a legnagyobb elektronikai üzletlánc polcáról leemelhetik a friss iPhone-t vagy Samsungot.

Ha pedig részletesebben nézzük a dolgot, az sem segíti a Xiaomi 13 helyzetét. Remek, hogy végre van IP-védelem, de a Gorilla Glass csak ötödik generációs, míg a Galaxy S23-at már a Victus 2 fedi. Örömteli, hogy elhagyták a Xiaominál az ívelt kijelzőt és remek az AMOLED panel a kompaktabb méretben, de ha minél kisebb csúcskészüléket akar az ember, az S23 vagy az iPhone 14 is alacsonyabb. Számítási teljesítményben nagyjából egálban vannak a készülékek, a Xiaomi ugyanakkor sokkal gyengébb hőkezelés terén az említett két konkurensnél, s ahogy tavaly is kérdéses volt, hogy mi lesz a nyári forróságban, most is ugyanúgy adott. Töltési sebességben és üzemidőben remek, amit a Xiaomi kínál és az is plusz pont, hogy mellékelik a megfelelő töltőt a dobozban. De ha a két nagy versenyző portfólióján kívül nézelődünk, ez annyira nem egyedi, a OnePlus például 100 wattos adaptert ad a 11 mellé, sőt, a Xiaomi is csomagol erősebb adaptert például egyből a 13 Pro, néhány Poco vagy épp Redmi modellek mellé.

Nem akarom, hogy úgy tűnjön, rossz telefon a Xiaomi 13, mert nem az. A teszt két hét folyamatos használata alatt élvezhetően és megbízhatóan működött. De túlzás lenne teljes értékű csúcsmodellnek nevezni, amikor az USB csatlakozó 2.0-s videókimenet nélkül, az UWB elmaradt, az előlapi kamera nem támogat FHD-nál nagyobb felbontást, a hátlapi kamerák teljesítménye felemás videózáshoz, a hardver melegedése továbbra is problémás és a három főverzió-frissítés és öt év biztonsági támogatás sem a leghosszabb a felső kategóriában. A tavalyi modellhez viszonyítva a Xiaomi 13 minden téren előrelépett, relatív kompakt és erős csúcskészülék, jó üzemidővel, jó kijelzővel, jó kamerákkal. Élvezetes használni is, de semmi olyan egyedi attribútuma nincs, ami ezt az alapmodellt a többiek fölé emelné és indokolná a magas árat. Talán majd az S- vagy T-modellben, ha lesznek. A Xiaominál sose lehet tudni.

A tesztkészüléket a Xiaomi Magyarország márkaképviselete adta kölcsön, ezúton is köszönjük!

viragdani01

Specifikáció

Xiaomi 13
Xiaomi 13 specifikációk Külső
Méretek 152,8 x 71,5 x 7,98 milliméter
Tömeg 189 gramm
Készülékvédelem Gorilla Glass 5
Színvariációk Fehér, fekete, zöld
Kijelző képátlója 6,36 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2400 pixel (419 ppi)
Típusa, frekvenciája 10 bit HDR10+ / Dolby Vision AMOLED, 120Hz
Értesítő LED mindig aktív kijelző
Biometrikus védelem optikai ujjlenyomat-olvasó a kijelzőben, 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Snapdragon 8 Gen 2, 4 nm
Processzor 1 x 3,19 GHz Cortex-X3 + 2 x 2,8 GHz Cortex-A715 + 2 x 2,8 GHz Cortex-A710 + 3 x 2 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Adreno 740
RAM, tárhely mérete 8/256, 12/256 GB (LPDDR5x / UFS 4.0)
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/18/19/20/25/26/28/32/66
B38/39/40/41/42/48
5G n1/n3/n5/n7/n8/n20/n28/n38/n40/n41/n66/n77/n78/n79
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás Van
Bluetooth 5.3 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/6/6e (több csatorna, HotSpot, Direct, Display)
USB USB 2.0 (Type-C, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS L1/L5, GLONASS, BeiDou B1/B1C/B2a, Galileo E1/E5
NFC van
Infra van
Szoftver
Rendszer, felület Android 13, MIUI 14
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 MP főkamera (f/1,8, 7P lencsék, 23 mm ekvivalens, OIS, PDAF)
13 MP ultraszéles (123 fokos látószög, f/2,2, fixfókusz, 15 mm ekvivalens)
10 MP zoom (f/2, 3,2X optikai nagyítás, 75 mm ekvivalens, OIS)
Előlapi kamerarendszer 32 megapixel (f/2, fixfókusz, 5P lencsék, 89,6 fokos látószög)
Videófelvétel 8K 24 fps, 4K 30/60 fps, 1080p 30/60 fps, 720p 30/60/120 fps, HDR felvétel
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4500 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 67 watt (adapter a dobozban)
Vezetékmentes töltés 50 watt, 10 watt töltésmegosztás
Egyebek
Sztereó hangszóró, gyorsulásmérő, fényérzékelő, iránytű, közelségérzékelő, giroszkóp, tok és gyorstöltő a dobozban.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés