Vodafone Smart N9 lite - ennyiért már telefont is vehetsz

Teszten a Vodafone jóárasított, szolgáltatói készüléke, amin Android Go fut, mellesleg pedig nyert egy dizájndíjat is. Lehet, hogy pont ez a legjobb operátori konstrukció?

Hirdetés

Hardver, UI

Eddig nem hintettük el, hogy a termék milyen árszintet képvisel, de mielőtt szanaszét cincáljuk hardveresen a masinát, azért nem árt tudni, hogy feltöltőkártyás konstrukcióban majdnem 30 lepedőt elkérnek érte. Ezen mi csak azért nem lepődtünk meg (mármint azon, hogy ezért? ennyit?), mert valamitől az Android Go rendszerű, kártyafüggetlen készülékek is pont ennyibe kerülnek (például a Nokia 1), ami viszont egy meglehetősen szomorú és egyben érthetetlen dolog. Merthogy ez a Mediatek MT6739WA jelzésű chipset baromi régimódi, az 1 GB RAM totál minimálisnak számít, a 16 GB-os belső tárhely sem mondható soknak, a kijelző teljesen alapszintű, szóval már megint itt állunk, mint a klasszikus paródiában a csávó a szétszedett fotel mellett, hogy mi kerül ezen 30 ezer forintba?


[+]

Mert hát 30 ezerért már kapsz telefont is. Olyan igazit, igazi Androiddal, meg a homálynál két fokkal jobb kamerával, korrekt kijelzővel és klasszisokkal jobb hardverrel. Xiaomit, Meizut bármikor lehet ennyiért vételezni, nem a himihumi, alig ismert brandekről beszélünk itt. És az oké, hogy az aktuális Vodafone árlistában nincs 40 rongy alatt okostelefon prepaid csomagban, de hát ez nem a konkurens készülékeket minősíti, hanem a szolgáltatói töketlenséget, mert egyébként léteznek ilyen modellek is, hogy ASUS Zenfone Go, Moto C, LG K8, Nokia 2, de alig 30 felett már ott a Nokia 3, meg a Huawei Y6. Plusz ugye a Xiaomi-Meizu páros. Szóval ha az egyszeri ügyfél bemegy a Vodafone üzletbe, akkor ő majd azt fogja látni, hogy a Smart N9 Lite a legislegolcsóbb okostelefon. Ott, akkor. Mert egyébként nagyon nem.


[+]

De tegyük fel, hogy valaki mégis ezt a terméket választja. Ha túljut az első körön, ami a beköltözéshez szükséges, akkor be fog jutni egy eléggé vodásított menürendszerbe, amit azért vissza lehet alakítani olyanná, amilyenné a Google nagyjából megálmodta, csak néhány piros ikontól kell elbúcsúznunk. Már ott érződik, hogy valami nagyon karcsú dolog van a kezünkben, ahogyan a menüben kicsit bóklászunk, de azért nem vészes a dolog, ha a háttérben nem történik épp valami frissítés, letöltés. Aztán amikor az alkalmazásokat nyitogatjuk meg, akkor kijönnek a gyengeségek, a “Go” utótaggal fémjelzett Google appok sebessége is igen hektikus, a Play Áruházból pedig inkább a “Lite” utótagú verziókat szedjük le, már ha van ilyen. Nyilván egy-két alkalmazásnál több nem tud futni a háttérben, elég lassan is indulnak el a dolgok, a játékok között csak a legegyszerűbbek nyújtanak élvezhető tempót, viszont — és ez az Android Go optimalizáltságát minősíti — sosem fordult elő, hogy valami összerogyasztotta volna a rendszert, előbb-utóbb minden feladatot megcsinál a telefon, csak nem mindig azonnal. Ugyanakkor elég zavaró, hogy a navigációs sávot a menü fölé rakja a szoftver áttetsző módon, látszanak az alsó sor ikonjai, de azokra ne akarjunk kattintatni, mert úgy is a klasszik menügombok funkciói aktívak azon a területen.


[+]

Szóval a termék működik. Direkt elkezdtem rá lerántani azokat az alkalmazásokat, amelyeket általában használnak a népek, felugrott a Waze, pár népszerű játék, a Messenger Lite, a BKK Futár, az Időkép, az Instagram, az összes benchmark és továbbra is működik. A körülményekhez képest vállalható marad a Facebook Lite, de azért ne számítsunk szélsebes működésre, szegény Futár fél percig matatott, mire ki bírta tenni a térképen a megállók helyét, az Instagram is kissé képregényszerűen gördült lefelé, de ment, játszható maradt a Subway Surfers, a Rider, némi gondolkodás után a Waze is navigált rendesen, tehát egyáltalán nincs arról szó, hogy a termék ne működne, csak megvannak a háttérben zajló küzdelmek szemmel is látható jelei. Pláne, ha váltanánk alkalmazások között, akkor nagyon bekushad a Smart N9 lite, illetve (ahogyan ezt már más ilyen jellegű motyónál is megfigyeltük) a virtuális gombsor kirajzolása valamiért nagyon komoly próbatételnek bizonyul, de ha már felbukkan, akkor is furcsa, hogy az is lassítva történik, ha átváltunk mondjuk csupa nagybetűre.


[+]

Extra alkalmazásokra nyilván ne számítsunk gyárilag, meg különösebb beállítási trükkökre sem, nincs ujjlenyomat-olvasó, de azért pár apróságot hozzátettek a rendszerhez. Egyrészt a virtuális gombsor sorrendje szabadon állítható. Másrészt megjelölhetünk egy kedvenc alkalmazást, ami a főképernyő jobbra húzásával elindul (én a kamerát tettem ide), illetve — ahogyan azt a doboz is fennhangon hirdette — valóban akad szülői felügyeleti mód. Meg kell adni a felügyelő telefonszámát, arra jön egy SMS egy kóddal, azt kell visszaírni a telefonba és utána letilthatunk alkalmazásokat, megadhatunk használati időszakokat, tilthatjuk a telepítést, a kezdőképernyő beállítását, illetve kérhetjük, hogy mindig maxon legyen a csengőhang. Talán feltűnhet, hogy nincsenek sebességteszt eredmények, leginkább azért, mert az AnTuTu nem bír rajta lefutni, a Geekbench nagy nehezen kipréselt magából egy eredményt, de a GFX sem indult el, szóval egy darab számot tudok idetenni a miheztartás végett. 569 single-core és 1426 multi-core.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Vodafone Smart N9 - csak ha piros hó esik

    A szolgáltató nevével fémjelzett eszközök esetén általában a jó ár/érték arány említhető erős pozitívumként, itt azonban sajnos más a képlet, noha a tudás nem ugrott előre. Nem igazán jó vétel.

Előzmények

Hirdetés