Hirdetés

ViewSonic V350 - új köntösben

Bevezető, tartozékok

Szédítő, milyen kínálat van napjainkban mobilokból. Az egy dolog, hogy rengeteg már az okostelefon, de ezekből is millió változatot találunk a saját ízlésünk szerint. Van itt kicsi, közepes, nagy, óriási (a csúcsmodellek lassan átcsúsznak tabletbe), fekete, fehér, színes, teljes billentyűzetes (na, azért ebből elég kevés van), szóval alapvetően nincs okunk a panaszra. De mi a helyzet akkor, ha nem akarunk két mobilt hordozni magunkkal? A kétkártyás mobilok már léteznek egy ideje, viszont a korábbi típusok túl buták voltak, hogy telefonáláson felül másra is alkalmasak legyenek.

ViewSonic V350
[+]

Mostanra kezd megvilágosodni a piac, hogy ha már úgyis nyomulnak az okostelefonok, miért ne lehetne ezekből is kétkártyásat csinálni. Meglepő módon a nagyok (elsősorban az ebben a témában igen jártas Samsung) még váratnak magukra, viszont addig is itt a lehetőség a kicsik előtt, hogy úttörők lehessenek. A ViewSonic első androidos okostelefonja, a V350 pontosan ebben a kategóriában keresi a vevőit. Járt már nálunk a készülék, ráadásul kétszer is bemutatták, eközben pedig teljesen új külsőt kapott.

ViewSonic V350
[+]

Az immár végleges változat az XXL GSM-től érkezett, egy kellemes külsejű dobozban. Ebben a készüléken felül a szokásos pakkot találjuk, tehát van egy hálózati töltőfej, hozzá kétféle konnektor adapter, egy sztereó headset és egy USB adatkábel. A gyártó honlapja szerint kéne lennie egy 2 gigás memóriakártyának, de ennek itt nyoma se volt, mondjuk úgyis érdemesebb nagyobbat beletenni és nem is drága dolog.

ViewSonic V350
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés