A versenyzők, konklúzió
A forgalmazótól három darab vezeték nélküli töltőpadot kaptunk, melyek szerencsére hasonló árszegmensben mozognak. A problémát a tölteni kívánt készülék jelentette, én ugyanis szentül meg voltam róla győződve, hogy a szerkesztőségi Nokia Lumia 925-ös rendelkezik ezzel a szolgáltatással, de mint kiderült, csak egy speciális hátlappal hajlandó a mutatványra. Efféle kiegészítőt egyébként a Samsung csúcsmodellekhez és szinte mindegyik Nokiához lehet vásárolni, de gyárilag beépítve csak a Nokia Lumia 920, valamint a Google Nexus 4 és Nexus 5 rendelkezik ezzel a funkcióval az itthon is elterjedt készülékek közül. Még szerencse, hogy a teszthez a Nokia magyarországi képviselete kisegített minket egy Lumia 920-szal, amit ezúton is köszönünk!
Az első verszenyző az Avantree WL001, mely a legkompaktabb és talán a legszebb az összes megoldás körül, de pont ez jelenti az egyik hátrányát is. A 7 centiméteres átmérővel rendelkező, 1,2 centiméter magas, kör alakú töltő a legtöbb asztalon jól mutat, ugyanakkor nem minden telefonnak jelent stabil alapot, hiszen a vezeték nélküli töltés alapvetően csak akkor működik, ha a tekercsek egy vonalban vannak és pontosan érintkeznek. A tesztelésnél használt Lumia készüléknél a töltést felvevő rész a hátlap közepe alatt volt található, úgyhogy ez az eszköz még megállt rajta, de ha úgy két centiméterrel lejjebb került volna a szóban forgó rész, akkor lebukott volna az Avantree kiegészítőjéről. Mivel a kiegészítő a telefont úgy 0,5-0,6 centiméteres távolságból képes csak etetni, egy ilyen baleset a töltési folyamat megszakítását jelentheti. A kütyü egyébként legfeljebb 700 mA-s áramerősséget tud leadni, amivel nem sorolható a gyorstöltők kategóriájába, de nem is erre való. A kiegészítőt egy microUSB-s adatkábelt csomagolnak, tehát egy hálózati töltőfejre szükségünk lesz, amennyiben nem számítógépről szeretnénk üzemeltetni.
A Nokia DT-900-as modellje nagyobb az előző versenyzőnél, a 120 x 60 milliméteres méret a nagyobb telefonoknak is stabil fekvőhelyet biztosít, ráadásul ennél a töltési távolság is nagyobb volt, mint a konkurens versenyzőknél, 1 centiméteres távolság is elég volt ahhoz, hogy az energia mozogjon. Aki a lenti videóhoz hasonlóan elgondolkodott azon, hogy egy bútorba beépítsen egy efféle töltőpadot, mindenképp a Nokia megoldását válassza! Bár tervben volt az egyik éjjeliszekrény farigcsálása, az ötlettől végül elálltam, mert jelenleg semelyik háztartásban lévő eszközt sem tudnánk Qi-módszerrel tölteni. Mindenesetre az összes eszköznél megnéztük, hogy képesek-e egy 8 milliméter vastag falemezen át tölteni, a feladatot pedig egyedül a DT-900 tudta teljesíteni.
A finnek kiegészítőjének előnye továbbá, hogy többféle színben is elérhető, csak úgy, mint a gyártó készülékei, ráadásul itt kapunk egy hálózati töltőfejet is, mely valami egészen ormótlan méretű, ami érthetetlen. A DT-900 750 mA áramerősséget képes leadni, azaz csak egy hajszállal tölti fel gyorsabban a telefonokat, mint az Avantree versenyzője.
A harmadik eszköz a Samsung műhelyéből érkezett, EP-P100IEW kódnéven fut, de a gyártó inkább S Charger Pad néven hivatkozik rá. A trió legméretesebb darabjáról van szó, a 16 x 9 centiméteres méret elég nagy ahhoz, hogy egy phablet is kényelmesen elfeküdjön rajta, amire szükség is lesz, hiszen ez a kiegészítő sajnos csak akkor töltötte a tesztkészüléket, ha az közvetlenül rajta volt, ha egy picit is felemeltük, a kapcsolat megszakadt, a bútorba történő beépítés tehát legfeljebb álom lehet. A kiegészítő ráadásul nem hivatalos információk szerint mindössze 500 mA-s erősséget tud leadni, ez nagyobb akkumulátor feltöltése tehát akár 5-6 órát is igénybe vehet. Bár a mezőny legdrágább eszközéről beszélünk, sem hálózati töltőt, sem adatkábelt nem kapunk hozzá, de a táplálás szerencsére itt is microUSB csatlakozón keresztül történik, úgyhogy azért meg lehet oldani a dolgot.
Az anyaghasználatról és az összeszerelési minőségről szándékosan nem írtam külön-külön az egyes modelleknél, mivel nagyjából ugyanazt a szintet hozzák, minőségi műanyagból készültek, jól össze vannak rakva, alul pedig mindegyiken található gumírozott talp, úgyhogy az asztalon nem csúszkálnak. Ennek, valamint a fent leírtaknak a fényében teljesen egyértelmű a végeredmény. Az Avantree-től eddig kellemes és kevésbé jól sikerült kiegészítőket is láthattunk már, a 9990 forintos WL001 egyértelműen az előbbi tábort erősíti, hiszen szép, jól működik és a mezőny legolcsóbb tagja is. Mérete és erőssége miatt szintén ajánlott a 14 990 forintos Nokia DT-900 is; ha valaki beépítené a töltőt, mindenképp ezt válassza. A Samsungot pedig gyenge hatótávolsága és kis áramerőssége miatt a konkurencia fényében senkinek nem tudjuk ajánlani, főleg nem a 15 990 forintos bruttó végfelhasználói áron.
![]() |
| Avantree WL001 Nokia DT-900 |
Bocha
A tesztkészüléket a Speedshop biztosította, köszönjük! Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.









