Teljesítménytúra okosórával

A kellemest a hasznossal: váratott magára a Huawei Watch GT Active bemutatója, a tesztkörnyezetet pedig maga a Kinizsi Százas teljesítménytúra adta.

A Huawei Watch GT Active

Először teljesítettem tavaly a Kinizsi Százas túrát, ami a nevének megfelelően száz kilométeres távot jelent, 24 órás szintidővel, és elég hamar kedvet kaptam az újabb körre, pár tanulsággal megspékelve. A kihívás komoly, ám ha a felkészülés rendben lefut, a megmérettetés szórakoztató, hiszen az időtöltés társas, plusz az ember picit találkozik saját határaival. Különleges hangulat elcsigázva betámolyogni a bányahegyi vagy koldusszállási, éjjeli töltőpontra, a koromsötétből a fáklyák és a fények közé, majd kis időre egy padra lehuppanni. Ezt az Ultra című dokumentumfilm az Athén-Spárta 246 kilométeres futás kapcsán remekül visszaadja, bár én már azt a távot tartom őrületesnek, jókora tisztelettel meghajolva persze az indulók előtt. Ilyenek az extrém távok: mindig van eggyel nagyobb kihívás.

A Huawei Watch GT Active
A Huawei Watch GT Active, immár mindig aktív kijelzőfunkcióval [+]

A Kinizsi Százas teljesítménytúra hivatalosan 98,1 km-es, 24 óra szintidővel és 2930 m emelkedéssel, az erdőben és az ellenőrző pontokon tekeregve persze összejön a 100 km. Minden év utolsó tavaszi szombatján rendezik békásmegyeri indítással, és a Budai-hegységen, a Pilisien, illetve a Gerecsén át vasárnap reggelig tart, a tatai Ifjúsági táborba torkollva, ahol meleg étel, kitűző és oklevél a teljesítő jutalma. 2018-ban 1247-en indultak és 930-an teljesítették – volt, aki 38. alkalommal.

34 évesen egyelőre elég nekem pár hosszabb túra a természetben, a 2019-es Százas pedig baljóslatúan rövid, másfél hónapos felkészüléssel, terepfutással, erősítéssel és a hűtőt kinyitva kis odafigyeléssel szerencsésen meglett. A 22 óra 15 perc nem is rossz idő az elképesztően csúszós és cuppogós, vastag saras pilisi indítást figyelembe véve, ami jócskán megtette ízületi-izomzati hatását. Az idő viszont tökéletes volt, a Mogyorósbánya előtti katlan kellemes délutáni meleg volt, és végigkísért márciustól kezdve a május végi nagy napig a Huawei Watch GT Active, mint informatív mozgáskövető és tesztkészülék. Watch GT Sport és Classic ismerős lehet tavalyról, és az Active alig változott külsőleg, az úszásra kevésbé alkalmas bőrszíjat egyszerűen türkizkék, jól illeszkedő, stabil szilikonpántra cserélte. Futáshoz egy ideje használok egyébként okoskütyüt, most viszont a túrázáshoz is pihentettem a telefont, a kartársra bízva a komplett útvonal- és adatrögzítést, pulzusméréssel és gyakori visszajelzésekkel megspékelve.


[+]

A GT Active határozottan férfióra, hiszen maradt 46,5 milliméteres órarész a 22 milliméteres, szabvány szerint cserélhető szíjjal, ami nekem kényelmes viseletet nyújtott, de AliceWake már biztosan túlméretezettnek találta volna. Cserébe a kütyüpiac egyik csúcskijelzője, az 1,39” és 454 pixel átmérőjű, tűéles AMOLED panel tökéletes feketéket nyújt, remek napfény alatti láthatósággal és egész jó esti helyzettel, bár koromsötétben az automatikus fényerő minimum még mindig picit magas. Az 50m / 5 ATM vízállósági ráta és a szívós fém/üveg/kerámia/műanyag megmunkálás mellett átöröklődött generációsan a termékoldalon vállalt és a valóságnak megfelelő kéthetes üzemidő folyamatos pulzusméréssel a hátsó optikai szenzort bevetve, értesítéskijelzéssel és heti 2-3 GPS-es futással. Egyértelműen ez a széria erőssége, és pulzusmérés nélkül állítólag az egy hónap is megvan.


[+]

Ami pedig a hölgy vásárlókat illeti, ugyanezt hozta el a Honor Watch Magic (máshol a Watch GT Elegant) 1,2"-es képátlóval, bár a kisebb mérethez bő egyhetes üzemidő járt csak. A lényeg: van választási lehetőség méretben és küllemben, úszáshoz és intenzívebb sportokhoz mindenesetre a szilikonpántos variánsok ajánlottak. Márciusra visszatérve: az Amazfit Stratos lekerült bal csuklómról, a GT Active pedig fel, és bár akkor még váratott magára pár beígért LiteOS szoftverfrissítés, június elejére meglett az és a Kinizsi Százas is, így amolyan bemutatóval egybekötött túrabeszámoló következik.


[+]

Az érintőpanellel és két jófajta gombbal irányítható szerkezet a szokásos sportkövetésen túl abszolút túrakésznek bizonyult, hiszen ott a gyorsan pozicionáló navigációs egység (GPS, GLONASS, Galileo), a gyorsulásmérő, a giroszkóp, az iránytű és az alti-barométer, kellő mennyiségű mozgásadatot statisztikázva. Plusz adott egy kis edzéselemzés a Firstbeat közbenjárásával, ha pedig eljön az idő a töltésre, a mágneses bölcsővel az bő egy óra alatt megvan. A méretes fekete csomagolásban a fentieken túl csak az USB-A - USB-C töltőkábel és a leírás van, a tömeg javát a vastag habszivacs és az elválasztók teszik ki.


[+]

A Watch GT széria Bluetooth 4.2 LE protokollon kommunikál az Android 4.4-es, iOS 9-es vagy frissebb verziójú okostelefonokkal. A WiFi modem kimaradt, akárcsak az eSIM, a komolyabb hardver, a zenetárolás és -lejátszás, plusz úgy egyáltalán a felhasználó vagy a fejlesztő által bővíthető, nyitott operációs rendszer. A Huawei persze szépen bővítgeti a LiteOS tudáslistáját, ami akadás nélkül elfut két alacsony fogyasztású processzormagon, 16 MB RAM-on és 128 MB-nyi tárolón. Néha, mondjuk korábbi edzéseket visszanézve van csak késedelem érintés után, egyébként a sebességre nem lehet panasz. Annyi teendő mondjuk nincs is az órán, hogy hosszú percekre elvesszen benne az ember.

Beüzemelés, mozgáskövetés

A beüzemelés telefonnal pofonegyszerű, csak telepíteni kell a Huawei Egészséget, amely az adatelemzés pontossága miatt kíváncsi a tulaj nemére, korára, magasságára és aktuális testsúlyára. Mellé még napi lépéscélok adhatók még meg, minden mást már a szoftver kalkulál. A Watch GT felemelésre és a két gomb megnyomására villan fel (plusz értesítés befutásakor), a sokféle óralapon pedig megjelenhet az az idő, a dátum, a napi lépésszám, a pulzus, az elégetett kalóriaszám, az időjárás, a töltöttség, a VO2Max, a sportpercek száma és a visszajelzés: elég alkalommal felemeltük-e lusta hátsónkat. Tucatnyi variáció érhető el alapból az analóg és digitális fajtából, plusz a tavasz folyamán elérhető lett a telefonos applikáción belül óralapbolt. De nem kell megijedni: a még egy tucat opció ingyenes, és ki-ki találhat magának megfelelőt.

[+]

Egyelőre úgy tűnik sajnos, harmadik féltől nem lehet ilyesmit beszerezni, és az óralapok sem interaktívak, azaz nem lehet az egyes információkra rábökni, mélyebb szintű menübe jutva. De egyébként sincs sok tennivaló a főoldalon: vízszintesen simítva csak az időjárás, a pulzusszám és a napi mozgásadatok jelennek meg. Nem lenne rossz, ha a jövőben ki lehetne választani, hogy az egyes, informatív óralapokon pontosan mely adatok mutassák meg magukat, én mindenesetre találtam egy olyan digitálisat, ami minden számomra fontos információt közölt. Felülről lesimítva pár alapfunkció érhető el: ne zavarj mód (ami estére időzíthető), mindig látható óra, telefonkereső, beállítások, töltöttség, kapcsolati állapot. Alulról felfele pedig a legutóbbi tíz értesítés simítható elő. Eljutottunk a sorozat gyengéhez: a notik a tetszőleges számú alkalmazásból ugyan mindig befutnak (én a P30 Próhoz kapcsolódtam), ám szövegük rövid, és csak néhányhoz tartozik megfelelő alkalmazásikon az azonosításra.

Több új óralap is felbukkant, számuk tovább bővülhet
Több új óralap is felbukkant, számuk tovább bővülhet [+]

Nincs csoportosítás, nem lehet egy hosszabb üzenet vagy levél tartalmába beleolvasni és a válaszadás teljes mértékben hiányzik, ahogy a mikrofon is. Így bejövő hívást, riasztást csak némítani, elutasítani lehet. Erre továbbra is rá kellene gyúrni, ahogy a telefon zeneszoftverét is illene tudni a GT-ről kezelni. Ahhoz a rezgőmotor kellően erélyes (bár nem gyengíthető), hogy a notikról ne maradjon le az ember, és szerintem a néma ébresztés funkció sem rossz. Jó hír, hogy immár 10, 15 vagy akár 20 másodpercre is bekapcsolva maradhat a kijelző tétlenség esetében, illetve automatikus kikapcsolást választva, az arc elé emelve az óra tudja, hogy épp bámulják, így pár másodpercet ráhúz. Kikapcsolni egyébként az óra letakarásával is lehet.

A mindig aktív kijelző digitális variációja
A mindig aktív kijelző digitális variációja [+]

A kijelző emellett 10, 15 vagy 20 percre mindig bekapcsolva maradhat, bármely menüpontban is legyen az ember. Az viszont még mindig nem kérhető, hogy egy teljes edzés folyamán, megállás nélkül világítson. Szerencsére a csuklóemelést nagyon jól érzékeli mozgás közben. Végül pedig frissen befutott a mindig látható, analóg vagy digitális óra. Ez kellően világos szobabelsőben és árnyékban, közvetlen napfényben viszont nem igazán lehet leolvasni az időt, ahhoz túl halovány. Így is megfelezi az üzemidőt a funkció, hiszen ez nem egy transzflektív egy e-ink panel, másodpercmutatók vagy nagyobb stílusválaszték nélkül én pedig egyszerűen maradtam a szokásos csuklóemelésnél, ha érdekelt az idő. Ilyenkor remek fényerővel villan fel az óralap, ami eleve informatívabb. Egyébként szép részletes a panel edzés közben, és többféle képernyőn, többféle adatcsoport akad. Emellett a cucc maga is rezeg és felvillan intervallumonként. A következő sportokat követi a GT Active: futás, terepfutás, séta, túra, kinti és benti tekerés, kinti és medencés úszás, plusz immáron a triatlon. Azért, hogy valami a vízben ne menjen félre, a merülős sportoknál bekapcsol a képernyőzár, ami a két gomb hosszú lenyomásával oldható fel, vétlen érintéseket elkerülve.

[+]

Hanggal az óra nem jelez egy-egy szakasz végén, mivel nem tud, és bár fejlődött a GPS-es útvonalkövetés, a Stratos még egy picit mindig gyakrabban jegyzeteli le az aktuális koordinátákat. Így szlalomos, visszafordítós hegyi szakaszon futva előfordulhat, hogy a ketyere részben „átvágja” az útvonalat, mindenesetre 7,5 kilométeren 50-60 méter eltévelyedés szerintem belefér. A szintemelkedést az óra kifejezetten pontosan számolja, és nem találkoztam kiugró, irreális pulzusértékkel, bár pulzuskontroll edzéshez még mindig mellpántot javasolnék, ilyesmivel meg a GT Active nem dolgozik össze. Van végül általános edzéskövetés, de nincs gyakorlatszámlálás, és mivel nem állíthatom be, hogy mondjuk súlyzós edzést végzem, szerinte, karlendítésből kalkulálva a fárasztó konditermi vizit csak lájtos testmozgás.

[+]

A lépésszámláló az előnyére változott, igaz, az Egészség valamiért az óra és a telefon adataiból együttesen kalkulál, ami érthetetlen, mivel a teló túlszámolása negatívan befolyásolja a valós számot. Alváskövetést nem szoktam elemezni, így fogalmam sincs, hogy a mély-, a könnyed és a REM ciklusok mennyire felelnek meg az orvosi valóságnak. A TruSleep algoritmus mindenesetre saját kalkulációiban következetes, és egyértelmű nyoma van a statisztikákban, ha tényleg rosszul sikerült a csukott szemes periódus. Az órán van még iránytű, magasság- és légnyomásmérő, stopper és időzítő, nem teljesen praktikátlan zseblámpa, rezgéses ébresztő és telefonkereső.

[+]

Szerencsére jó pár korábbi edzés adatai visszanézhetők a GT-ről: a hossz és a táv, az átlagos és a maximális pulzus, az összes emelkedés, a maximális magasság, a tempó, a sebesség, a pulzus és a lépésgyakoriság grafikonosan, az átlagok, a sebességmaximumok, a pulzuszónák, az edzés hatása és a javasolt regenerálódási idő is megjelenik. Igaz, minden angol nyelvű, magyarul ugyanis csak Huawei Egészség tud, bár elvileg majd az óra is megtanul. Telefonon még több edzésrészélet megjelenik, a térképes útvonalat beleértve, a különféle testmozgások pedig a Huawei Felhőbe menthetők, bár sajnos más adatbázisba nincs exportálás.

Túra és sportóra

A hivatalos pecsételő és töltőpontok a Kinizsin: Hosszú-hegy (13,98 km), Pilis-nyereg (25,47 km), Nagy-Gete (41,6 km), Mogyorósbánya (51,18 km); átlagos sétatempóban már sötétedés után: Bányahegy (70,84 km), Koldusszállás (81,78 km), Szent Péter templomrom (91,06 km) és Tata, Ifjúsági tábor (98,1 km). A túrára előzetesen a Százas hivatalos oldalán lehet jelentkezni, majd orvosi igazolással nevezni.

Miért ragaszkodtam a sportóráshoz teljesítménytúrázáskor? Egyfelől azért, mert a birtokomban volt a tesztkészülék, akkor meg miért ne, plusz 85 kilóról 78-ra kívántam lemenni szűk két hónap alatt, és a megfelelő fogyáshoz edzés közben kapóra jött a pulzustartományok figyelése, plusz általánosan az útvonal rögzítése. A felkészítő 40/50/60 kilométeres túrákon pedig abszolút hasznát vettem a kilométerenkénti összesítéseknek a tempót és a magasságokat beleértve. Így kontroll alatt tudtam tartani a sebességem, és gyakorolni tudtam a százason ideális tempót, mindenkori terepviszony függvényében. A pulzusmérés séta közben is hasznos, hiszen melegebb időben, egy hegycsúcsot még meg lehet hajtani egyórás futóedzés erejéig, hiszen hamar vége. 24 órás séta esetében viszont később visszaüthet egy-egy 170 BPM feletti szakasz. Szóval, kis pocakkal és a La Sportiva Tempesta GTX, illetve az Asics GT 2000 6 Trail terepfutó cipőket váltogatva megindult a felkészítő munka. A május 25-ei Százasra végül az utóbbiban mentem, szélesebb talpprofilja ugyanis jobban illeszkedik enyhén befele dőlő sarkaimhoz.

[+]

Sétatempóban abszolút kielégítő a Watch GT útvonal-, magasság- és pulzuskövetése, úgyhogy a telefon a táskában maradhat anélkül, hogy GPS használat miatt gyorsan lemerülne. Mondjuk javítandó baki, hogy aktív Bluetooth kapcsolat esetén az óra inkább a mobil GPS-ét használja saját antennái helyett, ami nyilván takarékosabb az ő szempontjából, de én pont ki akartam venni a telefont az egyenletből, és ezt csak a Bluetooth kapcsolat megszakításával tudtam elérni. A hosszabb túrák adatait rendben vissza tudtam nézni utólag az óráról, a 60 kilométerest úgyszintén a telefonról, a Százas részletezett edzésadatait viszont csak a GT Active-ról sikerült. Hiába került át ugyanis a teljes statisztika a telefonra, talán a túl nagy táv és adatmennyiség, esetleg a szombatból vasárnapba hajló időtáv kifogott az Egészségen, a részletekhez így nem jutottam hozzá. Roppant bosszantó tud lenni az ilyesmi...

A Huawei Egészség edzésadataiA Huawei Egészség edzésadatai A Huawei Egészség edzésadatai [+]

Ezzel át is nyargalhatunk a Watch GT sorozat számomra legfőbb hiányosságára: nincs mód az edzéseket, mozgásadatokat teljes egészében más futórendszerbe, esetleg GPX vagy TCX fájlba exportálni. Márpedig egy Runtastic vagy Strava adatbázisa teljesebb, az előbbit évek óta, eszközről eszközre költözve használom, a turistautak.hu térképéhez pedig a Locus Maps Prót vetem be telefonon, és az is rendben be tudja hívni más óra exportált adatait. De nem adtam fel: hosszas kutakodás és nem kevés fejfájás után sikerült a dolog.

A Locus Maps Pro túraadataiA Locus Maps Pro túraadatai A Locus Maps Pro túraadatai [+]

Míg nappal a Gerecse le-fel-le-fel emelkedői jelentik a kihívást (főleg a Nagy-Gete és a Kő-hegy csap oda a melegben, áldás Mogyorósbányára beszédülni egy jéghideg sörre), estére is kijut a jóból. A Gercsére és az Öreg-Kovácsra hosszan kell felemelkedni, bár én inkább a hegymenetet kedvelem, mint a térdgyalázó, meredek ereszkedést (a Gete ebben is megáldja a túrázót). Tavaly 80 km-nél jutottam fizikai tartalékaim végére, és tettem hozzá a mentális részt. Idén izomzatilag minden rendben volt, viszont elettem magam, és a végén a gyomrom nem viselkedett jól. Jövőre kipróbálom a sokak által fogyasztott energiazselét.

Akkor, ha az exportálni kívánt edzés meg van nyitva a Huawei Egészségben, kinyerhető a kapcsolódó HiTrack mozgásadat. Ehhez szükséges az Egészség alkalmazás mentése a Huawei Biztonsági Mentés appban, méghozzá USB-C pendrive-ra, ami nem kapható minden sarkon. Ha mindez összejön, elő kell kotorni a számítógépen a tömörített fájlból az alkönyvtárakba eldugott HiTrack edzésfájlt, ez tartalmazza a koordinátákat, a magasságokat és a pulzusadatokat. Aztán: telepíteni kell a Python programozói környezetet, és még a Windows Registryvel is babrálni kellhet, hogy a cmd ablak bevegye a Python parancssort. Plusz szükség lesz egy felhasználói Huawei Health - TCX konverterre is, hogy az alábbi programsorral kezdjen valamit: python Huawei-TCX-Converter.py HiTrack_1554620886000155464556400030001. Ez után végre elkészül a már importálható TCX fájl, csakhogy ez minden edzés és túra után 10-10 perc elfoglaltságot jelent. Nem hiszem el, hogy akkora munka volna a Huawei szoftverfejlesztőinek a GPX/TCX mentést egyszerűen hozzáadni..


[+]

Szerencsére a TCX fájlt a Runtasticba és a Locus Mapsbe is rendben be tudtam hívni, beleértve a Százas útvonaladatait, a magasságokat és az átlagos, maximális pulzusszámot. Ott aztán részleteiben is visszakövethető, mikor, hol jártam, milyen volt a tempóm, és így tovább. Nyilván, ha órát használok telefon helyett, ugrik mondjuk az élő helyszínmegosztás (sokan sugározzák helyzetüket a nagyvilágnak menet közben). Én mindenesetre örültem, hogy a teló a túrákon a táskában maradt, GPS használat miatt nem merült, és elég információt kaptam a GT-től, hogy egy ilyen kütyünek a jövőben is hasznát vegyem, még ha nem is elengedhetetlen túrakellék. A legjobban persze az érdekelt, hogy kibírja-e az Active egy töltéssel a 24 órát, a termékoldal GPS követéssel egyébként 22-t ír. Nos, 22 óra 15 perckor leállítva a túrarögzítést még mindig 13% maradt a telepben, márpedig a Kinizsi alatt elég gyakran sasoltam az AMOLED panelen, hogy épp milyen a tempóm és a pulzusom, mennyi van még a következő pontig stb. Úgyhogy újfent meggyőzött a széria remek üzemideje, az Amazfit Stratost út közben tölteni kellett volna.

Mit vittem magammal a Százasra? Először is: bejáratott túracipőt, ami nálam terepfutó, kényelmes alsót, jól szellőző nadrágot és pólót. A 15 literes táskában 2 liter folyadékot, polárt, esőköpenyt, cserezoknit. Kenőcsöt kidörzsölődésre, sportkrémet húzódásra, ragtapaszt, fejfájás csillapítót, hasfogót, tisztasági papírt (meg tudja tréfálni a túra a gyomrot), magnéziumot, multivitamint. Sapkát és naptejet, kávét vagy koffeintablettát, öt szendvicset, ugyanennyi zabszelet és gyümölcsöt, energiatablettákat. Végül tárcát, pecsételőt, túrafüzetet, térképet (mobilon), zseblámpát, bögrét a teának és bicskát kullancscsipesszel.

A LiteOS a takarékosság mellett egyébként folyamatosan fejlődik, persze van is még tere. Mindenképp bevenném a pakliba, hogy az alkalmazásértesítések megjelenjenek edzés közben, mert jelenleg csak a hívásokról szerez tudomást az ember, hiába aktív a BT kapcsolat. Plusz jó lenne, ha csak az óra GPS-e működne útvonalkövetéskor, felesleges a telefonét bevetni. Újra kellene gondolni az értesítéskezelést, a pillanatnyi pulzuskijelzés pedig lehetne pár másodperccel aktuálisabb a pulzuskontroll edzésekhez. Végül: újból aláhúzva: kérjük a fránya GPX exportálást! Mindazonáltal, 62/70 ezer forintos árcímkével és bővült funkciótárral határozottan erősebb alternatíva ma a Watch GT Active, mint a Classic és Sport volt tavaly, akkor még szűkebb tudáslistával, 80 ezerért – bár maradt bennem annyi hiányérzet, hogy az árak szempontjából jó irányba haladó kütyüpiacon az ajánlott minősítésről az új kellék lecsússzon.

Ugyanennyibe kerül ugyanis ma az apró Galaxy Watch Active, bővíthető TizenOS rendszerrel, és ott van olcsóbban az Amazfit Verge, sok hasonló tulajdonsággal. Egy irányt azonban a Huawei telibe trafált: először legyen meg a többhetes üzemidő és a roppant kitartó GPS követés, aztán jöhet a többi. Rengeteg ismerősöm ugyanis éppen azért nem vesz okos- vagy sportkütyüt, mert nem tetszik neki az 1-3 napos töltésciklus gondolata. És bár igazi okosórának a GT Active-ot se lehet nevezni, mutatós köntösbe csomagolták, gyönyörű a kijelzője, sporthoz, túrázáshoz hasznos társ, így nem kérdés, hogy nekem kifejezetten tetszett. Már csak azt kell kitaláljam, mi a következő, komolyabb mozgáscél...

Huawei Watch GT Active

Bone123 a.k.a. Hidegkuti Zoltán

Azóta történt

Előzmények

  • Picit átszabták a Huawei Watch GT-t

    Apró dizájnváltozások mellett leginkább a szíj hoz látható különbséget az új variációkban. A remek AMOLED panel és a sok aktivitáskövető funkció maradt, érkezik a magyar rendszernyelv.

  • Honor Watch Magic - elvarázsolt idő

    A Huawei Watch GT apróbb variánsa éppoly meggyőző kívülről, és épp annyira behatárolt a tudáslistája belülről. A Honor variációja ugyanakkor határozottan kellemesebb áron nyit.

  • Huawei Watch GT - kimerülés, nem lemerülés

    Ahhoz képest, milyen jó AMOLED kijelzőt kapott, a gyönyörű Watch GT aktivitáskövetésen túl nem sokat tud. Azt viszont elég jól, és rendkívül kitartóan.

  • Kitartóbb lehet a Huawei GT Watch, mint tulajdonosa

    Az október 16-ára várt sportóra nem Wear OS-t fog futtatni és nem is Snapdragon 3100 ketyeg majd tűéles képernyője alatt, viszont sokáig bírhatja egy töltéssel.

Hirdetés