Bevezető
Mind tudjuk, hogy a jelenlegi világpiaci helyzet nem kedvez a telefonok árainak mérséklődése kapcsán. Szívás van a beszállítói láncok esetében, problémássá válik a logisztika, néha be-becsap a koronavírus, közben elszállnak az árfolyamok, túl sok olyan folyamat zajlik párhuzamosan, ami kifejezetten nehezen tervezhetővé teszi az idei évet gyártói oldalról. Most nem abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy ha várunk még valamennyi hónapot, akkor bizonyára olcsóbban kapunk jobb terméket, ez pedig nem csak a csúcsmodellek mellbevágóan magas árazásán érhető tetten, hanem az olcsóbb szegmensben is kúsznak felfelé a költségek.
Remek példa minderre jelen tesztünk hőse, amit a gyártó nemzetközi partnere küldött el nekünk. A TCL 30-as szériája rengeteg tagot számlál, különböző régiókban különböző modellek kerülnek piacra, a 30 SE viszont egy olyan eleme ennek a portfoliónak, amely világszerte kapható, vagy legalábbis rendelhető. És ez a készülék a kínálat alsó szegmensébe tartozik, a gyártó meghagyja az Alcatel brand számára a leginkább filléres kategóriát, de egy szinttel fentebb már nem rest a magasabbra pozícionált márkát is harcba küldeni, ez itt konkrétan egy 180 eurós telefon, amire most már azt mondhatjuk, hogy a 70 ezer forintos kategória.
Ennyi pénzért viszont elég sok mindent lehet venni. Általában a tesztjeink végére szúrogatunk be konkurens példákat, de ezt most itt előrevesszük, hogy mielőtt a részletekbe belemegyünk már tisztában legyünk azzal, hogy mihez mérjük a terméket. Ennyiért simán van Nokia G20, Realme 8i, Oppo A16s, akár Redmi Note 11 is, de házon belül is ott van a már 5G-re alkalmas 20 R, vagy a Samsung Galaxy A22. Egyik termék sem csúcsmodell, de mindjárt látni fogjuk, hogy a TCL ajánlata ezeknél általában gyengébb. Tény, hogy a felsoroltak már piacon vannak egy ideje, ezért még abból a készletből jöttek, amikor a forint is erősebb volt és a szállítás sem volt ennyire problémás, de a friss Poco M4 Pro 5G is ennyibe kerül, konkrétan azonos összegért lehet elhozni. Szóval ha az ember felvehetné egy írásjel formáját, akkor én egy irtó nagy kérdőjel-felkiáltójel kombó alakját mutattam volna a csomag bontogatása közben úgy, hogy ismertem az árazást.
Doboz, külső
Ha már a funkcionalitás nem gazdag, legalább a doboz tartalma az. A szögletes SIM-tű jó poén, a 10 wattos töltőfej már nem az (mert 15 wattot tudna felvenni a telefon), a filléres headset pedig elég felesleges. A szilikon tok megléte azonban örömteli, ahogyan a bal oldalról előhúzható tálca hármas kiosztása is: két SIM mellett még egy microSD is idefér.
Maga a telefon kissé ódivatú, relatív unalmas külsejű eszköz, az egyetlen formai poén az oldalélek profiljának megváltozása a felső részen, ahol a gombok és az átellenes oldalon a SIM-fiók található, ott a lekerekített élek átváltanak sarkosabbá. Ha már SIM-fiók: három kártya is befér, mert a microSD-nek külön helye van. Felül tátong a 3,5 mm-es jack csatlakozó, itt egy mikrofon is ücsörög, lent pedig a Type-C interfészt fogja közre két rács, de hangszóró csak a jobb oldali mögött található és abban sincs sok köszönet.
A hátlapon három kamerát fogunk látni egy csak minimálisan kiemelkedő kameraszigeten. Ez pont tök felesleges, mert egyrészt ez a kameratrió távolról sem az a kategória, aminek extra helyre lenne szüksége, másrészt akkor már nyugodtan lehetett volna síkban is az egész. És akkor talán nem billegne az asztalon. Szintén a hátlapon van az ujjlenyomat-olvasó, amit kissé nehéz kitapintani, mert egy ez bezzeg egy síkban van a hátlappal. Viszont gyors és pontatlan.
A kijelző 6,52 inchen terül el, felülről egy csepp alakú kivágás lóg bele középen, noha a kávában tök simán elfért volna a kamera. De nem ez a baj, hanem az, hogy 70 ezer forint környékén HD felbontást adni kissé ciki, bár az élsimítás egész ügyes, így a menüben bóklászva annyira nem tűnik fel, hogy csak 269 ppi-ről van szó. És mindenképpen említést érdemel, hogy bár IPS panelről van szó, a fénysűrűség is meglepően combos, a kontrasztarány pedig a kategória legjobbja, szóval a láthatósággal nem lenne probléma napfényben sem, ha egy picit jobban sikerült volna a tükröződéseket csökkenteni.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | TCL 30 SE | Realme C25Y | Samsung Galaxy A03s | TCL 10 Pro | Blackview A95 | Nokia 5.4 |
Képátló | 6,52 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,47 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,39 hüvelyk |
Felbontás | 720 x 1600 | 720 x 1600 | 720 x 1600 | 1080 x 2340 | 720 x 1600 | 720 x 1560 |
Technológia | IPS LCD | PLS LCD | PLS LCD | AMOLED | IPS LCD | IPS LCD |
Fehér fényerő | 539 / 641 nit | 457 nit | 523 nit | 445 nit | 376 nit | 446 nit |
Fehér fényerő (min.) | 6,6 nit | 2,1 nit | 9,1 nit | 4,8 nit | 3,5 nit | 2 nit |
Fekete fényerő | 0,2 nit | 0,27 nit | 0,23 nit | 0 nit | 0,15 nit | 0,29 nit |
Kontrasztarány | 2999:1 | 1692:1 | 1803:1 | végtelen | 2507:1 | 1538:1 |
Színhőmérséklet | 8200 K + kézi | 7411 K + kézi | 8400 K + kézi | 6814 / 7690 K + kézi | 7107 K | 7558 K + kézi |
Ha elvonatkoztatunk a kissé ósdi külsőtől, akkor azt mondhatjuk, hogy az anyagminőség kimondottan kulturált, a plasztik hátlap olyan, mintha egy plexi védené, az illesztések is szépek, a súlyelosztás is rendben van, valahogy mégis érződik a TCL 30 SE-n, hogy az olcsóbb ligában focizik, de azért szégyellni nem kell. Aki mégis így érzi, az rá tudja tenni a szilikon tokot, abban jobbára minden telefon pont ugyanannyira ótvar. És védett.
Hardver, UI
Ezen a ponton egy időre félretettem ezt az anyagot, majd azzal a felkiáltással ültem vissza írni, hogy na, mivel vagyok elmaradva. Hát ezt pont stimmel a hardverre, aminek legfontosabb összetevője egy MediaTek Helio G25-ös lapka, ami egy másfél éves chipset. Olyan telefonokban van, mint a Moto E7 (40k), a Redmi 9A (40k), meg a Nokia G10 (50k), ebből pedig nagyjából sejthető, hogy a TCL 30 SE árszintjén már meglehetősen vérszegény. 4 GB RAM viszont jár (ez ebben a kategóriában már elvárás), a 64 GB belső tároló helyett pedig 128 GB is választható, bár még mindig a lassúcska eMMC 5.1-es szabvánnyal.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Benchmark | TCL 30 SE | Redmi 10 | Blackview A95 | Motorola G30 | Realme 8i |
Rendszerchip | MediaTek Helio G25 | MediaTek Helio G88 | MediaTek Helio P70 | Snapdragon 662 | MediaTek Helio G96 |
Geekbench 5 (single/multi) | 154 / 895 pont | 365 / 1148 pont | 311 / 1536 pont | 305 / 1265 pont | 540 / 1858 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 5,8 fps | 8,2 fps | 7,1 fps | 13 fps | 12 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 3,7 fps | 9,9 fps | 8,1 fps | 7,2 fps | 14 fps |
GFXBench Man. onscreen | 21 fps | 17 fps | 19 fps | 34 fps | 33 fps |
GFXBench Man. offscreen | 12 fps | 25 fps | 22 fps | 20 fps | 37 fps |
Viszont — és itt mindenképpen dicséretet osztok — a TCL 30 SE már az Android 12-re épített TCl UI 4.0.1-gyel érkezik, ami elvileg a teljes 30-as szériát meghatározza. És ezt még nem láttuk, mert a Dani által tesztelt 20 R még a régi OS-t kínálta, sok szempontból történt előrelépés. Nem mondom, hogy a rendszer szélsebes, de a hardverhez mérten korrekt tempóval zajlik az ügymenet, persze ehhez kapásól jól jön, hogy a felbontás is alacsony. A mindennapi műveleteknél nincs probléma. Aztán persze elfogy a lendület, a böngészés már szaggatós, bizonyos felületeken a gombsor felugrására is várni kell csöppet, a Facebook is ugrálva gördül, ha pedig már több alkalmazást is nyitva tartunk, esetleg a háttérben zajlik valami letöltés, akkor a menü is elkezd darabossá válni. Mondhatni, hogy hamar elérjük a hardver korlátait, persze, hogy el lehet ezzel létezni, és nyilván ha felületesen vizsgáljuk csak a terméket, akkor beköltözés nélkül elviselhető a rendszersebesség, de csak kicsit kell nekiállni a kusztomizációnak, hogy megérkezzünk a falhoz, ahonnét már nem annyira rózsás a produkció.
Vannak kedvenc játékaim telefonon. Nem ezen a lövöldözős-partraszállós vonalon mozgok, egyszerűbb, pár percre kikapcsoló apróságokról van szó, mint amilyen a jó öreg Rider, de ha eggyel komolyabb szintre lépünk, akkor ott van a Pinball Deluxe. Na, hát ez már nem indult el a remek TCL berendezésen. A TikTok legalább nem szaggat, a Waze is navigál, szóval működik szinte minden rendesen, a nagy erőforrásigényű játékokról azonban le kell mondani. Maga a felület meglehetősen letisztult, szellős, van oldalról előhűzható gyorsmenü, háromféle ikonrajzolat, sötét mód, témák, gesztusvezérlés, egykezes mód, de nincs duplakoppos felébresztés, always-on kijelzés és értesítési LED. Van néhány tök felesleges rendszeralkalmazás, mint a “lezárás” ikon, amit kiraktak kedvesen a főképernyőre és ha megnyomjuk, akkor lezár a kijelző, kellett, mint egy falat kenyér.
A NXTVISION fantázianevű képjavító bigyó is megvan, ez kontrasztot és szaturációt tol a megtekintett fotókra és videókra, Game box néven van egy felület, ahová a játékaink gyűlnek és itt külön lehet kapcsolni turbó módot, ami egy Helio G25-nél lényegében mindegy, van egy optimalizálás ikon, ami nagyon vicces, mert nem nyit meg semmit, hanem kicsit animál, aztán lent kapunk egy popup ablakot azzal, hogy mennyi memória szabadult fel. Fent van alapból a Booking, az Amazon, a Microsoft Start, a LinkedIn és a TikTok, egy sereg játékdemó, plusz kitoltak egy mappát a főképernyőre azzal a névvel, hogy “legnépszerűbb alkalmazások”, ez pedig letöltési linkeket tartalmaz, ami a TCL szerint esetleg beszerzendő. Szóval megint kicsit túl van tolva szoftveresen, és akkor még azokról a tényleg hasznos dolgokról nem is esett szó, mint amilyen a diktafon, a zenelejátszó, a videolejátszó, vagy az adatmásoló. Bőven lehet itt takarítani az első bekapcsolást követően, mert még a komplett Google eszköztár összes ikonja is ott mosolyog a menüben, amit egyébként kategorizálni is lehet.
Multimédia
Értelemszerűen az 50 megapixeles főkamerával hirdeti magát a TCL 30 SE, ez lenne itt a kiemelt funkció, ami két éve még ritkaságszámba is mehetett volna, de ma már ebben az ársávban sem annyira ritka madár az ilyesmi, pláne nem kell pusztán a felbontástól hasraesni, mert arról egy közepesen jólértesült Mobilarena-olvasó is tudja, hogy nem jelent kábé semmit a képminőségre vonatkoztatva. A másik két egység pusztán 2-2 megapixelt kínál makróhoz és portréhoz, magyarán különösebb jelentőségük nincsen. A beállítások száma is véges, a Pro üzemmódban lehet csavargatni ezt-azt (fókusz, fehéregyensúly, EV, záridő és ISO), de nincs éjszakai mód. HDR és AI viszont van, utóbbit inkább kikapcsoltam, hogy ne tolja el a színeket, aztán kattintgattam:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Nyilvánvalóan az van, hogy az automatikus mód 12,5 megapixelben alkot, mert 4-1-es képpontösszevonást alkalmaz. Ennek dacára a vonalélesség gyenge, a kromatikus aberráció gyakori jelenség, a túlhúzott kontraszt miatt a részletek digitálissá válnak, a verőfényes napsütésből pedig fátyolos, fakó eredmény születik. De a rend kedvéért jöjjön néhány 50 megapixeles kép is:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Semmi értelme. Szörnyen nincs élesség, még jobban kijönnek a hibák, mindenki boldogabb lett volna egy jól sikerült 12 megapixeles szenzorral, mint a teljesen feleslegesen nagy felbontású, de minőségben még a közepes szintet is maximum karcolgató megoldással. A menüben akad még szuper makró néven is opció, ami olyan szuper, hogy bekapcsolja a fixfókuszos, 2 megapixeles kamerát, hogy aztán ilyen eredményeket kapjunk:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Gondolom, nem írok meglepőt azzal ha azt állítom, hogy videózásban sem kiemelkedő a termék, a maximális elérhető opció Full HD 30 fps-sel, mindennemű stabilizációt nélkülözve, kizárólag a főkamerával. Ugyanez vonatkozik az előlapi modulra is, szóval bár az időjárás nem volt épp barátságos (mármint a videózáshoz, a növényzet ellenben kifejezetten örült), azért a rend kedvéért két felvételt mutatnék:
Tartalom előállításában tehát nem remekel a termék, sajnos a visszajátszás is csak félig van rendben. A kijelző korrekt partner lehetne HD felbontású streaminghez, de több probléma is adódik. Egyrészt nincs Widevine DRM L1, csak L3 támogatás, vagyis 480p a maximálisan elérhető felbontás, másrészt igencsak gyenge az alsó hangszóró. Ebből a TCL-ből az FM-rádió is hiányzik az egyetlen extra, amit fel tud vonultatni, hogy van gyári zenelejátszó, ami elég fapados, csak a szokásos filtereket kínálja, equalizert pedig hiába keresünk.
Adatátvitel, akkumulátor
4G legalább van. De 5 GHz-es WiFi már nincs, viszont az EU-ba szánt modellekben akad NFC. A Bluetooth 5.0-s, a műholdrendszerek közül pedig adott a GPS, a GLONASS, a GALIELEO és a BDS is. A Chrome mellett van saját böngésző is, de ennek még az about menüöpontja sem ad támpontot arra nézvést, hogy ki ütötte össze, de a célnak megfelel, van benne reklámszűrő és inkognitó mód is. De ez is dadogva bönget, akárcsak a Google megoldása, ami nem a szoftver hibája, hanem a csirke hardver korlátozza az élményt.
A TCL 30 SE viszont remekel az üzemidő kapcsán, be lehet rendezkedni kétnapos töltésre, ami az 5000 mAh-s akkumulátor mellett nem meglepő. Gyors persze nem lesz, a gyári adapterrel pláne nem, de egy 15 wattos töltőfej már kicsit csökkent a több órás töltési időn. Mivel nincs Widevine L1, ezért tényleg sokáig lehet rajta streaming videót nézni WiFi hálózaton, 15-16 órán keresztül tudja szolgáltatni a műsort a készülék, az alacsony felbontású kijelző pedig abban segít, hogy 5-6 órás kijelzőidők röhögve kiesnek belőle két töltés között még az átlagosnál combosabb igénybevétel mellett is.
Pro | |
---|---|
Korrekt üzemidő | |
Friss Android | |
Kontra | |
Gyenge hardver | |
Átlag alatti színvonalú kamera | |
Magas kezdőár | |
Nincs NFC és jack-kimenet | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 7 pont |
Kijelző | 5 pont |
Sebesség | 5 pont |
Szoftverfelület | 7 pont |
Fotózás, videózás | 4 pont |
Hangminőség | 6 pont |
Adatkommunikáció | 7 pont |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték arány | 5 pont |
Indulóár (EUR, 4/128GB) | 172 |
Összegzés. Jó ez a telefon… ja, nem. Nem jó. 2022 derekán ezt a Helio G25-öt már nagyon nem kéne erőltetni, pláne nem ennyiért. Komolyan le kell írnom, hogy ebben az ársávban még a Nokia G21 is jobb vétel, pedig a nokiák nem arról híresek, hogy olyan baromi vonzó árazásuk lenne. Próbáltam megtalálni a termék előnyeit, de az üzemidőn és a korrekt fénysűrűségű kijelzőn kívül semmit nem találtam, amit meg lehetne említeni (ja, de, az Android 12 megléte örömteli), a rettentes lassú hardver megöli az egész konstrukciót, a formaterv ódivatú, a kamerás produkció pedig csak egy szinttel van a minimális felett. A hangszórók gyengék, az ujjlenyomat-olvasó bizonytalan, az 5 GHz-es WiFi hiányzik, a HD felbontás ebben a kategóriában már nagyon az alja, szóval nem nagyon értem, hogy mi volt az elképzelés, amikor ezt 170-200 euró közé árazták be. És ez még az import árazás, nem pedig a hivatalos hazai, de lehet, hogy nem is próbálkoznak meg az itthoni forgalmazással, mert egyszerűen nem éri meg vesződni a termékkel egy olyan mezőnyben, ahol még egy Nokia is félkézzel veri le ezt a cuccot, nem is beszélve a Redmi és a Realme által kínált ellenfelekről. Remélem, hogy a TCL 30-as szériájának leginkább elmért darabját volt alkalmunk most kipróbálni és a komolyabb masinák már versenyképesebb árazással érkeznek, mert volna arra igény, hogy egy-egy modellel egy itthon kevésbé népszerű márka is felkerüljön a megfontolandó termékek listájára, de a TCL 30 SE nagyon mellément.
Bog
A tesztkészüléket a gyártó hivatalos partnere küldte el, megvásárolni itt lehet.
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 165,2 x 75,5 x 8,9 milliméter | |
Tömeg | 190 gramm | |
Készülékvédelem | nincs információ | |
Színvariációk | kék, fekete, szürke | |
Kijelző képátlója | 6,52 hüvelyk | |
Felbontása | 720 x 1600 pixel (269 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | IPS-LCD, 60 Hz | |
Értesítő LED | nincs | |
Biometrikus védelem | ujjlenyomat-olvasó (hátul) | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | MediaTek Helio G25, 12 nm | |
Processzor | 4 x 2 GHz Cortex-A53 + 4 x 1,5 GHz Cortex-A53 | |
Grafikus chip | PowerVR GE8320 | |
RAM, tárhely mérete | 4/128 GB | |
Memória bővítése | microSD kártya | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/B2/B3/B4/B5/B7/B8/B12/B13 B17/B25/B26/B28A/B28B/B66 |
|
SIM-foglalat | 2 x nanoSIM | |
eSIM támogatás | nincs | |
Bluetooth | 5.0 (A2DP, LE) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n (HotSpot, Direct) | |
USB | USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG) | |
Navigáció | A-GPS, GPS, GLONASS, BeiDou | |
NFC | van | |
Infra | nincs | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 12 + TCL UI 4.0 | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 50 megapixel (f/1,9, autofókusz) 2 megapixel (f/2,4 makró) 2 megapixel (f/2,4 mélység) |
|
Előlapi kamera | 8 megapixel (f/2,0 fixfókusz) | |
Videófelvétel | 1080p / 30 fps | |
Jack kimenet | van | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 5000 mAh lítium-polymer | |
Vezetékes töltés | 15 watt | |
Vezetékmentes töltés | nincs | |
Egyebek | ||
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, közelségérzékelő, fényérzékelő |