Sony Xperia XA1 Ultra - felskálázva

A Sony XA1 phablet változata majdnem pont ugyanazt tudja, eggyel több RAM-mal, és lényegesen nagyobb kijelzővel. Minden más megegyezik vektorosan 6 hüvelykre húzva.

Bevezető, tartozékok

A Sony középkategóriás szériájának frissített modelljei is az idei MWC-n mutatkoztak be, az Xperia XA1-hez már volt szerencsénk, ahogy az elődmodellhez is, így kézenfekvő volt az összehasonlítás, ami alapvetően pozitív eredménnyel zárult. Az eredeti Xperia XA Ultra viszont még nem járt nálunk, most meg már értelemszerűen nem is lenne aktuális, az idei phablet ellenben nagyon is az. A két készülék, mármint az XA1 és az XA1 Ultra között nem igazán akad érdemi eltérés, nyilván a nagyobb mérethez nagyobb akkumulátort rendeltek, valamint az XA1 Ultra megtartotta az elődmodell speciális szelfikameráját.


[+]

Az XA Ultrához képest több ponton fejlesztettek, kivéve az akkumulátort, mert az megegyező méretű maradt azzal együtt, hogy néhány dimenzióban még faragni is sikerült az egyébként meglehetősen nagy készülékházon. A lapkakészlet frissebb, erősebb, de takarékosabb, több rendszermemóriát integráltak, valamint az eleve nem szerény megapixeles hátlapi kamera felbontása is növekedett, ami mellesleg megegyezik az XA1 kamerájával. Az USB csatlakozó már Type-C, az adatátviteli sebesség viszont maradt 2.0-s szabványú, és sajnos ujjlenyomat-olvasó sem termett a készülékre, amit azért minimálisan újradizájnoltak.


[+]

A csomagolásról azért nem értekezünk hosszabban, mert a sajtó nem a bolti dobozt kapja, viszont az előkerülő készülék kifogástalan. A doboz dizájnja egyébként megnyerő, letisztult, kellően informatív és esztétikus, de az aljában csak egy 1500 mAh-s, hagyományos töltőfejet találunk a hozzá tartozó Type-C adat- és töltőkábellel, pedig a készülék megfelelő hálózati töltővel alkalmas gyorstöltésre. A végleges, bolti termék dobozában lesz hallójáratos füles is, azt viszont mi sajnos nem tudtuk kipróbálni.

Külső, kijelző

A forma részleteiben változott, de az alapkoncepció maradt. A dizájn összetéveszthetetlenül Sony, minden karakterisztikus jellemzőjével. Ez általában kiélezett vita tárgyát képezi, egyrészt a manapság kevésbé mainstream szögletesség, másrészt a kávák mérete miatt, ami egy 6 hüvelykes képátlóval rendelkező eszköznél még hangsúlyosabb kérdés, mint mondjuk a jóval kisebb XA1 esetében. Személy szerint kifejezetten szépnek, elegánsnak és esztétikusnak találom a készüléket. Az anyaghasználat azzal együtt prémium, hogy jobbára plasztik, az összmegjelenés minőségi, enyhén maszkulin és roppant tetszetős. Szerintem.


[+]

Az oldalsó kávákat lényegében kiiktatták, az alsó és felső holttér pedig inkább bekapcsolt kijelző mellett érződik indokolatlanul soknak, és technikailag az is, de speciel ez az én szememben egyáltalán nem rontja a készülék külső megjelenésének megítélését. Felül alapvetően még indokoltnak is tekinthető a helyigény, a szelfikamera ugyanis 16 megapixeles, optikai képstabilizátorral felszerelt, saját LED villanóval ellátott modul. Plusz egy értesítő LED is elfért a bal sarokban. Alul viszont valóban funkciótlan a másfél centis ráhagyás, mivel a navigációs gombok a kijelzőre kerültek, ujjlenyomat-olvasó nincs, a hangszóró pedig a látszat ellenére nem sztereó. A beszédhangszóró a felső élre került a márkajelzés fölé, míg alulra valószínűleg csak a szimmetria miatt került egy tökéletesen megegyező egység, valamint a beszédmikrofon lehet mögötte, mert máshol nincs.


[+]

Az ergonómia annak ellenére remek, hogy az XA1 Ultra 165 x 79 x 8,1 milliméteres dimenziókkal bír. Viszont kicsit karcsúbb és lényegesen könnyebb az elődmodellnél. Mindössze 188 gramm, ami ekkora méreteknél, megegyező akkumulátorkapacitás mellett igen szép mérnöki teljesítmény. Az alsó és felső éleket fém díszcsík szegélyezi, míg a legömbölyített oldalsó élek határozottan puhább, egyébként kifejezetten kényelmes fogást tesznek lehetővé. A valódi multimédiás hangszórót alul keressük az USB port társaságában, míg a másodlagos, zajszűrő mikrofon felül dolgozik a 3,5 milliméteres jack csatlakozó mellett.


[+]

A jobb oldalon az ikonikus, fém Sony bekapcsológomb tűnik fel, míg a műanyag hangerőszabályzók fölötte kerültek elhelyezésre. Alulra még szerkesztettek egy dedikált kamragombot, ami landscape módban kitűnően kézre esik, szelfinél viszont nagyon nem. Vagy aggasztóan instabilan tartjuk az eszközt, vagy kénytelenek vagyunk bedönteni, ha önarcképet szeretnénk készíteni. Bal oldalra a mindenféle segédeszköz nélkül kihúzható nanoSIM-tálca került, mellette pedig a microSD kártya helye válik szabaddá, ha kihúzzuk a fakkot.

Kijelző-teszt
Mérés Sony Xperia XA1 Ultra Sony Xperia XA1 Xiaomi Mi Max Samsung Galaxy A9 (2016)
Képátló 6 hüvelyk 5 hüvelyk 6,4 hüvelyk 6 hüvelyk
Felbontás 1080 x 1920 720 x 1280 1080 x 1920 1080 x 1920
Technológia IPS LCD IPS LCD LTPS LCD Super AMOLED
Fehér fényerő 633 nit 549 nit 442 nit 445/640/707 nit
Fehér fényerő (min.) 36,25 nit 8,2 nit 0,8 nit 2,2 nit
Fekete fényerő 0,41 nit 0,48 nit 0,2 nit 0 nit
Kontrasztarány 1545:1 1144:1 2227:1 végtelen
Színhőmérséklet 7357 K + kézi 6715 K + kézi 7403 + kézi K 6610 K (alapvető)

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Noha a 6 hüvelykes IPS LCD panel továbbra is csak 1080 x 1920 pixel felbontású, a megjelenítés minősége kitűnő. A 367 ppi pixelsűrűség papíron nem annyira meggyőző, de a kifogástalan panelen többnek érződik, a fényerő kimagasló, a tartalom maximum akkor nem látszik, ha a készülék hátulját nézzük. Egyébként bármilyen idétlen szögből értelmes formában jelenik meg a tartalom színtorzulás, fényszivárgás, vagy egyéb aberráció nélkül. A színek aránylag fakók, de van Szuperélénk képernyőmód filmekhez és képekhez, a kontraszt viszont kielégítő. A kissé hűvös kalibráció kevésbé zavaró, mint az érthetetlenül magas minimum fényerő, ami éjjel konkrétan fáj, ráadásul előbbi módosítható, utóbbi viszont adottság.


[+]

A hátlap egyszerű, letisztult és kifejezetten elegáns hatást kelt a visszafogott, ezüst Xperia felirattal. A selyemfényű fekete műanyagot csak a bal sarokban elhelyezett, fém szegéllyel körbefogott főkamera töri meg, alatta pedig egy apró, egytónusú LED segédfény kuporog. A szürke NFC szimbólum szinte beleolvad a hátlapba. Ha már szükségét érezték a burkolaton feltüntetni, talán érdemesebb lett volna kissé hangsúlyosabb formában, személy szerint néha azt hittem, hogy maszat, pedig a hátlap igazán derekasan ellenáll a használat kellemetlen nyomainak.


[+]

Íveket sehol nem találunk, a hátlap és a 9H keménységű, karcálló előlap is teljesen sík, határozott illesztésekkel és vonalakkal, a legömbölyített oldalsó keret fogása viszont irtó kellemes, a méretes készülékház így nem okoz kényelmetlenséget, noha egy 6,2 hüvelykes Samsung Galaxy S8+ konkrétan eltörpül az XA1 Ultra mellett. Ezzel együtt a formaterv egyedi, karakteres és a gyártóra jellemző, a kivitelezés pedig kifogástalan. Igyekeztünk hangsúlyozni, és most ismét ezt tesszük, hogy a fent megfogalmazott, messzemenőkig pozitív esztétikai megítélés teljes mértékben szubjektív, azzal együtt, hogy az alsó káva létjogosultsága konkrét funkció hiányában abszolút vitatható.

Hardver, szoftver

A hardver majdnem teljesen megegyezik az XA1 konfigurációjával, viszont a MediaTek Helio P20-as lapka mellé már 4 GB rendszermemóriát csaptak. Ez olyan nagyon nem változtat a közepes teszteredményeken, a kétmagos Mali T880 grafikus gyorsító pedig továbbra sem kifejezetten játékra termett. Ezzel együtt 16 nanométeres gyártástechnológiával előállított, szimmetrikus nyolcmagos szett korrektül dolgozik, a teljesítménycentrikus klaszter maximum 2,3 GHz-en, míg az energiahatékony halmaz pedig 1,6 GHz-re skálázott Cortex-A53-as magokat tartalmaz big.LITTLE elrendezésben. Melegedést nem nagyon tapasztaltunk, napozás közben meg mégis mire számítunk, a felület megfelelő tempóban reagál, a rendszersebesség pedig kellemes, noha hajlamos időnként megakadni.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Sony Xperia XA1 Ultra Sony Xperia XA1 Samsung Galaxy A9 (2016) Xiaomi Mi Max
Rendszerchip MediaTek Helio P20 MediaTek Helio P20 Snapdragon 652 Snapdragon 650
AnTuTu Benchmark 6.x 63031 pont 62571 pont 69993 pont 67564 pont
Vellamo Browser 3512 pont 5123 pont 4979 pont 4656 pont
Vellamo Metal 1379 pont 1381 pont 2641 pont 2540 pont
Geekbench 4 (single / multi) 830/ 3734 pont 880 / 3747 pont n/a n/a
GFXBench Manhattan onscreen 9,9 fps 19 fps 9,3 fps 15 fps
GFXBench Manhattan offscreen 9,6 fps 9,5 fps 9,3 fps 15 fps
GFXBench T-Rex onscreen 21 fps 32 fps 33 fps 32 fps
GFXBench T-Rex offscreen 21 fps 27 fps 31 fps 31 fps


[+]

Az Android Nougatra épülő rendszer pont olyan, mint mindig, viszonylag meghagyva a felületek natív megjelenését és funkcióit. A kétfázisú értesítősáv és a gyorskapcsoló panel például full gyári, cserébe a Home érintőgombot kétszer megérintve anélkül is legördül, hogy a 6 hüvelyk tetejére kapaszkodnánk. A kétablakos mód ekkora kijelzőn kiválóan funkcionál, a drag and drop tartalommásolás pedig igencsak kényelmessé teszi az életet. Billentyűzetből a SwiftKeyt mellékelték, ami sokrétűen testreszabható, ahogy egyébként a rendszer is. A gyári Sony témákon kívül nagyjából végtelenek a lehetőségek.

A kezdőképernyő ikonrács 5 x 5-ös, plusz az alsó sor, ahol szintén tetszőleges sorrendbe pakolhatjuk a készségeket, olyannyira, hogy az alkalmazásmenü ikonja is áthelyezhető, vagy kivehető a sorból. Keresni az appok között itt is tudunk, de a főképernyőt bárhol lefelé simítva is ugyanaz a felület ugrik elő. Rendet rakni lehet egyéni szempontok alapján, a használat gyakoriságának függvényében, esetleg dátum vagy név szerint. Az ikonok méretén igazítani szintén az alkalmazásmenüből nyíló beállításokban tudunk, bár ettől az ikonrács kiosztása még nem változik, valamint a főképernyőtől balra előkerülő Google Now-t is itt deaktiválhatjuk.


[+]

A beállításokban túl sok extra nincs, leszámítva az egykezes használatot segítő opciókat, amelyeket Egykezes műveletek néven találunk meg. A kijelző alsó sarkából átlósan felfele simítva lekicsinyíthető a teljes képernyőtartalom, de működik külön csak a tárcsázóban is. A hívásfogadás és elutasításhoz szükséges csúszka is lehet kisebb, ha úgy kényelmesebb, valamint a feloldómintát vagy PIN kódot is bevihetjük kicsinyített felületen. A navigációs gombok sorrendje viszont nem változtatható, noha ennek fizikai akadálya nem lenne. Jobbkezesként, meg mert a másik sorrendet szoktam meg, különösen zavaró tud lenni például a fixen bal oldalt elhelyezett vissza gomb.


[+]

A szoftverkínálatot nem erőltették túl. Van ugye Google csomag, Spotify, alapkészségek, mint óra, számológép, időjárás, viszont hangrögzítőt és fájlkezelőt a Play Áruházból kell vadászni, mert alapértelmezetten nem mellékelték, pedig van gyári Sony megoldás. Az Amazon Shopping és az AVG Protection Pro 180 napig reklámmentes változata viszont adott, ahogy a News Suite hírgyűjtő alkalmazás is, ami természetesen magyar weboldalakról válogat. Nem meglepő módon a PlayStation alkalmazást is instant mellékelik.


[+]

Rajzolgatni a Rajz applikációban tudunk, a Movie Creator pedig a készüléken, vagy egyéb fiókban lévő fényképeinkből generál rövid összeállítást, amit kedvünkre filterezhetünk és a gyári kínálaton kívül saját zenével is aláfesthetjük. A What’s New lényegében belső téma-, játék- és alkalmazásbolt, a Kiterjesztett valóságban pedig „vicces képeket és videókat készíthetünk lenyűgöző hanghatásokkal”. A TrackID zenefelismerő app, ami utána ki is keresi a felismert zenét például YouTube-on, de nézegethetjük, hogy mások éppen mit hallgatnak, ha nálunk éppen nem szól semmi.

Multimédia

Az Xperia XA1 Ultra ugyanazt a hátlapi kamerarendszert kapta, mint az XA1, így sajnos a hiányosságok is hasonló, de inkább fokozott mértékben jellemzőek, mint a kisebb modell esetében láthattuk. A 23 megapixeles, f/2,0 rekeszértékű szenzor hibrid autofókusszal és LED villanóval van felszerelve, míg a 16 megapixeles, szintén autofókuszos szelfikamera optikai képstabilizátort is kapott, valamint dedikált LED villanót. A szoftver szintén a Sony sajátja, ami kényelmes kezelhetőséget biztosít, viszont aránylag kevés beállítási lehetőséget.


[+]

Alapértelmezettként a Kiváló automatikus mód kerül elő az élőképen, innen jobbra lapozva érhető el a szerény lehetőségekkel felszerelt Manuális mód, balra pedig videofelvételre és Kameraalkalmazásokra válthatunk, mint a Kiterjesztett valóság, a panorámafotó, vagy a hangoskép. Visszatérve az automatikus megoldásra, ilyen formában 23 megapixeles, 4:3 képarányú felvételeket készíthetünk, a rendszer által szükségesnek ítélt paraméterek és feldolgozási algoritmusok mellett. Állítgatni itt még a HDR-t sem tudjuk, pedig igény lenne rá, mivel az automata mód nem igen szereti használni, a dinamika pedig jobbára vérszegény.


[+]

Ha szeretnénk magunk javítani a képminőségen, a manuális módban adjusztálhatjuk a fókuszt, a záridőt 1 és 1/4000 másodperc között, az expozíció +/-2 tartományban korrigálható, míg a fehéregyensúly csak előre beállított sémák szerint. Az érzékenység 50 és 3200 között állítható. A HDR szintén csak itt alkalmazható direkt, ehhez a manuális mód beállításaiba kell bemászni nyakig, ami kissé kényelmetlenné teszi a használatot, pedig az automata mód gyenge dinamikája miatt gyakran lenne rá szükség. Az első három tesztkép manuális módban készült, szükség szerint, tehát HDR-rel, míg a maradékot ráhagytuk a szoftverre. RAW-opció továbbra sem adatott.

A képek a magas felbontás és a Sony szenzor ellenére messze állnak a tökéletestől, fontolóra vettük az egyedi hiba lehetőségét. Látszólag semmi más nem indokolja, hogy az XA1-gyel megegyező rendszer a kistestvérnél rosszabbul teljesítsen, noha annak is hasonló hibái voltak, bár nem ennyire szembeötlő módon. A lencsetorzítás igen erőteljes, főleg a bal szélen, kromatikus aberráció szinte mindig előadódik, a fehéregyensúly csak néha reális, általában zöldes árnyalat felé konvergál, sok a zaj, a dinamika pedig automata módban szinte nem létező fogalom. Manuális HDR mellett pedig torz színeket és durva túlélesítést és zajmentesítést kapunk a túlexponált képekre. Éjszaka és kedvezőtlen fényviszonyok mellett egy örökkévalóság a fókusz, a színek pedig ismét szétesnek, az alapvetően sárgás fényhatásokat itt is zölddel próbálja kompenzálni, a vonalélesség és részletesség pedig tovább gyengül. Miután a tesztkészülék pont ugyanonnan, hivatalos forrásból jött, mint az XA1, ráadásul tényleg bitre ugyanaz a hardver szolgáltatja a fotós produkciót, ezért arra tudunk gondolni, hogy van némi szórás a használt szenzorok és lencsék minőségében, ami remélhetőleg azt is jelenti, hogy az általunk próbált XA1 Ultránál csak jobbak lesznek majd végül a boltokban. Ugyanakkor akárcsak a kisebb testvérnél, itt is juthatunk arra a konklúzióra, hogy ekkora felbontás mellett végül monitoron, esetleg tévén visszanézve kevésbé látszódnak a képhibák, amíg nem nagyítunk bele a részletekbe, de a dinamika hiánya és a fehéregyensúly bizonytalansága ilyenkor is észrevehető, a vonalélességre viszont jobbára nem panaszkodhatunk.


[+]

Videót felvenni hasonlóan esetleges minőségben tudunk maximum 1080p 30 fps minőségben, a HDR viszont automatikusan aktív, de érdemes kikapcsolni. Ezen kívül a szín és fényerősséget állíthatjuk menet közben. A tartalomfogyasztás viszont igazi élmény a gyönyörű, 6 hüvelykes panelen, főleg, hogy az AC3 hangon kívül mindent lejátszik az elismerésre méltóan jól felszerelt gyári alkalmazás. Kezdve azzal, hogy részletes információkat nyújt a médiafájl típusára vonatkozóan, amivel annyira nem kell sokat foglalkozni, mert nagyjából mindennel boldogul, de kezeli a feliratokat és hangsávokat is, megjeleníti a H265 kódolású tartalmat, akár 4K felbontásban is.


[+]

A zenei képességek már nem jelentenek ekkora élményt, noha a zenelejátszó szintén remek konstrukció. Rendez minden értelemszerű paraméter alapján, mutatós, értelemszerű, csak meglehetősen akad. De összekapcsolható különböző zeneszolgáltatókkal, valamint információkat is kereshetünk az előadóról vagy az aktuális számról. Hangszínszabályzó viszont a Google Play Zenében sincs, mindössze hangzásjavítóval próbálkozhatunk. A hangzás zajos, enyhén visszhangos, felülreprezentáltak a magasak és sokszor kellemetlenek, a mélyek pedig semmiféle dimenzióval és térérzettel nem bírnak. Asztalon tisztább a hangzás és magasabbnak érződik a hangerő, viszont gyakran recseg és továbbra is kissé részlettelen.


[+]

Fülhallgatóval sokkal kellemesebb a tartalomfogyasztás, élénkebb, részletesebb, megjelenik némi mélység, megszűnik a sistergés és a recsegés és a dinamika sem rossz. A gyári tartozékot nem tudtuk kipróbálni, a mi csomagunkból ugyanis hiányzott. Továbbra sem kiemelkedő az élmény, viszont tök hallgatható, ha nem vagyunk különösebben érzékenyek a hangzásra és beérjük egy kulturált középszerrel. Ha már kerítettünk egy fülest, akkor FM rádiót is hallgathatunk, amivel szintén együttműködik a TrackID, így bármilyen számot levadászhatunk, ami megtetszik. Az RDS is kiválóan teszi a dolgát a felület pedig tetszetős.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Az adatkommunikációs paletta abszolút kielégítő a kategóriában, nekünk az egykártyás megoldás jutott, de a készülék létezik duál SIM megoldásban is. Az adatkapcsolat sebessége maximum 300 Mbps lesz a Cat.6-os LTE modulnak köszönhetően, ami minden hazai frekvencián elérhető. A 32 GB-os belső tárhely maximum 256 GB-tal bővíthető, a microSD kártya viszont csak háttértárolóként képes funkcionálni. Vezeték nélküli szabványokból van NFC, 802.11 a/b/g/n-n kapcsolódó kétsávos WiFi Direct és HotSpot funkciókkal, valamint 4.2-es Buetooth A2DP, aptX és LE protokollok mellett. A navigációba a GLONASS rendszere is besegít.


[+]

Az akkulátorkapacitás nem fejlődött az elődmodellhez képest, maradt a 2700 mAh-s telep, amit továbbra is tölthetünk a MediaTek PumpExpress szabványa szerinti gyorsított tempóban, amennyiben veszünk egy erre alkalmas töltőfejet. Van viszont Qnovo adaptív töltés, ami szoftveresen szabályozza az áramerősséget az optimális, de kíméletes töltés érdekében. Az üzemidő nem lenyűgöző, arányaiban az XA1 jobban teljesített, a teszt alapján mindössze 8 óra offline videózásra futja, valamint átlagos, vegyes felhasználás mellett másfélnapos üzemidőre, ami azért nem olyan impresszív.

A STAMINA és Ultra STAMINA mód itt is adott A STAMINA és Ultra STAMINA mód itt is adott
A STAMINA és Ultra STAMINA mód itt is adott [+]

Értékelés: Sony Xperia XA1 Ultra
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

A Sony phabletje annak tükrében teljesen elfogadható alternatíva, hogy 110 ezer forintos árszinten hivatalos magyarországi forgalmazásban nem igazán akad ekkora készülék. Természetesen azért érdemes szem előtt tartani a Samsung Galaxy A9 (2016)-ot, vagy a Xiaomi Mi Max-ot, utóbbinál viszont azt is, hogy nem teljes a hálózati lefedettség. Egyébként csak a csúcskészülékek között találunk hasonló képátlóval rendelkező eszközt, de egy Samsung Galaxy S8+ vagy Huawei Mate 9 sajnos pont nem opció ebben a kategóriában. Azzal együtt, hogy a Sony XA1 Ultra közel sem kompromisszummentes, vannak érdemei, mint a hatalmas méret ellenére kellemes kezelhetőség, a kiváló anyag- és összeszerelési minőség, vagy a relatív alacsony felbontás ellenére kifogástalan minőségű megjelentő. A rendszer friss, noha némi optimalizálás még elférne. Egyes gyári alkalmazások hajlamosak olykor akadozni, miközben a szolgáltatáskínálat és a dizájn igazán tetszetős. A multimédia nem az erőssége a készüléknek, a kiemelkedősen magas felbontású szenzorok ellenére a képek sokszor megkérdőjelezhető minőségűek, és ezek az XA1-gyel ellentétben többszörös kicsinyítésben is láthatóak. Vagy a minőségi kihozatal problémás és kikaptunk egy gyengébb eresztést, vagy a megegyező modul és szoftver ellenére az XA1 Ultra tényleg ennyivel hangsúlyosabban produkálja a testvérmodell hibáit. A kávák méretéről és esztétikai megítéléséről éppenséggel lehet vitatkozni, csak nem érdemes, az viszont tény, hogy a helykihasználás nem optimális. Az üzemidő szintén nem mutat jelentős javulást, önmagában pedig erősen közepes szintidőt fut a ránézésre is sovány telep. Videózni nem sokáig tudunk offline, de az legalább igazi élmény a hatalmas kijelzőn, ahogy a böngészés is, amit mindössze néhány mikrolag zavar meg. Az XA1 egy Tetszett plecsnivel távozott tőlünk, nagyobb testvére viszont nem kap hasonló minősítést, aminek relatív egyszerű oka, hogy annyival nem több, mint amennyivel drágább. Ugyanakkor viszont méretbeli konkurens híján mégiscsak alternatíva mindazok számára, akik nagy méretű, jól összerakott telefont keresnek és nem óhajtják megfizetni a csúcskészülékek árkategóriáját pusztán azért, mert a több gyártó jellemzően csak ott kínál óriáskijelzős mobilt.

AliceWake

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Sony Xperia XA1 Ultra
Sony Xperia XA1 Ultra Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 165 × 79 × 8,1 milliméter
Tömeg 188 gramm
Színvariációk fehér, fekete, arany, rózsaarany
SIM-foglalat 1 x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 6 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (367 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív IPS-LCD
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6757 Helio P20
Processzor típusa nyolcmagos, 4 x 2,3 + 4 x 1,6 GHz-s Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 16 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T880 MP2
RAM mérete 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 32 GB (kb. 21 GB elérhető)
Memória bővíthetősége microSD (maximum 256 GB-tal)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/850/900/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 300 Mbps
LTE Cat.6
IrDA / Bluetooth nincs / 4.2 (A2DP, aptX, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n, hotspot, Direct
USB Type-C 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van
GLONASS van
BeiDou nincs
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.0 (Nougat)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek AVG, Kiterjesztett valóság, Movie Creator, PlayStation, Rajz, What's New, Lounge, Amazon Shoping
Multimédia
Fő kamera 23 megapixel, f/2,0 24 mm PDAF, LED villanó
Másodlagos kamera 16 megapixel, OIS, f/2,0, LED villanó
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2700 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, fény- és közelségszenzor, gyorsulásmérő, tájoló, hang- és mágneses szenzor, dedikált kameragomb
  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • Sony Xperia XA1 - XArvashibáktól mentes

    Modellfrissítéshez érkezett a japán gyártó középkategóriása, kicsit szögletesebb a forma, frissült a hardver és a kamera, de alapjaiban nem sokat változott. De vajon mire elég a 2300 mAh kapacitású akkumulátor?

  • MWC 2017: Bemutatkozott az Xperia XA1 és XA1 Ultra

    A csúcsmodell árnyékában megbújva, de egy füst alatt bemutatkozott két középkategóriás Sony is.

  • Sony Xperia XA - keretcsökkentés

    Az új X-sorozat legolcsóbb tagja is kissé drágára sikeredett, noha vannak tagadhatatlanul kellemes funkciói, kifejezetten kézbeillő és jól használható. Kiegyensúlyozott, komoly hibáktól mentes.

Hirdetés