Sony Xperia X Compact - kerüli a feltűnést

Örülhetünk annak, hogy nem tűnik el a valóban kompakt méretű, jól felszerelt okostelefon a piacról, viszont a tavalyi elődhöz képest nem sok előrelépést tapasztalhatunk.

Bevezető, tartozékok

Szerencsére nem az Xperia XA maradt a felhasználók egyetlen kompakt mentsvára a Sony palettáján, viszont az X-szériába tartozó, aprócska modellre a berlini IFA kiállításig kellett várni, az MWC-n még nem találkoztunk a Z5 Compact utódjával. A japán gyártót mostanában elég sok kritika éri, és ezek jelentős része jogosnak tűnik, továbbra is indokolatlanul sűrűn frissítik a modelljeiket, az előrelépések azonban ezt kevésbé indokolják, éveken át voltunk megdöbbenve azon, hogy a piac egyik legjobb szenzorainak gyártója mennyire elhanyagolja a saját készülékei kamerás részét, hogy milyen triviális funkciókat (pl. zseblámpa) ront el indokolatlanul, és hogy ezek mellé milyen árazást párosít. Némi félelem az X Compact bemutatója után is volt bennünk, hiszen amennyire sok időt szántak a csúcsmodell Xperia XZ-re, annyira kevés fényt kapott az X Compact, mondhatni két mondatban elintézték a megjelenését.

Manapság már ritkán jár ennyire pici mobil a szerkesztőségükben
Manapság már ritkán jár ennyire pici mobil a szerkesztőségükben [+]

Volt is okuk a szűkszavúságra: ha megnézzük az elődmodellt, nagyon kevés ponton találunk előrelépést és több helyen számolhatunk be visszacsúszásról: eltűnt az IP-védettség, nincs 4K videofelvétel, a kijelző/előlap arány sem fejlődött, viszont az egykori csúcshardvert, a Snapdragon 810-et egy középkategóriás megoldásra cserélték, az X Compact köntöse alatt Snapdragon 650 teljesít, szerencsére legalább a 2 gigabájt RAM-ot növelték 3 gigabájtra. Az újdonságok közé sorolható a kamerához tartozó RGB szenzor és lézeres autofókusz, viszont ezzel gyakorlatilag a sor végére is értünk, miközben az árazáson sem tudtak sokat enyhíteni: hivatalos forrásból beszerezve az X Compact 160 ezer forint környékén startol.

Sony Xperia X Comact és Coolpad Torino
Sony Xperia X Comact és Coolpad Torino [+]

Ezzel drágább, mint az iPhone SE, és egyébként remekül használható Samsung Galaxy A3 (2016)-okra vagy Xiaomi Redmi 3S-ekre nem is érdemes átszámolni az árát. A Sony sikerének titka ezúttal is az lehet, mint a korábbi modellek esetén: nagyon kevés gyártó kínál 5 hüvelykes kijelzőméret alatt funkciókban gazdag, kiemelkedően felszerelt mobilt, a phabletek uralma egyre érzékelhetőbb, Kínában manapság már egy 5,2 hüvelykes mobilra is ráírják, hogy mini. Öröm az ürömben, hogy aki csúcsmodellre vágyik, az találkozhat még öt hüvelykesnél nagyobb, de kedvezően használható méretű darabokkal, a HTC 10 és a Samsung Galaxy S7 sem érződik nagynak, ahogy a házon belüli X Performance kezelése sem kíván feltétlenül két kezet.

Csak egy gyorstöltő és egy USB Type-C kábel van a csomagban a mobilon és némi leíráson kívül.
Csak egy gyorstöltő és egy USB Type-C kábel van a csomagban a mobilon és némi leíráson kívül [+]

Az egyszerű fehér kartondoboz tartalmán ezúttal sem lehetünk meglepődve: a végleges változatba MH750 típusjelzésű vezetékes headset került, ezen kívül mindösszesen egy töltőfej és egy USB Type-C kábel jár hozzá a használati útmutatón kívül, a nanoSIM és microSD kártyák behelyezését segédeszköz nélkül meg tudjuk oldani, így a SIM-tű is kimaradt. Visszafogottabb lett a színválaszték, rózsaszín és sárga változatok az X Compactból már nincsenek, maradt a fekete, a fehér, különlegességre vágyóknak pedig a türkizkék jelenthet megoldást.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés