Multimédia, adatátvitel

Hátra egy 13 megapixeles kamerát választottak a gyárban, és ez egész szimpatikus. Ezen láthatóan nem akartak spórolni, amit az Exmor RS szenzor és a LED villanó megléte is bizonyít, utóbbi igen jó fényerővel bír (bezzeg a Z Ultra-ban milyen ciki volt a hiánya). A fényképező kezelőfelülete teljesen saját és nem panaszkodhatunk a funkciók számára sem. Először is többféle üzemmódot választhatunk, van manuális, intelligens automata, de a továbbiak is érdekesek. A Social Live segítségével élő videostreamet csinálhatunk a Facebookra, a Timeshift burst szupergyors sorozatfotót lő, amelyből kiválasztható a legjobb. A Kiterjesztett valóság vicces rajzolt effekteket ad, míg a Képeffektus amolyan Instagram-szerű opciókat nyújt. Van még Panoráma pásztázás, Arckép lágyítás és ami nekem nagyon tetszett, az Elmosódott háttér. Ez lehetővé teszi az utólagos fókuszpont megválasztását és a háttér erőteljes elmosását, amivel tükörreflexes hatást adhatunk a képnek (a tesztfotók közül az utolsó ezzel készült). Ráadásul ha ez nem elég, akkor új funkciókat is letölthetünk. Egyébként manuális módban számos dolgot állítható, köztük a felbontás, fehéregyensúly, ISO, önkioldó, mosolyexponálás, fókuszmód, fénymérés, HDR, vaku és jelenetválasztás.

A képek minősége átlagosnak mondható, nem rossz, de azért láttunk már sokkal jobbakat is. A zajszűrés elég erős, így a fotó bizonyos részein elmosódnak a részletek, néhol viszont a zaj marad meg. Elsősorban a zöld és piros színek felhős, borult időben kissé túl harsányak, a HDR szépen dolgozik, makróban pedig nagyon korrekt eredményt kapunk. Összességében nincs komoly baj, no és ne feledjük, hogy nem egy fotózásra kiélezett modellről van szó. Videó terén kicsit felemás a helyzet, mert a Full HD felvételek képminősége igen jó, a folyamatos fókuszálás is megvan, azonban a hang meglehetősen pocsék, ahogy azt az ITT megnézhető felvételen is tapasztalhatjuk.

Ha van valami, ahol egy Sony-nak nem szabad hibáznia, az a zene. A Walkman lejátszót is csiszolgatják, egy kicsit megújult a kinézete, de a lényeg, hogy remekül használható. Látjuk az albumképeket, van ismétlés, véletlen lejátszás, kapunk vizuális animációkat is. A lejátszás irányítható a lezárt képernyőről és az értesítési sávról is. A hangszínszabályzás abszolút profi, nem csak egyénileg állítható ekvalizerünk van, hanem külön mélyhangkiemelés, illetve többféle térhangzási mód és hangjavító algoritmus kapcsolható be. A gyári füles nem egy nagy szám, viszont sajátot használva remek zenei élményben lehet részünk, még úgy is, ha mindent alaphelyzetben hagyunk. Ugyancsak hasonlóképp működik az FM rádió, ami gyorsan felprogramozható, jól szól, van RDS és jópofa animációk is.

A spórolás legkevésbé az adatátviteli részt érintette, itt ugyanis gyakorlatilag mindent megkapunk, amit egy csúcsmodellben is elvárnánk. A T2 Ultra kapható egy- és kétkártyás kivitelben is, nálunk az előbbi járt. Ennek előnye, hogy a négysávos GSM és háromsávos HSPA mellé egy hatsávos(!) LTE modul is tartozik. Egész pontosan LTE-A, tehát elméletben akár 150 Mbit letöltési sebességet érhetnénk el (nekem „csak” 70 Mbit-et sikerült), ha csak HSPA lefedettség van, akkor ez 42 Mbit. Lokális átvitelnél duál frekvenciás a/b/g/n WiFi jár, ez WiFi Direct, hotspot és DLNA képességekkel bír. Van még továbbá Bluetooth, ez 4.0-s, sztereó és az ANT+ módot is támogatja. Ahogy a logó is jelzi a hátlapon, kapunk NFC-t, a microUSB pedig MHL kimenetként és OTG bemenetként is használható, így aztán nincs mibe belekötni. Böngészni ilyen feltételek mellett és ekkora képernyőn remek élmény, a Chrome csak úgy hasít rajta.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!