Multimédia

A kameránál is úgy döntöttek, hogy az Xperia S-ből veszik át, tehát ennek megfelelően egy 12 megapixeles fényképezővel van dolgunk. Ez nem csupán autofókuszos és LED villanós, hanem a Sony Exmor R nevű szenzora dolgozik benne, amely hátsó megvilágítású, így gyenge fényviszonyok között is jobb érzékenységet és alacsonyabb zajszintet produkál. Magát a fényképezőt többféleképpen is indíthatjuk. A teljesen lezárt készüléken hosszan megnyomva a kamera gombját azonnal tudunk fotózni, valamint a lezáró képernyőről is egy mozdulattal indíthatjuk a felvételt. Jól átgondolt a kereső felépítése, a fontosabb opciókat kitehetjük a baloldali sávba, a többit is gyorsan, egy helyen érhetjük el. Elég sok lehetőségünk van a finomhangolásra, szabályozható a felbontás, a fehéregyensúly, expozíció, vannak előre programozott témák, fénymérés, fókuszmód, geotagging, időzítő, többféle sorozat- és panorámafotózás (3D-s is), ISO, tehát van mivel játszani.

Az eddigi felsorolás elég komoly minőséget sejtet, viszont sajnos ezen a téren csalódást nyújt az acro S. A fotók mínősége elmarad a várttól és a vetélytársaktól is. Szép színek, jó vonalélesség jellemzi, ám a kép bizonyos részei nagyon zajosak, pedig a zajszűrő biztosan dolgozik és ez a jelenség ISO100-as beállítás mellett is megvan. A dinamikatartomány is lehetne jobb, mert az ég elég könnyen beég. Érdekes, hogy nincs HDR mód, pedig az segíthetne a dolgon. Ha némileg lekicsinyítjük a képeket, akkor szépek, és azért nem katasztrófális a helyzet, viszont a nagy fotós tesztünkben szerepelt Xperia S-hez hasonló teljesítményt nyújt. Videónál már jobb a helyzet, a fullHD felvételek képminősége megfelelő, a sztereó hang viszont igen jó. Bár elvileg benne van, az általam alapbeállítással készített felvételen (amit ITT lehet megnézni) nem működött a folyamatos autofókusz, ellenben zoomolni kétujjas nagyítással lehet.

Ahol viszont igazán tud ütni, az a zene. A lejátszó teljesen át van alakítva és nem véletlenül hívják Walkman-nek. Két főoldala van, az egyik maga a lejátszó, a másikon pedig tudunk keresni a zenéink között. Van albumkép, véletlen és ismétlő lejátszás, de ezek már megszokottak. Kapunk viszont hangszínszabályzót, ahol saját beállítást is csinálhatunk. Akinek ez sem elég, az még háromféle térhatású effektet is bekapcsolhat. Az a legjobb az egészben, hogy a lejátszó nem csak szép, hanem sokat tud és közben egyszerűen, átláthatóan kezelhető. Magát a zenét vezérelni a lehúzható státuszsávról és a lezárt képernyőről is van lehetőségünk, tehát gondoltak mindenre. Persze mit sem érne ez az egész, ha csapnivaló lenne a hangzás. De nem az, és azért ebben a Sony-nak elég nagy tapasztalata van. A zenék tisztán, telten szólnak, van normális magas és mély, semmi alapzaj, hangerő bőven van, a beállításokkal pedig mindenki saját fülére finomhangolhatja. Hasonlóan jókat tudok mondani a rádióról, ami szintén szép és persze RDS-t is kapott. Aki pedig nem tudja, épp mi szól, a TrackID máris megmondja neki.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!