Sony Xperia 5 IV - házon belüli siker

Ad és el is vesz a Sony a negyedik generációs Xperia 5-tel, a szolgáltatáscsomag továbbra is sokoldalú, a külső továbbra is egyedi, az ár pedig továbbra is magas.

Bevezető, külső, doboz

2022-ben más utat követett a Sony az Xperia telefonok Mark IV-es verzióinak bemutatásával, mint egy évvel korábban. Az év elején jött az Xperia 1 IV, mellé a középkategóriába az Xperia 10 IV, kora ősszel pedig az Xperia 5 IV, mely valahol az 1-es és a 10-es modell közé ékelődik be a kínálatba. Előbbi hardveres jellemzőit és szoftveres trükkjeit csomagolja utóbbihoz hasonló méretű külsőbe. Ha pedig csomagolás, le is tudhatjuk a dobozra és tartalmára vonatkozó részt: az Xperia 5 IV is műanyagmentesen érkezik, a vékony dobozba csupán a telefon és némi papír alapú leírás jutott, se fali adapter, se adatkábel, se tok, se SIM-tálca nyitó tű.

A doboz alig vastagabb, mint maga a mobil
A doboz alig vastagabb, mint maga a mobil [+]

Utóbbira nem is lenne szükség, a telefon alján a bal sarokban található tálca könnyedén nyitható körömmel, benne pedig egy nanoSIM-nek és egy microSD-nek van hely, a mobil pedig támogatja az eSIM-et is, így opció a két telefonszám egyidejű használata és a tárhely bővítése is az Xperia 5 IV-ben. A mobilból készül 128 GB-os és 256 GB-os (UFS 3.1) kiszerelés, hazánkban a 128 GB-os verzió van forgalomban 449 990 forintért, a RAM mérete egységesen 8 GB, a microSDXC támogatás pedig 1 TB-ig terjed.

USB-C 3.2 és kézzel nyitható SIM-tálca az Xperia 5 IV alján.
USB-C 3.2 és kézzel nyitható SIM-tálca az Xperia 5 IV alján. [+]

Ha az Xperia 5 IV megjelenését kell jellemezni, akkor a visszafogott, klasszikus, kompakt, elegáns szavak a legtalálóbbak. A ház 156 x 67 x 8,2 milliméter, a keret egyenesre csiszolt matt alumínium, a kijelző és a hátlap Gorilla Glass Victus üveg, utóbbi szintén matt. A keret jobb oldalán alul a két nyomáspontot felismerő exponáló gomb a kamerákhoz, középen az ujjlenyomat-leolvasó a bekapcsoló gombba integrálva, felette kicsivel pedig a hangerőgombok. A biometrikus szenzor gyors és pontos tapasztalataim szerint, ugyanakkor túlbuzgó is, így érdemes bekapcsolni, hogy ne csak megérinteni kelljen a szenzort, hanem megnyomni a gombot is a bekapcsoláshoz, máskülönben abban a szituációban találhatjuk magunkat, mire előhalásszuk a telefont zsebünkből, hogy 30 másodpercre zárolta magát, mert túl sok próbálkozásnak érzékelte a leolvasó a hozzáérő bőrfelületet.

Gombok a keret jobb oldalán.
Gombok a keret jobb oldalán. [+]

A keret tetején mikrofon és 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó található, amely nagy felbontásban (Hi-Res Audio, 24 bit / 192 kHz) képes hangot kivinni az eszközből, s ez egy olyan ritkaság, amit a Sony mobiljain kívül egyedül az Asus telefonjai tudnak. Alul a már említett kártyatálca, mellette jobbra a 3.2-es USB Type-C csatlakozó OTG képességekkel, 5 Gb/s adatátviteli sebességgel, valamint kimeneti videó (Display Port) funkcióval, akár 4K-ban 60 képkocka / másodperc sebességgel. A mobil a csatlakozón keresztül használható Sony Alpha kamerákhoz külső kijelzőként is.

Idén sem maradt ki a 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó.
Idén sem maradt ki a 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó. [+]

A hátlap egyszerű, a bal felső sarokban három kamera van, ezek minimálisan kiemelkednek a házból, de nem annyira, hogy a készülék dülöngéljen sík felületre fektetve. A három 12 MP-es szenzor előtt Zeiss lencsék és Zeiss T* bevonat vannak, lézeres segédszenzor nincsen, csupán egy LED villanó és egy színszenzor segíti a kamerákat. Az elődben periszkópos zoom kamera volt, mely két gyújtótáv között tudott váltani, az Xperia 5 IV ezzel szemben fix 60 mm-es gyújtótávval dolgozik, a házban felszabadult helyet viszont a Sony Qi vezeték nélküli töltést lehetővé tevő tekercs elhelyezésére használta fel.


[+]

172 grammjával könnyűnek érződik az eszköz, a ház IP65/IP68 védettségével pedig nem kell tartani a víztől és portól sem. Egy kézzel kényelmesen marokra fogható az Xperia 5 IV, így az egykezes használat is kényelmes. A ház nagyjából az iPhone 13 Minivel megegyező széles, hossza viszont már a nem mini iPhone-nal vetekszik (lásd a képen), ezt a távirányító-szerű hosszúkás formát szokni kell, ahhoz nekem már túl magas volt a készülék, hogy egy kézzel könnyedén felérjek a kijelző bal felső sarkába.

Az Xperia 5 IV és az iPhone 14 egymás mellett.
Az Xperia 5 IV és az iPhone 14 egymás mellett. [+]

Kijelző, rezgések

A 9:21-es képarányt lehet szeretni vagy nem szeretni, személy szerint én boldogan elvoltam vele, az pedig kifejezetten pozitív, hogy nincs notch, lyuk, pirula, valószínűtlenségi hajtómű, hanem háborítatlan hosszúkás téglalapként terül el a 6,1 hüvelykes képátlójú FHD+ (1080 x 2520 pixel, 449 ppi) HDR10 OLED panel. Frissíteni maximum 120 Hz-en képes, az adaptív beállítási opcióval is 60 és 120 Hz között fog ugrálni, az elmosódottság csökkentése és az érintésérzékelés 240 Hz-en működik. A beállítások között találni Készítő üzemmódot, ami a Sony CineAlta technológiáját használja és segítségével a tartalom azokkal a színbeállításokkal jelenik meg a telefonon, ahogy azt a készítők megálmodták.

Xperia 5 IV a kézben.
Xperia 5 IV a kézben. [+]

A Készítő mód hasznos fotózás, videózás során, kellemes a szemnek a természetesebb kép, viszont tartalom megjelenítéséhez csak bizonyos alkalmazások támogatják (pl. Bravia Core, Netflix). Ha pedig támogatás, akkor azt is érdemes figyelembe venni az Xperiák kapcsán, hogy fektetve, vagy állítva nézzünk is rajta videót, annak is 21:9 képarányban kell lennie a telefon kijelzőjének rendes kihasználásához, különben maradnak a sötét sávok, vagy le kell vágnunk a képből a kitöltéshez.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Sony Xperia 5 IV Sony Xperia 5 III Apple iPhone 13 Mini Apple iPhone 13 Samsung Galaxy S22 Asus ZenFone 9
Képátló 6,1 hüvelyk 6,1 hüvelyk 5,4 hüvelyk 6,1 hüvelyk 6,1 hüvelyk 5,9 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2520 1080 x 2520 1080 x 2340 1170 x 2532 1080 x 2340 1080 x 2400
Technológia HDR10 OLED HDR10 OLED Super Retina XDR OLED Super Retina XDR OLED HDR10+ Dynamic AMOLED 2X HDR10+ E4 AMOLED
Képfrissítés 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz 60 Hz 60 Hz adaptív 120 Hz 60 / 90 / 120 / automatikus Hz
Fehér fényerő 588 / 885 nit 335 / 595 nit 481 / 751 nit 510 / 805 nit 460 / 1200 nit 427 / 1016 nit
Fehér fényerő (min.) 1,7 nit 2,8 nit 2,5 nit 2,2 nit 1,8 nit 2,3 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7633 K / 6761 K (készítő) + kézi 7121 / 7651 K + kézi 5377 K + TrueTone 6755 K + TrueTone 7109 K + kézi 7549 K / 6696 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Mindez mondjuk olyan kompromisszum, amivel lehet élni, cserébe a kijelző alatt és felett található vékony kávában sztereó hangszórók vannak, adott a Dolby Atmos, a mindig éber kijelző (Környezeti kijelző a lá Sony) mellett pedig maradt hely az előlapi kamerától jobbra értesítő LED-nek is a keretben.

Folyamatos megjelenítés és értesítő LED is van a telefonban.
Folyamatos megjelenítés és értesítő LED is van a telefonban. [+]

Érdemes kitérni kicsit a rezgő visszajelzésekre is. A Sony a szokásos csengés rezgéssel (is) történő jelzése mellett az Xperia 5 IV-ben is kínálja a Dynamic Vibration System funkciót, ami a lejátszott tartalommal szinkronizálva egy külön haptikus motort használva remegteti a telefon házát. A motor pedig van olyan jó, hogy megérje külön említést tenni róla, ugyanis az érintésekhez való visszajelzéshez is ezt használja a rendszer. A haptikus visszajelzések pedig vannak olyan jók, mint az iPhone-on, az Xperia 5 IV mondhatni életre kel, amikor be vannak kapcsolva. Plusz pont, hogy a visszajelzések és a dinamikus rezgések erőssége állítható, és persze teljesen ki is kapcsolható.


A gépelést is kényelmesebbé teszi a haptikus visszajelző rendszer.[+]

Az 1 milliárd szín megjelenítésére képes kijelző állítólag 50%-kal fényesebb elődjénél, ezt tesztkörnyezetben sikerült bizonyítani. Az Xperia 5 IV nem érződik olyan fényesnek, mint a konkurens Galaxy-k, de őszi napfényben kényelmesen olvasható maradt a panel. Hosszú ideig ugyanakkor nem tudja fenntartani a magas fényerőt, a telefon elkezd visszavenni belőle, vélhetően azért, hogy elkerülje a túlmelegedést.

Hardver, Xperia UI

Bár idén jelentős idő telt el a negyedik generációs Xperiák bemutatása és piacra kerülése között, a Sony az 1 IV-ben és az 5 IV-ben is a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1-es lapkáját használja, hiába volt már piacon a valamivel visszafogottabban melegedő plusz változat ebből az SoC-ből már a telefonok bejelentésekor. A nyár közepén tesztelt Xperia 1 IV kapcsán Bone123 rengeteg alkalommal találkozott túlmelegedéssel, az Xperia 5 IV ehhez képest visszafogottabb melegedést hozott így az ősz első felében. Ez betudható annak is, hogy alapból kevesebb pixelt kell meghajtania a kisebb kijelzőn ugyanannak a hardvernek, illetve a háttérben lehetnek szoftveres trükkök is a Sony részéről.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Sony Xperia 5 IV Sony Xperia 5 III iPhone 13 Mini Samsung Galaxy S22 Asus ZenFone 9 Xiaomi 12
Rendszerchip Snapdragon 8 Gen 1 Snapdragon 888 Apple A15 Bionic Exynos 2200 Snapdragon 8+ Gen 1 Snapdragon 8 Gen 1
Geekbench 5 (single/multi) 1186 / 3481 pont 1119 / 3595 pont 1727 / 4704 pont 1145 / 3414 pont 1320 / 4315 pont 1218 / 3507 pont
GFXBench Car Chase onscreen 74 fps 49 fps 60 fps 33 fps 88 fps 75 fps
GFXBench Car Chase offscreen 86 fps 57 fps 101 fps 68 fps 103 fps 90 fps
GFXBench Man. onscreen 120 fps 60 fps 60 fps 96 fps 120 fps 131 fps
GFXBench Man. offscreen 219 fps 143 fps 222 fps 179 fps 264 fps 230 fps
AndroBench Sequential Read 1378,51 MB/s 1747,07 MB/s N/A 1617,93 MB/s 1909,76 MB/s 1854,32 MB/s
AndroBench Sequential Write 869,12 MB/s 740,8 MB/s N/A 981,61 MB/s 1795,82 MB/s 1434,01 MB/s
AndroBench Random Read 228,1 MB/s 259,92 MB/s N/A 306,92 MB/s 361,7 MB/s 315,05 MB/s
AndroBench Random Write 243,13 MB/s 248,75 MB/s N/A 271,08 MB/s 431,66 MB/s 408,83 MB/s

Antutu 9 benchmark, negyedórás CPU teszt és 3DMark Wildlife eredmények. [+]

Viszont továbbra is könnyedén kimutatható a throttling, egy 15 perces CPU-teszt, vagy a 3DMark stressztesztje látványosan prezentálja, ahogy az Xperia 5 IV visszarántja a gyeplőt. A mindennapok során az embert nem igazán éri meglepetés, a Samsung 4 nanométeres nodejain készült lapka a CPU-ban a 3GHz-es Cortex-X2-es teljesítménymaggal, a három Cortex-A710-zel (2,5 GHz) és a négy Cortex-A510-zel (1,8 GHz), plusz a Sony jól optimalizált, letisztult szoftverfelülete pörgős, gyors hétköznapi használatot biztosít, az Adreno 730-as GPU pedig nem nyögi össze magát az erőigényes 3D játékok alatt sem, viszont a képfrissítést hajlamos visszahúzni random időközönként 60 Hz-re.

Hirdetés

3DMark Wildlife stresszteszt eredmények.3DMark Wildlife stresszteszt eredmények.3DMark Wildlife stresszteszt eredmények. 3DMark Wildlife stresszteszt eredmények. [+]

A 8 GB LPDDR5 operatív memória elégnek érződik, a valós idejű multitasking is akadások nélkül megy, viszont a Sony szigorúan nyirbálja a háttérben futó feladatokat és erről nem rest a felhasználót sem értesítésekkel bombázni, a Garmin Connect kapcsán kétnaponta megkérdezte a telefon, hogy biztosan akarom-e mindig a háttérben használni.

[+]

Az Android 12 letisztult rendszerfelülettel érkezik, a Sony az első bekapcsoláskor ajánl pár alkalmazást, de ezeket nem kötelező letölteni. A gyártótól előre telepítve a Photo Pro, Video Pro, Cinema Pro és Music Pro kreatív szoftverek érkeznek, zenelejátszó, Bravia Core, Netflix, Tidal, Facebook, Amazon és LinkedIn van még biztosítva, ezek közül a nem Sony fejlesztette appok törölhetők. A fájlkezelés, galéria és egyéb funkciók a Google alkalmazásaira (vagy a felhasználó választására) vannak bízva a japánok által, ami abból a szempontból szomorú, hogy a Sony saját fejlesztésű galériája potensebb volt a Google Fotóknál, ha különböző fájlformátumokról vagy eltérő programokból származó felvételek csoportosításáról volt szó.

Oldalsó menü (Sidesense) és osztott kijelzős mód.Oldalsó menü (Sidesense) és osztott kijelzős mód.Oldalsó menü (Sidesense) és osztott kijelzős mód.Oldalsó menü (Sidesense) és osztott kijelzős mód. Oldalsó menü (Sidesense) és osztott kijelzős mód. [+]

Van lebegő nézet, osztott kijelzős mód, egykezes mód, oldalról behúzható gyorsmenü sáv, játékoptimalizáló program, valamint rendszerszintű szinkron a PlayStation 4 és 5 konzolokkal távoli lejátszáshoz, plusz integrált szinkron Sony Alpha kamerákhoz. Fizetni a hátlapi NFC-t használva lehet, ehhez a Google Wallet előre telepítve megtalálható a telefonon.

Egyedi beállítási lehetőségek hangra és kijelzőre vonatkozóan.Egyedi beállítási lehetőségek hangra és kijelzőre vonatkozóan.Egyedi beállítási lehetőségek hangra és kijelzőre vonatkozóan. Egyedi beállítási lehetőségek hangra és kijelzőre vonatkozóan. [+]

A Music Pro és a Bravia Core előfizetéses szolgáltatások a Sony-tól, viszont a telefon megvásárlásával egy évnyi használatra lesz jogosult az ember. Előbbivel professzionális szintű hangrögzítést ígérnek a japánok, a felvételek készülhetnek a telefon saját mikrofonjaival vagy külsővel, a hang tisztítását és az egyéb utómunkákat a Sony szerverein intézik erre kifejlesztett algoritmusok. A Bravia Core filmeket tartalmaz a céghez kapcsolódó stúdiótól 4K-ban, akár IMAX minőségben, vannak streamelhető és letölthető filmek is, viszont itt kissé bonyolult a helyzet, mert nem mindenhez fér hozzá az ember az alap előfizetéssel, vannak címek, melyek csak pontok beváltásával nézhetők, ezek pedig korlátozott számban állnak rendelkezésre. Akik megveszik a telefont, azok a Tidal mellé is három hónapnyi ingyen Hi-Fi előfizetést kapnak, de úgy tűnik, a régebb óta létező Tidal-fiókok nem jogosultak erre, az enyémhez legalábbis nem tudtam hozzáadni a három ingyenes hónapot.

[+]

A Sony két főverzió- és három év biztonsági frissítést ígér a telefonhoz, az október első két hetében zajlott teszt során két frissítés érkezett a mobilra, ezek közül az egyik a friss biztonsági csomagot tartalmazta.

Kamerák, multimédia


[+]

Három 12 MP-es kamera van a hátlapon, három eltérő látószöggel, s három eltérő szenzorral. Az alapot a Sony IMX 557-es adja főkameraként, egy 1/1,7”-es szenzor 1,8 mikronos pixelmérettel, optikailag stabilizált Zeiss lencsék mögött, 24 mm-es gyújtótávval, 80 fokos látószöggel és f/1,7-es fényerővel. Adott a mozgáskövető autofókusz (Dual Pixel PDAF), van arc és szemkövetés is, a kiolvasási sebesség pedig 120 képkocka / másodpercig terjed.

12 MP főkamera (24 mm)

Az Xperia 5 IV jó fényviszonyokkal természetes fotókat csinál, kiegyensúlyozott a képminőség, jó a részletesség, nincs túlzó zajszűrés és élesítés, a fehéregyensúlyt és a színeket pedig profin állítja az automatika. A dinamikatartomány is sokkal közelebb áll a természeteshez, mint a legtöbb vetélytárs által biztosítottak, a felhők vagy az árnyékok realistább reprezentációt kapnak a Sony kameráján és szoftverén keresztül. Ugyanígy a bőrtónusok színe is korrekt módon van visszaadva, nincsen túlsimítva az emberi arc, s nincsen furcsa elszíneződése sem a bőrnek. Esti képek esetén az Xperia 5 IV inkább viselkedik fényképezőgépként, mint telefonként. Ez alatt azt értem, hogy az automatika is a záridővel és az ISO-val játszik inkább, mintsem több képből és mindenféle algoritmusból rakna össze egy, a valóságosnál jóval világosabb képet. Ez jó abból a szempontból, hogy természetesebb a végeredmény, rossz abból a szempontból, hogy nagyon stabilan vagy állványon kell tartani a telefont a hosszú záridő használatához, különben elmosódnak a képeink.

Legfelső helyen található a kameraszigeten az ultraszéles, mely a házon belüli IMX 563-as szenzort használja. Ez már kisebb, 1/2,55”-es a szenzor és 1,4 mikronos képpontmérettel dolgozik 16 mm-es gyújtótávú és f/2,2-es fényerejű lencsék mögött. Itt nincs optikai stabilizálás, de van autofókusz, a szoftver mégis inkább a főkamerát ajánlja közeli témákhoz. A kameraszoftver engedélyezi, hogy a felhasználó válasszon: a 124 fokos látószög teljes egészét szeretné kihasználni vagy pedig a lencsék torzítását korrigálná a széleken, a tesztfotók utóbbi beállítással készültek.

12 MP ultraszéles (16 mm)

Alapvetően az ultraszélesre igaz, ami a főkamerára: természetes színek, dinamika és kontraszt. Azonban a 16 mm-es lencse gyengébb rajzolattal bír, a képek közepe felől kifelé haladva pedig gyakori a részletvesztés és a képzaj is megjelenik, ha nagyítunk a fotókon. Este pedig túl sötét az eredmény, mert hiába adja vissza jól a színeket a kamera, ha a kép jelentős részét a feketeség tölti ki, mivel nem tud elég fényt összeszedni a szenzor. Itt jól jönne a konkurensek által használt éjszakai módhoz hasonló szoftver, mert a jelenetfelismerő általi beállítások nem nyújtanak eleget. Igaz, AI-alapú éjszakai móddal meg elveszne a természetesség a fotókból, ami úgy tűnik, a Sony céljai között van.

A zoomkamera feladatait ugyanaz a szenzor látja el, mely az Xperia 1 IV-ben is dolgozik, egy IMX 650-es 1 mikronos képpont- és 1/3,5”-es szenzormérettel. Ugyanakkor az Xperia 5 IV fix gyújtótávval (60 mm) fotóz, ami ezen a 2,5-szeres nagyításon túl van, azt digitálisan éri el a telefon, és más a lencse, így a fényerő (f/2,4) is. Az optikai stabilizálás legalább maradt, ami kifejezetten jól jön, ha nagyítani akarunk.

12 MP zoom (60 mm)

A képek minősége jó, de ha tovább nagyítjuk őket, feltűnik, hogy a részletesség gyengébb a főkameránál. Ugyanakkor bőven elég a feladatra, amire szánták, a vonalélessége és a képek kontrasztja remek, a színkép természetes, a dinamikatartomány pedig elfogadható. A gyenge fényerő viszont este már kissé bajban van, nagyon sötétek az elkészült képek, így zuhan a részletesség és a kellemesnél több zaj is látható.


Videózás terén több alkalmazás van előre telepítve, a Cinema Pro a mozis kamerákat hivatott imitálni, a Video Pro pedig a tévés és egyéb Sony kamerákat idézi, utóbbi használható élő közvetítésekhez is, például a YouTube-ra. A beállításokat itt manuálisan kell elvégezni, a látószögek között felvétel közben váltani nem lehet, a Cinema Pro esetén pedig érdemes egy gimballt vagy egy állványt is használni.


Ha az automatikára bíznánk magunkat, akkor a Photo Pro alkalmazásban a Basic módon belül lehet a videó fület kiválasztani, ilyenkor a telefon 4K felvételek esetén is megengedi, hogy az ember ugráljon a látószögek között, ezt pedig egész ügyesen és simán meg is csinálja a készülék. A beállítási lehetőségek itt ugyanakkor minimálisak, a felbontást és a képkockaszámot állíthatjuk, és nagyjából ennyi, minden mást megcsinál a telefon. Az autofókusz gyors és ügyes, ám ha a lencsék között váltunk, időnként másodperces gondolkodási időt kér, főleg gyenge fényviszonyok között.


Új az előlapi kamera az Xperia 5 IV-ben, egy 12 MP-es IMX 663-ról van szó 1/2,9”-es szenzormérettel, 1,25 mikronos pixelekkel 24 mm-es gyújtótávú f/2-es fényerejű lencsék mögött. A fókusz fix, ugyanakkor van arckövetés és szemkövetés az előlapi kamerában is, amivel AF illúzióját kelti a szoftver. Az előlapi kamera fotói jók: részletesek, kiegyensúlyozott az élesítés, realista a színek visszaadása és jó a dinamikatartomány, viszont este elég sok a zaj.

12 MP előlapi kamera (24 mm)

Van portré mód is, amihez bekapcsolhatók arcszépítő funkciók is. A fotók utóbbi nélkül készültek, a portré alanyát könnyedén megtalálja az Xperia 5, a hátteret viszont nagyon agresszíven vágja le, a végeredmény természetellenes. Az előnézeti kép ráadásul nem mutatja meg, mennyire erős lesz a háttér elmosása, így hiába van egy Bokeh csúszka, érzésre kell állítanunk és a kép elkészülte után látjuk csak majd az eredményét.

12 MP portré (előlapi 1., 2.) és 12 MP portré (főkamera 3.)

Az előlapi kamerás videózáshoz csak a már említett Photo Pro alkalmazás Basic módja használható, a profiknak szánt programokkal a telefon nem enged ezzel a szenzorral rögzíteni. Így ha videót készítenénk, akkor is erre vagyunk utalva, ami specifikációk alapján nem tűnik rossz ügynek, mert opció a 4K és a HDR is, akár egyszerre. Ám azt tapasztaltuk a teszt telefonnal, hogy ha az előlapi kamerával 4K-ban rögzítünk, akkor a kép és hang másodperces csúszásban van. Többszöri próbálkozások, HDR és minden egyéb kikapcsolása sem segített, az összes szelfikamerával készült 4K-s videón futott egymás elől a kép és a hangsáv.


Megoldást jelentett az, hogy FHD-re csökkentettük a felbontást, ott a HDR bekapcsolásával is bármilyen probléma nélkül ment a felvétel, és nem zavarodott össze a telefon. Mivel profi képkészítési lehetőségeket ad a Sony is szoftvereivel, opció a nyers mentés, így kipróbáltam a MotionCam nevű szoftvert is, ez rögzíteni és fotózni hiba nélkül tudott az Xperia 5 IV-gyel, de a videó kirenderelése háromból háromszor omlott össze.


Tartalom gyártása mellett fogyasztáshoz is korrekt a kompakt csomag, amit a Sony nyújt. Adott a Widevine L1-es biztonsági szint, így simán mehet a nagy felbontású stream, akár készítő módban is. A sztereó hangszórók az elődnél hangosabb, tisztább és részletesebb hangzást adnak, de van Hi-Res kimenet vezetéken és vezeték nélkül is, hisz a Bluetooth 5.2-n keresztül az AAC, SBC kodekek mellett támogatott az LDAC és az aptX adaptív is. A DSEE Extreme segíti a tömörített zenék felskálázását, illetve van a Dolby Atmos mellett Sony 360 Reality Audio is, ami kompatibilis eszközzel térérzetet imitál. Klasszikus FM-rádió viszont már nincsen ebben a készülékben sem.

Kapcsolatok, üzemidő, összegzés

Ahogy azt az első oldalon már részleteztük, egy nanoSIM és egy eSIM kezelésére képes a telefon, ezekkel támogatott az összes hazai 4G és 5G sáv, a beszélgetési hangminőség a Telekom hálózatán hibátlan volt és működött a VoLTE, VoWiFi is. Viszont akadt egy problémám, amire nem találtam megoldást: a teszt első pár napjában gond nélkül jöttek az SMS-ek, majd ez megszakadt. Próbálkoztam a visszaállítással, újraindítással, hálózati beállítások törlésével, SIM eltávolításával és újra visszatételével, semmi nem történt. A Google-féle Messages az alapértelmezett SMS-program, s az RCS alapú üzenetküldés ment is, SMS/MMS üzeneteket továbbra sem tudott fogadni a készülék, és amikor a kártyám visszakerült a saját telefonomba, ömlesztve jött meg négy napnyi szöveges üzenet, így arra következtetünk, hogy az Xperiával volt valami gond. Szóltunk a Sony-nak is, akiktől azt az infót kaptuk, hogy egyelőre csak nálunk jött elő ez a probléma, de ha bármilyen fejlemény van, akkor kiegészítem vele a cikket.
Lehet, hogy az RCS bekapcsolása okozta a gondot, a fórumban jelezték, hogy másnál is fellépett hasonló hiba Telekom kártyával.


[+]

Navigációs problémák nem voltak, adott az A-GPS, GPS, GLONASS, BeiDou, Galileo és QZSS műholdas navigálás, van iránytű, városi környezetben és erdőben is gyorsan és pontosan jelet talál a telefon. Adott a kétsávos Wi-Fi 6 is az Xperiában (802.11a/b/g/n/ac/ax 2,4/5/6 GHz), hálózati problémákat sem Wi-Fi, sem mobilhálózaton nem tapasztaltunk. Vezetékes adatátvitel szempontjából elérhető az akár 5 Gb/s sebesség is, és az OTG-képes USB 3.2-es port a telefon a telefon alján videós kimenetként is használható. Fizetéshez adott az NFC, vezeték nélküli kivetítésre pedig ott a Google Cast.


[+]

A Sony megoldotta, hogy kisebb házba nagyobb méretű akkumulátort is pakoljanak, az Xperia 5 IV már 5000 mAh-s teleppel dolgozik, amit 30 wattal lehet maximum tölteni USB-PD gyorstöltőkkel. Az adapter már nem alaptartozék, így vagy a Sony húszezer forint körüli töltőjét kell beszerezni, vagy más kompatibilis töltőt, amivel nagyjából egy és egynegyed óra lesz a teljes töltés ideje. A Sony szerint az adaptív töltéssel az akkumulátor az első használattól számított három évig megőrzi eredeti kapacitásának 80%-át, ehhez különböző szoftveres megoldásokat használ a rendszer. Ez nem újdonság, évek óta tudják ezt az Xperiák, viszont az 5-ös szériában újdonság, hogy van Qi vezeték nélküli töltés, a tesztidőszakban egy 7,5 wattos töltővel működött bármilyen hiba nélkül. Üzemidő terén átlagos használattal másfél-két naponta bőven elég a telefont tölteni, erőteljes használattal - például videózással vagy navigálással - viszont érezhetően gyorsabban merül a telefon, ilyenkor esténként már biztosan töltőt fog kérni 6 - 7 órányi képernyőidővel.

Sony Xperia 5 IV
Sony Xperia 5 IV [+]

Sony Xperia 5 IV
Pro
Pedáns összeszerelési minőség, IP65/IP68 védelem
Kompakt méret, könnyű
Remek, háborítatlan OLED panel
microSDXC foglalat
Kiemelkedő hangminőség: sztereó hangszórók, 3,5 mm-es jack, Hi-Res Audio
Értesítési LED és AoD
Vezeték nélküli töltés
Kiemelkedő haptikus rezgések
Kontra
A túlmelegedést elkerülendő a teljesítményt gyakran visszafogó SoC
Éjszakai módot nélkülöző kameraszoftver
Nincs a dobozban töltő vagy bármi egyéb tartozék
Nagyon magas kezdőár
Pontozás
Kialakítás, védelem 10 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftverfelület 8 pont
Fotózás, videózás 7 pont
Hangminőség 10 pont
Adatkommunikáció 10 pont
Üzemidő 9 pont
Ár/érték arány 7 pont
Ár (5G, 8/128 GB, HUF) 449 990

Verdikt

Valamit ad és valamit el is vesz a Sony az Xperia 5 IV-gyel az elődhöz viszonyítva. Fényesebb lett a kijelző, nagyobb lett az akku, jött vezeték nélküli töltés, hosszabbodott az üzemidő, erősödött a rendszerchip, jobb lett az előlapi kamera. Viszont ment a különleges, két nagyítási állást kínáló periszkópos zoom kamera, helyét egy átlagosnak mondható vette át, az erősebb hardver pedig ugyanúgy hajlamos a túlmelegedésre és a teljesítmény csökkentésére, így reálisan nézve sokat nem ugrottunk számítási vagy grafikus téren. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a kameraszoftver végre képes kezelni egy videofelvételen belül az összes kamerát és lehet közöttük váltani, ami pozitív és ideje volt.

Az Xperia 1 IV-gyel összehasonlítva kijelzőben, zoomkamerában és méretben gyengébb az Xperia 5 IV, már ha valakinek negatívum a kompaktabb méret és a könnyebb kezelhetőség. Hardver erejét tekintve és az egész felhasználói élményre nézve viszont alig van különbség és jó pár tízezer forintot megspórolhat az ember, ha inkább az 5 IV-gyel szemez, mint az 1 IV-gyel. Ám ez nem jelenti azt, hogy a Sony Xperia 5 IV olcsó telefon lenne, a 449 990 forintos árával és nulla tartozékkal a dobozban azért elgondolkodtató ajánlat még úgy is, hogy ebben a méretben alig maradt vetélytárs.

Akinek az a legfontosabb, hogy minél kisebb telefont vegyen, annak az iPhone 13 Mininél nincs jobb lehetősége. Az almás mobil tavaly 294 990 forintért nyitott ugyanakkora 128 GB-os tárhellyel, mint az Xperia 5 IV, de jelenleg 339 000 forintot kér el érte az Apple, amin jogos felháborodni, másrészről százezer forinttal olcsóbb így is, mint a Sony ajánlata. Igaz, ott nincs zoom kamera, se 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó, se szupergyors USB-C, meg notch is lóg a kijelzőbe, de cserébe hosszabb a szoftveres támogatás, kisebb a telefon és átlagos fotózáshoz jobb az automatika, van például éjszakai mód minden kamerához. Ha az iOS nem opció, Android vonalon két versenyző jöhet még szóba: a Samsung Galaxy S22 és az Asus ZenFone 9, előbbiből csak a 3,5 milliméteres jack csatlakozó, utóbbiból a zoomkamera és a Qi töltés hiányzik a Sony-val szemben. De szoftveresen sokoldalú mindkét készülék és a Galaxy 349 900 forint, az Asus pedig 339 990 forint hivatalos forgalmazásban, előbbi pedig szolgáltatóktól kedvezményesen is elhozható. Említhető még esetleg a Xiaomi 12, mint lehetséges konkurens, hisz azonos SoC dolgozik benne, mint az Xperia 5 IV-ben, mellé pedig már 229 990 forintért hazavihető hivatalos forgalmazótól. Ugyanakkor a MIUI szoftvere közel sem olyan letisztult, mint az Xperia UI, a kamerák, a hangszórók vagy épp a kijelző pedig nem említhető egy lapon a Sony által kínált minőséggel. De a kínaiak legalább adnak töltőt és tokot is a dobozban.

Elődje sok, szinte minden hibáját javítja az Xperia 5 IV, évekre visszanyúló hiányosságokat is pótol a szériában, mégsem tökéletes telefon. A rendszerchip melegedése és teljesítménykorlátozása nem elhanyagolható, a kamerahardver remek, a szoftver ugyanakkor csak a profi felhasználókra céloz, így kimaradnak belőle olyan mára alapvetőnek számító dolgok, mint az éjszakai mód vagy a timelapse. S bár tartalomgyártó céleszközként hirdeti a Sony, tapasztalataink szerint az előlapi kamera a 4K videókat nem tudja kezelni rendesen. Ehhez adjuk hozzá, hogy 449 990 forintért egy darab USB kábelt sem kapunk a dobozban, a szoftver csak két főverzió frissítésre hivatott, és összességében így ott tartunk, hogy van egy közel remek kompakt csúcskészülék, aminek rendkívül magas kezdőára miatt nem nézhetők el ezek az apró hibák és hiányosságok. Ha Sony telefont szeretnénk, ez jelenleg a legjobb választási lehetőségünk a friss kínálatból, ha pont azokra van szükségünk, amit az Xperia kínál, azt nem fogjuk olcsóbban megkapni ebben a minőségben, de ha csak kompakt telefont szeretnénk, akkor most van más választási lehetőség is a piacon.

viragdani01

A tesztkészüléket a Sony Magyarország biztosította két hétre, ezúton is köszönjük! Előrendelési akcióban az Xperia 5 IV mellé a Sony LinkBuds S fülhallgatót ad ajándékba, erről tesztünk itt olvasható.

Specifikáció

Sony Xperia 5 IV
Sony Xperia 5 IV Külső
Méretek 156 x 67 x 8,2 milliméter
Tömeg 172 gramm
Színvariációk Fekete, zöld, ekrü
Védelem IP65/IP68, Gorilla Glass Victus elöl-hátul
Kijelző képátlója 6,1 hüvelyk
Képaránya 9:21
Felbontása 1080 x 2520 (449 ppi)
Típusa, frekvenciája 10 bit HDR OLED, 120Hz
Értesítő LED van
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (oldalt, a bekapcsoló gombban)
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1, 4 nm
Processzor 1 x 3 GHz Cortex-X2 + 3 x 2,5 GHz Cortex-A710 + 4 x 1,8 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Adreno 730
RAM, tárhely mérete 8 GB (LPDDR5), 128 GB vagy 256 GB (hazánkban csak a 128 GB-os forgalmazott, UFS 3)
Memória bővítése microSDXC
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G (sub 6 GHz)
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/B2/B3/B4/B5/B7/B8/B12/B13/B17/B20
B25/B26/B28/B29/B32/B34/B38/B39/B40/B41/B46/B66
5G n1/n3/n5/n7/n8/n20/n28/n38/n41/n77/n78
SIM-foglalat 1 x nanoSIM
eSIM támogatás Van
Bluetooth 5.2 (A2DP, LE, LDAC, aptX Adaptív, Hi-Res Audio)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax (Direct, HotSpot, WiFi 6E, 2,4/5/6 GHz)
USB USB 3.2 (Type-C, MTP, OTG, DisplayPort @ 4K 60 fps, 5 Gb/s)
Navigáció A-GPS, GPS (L1, L5), GLONASS, Galileo (E1, E5a), BeiDou, QZSS
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 12, Xperia UI
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 12 megapixel (1/1,7”, 24 mm, f/1,7, OIS, dual-PDAF)
12 megapixel (1/2,5”, 124˚, 16 mm, f/2,2, dual-PDAF)
12 megapixel (1/3,5”, f/2,2, 60 mm, OIS, dual-PDAF)
színszenzor, LED villanó
Előlapi kamerarendszer 12 megapixel (f/2, 1/2,9”, fixfókusz, képernyővillanó)
Videófelvétel 4K (30/60/120 fps), 1080p (30, 60, 120 fps)
Jack kimenet van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 30 watt (töltő külön megvásárolandó)
Vezetékmentes töltés Van (Qi)
Egyebek
Kétlépcsős exponálógomb, dinamikus rezgésfunkciók, giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, közelségérzékelő, fényérzékelő, 360 Reality Audio, Hi-Res Audio, Hi-Res Wireless Audio, egy év ajándék Bravia Core előfizetés, Photo Pro, Cinema Pro, Video Pro, Music Pro szoftverek.
  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés