Sony Ericsson Xperia X10 mini - kategóriát teremtett

Hirdetés

Előszó, tartozékok

Az X10 mini érkezéséről nem hivatalos forrásból már múlt évben értesültem, igaz, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy az Xperia család tagja lesz, ahogy arról sem, hogy mit fog tudni. Egy ismerősöm mondta, hogy látott egy Sony Ericsson készüléket, ami akkora, mint két gyufásdoboz egymás mellett, ráadásul Android fut rajta. Akkor ehhez nem tudtam mit hozzátenni, hiszem, ha látom, gondoltam magamban, ígéreteket az elmúlt években hallottam szép számmal, nagy forradalmakat viszont kevesebbszer láttam. Aztán a japán-svéd gyártó bejelentette az elképesztően apró androidos testvérpárt, az X10 minit és az X10 mini pro-t, én pedig vártam. Bár februárban már láthattam a készülékeket, az első érdemi nyomkodásra csak az idei Mobile Meetingen került sor, az akkor még lassúcska, bugos, nehézkesen kezelhető készüléktől nem voltam elájulva. Újabb Sony Ericsson, jó elképzelés kevésbé profin kivitelezve.

Sony Ericsson Xperia X10
[+]

Az Xperia családra ugyanis ez a jellemző. Ott van az X1, mely hardveres és szoftveres sebekből egyaránt vérzik, majd jött az ugyanilyen jelzőkkel illethető utód. Az X5 egy különleges, ám szintén kevésbé használható készülék (igaz, nekem nagyon tetszett), az X10 pedig egy felső kategóriás cucc, mely már bőven használható, de a füstje jóval nagyobb, mint a lángja. A gyártó rendszerint a szoftverrel rontja el a telefonjait, épp ezért nem éreztem magam különösebben boldognak, amikor a futár meghozta az Xperia X10 minit, melyről egyrészt blogolni fogok, másrészt ezt a cikket is publikálom róla. Már több hete nálam van, sokat használtam, nagyon jól ismerem. Azt pedig már most kijelenthetem, hogy a Sony Ericsson bizony nem a sima X10-zel, hanem ezzel a készülékkel támadt fel poraiból, ráadásul erősebben csap oda a piacnak, mint amire valaha gondolni mertem volna. Itt nem simán egy jó készülékről van szó, hanem egy új készülékkategóriáról, mely érdekes módon nem vérzik ezer sebből, hanem közel van a tökéletességhez. De ennyire nem szeretnék előre szaladni.

Sony Ericsson Xperia X10
[+]

A készülék a gyártó összes dizájnelemét magán hordó dobozban érkezett hozzánk. Tartozékokat szép számmal kaptam hozzá, a doboz a hálózati töltőfejen, a microUSB adatkábelen és a sztereó headseten kívül öt hátlapot is rejtett, igaz, ennyit csak én kaptam. A történt ugyanis úgy néz ki, hogy a fekete az alap szín, melyen túl mindegyik szolgáltató mellékel egy színes hátlapot is a készülékéhez. A T-Mobile-nál pinket, a Vodafone-nál pirosat, a Telenornál fehéret (és talán egy lime-ot is, ez még tisztázatlan) kapunk ajándékba, ha pedig függetlenül vásároljuk meg a masinát, pirosat és lime-ot is kapunk. A fenti képen a fehér hátlap nem látszik, helyette egy szürkét fotóztam le, amit Magyarországon nem forgalmaznak, én viszont kaptam belőle egyet. A kereskedelmi csomaghoz egy MH810 típusú távirányítós headset is jár, aki szolgáltatóknál válaszol, az nem ilyet, hanem egy egyszerűbb, szintén zsinóros fülhallgatót fog kapni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés