SciPhone i726 - az ördög műve

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Most már nem csak én állítom magamról, hogy rajongója vagyok a kínai mobiloknak. Mostanában nem egy ilyen járt nálam, és jelenleg egy rekord méretű pakk áll a szerkesztőség szekrényében (Bog kis híján el is ájult, mikor beállítottam velük), melyekből három modell kerül részletesebb bemutatásra, a többiek pedig egy közös cikkben szerepelnek majd (ez utóbbiaknál még a típusneveket sem igazán tudjuk). Az említett csomag egyik „legértékesebb” darabja nem más, mint egy iPhone 4 klón, mégpedig a viszonylag ismert SciPhone márkanéven futókból.

SciPhone i726
[+]

Igen, a többes szám nagyon is indokolt, hiszen a kínaiak annyira biztosra mennek, hogy szinte a legtöbb klónból 2-3 verziót is gyártanak. Ez az iPhone esetében hatványozottan igaz, mivel csak SciPhone „márkanév” alatt legalább 6-8 iPhone 4 változatot találhatunk, ennyit típusa meg összesen nincs az Apple-nek. A mi példányunk egy SciPhone i726 modell, és bár többször azt hittem, elértük a létező legalja szintet, ez a cucc megint tökéletes bizonyíték, hogy sajnos még mindig lejjebb süllyedni (lassan elérjük a Föld középpontját).

SciPhone i726
[+]

Már a doboznál kezdődik a nevetés, hiszen az is az eredetit másolja. Igaz, csak az előlapra jutott energia (meg festék), mert a többi oldal hófehér. Így legalább nem kellett márkanévvel, meg kamu műszaki adatokkal problémázni, sehol semmi szöveg. A tartozékonál lényegre törőek voltak, mert adtak egy hálózati töltőfejet, meg egy USB adatkábelt, azt ennyi. Ennyi? A fenéket, még csak most jön a lényeg. A hálózati töltőfejnek a csatlakozója kihajtható, mivel a levehető fejnek csak a rajzolata van meg, cserélni vagy levenni nem lehet. Ám ez mit sem fog érdekelni, miután rájövünk, hogy be sem lehet dugni a konnektorba, mert a villák rövidek és nem tudjuk annyira benyomni, hogy érintkezzen. Igen, ez azt jelenti, hogy a hozzáadott töltő mehet a kukába (nem baj, kicsivel később megy a készülék is utána). Az, hogy az USB kábel 1:1-ben egyezik az eredetivel, már nem is érdekel, még úgy se, hogy az USB felőli végéből majdnem kiesik a vezeték.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés