Hirdetés

Samsung Univerzum: ilyen az új okostelefonos kezelőfelület, a One UI

Idén az új Samsung telefonok már az új rendszerrel jönnek, de a korábbi modelleket is folyamatosan frissítik. Kipróbáltuk a One UI-t a mindennapokban.

Apróbb változások

Persze a főbb újítások mellett egy csomó kisebb apróságot is kiigazítottak, frissítettek. Egy csomó apróság változott, színesek például az always-on kijelzőhöz kapcsolódó értesítések ikonjai, felébred a telefon, ha megemeljük (ez állati jól működik együtt az arcfelismeréssel), ki lehet kapcsolni az animációkat a kezelőfelületen, ez eddig csak developer mode-ban volt zömmel elérhető. Továbbra is lehet kérni, hogy ne legyen alkalmazásmenü, hanem csak a főoldalakon tobzódjanak az alkalmazások, de mehet egyszerre is a kettő. A beállítások közül is elérhető Samsung Themes továbbra is végtelen lehetőséget ad a felület kinézetének teljes átszabására, a korábbi témáink abszolút működni fognak a One UI alatt is.


[+]

Hozzányúltak a kamerához is, kicsit barátságosabb a szoftver, de funkcionalitását tekintve jobbára azt nyújtja, amit korábban. Egyetlen apróság került be extraként: lehet kérni, hogy a kamera megjegyezze a beállításainkat és a következő indításnál azokat használja, amit roppant hasznos akkor, ha az ember egy kicsit szereti állítgatni a paramétereket leginkább úgy, ahogyan az adott helyszín és/vagy téma megkívánja. Például egy kiállításon, egy étteremben, egy családi összejövetelen nem fotózgatunk folyamatosan, de amikor újra meg újra egy-egy jelenet kedvéért elővesszük a telefont, akkor elég praktikus, hogy nem kell mindig azzal bíbelődni, hogy a megfelelő beállítások meglegyenek. Valószínűleg a HEIF formátum támogatását is megkapják az eszközök (mivel ez Android Pie funkció), a jelenlegi bétában még nem volt ez benne.


[+]

A billentyűzethez is hozzápiszkáltak, megjelent ugyanis a “lebegő billentyűzet”, ami pont az, aminek hangzik. A gombsort oda pakoljuk a kijelzőn, ahová akarjuk, lehet félig áttetsző is. Újdonság, hogy a Galéria alkalmazásban megjelent a kuka (Recycle Bin), amit nem kötelező használni, de ha mégis óhatjuk, akkor a törölt képeket és videókat még 15 napig őrizgeti nekünk, mielőtt végleg eltakarítaná.


[+]

Változtak az energiatakarékossági beállítások is, amit az Eszközkarbantartó felületéről érhetünk el (ez folyamatosan szórakoztatja az embert mindenféle tippek nyújtásával), eléggé megéri ide is bekukkantani. Itt ugyanis alkalmazások szintjén lehet babrálni az energiamenedzsmentet, beállíthatjuk, hogy mely appokat altathatja el a rendszer, ha nem használjuk, a háttérben futó szoftverek értesítéseit is módosíthatjuk, plusz van egy adaptív akkumulátorkezelés nevű opció, amit érdemes bekapcsolni, ez ugyanis a felhasználói szokásainkat figyelve próbálja egyre jobb hatásfokkal a különböző beállításokat csavargatva kitolni a telefon készenléti idejét.


[+]

Természetesen a fentieken túl is van egy csomó apróság (másképp néz ki a vezeték nélküli töltés elindulásának animációja, van néhány új óra widget, itt-ott egyes tartalmaknál külön gombbal kapcsolható, hogy ebben az egy esetben ne forduljon el a kép, másképp néz ki a screenshot készítésének folyamata), szóval bőven lehetne még sorolni az apróságokat, de összességében az látszik, hogy a Samsungnál elsősorban az volt a vezérelv, hogy a korábban hiányzó szolgáltatások bekerüljenek (ilyen a gesztus alapú navigáció), a 9-es Android újdonságai meglegyenek, illetve hogy egy frissebb, modernebb külső mellett az egykezes használhatóság nagy mértékben javuljon. Összességében úgy is az lesz majd az eredmény, hogy valószínűleg akik eddig is a Samsung interfészét használták, azok kedvelni fogják a One UI-t, akik pedig korábban is mindenféle launcherekkel tették egyedivé, vagy számukra használhatóbbá a telefonjukat, azoknak a One UI sem fog különösebb változást hozni. Bár egy próbát érdemes tenni vele.

Bog

Azóta történt