Külső
Az eredeti Omnia sem volt egy kis készülék, az utód viszont még annál is nagyobb lett: tömege 129 gramm, kiterjedése 118 x 59,6 x 11,9 milliméter, az i900-nál tehát súlyosabb, magasabb, szélesebb, viszont kicsit keskenyebb. A dizájn megtévesztő, az eszközről joggal gondolhatnánk, hogy a Jet, nem pedig az Omnia rokona, mivel teljesen úgy néz ki, mint a Samsung nemrég bemutatott TouchWiz alapú készüléke. Az anyaghasználat az előbb elmondottakból adódóan nem hoz újdonságot, az Omnia II közepes minőségű, az ujjlenyomatokat nagy előszeretettel gyűjtő, fröccsöntött plasztikból van, ami véleményem szerint túl gagyi egy ilyen kaliberű masinához, arról nem is beszélve, hogy elegánsnak sem mondható. Az összeszerelés minőségével nincs baj.
A méretbeli növekedés oka, hogy a kijelzőt egy minden szempontból nagyobb és jobb panelre cserélte a gyártó, nagyon okosan, mivel az elődnek ez volt a leggyakrabban kritizált tulajdonsága. A 3,2 hüvelykes, 240 x 400 pixeles TFT panel helyén most egy 3,7 hüvelykes, 480 x 800 pixeles AMOLED megjelenítő üldögél, az egyetlen változatlan tulajdonság, hogy még mindig rezisztív — a Windows Mobile miatt ez valószínűleg követelmény, ugyanakkor nehezíti az ujjal való használatot. A panel képminősége kiváló, a színek gyönyörűek, a napfényben való olvashatósággal sincs baj, ez tehát egy komoly előrelépés az i900-hoz képest. Az előlap tetején a telefonhangszórót, a fényérzékelőt és a videótelefonáláshoz használatos másodlagos kamerát használhatjuk, alul három gomb található, a két híváskezelő egy szép, de borzalmas gombot fog közre, mely bár d-padnak néz ki, nem az. Ezzel kapcsolatban még fogok bosszankodni egy keveset.
A hátlap egy kicsit visszafogottabb, mint a Jeté, mivel az extravagánsnak mondható piros csíkok eltűntek, maradt tehát a fekete szín. A bal felső sarokban találjuk az 5 megapixeles, autofókuszos kamerát és az ahhoz tartozó dupla ledes villanót, a bal alsó szegletbe pedig a kihangosító hangszórója került. A hátlap pattintós módszerrel rögzül, ami nem nevezhető az igényesség csúcsának, az előd csúsztatós-pattintós megoldásánál valószínűleg időtállóbb. A microSD bővítősín a hátlap alatt található, a kártyacseréhez az akkumulátort nem kell kivennünk.
A masina tetejét megnézve mosolyra húzódhat a szánk, hiszem eltűnt a Samsung egyedi töltőcsatlakozója, a "helyén" két szabványos nyílás tátong: egy microUSB csatlakozó és egy 3,5 milliméteres fülhallgatókimenet. Az elődnél ez is egy sokszor kifogásolt rész volt, örömteli tehát, hogy a Samsung észrevette a felhasználói igényeket és lépett. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a készülék akkmulátora számítógépre csatlakoztatva is töltődik.
Baloldalt a hangerőszabályzó gombpárost találjuk, alul a hátlap lepattintásához szükséges vájat árválkodik. Jobb oldalra három gomb került, a felső a képernyőzárat kezeli, az alsóval fotózni tudunk, a középső pedig egy szabadon konfigurálható gomb, mely alapból az OK funkcióját látja el, ha pedig nyomva tartjuk, elindítja a jól ismert kockát. Jaj nekünk!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
