Samsung Galaxy S5 Active - kibiztosítva

Hirdetés

Bevezető

Úgy néz ki, hogy megint van keletje az átlagnál ellenállóbb telefonoknak. Vannak ismert nevek ezen a piacon, a Sonim ugyan mostanában nem hallat magáról, de itthon is elérhető számos Evolveo, a CAT népszerűségének növekedéséről nem is beszélve. De nem csak a kifejezetten erre specializálódott gyártók próbálnak itt labdába rúgni, a Samsung is helyet kér magának, korábban az Xcover sorozattal igyekeztek értékelhetőt alkotni, de aztán tavaly már az S4-ből is volt morcosított kiadás, most pedig itt van az S5 Active, amire az XXL GSM jóvoltából tehettük rá a kezünket.

Samsung Galaxy S5 Active
[+]

Nyilvánvalóan egy durvított kiadású csúcsmodell várhatóan drágább, mint “hagyományos” testvére, ez most is így van, az S5 Active körülbelül 25-30 lepedővel kerül most többe. Ha azt nézem, hogy a hardver szinte csavarra ugyanaz, de nem kell annyira félteni a telefont, akkor biztos lesz, aki azt mondja, hogy ennyi felárat ér neki az, hogy nyugodtan aludhasson. Meg sétálhasson, futhasson, hegymásszon, fürödjön, homokvárat építsen. Ugyanakkor viszont már a sima S5 is vízálló, egy jóféle védőtok majdhogynem felhozhatja az S5 Active szintjére a mezei modellt is, bár annak nem lesznek fizikai gombjai és nem lehet ráírni a dobozra, hogy megfelel a MIL-STD-810G szabványnak.

Samsung Galaxy S5 Active
[+]

Ez egyébként egy tesztsorozat, amelynek minden elemén meg kell felelnie a készüléknek. Ebbe beletartozik az ütésállóság is 1,2 méterről, a szélsőséges hőmérsékleti és páratartalmi értékek közötti működés, de van még egy rakás próba, amit ki kell állnia a készüléknek, ezekről itt található egy lista. A telefonhoz adott rövidke használati útmutató kitér arra, hogy mire kell figyelnünk a vízállóság kapcsán (mindig jól illeszkedjen a hátlap, sós, ionizált és szappanos víz nem a barátja, ne tegyük vízesésbe (erre vajon volt precedens?), a csatlakozók ajtaját okvetlenül és sűrűn ellenőrizzük. A hab a tortán, hogy miután mindezeket tisztáztuk, az utolsó mondat így szól: A szabvány ellenére a készülék nem áll ellen minden esetben a víznek.

Samsung Galaxy S5 Active
[+]

Mivel épp vendégeskedik nálunk egy CAT S50 is, ezért kíváncsi voltam, hogy ott is hasonlókat olvasok-e. Részben igen, vigyázunk a csatlakozókra, túl hosszan azért ne fürdessük, de — és ez mutatja a különbséget — itt az utolsó mondat így szól: Az eszköz kialakítása rendkívül tartós, de nem elpusztíthatatlan. Nem tudom, hogy a Samsung miért biggyesztette oda azt az utolsó kitételt azok után, hogy egy oldalnyi szöveget írtak a vízállóságról, de bennem némi kétséget azért hagyott azt illetően, hogy ha mindenre baromira figyelek és mégis beázik az S5 Active, akkor miképp járnak el a garanciális ügyintézés során.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés