Poco M7 - lépésben Siófok felé

Külső, kezelés, üzemidő

Úgy árasztotta el a Poco a hazai mobilpiacot, mintha gátszakadás történt volna, és ahogy azt a közép- és felső kategóriában láttátok Ti is: nem egy belső riválist állított a Xiaomi és Redmi logós telefonoknak. A Poco M7 4G-s változata az egyik legolcsóbb a sorban 6/128 GB-on, 50 ezer forintért a hasonló tudású Redmi 15 58 ezres ára alá vágva, míg a szintugrást sebességben és 5G modemmel a Poco M7 Pro 5G képviseli, csakhogy 8/256-on és 72 ezer forintért már nem fér az alsó polcra.

[+]

Választék tehát van, ennyiért pedig kötelező a kompromisszum – ilyen például az M7 sokéves, lomha Snapdragon chipje. Persze a teljesítmény a régi belépőmobilok négymagosai és 3/32 GB-os konfigurációja felett jár, a Poco M7 legfontosabb külső tulajdonsága pedig az, hogy nagy. Batár nagy, ha pontosítani akarok: 171,08 x 82,05 x 8,55 milliméteren és 224 grammon még az NBA sztárok sem nevezhetik egykezes jószágnak. Cserébe a házba 7000 mAh-s, 33 watton tölthető gigatelep került, illetve 6,9”-es IPS LCD panel a 144 Hz-es fajtából.

Hogyan mérjük a kijelzőt?

[+]

Na, ez kapásból komoly ennyi pénzért a 1080 x 2340 tűéles pixelről nem is beszélve, viszont nagyon kevés játék támogatja még papíron is a 144 Hz-et, és a 144 fps fele is esélytelen ezzel a vassal. A Mi Video meglepő módon 144 Hz-en fut, pedig a tartalmai 30 fpssel, amúgy megvan a Widevine L1 CDM védelem. A rendszer és a legtöbb alkalmazás 120 Hz-en fut, néhány 90-en (pl. a Gmail), pár pedig sajnos 60-on (a Térképtől megszoktuk, a Chrome-tól szokatlan, a Samsung Internet 120 Hz-en marad).

[+]

Statikus tartalom esetében a rendszer 48 Hz-re vált az akkumulátorkímélésért, a szemkímélésről pedig három TÜV Rheinland tanúsítvány, olvasómód és DC elsötétítés gondoskodik halovány minimális fényerővel. A maximális ennyi pénzért, 800 nit környékén szokatlanul jó: napfény alatt is jól használható a telefon, pontos az érintésérzékelés, precízen kalibráltak a színek, csak nem amoledesen kirobbanóak, így átlag feletti a kontrasztarány és a betekintési szög.

[+]

Az előlapra fénymérő, hangszóró, 8 megapixeles szelfilyuk és annyi káva került, hogy a Balatont be lehetne keretezni vele, ezért különösen sajnálatos, hogy a közelségérzékelő virtuális. Az ujjlenyomat-olvasó jobbra tapintható ki a bekapcsolóba építve, felette a hangerőszabályzó jobban kézre esik, mint a képernyő átellenes vége. Alul van az USB-C port és a monó hangszóró erélyes hanggal, de zajos 100%-kal, 80%-ra véve is csak közepes a minőség. Felül van az infra, jack kimenet semerre. Balra lehet két nanoSIM-et vagy egy nanoSIM-et és egy microSD kártyát behelyezni, eSIM nincsen.

[+]

Van viszont IP64 védelem a por és a fröccsenő víz ellen, és bár a konstrukció plasztik, sehol egy illesztési hiba, a ház pedig csak férfias szorongatásra recseg halkan. Nagyot ígér a lapos, egyedi mintás hátlapon a kamerakapszula, ám az 50 megapixeles főegység mellé csak 2 megapixeles mélységszenzor szegődött LED villanó és kötelező AI kamera felirattal, plusz márkalogó és apró betűs rész. A telefon külsőleg rendben van, ám a szokásos a költői kérdésem az, hogy akinek mifelénk másodlagos egy mobil, azaz nem léteszköz, keveset használja és nem költ rá sokat, biztos ekkora monstrumot szeretne cipelni? A végtelen üzemidő szuper, de olyan célközönségnek szól, amelyik sebességet is elvár mellé.

[+]

Érdekes, hogy a csúcskategóriában maradtak és a belépőszintből koptak ki a kompakt ajánlatok, és most nem a régi, 5,5” körüli mobilokra, hanem a 6”-en még mindig elég nagy kijelzős, de könnyen hordozható ajánlatokra gondolok. Sok embertől hallom, hogy új telefont venne, de túl nagy mindegyik az alsó polcon, és a gyári fóliával felvérezett M7 még hatalmasabb, ha a ma kötelezően használt, amúgy mellé dobozolt védőburkot rárakjuk. Van még a csomagban SIM tű, leírás, kábel és EU-s energiajegy, a mai hóbortnak megfelelően pedig nincs töltő vagy füles.

[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!