Oukitel U7 Plus - oUlcsó megoldás

Az U7 Plus minden tekintetben belépő szintű phablet, nem is akar más lenni, annak viszont meglepően jó, az ára is ennek megfelelő, kivéve a remek ujjlenyomat-olvasót, mert az aránylag ritka ebben a műfajban.

Külső, kijelző

A már átlagosnak tekinthető, 5,5 hüvelykes képátló ellenére a készülék kissé nagyobb, mint ami kényelmes lenne, plusz a 2500 mAh-s akkut is figyelembe véve, konkrétan indokolatlannak tűnik. 157,6 x 78,4 x 9,2 milliméteres ház miatt kisebb kézméret esetén fogásváltás nélkül sem az ujjlenyomat-olvasó, sem a fizikai kezelőgombok nem elérhetők. Számszerűsítve: 15 cm-es araszhossz mellett normál fogásnál a bekapcsoló gomb és a biometrikus szenzor is 3,5 centiméterrel feljebb helyezkedik el, mint az adott ujj nyomáspontja. Így talán könnyebb viszonyítani és a „nagy” jelző sem egy szubjektív viszonylat, másrészt hasonló fizikai paraméterekkel rendelkező készülékekhez viszonyítva is termetes. Megegyező képátló mellett például a 4100 mAh-s teleppel szerelt Meizu m3 note 4 milliméterrel rövidebb és 3 milliméterrel keskenyebb, ami szignifikáns eltérés, jelentősen befolyásolva az ergonómiát. Ez valószínűleg az Oukitel szoftveres részlegének is feltűnt, mert igyekeztek funkciókkal kompenzálni.


[+]

A készülék ezzel együtt meglehetősen nehéznek is érződik, mondjuk, mert az is. A 206 gramm szintén indokolatlannak tűnik az anyaghasználat és a telep méretének függvényében. Egykezes használat nem nagyon lehetséges, még a kijelző alsó harmadának átérése sem feltétlenül garantált, mivel a készülék aránylag széles. A kellemesen gömbölyded ívekkel bíró levehető hátlap állítólag zongoralakk fényezést kapott, ami egyrészt néha még fémnek is tűnhet tisztes távolból, tehát rosszul éppenséggel nem néz ki, viszont eléggé csúszik. Cserébe nem vonzza mágnesként koszt, a szaténfényű felületen pedig az ujjlenyomatok sem hangsúlyosak. Sőt, konkrétan egy darabot sem lehet felfedezni direkt erre irányuló tapicskolást követően sem. Egyszerűen nem látszik rajta semmi, amit nem szívesen látnánk a telefonunk hátulján.


[+]

Az igen enyhén, de elvileg 2.5D kialakítású előlapi üveg alá kávák is jutottak bőven, szerencsére nem funkció nélkül. A háttérvilágítással nem rendelkező, nem módosítható sorrendű kapacitív vezérlőgombok nyilván az alsó területet foglalják, felül pedig kvázi öt megapixeles szelfikamera, mellette aránylag távol kezdődik a beszédhangszóró, amelyet sűrű egymásutánban a három színű értesítő LED, valamint a fény- és közelségérzékelő szenzor követnek. A széleken meghagyott 3 milliméteres fehér kávát még egy két milliméteres belső, fekete kerettel is sikerült megfejelni, mire a kijelzőhöz érünk. A gyárilag rápakolt fólia igen jó minőségű, pontosan illesztett, viszont kissé ráerősít a tükröződésre.


[+]

Kijelző-teszt
Mérés Oukitel U7 Plus Xiaomi Redmi 4A Huawei Y6 II Meizu m3 note
Képátló 5,5 hüvelyk 5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280 1080 x 1920
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD LTPS LCD
Fehér fényerő (max.) 442 nit 454 nit 464 nit 403 nit
Fehér fényerő (min.) 17,65 nit 1,4 nit 13,6 nit 4,8 nit
Fekete fényerő 0,44 nit 0,53 nit 0,38 nit 019 nit
Kontrasztarány 1066:1 857:1 1221:1 2121:1
Színhőmérséklet 8137 K 6955 K + kézi 9038 K + kézi 8286 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A hüvelykenként 267 pixelsűrűségű, LTPS LCD panel aránylag jó minőségűnek mondható, noha ekkora méreten az 1280 x 720 pixel felbontás már szembeötlő. A bal alsó sarokban viszonylag látványosabb a többi élen is tapasztalható fényszivárgás, valamint a számszakilag kielégítő kontraszt ellenére a megjelenítés fakóbb a kívánatosnál, feketét pedig ritkán fogunk látni. Ezzel együtt a fényerő teljesen rendben van, noha éjszaka kissé túláradó, erős napfényben pedig a tükröződéssel lehetnek gondok. A megjelenítő érintésérzékenysége rendben van, noha szövegbevitel során pont az ellenkezője érezhető, de ez inkább a rendszer számlájára írható. Ha nagyon gyorsan gépelünk, hajlamos elveszíteni a fonalat. A betekintési szögek szűkössége tűréshatáron belül marad, nyilván némi inverzió, színhőmérséklet-módosulás és fényerőcsökkenés bejátszik, de összességében nem kellemetlen. A színhőmérséklet olyan, amilyen, változtatni úgysem tudunk rajta.


[+]

Az oldalsó éleket a hátlap ívesen ráfutó felülete adja, tehát ez is pont ugyanolyan plasztik, mint mindenhol máshol. Az alsó élen a beszédmikrofon nyitja a sort, mellette pedig a multimédiás hangszórót rejtő öt furat tűnik fel. Az Oukitel honlapján ezt külön kiemeli mint Sweet Speaker Design. Valószínűleg nem csak mi nem értjük, mégis kinek az elméjéből pattanhatott ki ez a fordulat. Pláne, mitől édesebb, hovatovább cukibb ez a megoldás, mint bármely más készülék esetében a pont ugyanilyen kialakítás, de tény, hogy rosszul itt sem néz ki. Csak éppen a cuki lenne az utolsó szó, ami egy multimédiás mikrofon kialakítása kapcsán valaha is eszünkbe jutna.


[+]

Alant akad még egy mezei microUSB csatlakozó, pont nem középen, ami kissé zavaró lehet a szimmetria kedvelőinek. (Mondjuk nekem.) A hátlap lefejtését szintén az alsó élen, a kijelző felől nézve a jobb sarokban kezdhetjük meg, ezzel a jobb oldalon, kifejezetten magasan elhelyezett bekapcsológombot is lehámozzuk a készülékről, ahogy a szemközti, osztott kialakítású hangerőgombok is a hátlappal együtt mozognak. A nyomáspont egyébként rendben van, noha a bekapcsológomb minimálisan lötyög kevésbé feszes, mint a hangerőszabályzók, ami nagyobb billentyű utat jelent a gyakorlatban. A felső élre kizárólag a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet került.


[+]

Az esztétikus fényű, gyakorlatilag összemaszatolhatatlan, viszont minden képzeletet felülmúlóan csúszós hátlap nincs túlbonyolítva. Az alsó harmadban márkamegjelölés és honlapcím található méretes akkumulátor tanúsítvánnyal, míg a középső harmad teljesen üres. A bal felső sarokban a hátlap síkjába minimálisan süllyesztett, fehérrel keretezett kameralencse figyel, egytónusú, szimpla LED segédfény társaságában. A hátlap szélétől egyébként pont csak annyival beljebb, hogy ne lógjon bele az ujjunk állandóan a képbe. Persze így is megoldható, hogy belenyúljunk, de viszonylag ritkán. A jól kitapintható, két millimétert süllyesztett, multifunkcionális ujjlenyomat-olvasó felülete is a felső tartományban kapott helyet, kissé talán magasabban az ideálisnál.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Újabb Oukitel K6000 érkezik

    A K6000 Plus Full HD kijelzőt, előlapi ujjlenyomat-olvasót, Android Nougat főverziót és persze gigászi akkumulátort kapott.

  • Olcsó óriás az Oukiteltől

    Az U16 Max a nevéhez méltó, 6 hüvelykes képátlót, igaz, csak HD felbontású panelt kapott. Cserébe korrekt sebességre és árcédulára lehet számítani.

  • Lemerülni nem fog, csak győzd cipelni!

    Az Oukitel K10000 Pro a nevéhez méltó akkumulátort kapott, ráadásul Android Nougatot futtat. A többi tulajdonsága kevésbé izgalmas.

  • Oukitel K10 - minek ide Paks II?

    11000 mAh-s telepével az Oukitel maratonistája világ körüli útra vihető, ám hiába a FullView kijelző vagy a négy kamera, most sem figyeltek oda a részletekre.

Előzmények

  • Oukitel K7000 - túlélőkabát

    Kint rendkívül hideg van, az Oukitel K7000 külső tartozéka mégsem meleget, hanem a 2000 milliamperórás akkumulátor mellett 5000 milliamperórányi extra energiát áraszt. Íme az okostelefon, opcionális óriásteleppel.

  • Dupla hátlapi kamerarendszer az Oukitel újdonságán

    A vadonatúj kínai phablet legnagyobb érdekessége, hogy visszafogott árképzés mellet dupla hátlapi kamerát és ujjlenyomat-olvasót nyújt a felhasználóknak.

  • Oukitel K6000 Pro - kínai telepes

    Továbbra is a bika akkumulátorokkal próbál hódítani az apró kínai cég, ezúttal a 6000 mAh-s telep lehet a fő hívószó. Legújabb mobiljuk sem sikerült rosszul, de határozottan erős a konkurencia is.

  • Oukitel A58 - oUkosóra

    Az Oukitel második nekifutása a kiegészítőknek egyrészt jobban sikerült, mint az első, másrészt sorra hozza ugyanazokat a problémákat, mint az A28. Viszont olcsóbb lett és már irtó hangos is.

Hirdetés