Oukitel U7 Plus - oUlcsó megoldás

Az U7 Plus minden tekintetben belépő szintű phablet, nem is akar más lenni, annak viszont meglepően jó, az ára is ennek megfelelő, kivéve a remek ujjlenyomat-olvasót, mert az aránylag ritka ebben a műfajban.

Hardver, szoftver

Hardveresen az U7 Plus sem egy meggyőző eresztés, noha vérmes elvárások hiányában nem, hogy teljesen használható, de 7.0-s Androiddal egyenesen süvít. A rendszer stabil, a böngésző mondjuk lassú, a feladatvégzés viszont teljesen vállalható. A beállításokban, vagy a főképernyők és az alkalmazásmenü közötti navigáció meglepően gördülékeny, ahogy az alkalmazásváltó is hamar előkerül. Onnan már csak a kívánt applikációra kell várni, hogy összeszedje, hol is tartott. Mellesleg feldolgozhatatlan a két rendszer (Marshmallow vs. Nougat) közötti különbség felhasználói élmény szempontjából. A legfrissebb megoldással elképesztően rendben van. Ezt tudja a MediaTek 64 bites, referenciaértékre skálázott, tehát maximum 1,3 GHz-re húzott, négy, Cortex-A53-as magot tartalmazó lapkája. Az 28 nanométeren gyártott, ARMv8 utasításkészletű MT6737-es SoC mindössze 2 GB rendszermemóriával gazdálkodik, a grafikáért pedig a kétmagos Mali-T720-as gyorsító felel.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Oukitel U7 Plus Alcatel Pop 4 Plus Huawei Y6 II Meizu m3 note
Rendszerchip MediaTek MT6737 Snapdragon 210 HiSilicon Kirin 620 MediaTek Helio P10
AnTuTu Benchmark 6.x 29474 pont 19650 pont 29700 pont 48606 pont
Vellamo Browser nem futott le 1426 pont 2084 pont 3200 pont
Vellamo Metal 916 pont 708 pont 1340 pont 1348 pont
Geekbench 3 (single/multi) n/a 294 / 965 pont 585 / 2557 pont 815 / 3109 pont
Geekbench 4 (single/multi) 561 / 1443 pont 380 / 972 n/a n/a
GFXBench Manhattan onscreen 4,5 fps 3,8 fps nem futott le 7,0 fps
GFXBench Manhattan offscreen 2,2 fps 1,6 fps nem futott le 7,0 fps
GFXBench T-Rex onscreen 10 fps 8,5 fps 9,9 fps 17 fps
GFXBench T-Rex offscreen 5,9 fps 5,0 fps 5,6 fps 17 fps

A dobozból kivéve még 6.0-s Androidra épülő rendszer kizárólag az ikonkészlet szintjén lett módosítva, minden egyéb felület és funkció gyári Marshmallow. Az optimalizáció egyébként mindkét rendszer esetében hatékonynak tűnik, a sovány vas ellenére tényleg használható a készülék, sőt, helyenként meglepően kapkodós, a lokalizáció viszont elég hiányos. Rengeteg a nem anyanyelvű beállítás és felület. 7.0-val pedig még annál is több. Cserébe számos remek funkció áll rendelkezésre, és érezhető teljesítménynövekedés. A kétfázisú értesítési panel majdnem olyan, mint a régi, leszámítva az első fázisában előkerülő gyorskapcsolókat. Az összes többi alább található, az értesítő-kártyák pedig világos színsémát kaptak. Maga a panel kétoldalas lett, jobbra akad még néhány kapcsoló, valamint a tartalom és az elrendezés is alakítható.


[+]

Ha kellően kinosztalgiáztuk magunkat az első bekapcsoláskor, induljunk meg azonnal az alkalmazások között található Vezeték nélküli frissítés app felé. A rendszer, nem kicsit bosszantó módon egyáltalán nem jelzi, hogy van-e, és ha igen, akkor hány darab frissítés az eszközre. Teljesen véletlenszerűen szedtünk le két kisebb csomagot, majd ismét egy véletlen folytán megnyitva az erre hivatott alkalmazást, derült ki, hogy itt a Nougat. Ami egyrészt remek, másrészt értékeltük volna, ha ez nem merő véletlenségből alakul így. A frissítéshez szükség lesz egy legalább 16 GB-os, külső tárhelyként formázott microSD kártya bevetésére, egyébként esélytelen a művelet. 11 GB-nyi backup fájl fog keletkezni. A frissítés körülbelül egy órát, és 45%-nyi akkumulátort vesz igénybe. Mármint, semmiféle körülmények között ne álljunk neki 80%-os töltöttség alatt, mert nem éli túl.


[+]

A kezdőképernyő 4 x 4 ikont megjelenítő rácsszerkezete nem módosítható, az alsó sávba további két-két ikont pakolhatunk a fixen középre szegezett alkalmazásmenü jobb és bal oldalára. Van tehát alkalmazásmenü, ami kizárólag ABC sorrendben, vertikális vagy horizontális elrendezésben tartalmazza az előtelepített és utólag letöltött appokat. Változtatni ezen sem tudunk, a főképernyőkön viszont tetszés szerint rendezgethetjük az ikonjainkat. Legfelül mindig a négy leggyakrabban használt ikon kerül kézre. Egyébként van témaáruház, itt viszont csak a főtémákon, zárolt és főképernyő háttérképein tudunk változtatni. A kínálat adott, további tartalmak letöltése innen nem lehetséges.


[+]

Gesztusvezérlés viszont aránylag nagy számban akad, és még működnek is. A dupla koppos ébresztés ugye az ujjlenyomat-olvasó hátlapi elhelyezkedése okán különösen hasznos, főleg, hogy remekül működik. A gesztusébresztés a zárolt képernyőre rajzolt különböző betűkkel különböző alkalmazások és funkciók indítását teszi lehetővé. Egyébként megy, kicsit lassú, ráadásul ezen funkciók rendeltetésszerű használatához ki kell iktatni az ujjlenyomatos, vagy egyéb védelmet, de az általános tapasztalatokkal ellentétben egész jól működik.


[+]

A Gesture Motion menüpontban kétféle lehetőségünk van: Telephony Motion, ami értelemszerűen a telefonálást teszi egyszerűbbé például azzal, hogy a telefon megrázásával lehet fogadni a bejövő hívást, valamint a kihangosítást lehet kikapcsolni a készülék fülünkhöz való emelésével. A System Motion nevű cucc roppant elmés és kényelmes megoldásokat tartalmaz, amelyek engedélyezésével például a magasan elhelyezett hangerőszabályzók pozíciója sem zavaró. A kijelzőt két ujjal érintve lefelé csökkenthetjük, felfelé húzva pedig növelhetjük a hangerőt bármely felületen alkalmazva.


[+]

A kijelző lezárható a Home érintőgomb kétszeri tapicskolásával is, ami remek megoldás. Az Android Nougat natívan képes hasonló funkciókkal felvértezni a vezérlőgombokat, bár ott az alkalmazásváltó dupla koppos ütlegelése vezet vissza a legutóbbi alkalmazásba. A 7.0-s frissítéssel természetesen ez is elérhetővé vált. De az Oukitel home gombos megoldása tipikusan olyan feature, amit szívesen látnánk más készülékek repertoárjában is, ahogy a gesztusvezérelt hangerőszabályzást is. A képernyőkép kivágása viszont nem ismeretlen, bár jobbára csak a Samsung Note szériája ugrik be, ahol biztosan elérhető a szabadkézzel körberajzolt tartalom screenshotolása. Leszámítva, hogy a szabadkézi rajzolást az S Pen helyettesíti.


[+]

A Nougattal olyan újdonságok is elérhetőek a rendszerben, mint a lebegő nézetnek fordítható Float View. A jobb sarokból indítható felület háromosztatú. Az első az eszköztár, ami lényegében a gyorskapcsol panel elemeit tartalmazza, a második a második a Float View által támogatott alkalmazásokat és funkciókat teszi elérhetővé, mint a lebegő ablakos zenelejátszó, videolejátszó, vagy a képernyőfelvétel, a harmadik egységben pedig a legutóbbi alkalmazások gyülekeznek. Ha nem akarjuk teljesen lekicsinyíteni a képet, akkor is van lehetőség könnyebben elérhetővé tenni a dolgokat az egykezes mód alkalmazásával. A Parallel Space pedig lényegében klónozza az alkalmazásokat, így több különböző felhasználói fiókkal is jelen lehetünk.


[+]

A Smart Somatosensory is újszerű képesség az U7 Plus esetében, tulajdonképpen kapunk Jedi erőt, vagy elmetrükköt, ahogy tetszik. Az előlapi szenzorok előtti hadonászással lapozgathatunk a galériában, válthatunk számot, vagy exponálhatunk. A kijelző feloldására is alkalmas, nyilván itt még át kell verekednünk magunkat a védelmi vonalon. A funkciónak köszönhetően elérhetővé vált az intelligens tárcsázásként ismert opció, az SMS-eknél, vagy névjegyzékben az adott kontaktot a készülék fülhöz emelésével is hívhatjuk, vagy válaszolhatunk a bejövő hívásra a szenzor érzékelési tartományában kalimpálva.


[+]

A kellemes kombinációban összeválogatott és kiválóan működő funkciók mellett a rendszer nincs teleszórva felesleges alkalmazásokkal, viszont volt, amit hiányoltunk. De csak egy. A jegyzet. A Google szoftvercsomagjából mindössze a Gmail, a kereső és a hangalapú keresés, valamint a Térkép került integrálásra a Google Play Áruház mellett. Böngészőből a kissé őskövület (esetleg retró, hovatovább vintage) jellegű AOSP áll rendelkezésre Yahoo! keresőmotorral. Nem mintha ez utóbbi baj lenne, csak megemlítettük. Ja, de YouTube is eleve van.


[+]

Van biztonsági mentés és szintén ódivatú fájlkezelő, e-mail kliens, letöltéskezelő, valamint külön ikont kapott az energiagazdálkodás, ami majd a nem túl meggyőző üzemidő résznél lesz érdekes. Frissíteni szintén külön alkalmazáson keresztül tudunk, a Telefon névjegyénél nem lesz ilyen opció. A User Manual ikon egy .pdf dokumentumot nyit meg, itt értelemszerűen azt fogjuk találni, amit általában vaskos, fényes papírra nyomott tájékoztatókban szokás közölni. Ez így mondjuk lényegesen környezettudatosabb lenne, csak egyrészt akinek tényleg szüksége van rá, jusson el odáig, hogy meg is találja, másrészt azért fizikai formában is berakták a dobozba, így sok értelme nem látszik. Pedig az elv jó.


[+]

Egyébként más nincs, nyilván az olyan alapeszközökön kívül, mint a számológép, vagy hangrögzítő. Az ujjlenyomat olvasó cserébe nem csak a készülék zárolására alkalmas, de alkalmazásokat is védhetünk vele. A Szoftver zárak alkalmazásban menedzselhetjük, hogy mely appok kapjanak kettős védelmet, illetve maga a beállítási felület is zárolt. Összesen öt ujjat regisztrálhatunk, bár ennek ilyen formában sok értelme nem látszik, igen nehezen elérhető a hátlapi felület mondjuk, gyűrűs ujjal. Ellenben a felvett mintákat kitűnő hatékonysággal ismeri fel, valóban használható és kényelmes megoldás, mind a készülék, mind az egyes appok nyitására. 8/10-es találati aránnyal még a user error is belefér, lényegében bármilyen idétlen szögből képes azonosítani.


[+]

Az Android Nougattal a biometrikus szenzor is új képességekre tett szert, amelyek nem csak a regisztrált ujjlenyomatokkal működnek, pusztán érintésre. Ha a főképernyőre való visszatérést engedélyezzük, értelemszerűen egy rakás más opció nem lesz elérhető. Például a zenelejátszás indítása és szüneteltetése, valamint a mozi stoppolása és újraindítása. Hosszan érintve a szenzort készíthetünk fényképet, felvehetjük a beérkező hívást, valamint előszedhetjük a furcsán elmosódott megjelenítésű legutóbbi alkalmazások felületet. Az elmosódottság okára nem jöttünk rá, egyelőre tisztázatlan, hogy ez bug, vagy feature. Viszont ez utóbbi engedélyezésével az előbbi kettőt nyilván bukjuk. Plusz, az ujjlenyomatos alkalmazás-zárolásnál sem fogja érteni, hogy mit akarunk. Ezt érdemes lett volna kicsit jobban végiggondolni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Újabb Oukitel K6000 érkezik

    A K6000 Plus Full HD kijelzőt, előlapi ujjlenyomat-olvasót, Android Nougat főverziót és persze gigászi akkumulátort kapott.

  • Olcsó óriás az Oukiteltől

    Az U16 Max a nevéhez méltó, 6 hüvelykes képátlót, igaz, csak HD felbontású panelt kapott. Cserébe korrekt sebességre és árcédulára lehet számítani.

  • Lemerülni nem fog, csak győzd cipelni!

    Az Oukitel K10000 Pro a nevéhez méltó akkumulátort kapott, ráadásul Android Nougatot futtat. A többi tulajdonsága kevésbé izgalmas.

  • Oukitel K10 - minek ide Paks II?

    11000 mAh-s telepével az Oukitel maratonistája világ körüli útra vihető, ám hiába a FullView kijelző vagy a négy kamera, most sem figyeltek oda a részletekre.

Előzmények

  • Oukitel K7000 - túlélőkabát

    Kint rendkívül hideg van, az Oukitel K7000 külső tartozéka mégsem meleget, hanem a 2000 milliamperórás akkumulátor mellett 5000 milliamperórányi extra energiát áraszt. Íme az okostelefon, opcionális óriásteleppel.

  • Dupla hátlapi kamerarendszer az Oukitel újdonságán

    A vadonatúj kínai phablet legnagyobb érdekessége, hogy visszafogott árképzés mellet dupla hátlapi kamerát és ujjlenyomat-olvasót nyújt a felhasználóknak.

  • Oukitel K6000 Pro - kínai telepes

    Továbbra is a bika akkumulátorokkal próbál hódítani az apró kínai cég, ezúttal a 6000 mAh-s telep lehet a fő hívószó. Legújabb mobiljuk sem sikerült rosszul, de határozottan erős a konkurencia is.

  • Oukitel A58 - oUkosóra

    Az Oukitel második nekifutása a kiegészítőknek egyrészt jobban sikerült, mint az első, másrészt sorra hozza ugyanazokat a problémákat, mint az A28. Viszont olcsóbb lett és már irtó hangos is.

Hirdetés