Oukitel K7000 - túlélőkabát

Kint rendkívül hideg van, az Oukitel K7000 külső tartozéka mégsem meleget, hanem a 2000 milliamperórás akkumulátor mellett 5000 milliamperórányi extra energiát áraszt. Íme az okostelefon, opcionális óriásteleppel.

Külső, kijelző, tartozékok

Gyorstöltés, gigászi akkumulátor, visszafogottan fogyasztó hardver és fejlett szoftveroptimalizálás – minden téren sikerült az okostelefonok relatív fogyasztásán csiszolni, épp csak az akkumulátortechnológia nem lépett az egyről a kettőre. Hiába a sok ígéret a lítium-ion energiatárolás felváltására vagy legalábbis továbbfejlesztésére, aki ténylegesen hosszú üzemidőre vágyik egyetlen töltésről, ne is gondolkozzon 3-4000 milliamperórás telepméret alatt új mobil választásakor. Vagy egyszerűen kezdjen félretenni a Lenovo P2-re. Ha a telefon és az akkumulátor sajátos történetéről egyszer könyvet írnak, persze az Oukitelnek is jut benne önálló bekezdés, a K10000 ugyanis először lépett rá a nevében jelzett, 10000 milliamperórás álomhatárra, és annak megfelelően napokig lehetett a 330 grammos, táblagépes tömeggel rendelkező okostelefont nyomogatni – kár, hogy a negatívumok listája is kövér lett.


[+]

Az itt boncasztalra került K7000-től a neve alapján logikus volna azt várni, hogy fogja a nagy testvér koncepcióját és kisebbre szabja egyfajta méret/üzemidő kompromisszum megtalálására, és 144,7 x 71,7 x 8,65 milliméterével és 158 grammjával abszolút vállalható is a mérete. Ám akik gyakran olvasnak errefelé tesztet, vagy csak tisztában vannak a monitorra vetett paraméterekkel a gyakorlatban, tudhatják: valahol kilóg a lóláb. A K7000 ugyanis mindössze 2000 milliamperórás telepet kapott (pedig a Redmi 3s könnyebb, mégis kétszer akkora az akkumulátora), akkor viszont miért K7000-nek anyakönyvezték? A válasz az alábbi, dobozban mellékelt kiegészítőben keresendő.


[+]

A képen látható akkumulátorkabát ugyanis 5000 milliamperórával megtoldja az egyébként roppant szűkös telepet, csak felülről be kell csúsztatni a fémkeretes, plasztik hátlapos telefont, és gombnyomásra indul is az etetés. Pofás megoldás, mert a civil életben elég lehet zsebre vágni a mobilt, a civilizációból kilépve pedig csak össze kell legózni a K7000-et és a microUSB csatlakozós akkumulátorkabátját, és legalábbis a telefon kitart a túlélőtúra végéig. Persze nem az Oukitel kínál először ilyet kiegészítőt, és nem is ők csinálják a legjobban: a Moto Z akkumulátortoldalékai például elegánsabban, mágnesesen csatlakoznak. A K7000 felöltöztetve ráadásul 299 grammosra és igen bumfordira hízik, a tok ráadásul nem védi minden oldalról a vétlen balesetek ellen, a töltéshez a kabát gombját pedig minden alkalommal meg kell nyomni, nem indul el csak úgy, automatikusan.


[+]

Nem lett volna egyszerűbb egy 7000-es telepet behelyezni, sokkal visszafogottabb méretekkel, kiegészítő hurcolászása nélkül? A válasz nyilván de, persze ne vitassuk el, hogy az Oukitel legalább megpróbálkozott valami szokatlannal, ráadásul az akkumulátortoldalék az Okos Ponttól idelátogatott csomagolás része a microUSB kábellel, az agybadugós headsettel és az 1 amperes töltővel egyetemben. Itt a következő probléma: egy ilyen adapter hosszú órákig tölti a lemerült 2000 + 5000 milliamperórás kombinációt, noha a telefont és kabátját külön is lehet etetni.


[+]

A műanyag borítású toldaléknak van egy támasztékként szolgáló, kihajtható lába, ami roppant idétlen módon nyikorog, Bog és szentkuti11 kolléga érdeklődését is jó pár másodpercig lekötötte a suta, hangeffekttel operáló megoldás. Vitathatatlanul ügyes húzás ugyanakkor a kiegészítő oldalán elhelyezett, normál USB kimenet, így ha a kiegészítőbe más telefon nem is csúsztatható (hacsak nem pont akkora, mint a K7000), egy kábellel tetszőleges masina tölthető az 5000 milliamperóráról. A K7000 itt egy frappáns megoldással jó pontot szerezhetett volna, ám ugyanez a port OTG funkcióval nem rendelkezik, azaz pen drive-ot vagy perifériát rákötve semmi nem történik, hiszen maga a telefon sem ismeri a szabványt.


[+]

Maga a telefon bármely másikkal összetéveszthető küllemében – ez az ívesre csiszolt védőüveggel, a kerekded oldalakkal és sarkakkal, valamint az lekerekedő hátlappal együtt remek fogást és kényelmes egykezes használatot eredményez. A fémkeret tetejére megy a füles, az aljára a microUSB kábel, ugyanitt multimédiás hangszóró is van, melynek a hangja a toldalék kifúrt lyukain keresztül jut ki. A hangerőszabályzó és a bekapcsoló a jobb oldalon, jó helyen van. Elöl fénymérő, közelségérzékelő, és 2 megapixeles kamera, hátul pedig 5 megapixeles modul, ledes villanó, érintésalapú ujjlenyomat-olvasó és némi feliratozás pillantható meg. Jó hír a biometrikus szenzor belépőszinten, rossz, hogy az akkumulátorkabátnak csak a kameránál van kivágása, az olvasónál nincs. Magyarán, ha ilyen védelem be van állítva, vagy az előlapon, alternatív jelszóval lehet a képernyőzáron túljutni, vagy a K7000 kicsúsztatásával. Nem lett volna logikus a szenzort elöl elhelyezni?


[+]

Kijelző- teszt
Mérés Oukitel K7000 Huawei Y6 II Compact Vernee Thor Samsung Galaxy J3 (2016)
Fehér fényerő (max.) 380 nit 494 nit 432 nit 334 / 428 nit
Fehér fényerő (min.) 45,7 nit 14,64 nit 20 nit 4,2 nit
Fekete fényerő 0,17 nit 0,35 nit 0,20 nit 0 nit
Kontrasztarány 2235:1 1412:1 2160:1 végtelen
Színhőmérséklet 8282 K 7673 K + kézi 8535 K + kézi 7515 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A hátlap lepattintható, így a 2000 milliamperórás telep is cserélhető. Mellette két microSIM és egy microSD foglalat van. A főszereplő persze a túloldalt felvillanó, 5 hüvelykes HD megjelenítő. Elfogadható IPS panelről van szó, a kissé kékes színek eléggé élénkek, a képélesség 720 x 1280 pixelen épphogy elmegy, a betekintési szögekre nem lehet panasz. Napfény alatt félig-meddig látni csak a tartalmakat, jobb árnyékba vonulni. A takaró alatt viszont bántóan világos marad a panel minimuma. Az érintési érzékenység rendben van, igaz ez a háttérvilágítást nélkülöző, kapacitív menü, kezdőképernyő és vissza gombokra is, bár néha lomhán reagálnak, amire a következő oldalon kell keresni a választ. A külső oldaláról a K7000 abszolút rendben van, sőt: amennyiért árulják, a konstrukciója és a kényelme kifejezetten előnyös, az ujjlenyomat-olvasó és az akkumulátortoldalék pedig kellemes extra, csak a kivitel nem lett az igazi, ha a kettőt összeilleszti az ember.

Hardver és szoftverek

A K7000 lelke a négy 1,3 gigahertzre skálázott Cortex-A53 magot felvonultató MediaTek MT6737, amit a Mali-T720 és 2 gigabájt RAM egészít ki. A tároló 16 gigabájtos, amelyből 11 elérhető, és amely további 32-vel megtoldható, microSD kártya behelyezésével. A sebesség rendszerszinten különösebben nem rossz, a puritán kezelőfelület nem akadozik, bár itt-ott előfordul érintési késedelem. Az alkalmazások és a honlapok betöltése érezteti inkább, mi a különbség az olcsóbb és drágább készülékek között, a komolyabb 3D-s játékok sem futnak el akadozás nélkül.


[+]

Teljesítmény- teszt
Benchmark Oukitel K7000 Vernee Thor Maizu m3s Huawei Y6 II Compact
Rendszerchip MediaTek MT6737 MediaTek MT6753 MediaTek MT6750 MediaTek MT6735
AnTuTu Benchmark 6.x 29325 pont 37679 pont 38647 pont 32888 pont
Vellamo Browser 1814 pont 2838 pont 2715 pont 2539 pont
Vellamo Metal 911 pont 1059 pont 976 pont 985 pont
Geekbench 4 (single) 562 pont n/a pont 643 pont 569 pont
Geekbench 4 (multi) 1479 pont n/a pont 2197 1588
GFXBench Man. onscreen 4,4 fps 9,1 fps 10 fps 6,1 fps
GFXBench Man. offscreen 2,2 fps 4,5 fps 5,1 fps 2,8 fps
GFXBench T-Rex onscreen 10 fps 19 fps 20 fps 15 fps
GFXBench T-Rex offscreen 5,9 fps 12 fps 13 fps 8,4 fps


[+]

Ha a kezdőoldalt nézem, a K7000 tipikus kínai telefon, hiszen nincs alkalmazásmenü, az ikonok részben az iOS-re emlékeztetnek, plusz valamiért a népes ázsiai országban még mindig menő a menü gomb használata az alkalmazásváltó helyett (az a home hosszú lenyomásával érhető el). A felülről lehúzható értesítési- és kapcsolópanel, az elválasztók nélküli beállítások, telefonkönyv és a billentyűzet viszont gyári Android 6.0-s, jelenleg 2016 októberi biztonsági csomaggal. Az Oukitel felülete nagyjából háromnegyedig lett magyarítva, a frissítések OTA-n érkeznek, minden Google funkció rendben működik. Angol nyelvű maradt a gesztusvezérlési lista, így a duplakoppos felébresztés vagy a kikapcsolt képernyőre való betűrajz is a királynő nyelvén állítgatható. Két ujjal a képernyőn könnyedén lehet hangerőt állítani, hárommal pedig képernyőképet készíteni vagy a kamerát indítani. A némítás lefordítással és a hívásfogadás fülhöz emeléssel úgyszintén opció.


[+]

Ugyancsak az olcsó kínai telefonok jellemzője a modernebb Google appok helyett a régi, AOSP-alapúak használata, ilyen az old school SMS, a galéria, a naptár, az email, a hangrögzítő vagy a böngésző. A Drive és sok másik alapszoftver hiányzik, nyilván nem nagy erőfeszítés behúzni a Play Áruházból. Extraként a témázó és az alkalmazászár jár – az appok jelkód mellett ujjlenyomattal is védhetők. Itt jön a K7000 egyik leghomorúbb szereplése: a biometrikus azonosító elképesztően pontatlan. A hátlapon elhelyezett, ezért a toldalék által lefedett szenzor a szokásos módon, érintéssel működik – mondjuk tízből kétszer, esetleg háromszor, még ha egy ujjhoz két mintát is felhasznált az ember.


[+]

A már említett telefonkönyv rendben behívja a két SIM és több online fiók névjegyzékét, néhány csoportosítási elvvel. Az AOSP böngésző rendben kezel fél tucat lapot, a 2 gigabájt RAM ennyit a háttérben is tart. Az opciók véges számúak (asztali elrendezés, keresés, kedvencek, előzmények, megosztás, mentés offline olvasáshoz), a sebesség viszont csak a közepesen komplex honlapoktól az igazán vaskosak felé kezd dadogósabb lenni. Nagyobb gond, hogy sokszor hosszú másodperceket kell várni egy-egy oldal betöltésére, 5 hüvelyken és 720p-n pedig hiányzik a zoomalapú sortörés a kényelmesebb olvasáshoz.

Multimédia

Az előlapra 2 megapixeles, a hátlapra pedig 5 megapixeles szenzor került. Az előbbi teljesen értelmetlenül 5 megapixelre skálázza fel az eredményeket, az utóbbi nem kevésbé hasznosan, 8-ra. Az utóbbi közepes sebességű auto- és kézifókusszal operál, ledes villanó is elkísérte. A mezei AOSP-alapú szoftver csak panoráma, HDR és arcszépítő módokat kínál fel, ezenfelül a vaku, az expozíció és az érzékenység állítható. Videofelvételt legfeljebb 720p-ben lehet rögzíteni 30 fpssel, legfeljebb elfogadhatónak mondható képminőséggel, túlszűrt sztereó hanggal, íme, egy nem túl meggyőző példa.


[+]

A képminőséget is több panasz illeti, mint elismerés: a vonalélesség gyenge, semmi értelme a felskálázásnak, a szélek felé még kevesebb a részlet, a zajmentesítés csak ront a helyzeten. Szűk a dinamikatartomány, gyakran zöldes a fehéregyensúly, kromatikus aberráció is felüti a fejét, a HDR pedig természetellenes kontrasztokat szül. Este jobb inkább nem is próbálkozni, persze lehet, aztán mehet a kukába az eredmény. A makrókra közepes mennyiségű részlet jut.


[+]

A gyári zenelejátszó is AOSP-s puritán szoftver, amely előadók, dalok, albumok és listák szerint rendszerezi az állományokat – a wma kiterjesztéssel nem birkózik meg. Az alapvető hangszínszabályzó mellett FM-rádió is van, a videókat pedig a galéria játssza le 1080p-ig – rajta az AC3 hang, a feliratok és a H.265-ös klipek fogtak ki. A készülék aljáról kiáradó, monó hang útját könnyű véletlenül eltakarni, az akkumulátorkabát ugyanott kifúrt vájata nagyjából negyedével csökkenti az egyébként közepes hangerőt.


[+]

A bejövő hívást azért simán meghallani, zeneélményre viszont senki se számítson: a hangok zörejesek és sistergőek a maximumon és lejjebb véve sem nagy a produktum, de legalább nem rohan ki az ember a hóra ott helyben. A fülesre menő hanggal a frekvenciaátvitel oldaláról nincs gond, túl zajosnak sem mondanám a minőséget, viszont részletességben és dinamikában azt kapja a vásárló, amire belépőszinten számíthat, azaz nem éppen minőségi élményt. Az agybadugós füles is inkább headsetként hatékony, mint mindennapos zenehallgatásra.

Adatkommunikáció, üzemidő

A K7000 két microSIM-et fogad be dual standby technológiával, 800/1800/2100/2600 MHz-es LTE sávokkal, legfeljebb Cat.4-es adatátvitellel (150/50 Mbps). A beszélgetési hangminőség nem túl jó, a hangszóró alacsony bitrátával, digitálisan szól, átlagos hangerővel. A másik oldalon sem voltak maradéktalanul elégedettek. A WiFi közepes érzékenységű 802.11b/g/n szabvánnyal, Directtel és hotspottal, a Bluetooth 4.0-s A2DP-vel és LE-vel, a navigáció modul csak a GPS műholdakra lát rá, a GLONASS-csoportra, a Beidoura vagy a Galileo szatellitekre nem. A-GPS és gyorsulásmérő van, iránytű, NFC, infra, hall szenzor és giroszkóp viszont nincs.


[+]

Az üzemidő eme teszt legérdekesebb fejezete lehetne, ehelyett a legkiábrándítóbb. Oké, a K7000 nem túl vastag alapból, ám a méretéhez képest szűkös a 2000 milliamperórás telep és kevés a belőle felső hangon kihozható, 3 képernyőóra. Ergo egy közepesen intenzív nap túléléséhez is szükség lehet az akkumulátorkabátra, az pedig bumfordi phablet méretűre növeli a telefont. Így már 6-7 órás képernyőidők is összejöhetnek (a 5000 milliamperórás toldalék a külső akkumulátorokra jellemzően 2/3 - 3/4 kapacitást ad le), ennyit viszont egy beépített, 4100 milliamperórás teleppel összehoz egy Redmi 3s. A K7000 sajátos megoldása akkor működhetett volna, ha minimum 3000 milliamperórás a beépített áramforrás, így viszont melléfogás az egész. Arról nem is beszélve, hogy az összesen 7000 milliamperórányi energia több órán keresztül vándorol a két akkumulátorba az 1 amperes töltővel.


[+]

Értékelés: Oukitel K7000 / akkumulátorkabát
Külső
Ergonómia 8 / 5 pont
Anyaghasználat 7 / 6 pont
Összeszerelés minősége 8 / 7 pont
Kijelző mérete, minősége 6 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 6 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 5 pont
Egyebek
Üzemidő 5 / 9 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

El kell ismerni: az Oukitel megpróbálkozott valami szokatlannal, a K7000 ugyanis nem a K10000 példáját követi egy kolosszális akkumulátor bepakolásával, hanem egy kisebbet használ a telefonban és egy nagyobbat, akkumulátortok formájában. Ez nem volna rossz, ha a mobil tökéletesen illeszkedne a kabátban és az minden oldaláról védené, de nem így van, a K7000-nek ráadásul szüksége van a kiegészítőre, mert 2000 mAh-s telepével nem éli túl a napot. A kételemes koncepció sokkal jobban működik a Moto Z karcsú küllem + elegáns akkumulátortoldalék megoldásával, a jobb megvalósításnak persze komoly felára van. Önmagában véve a K7000 nem rossz: a fémkeret remekül egyben tartja a házat, rendben van a HD kijelző, elmegy a napi teljesítmény (fluid felület, lassú alkalmazáskezelés), nem is rossz, hogy manapság a 2 gigabájt RAM és a 16 gigabájtos tároló belefér 37 ezer forintba, a B20-ról és a dualSIM támogatásról nem is beszélve.

Csakhogy ennyiért már necces a két gyenge kamera és az általánosan felejthető multimédiás csomag, és csak tetézi a bajokat a borzasztó hatékonyságú ujjlenyomat-olvasó, amit ráadásul letakar az akkumulátorkabát. Ezt egyébként nem igazán sikerült okosan végiggondolni. Azért a stabil, javarészt magyarított szoftverfelület, valamint a fogás és a kezelés kényelme segít a K7000-et a vízfelszín tetején tartani, NFC, iránytű, giroszkóp vagy GLONASS támogatás nélkül a készülék ugyanakkor céltalanul sodródik a tucatnyi olcsó kínai telefon jól felszerelt, ámde sok sebből vérző tengerében.

Bone123

A tesztkészüléket az Okos Pont küldte el nekünk, a vásárláshoz kérem, kattintson ide.

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Oukitel K7000
Oukitel K7000 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 144,7 x 71,7 x 8,65 milliméter
Tömeg 158 / 299 gramm (akkumulátorkabátban)
Színvariációk fekete, fehér
SIM-foglalat 2 x microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 pixel (293 ppi)
Kijelző típusa IPS-LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6737
Processzor típusa 1,3 GHz-es, négymagos ARM Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-720
RAM mérete 2 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16 GB (kb. 11 gigabájt elérhető)
Memória bővíthetősége microSD (32 GB-ig)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi HotSpot, WiFi Direct
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS/Beidou nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 6.0 (Marshmallow)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Fájlkezelő, témázó, alkalmazászár
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, autofókusz, LED villanó
Másodlagos kamera 2 megapixel, fixfókusz
Videófelvétel 720p @ 30 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2000 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
3,5 milliméteres jack kimenet, gyorsulásmérő, közelségérzékelő, fénymérő, ujjlenyomat-olvasó

Azóta történt

  • Oukitel U7 Plus - oUlcsó megoldás

    Az U7 Plus minden tekintetben belépő szintű phablet, nem is akar más lenni, annak viszont meglepően jó, az ára is ennek megfelelő, kivéve a remek ujjlenyomat-olvasót, mert az aránylag ritka ebben a műfajban.

  • Újabb Oukitel K6000 érkezik

    A K6000 Plus Full HD kijelzőt, előlapi ujjlenyomat-olvasót, Android Nougat főverziót és persze gigászi akkumulátort kapott.

  • Olcsó óriás az Oukiteltől

    Az U16 Max a nevéhez méltó, 6 hüvelykes képátlót, igaz, csak HD felbontású panelt kapott. Cserébe korrekt sebességre és árcédulára lehet számítani.

  • Lemerülni nem fog, csak győzd cipelni!

    Az Oukitel K10000 Pro a nevéhez méltó akkumulátort kapott, ráadásul Android Nougatot futtat. A többi tulajdonsága kevésbé izgalmas.

Előzmények

  • Dupla hátlapi kamerarendszer az Oukitel újdonságán

    A vadonatúj kínai phablet legnagyobb érdekessége, hogy visszafogott árképzés mellet dupla hátlapi kamerát és ujjlenyomat-olvasót nyújt a felhasználóknak.

  • Oukitel K6000 Pro - kínai telepes

    Továbbra is a bika akkumulátorokkal próbál hódítani az apró kínai cég, ezúttal a 6000 mAh-s telep lehet a fő hívószó. Legújabb mobiljuk sem sikerült rosszul, de határozottan erős a konkurencia is.

  • Oukitel A58 - oUkosóra

    Az Oukitel második nekifutása a kiegészítőknek egyrészt jobban sikerült, mint az első, másrészt sorra hozza ugyanazokat a problémákat, mint az A28. Viszont olcsóbb lett és már irtó hangos is.

  • Oukitel K10000 - a falu bikája

    Brutális méretű akkumulátort kapott a kínai gyártó új terméke, természetesen maga az eszköz sem kicsi, kézben tartani pedig hosszú távon kimondottan fárasztó.

Hirdetés