Oukitel K6000 Pro - kínai telepes

Továbbra is a bika akkumulátorokkal próbál hódítani az apró kínai cég, ezúttal a 6000 mAh-s telep lehet a fő hívószó. Legújabb mobiljuk sem sikerült rosszul, de határozottan erős a konkurencia is.

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Manapság sokszor gondoljuk evidensnek, hogy a kínai mobilgyártók térnyerése természetessé vált itthon, a Huawei hatalmas óriásplakátjaival Budapesten is találkozunk, Nyugat-Európában a ZTE jelenléte is erős, de sorra ömlenek be a cégek, szürkeimportosan, egy lelkes vásárló tengeren túli rendelése nyomán vagy akár egy hivatalos disztribútoron keresztül. Az átlagfelhasználó azonban zömmel még mindig nem ez alapján választ, inkább a biztosra próbál menni azzal, hogy egy olyan cég logójával veszi meg a hűséges zsebszámítógépét, amit korábban már látott televízión, porszívón, mosógépen, miközben akár ugyanabban boltban ott vannak mellette a kínai konkurensek, amik adott esetben külsőre nem rosszabbak, papíron kedvezőbbek a tulajdonságai és az áraik is kedvezőbbek. Ám Magyarországon, ahol az árérzékenység érthető okokból nagyon sok mindent felül tud írni, mégis bőven van esélye a jó áron elérhető, másodvonalbeli márkáknak is.

Örömmel nézné meg az ember a hátlapra kiírt oukitel.com-ot, kár, hogy hetek óta csak Server Errort nézhetünk
A feliraton persze nem lehetünk meglepve [+]

A megbízhatóbb kínai márkák termékeitől manapság egyre kevésbé kell félni, mi is teljesen jó szívvel ajánljuk a Vernee Thort, a Xiaomi Redmi 3S-t és csomó hasonló terméket megvásárlásra. A probléma azonban ott van, hogy a kínai termékeket könnyen társítjuk a gagyi jelzővel, pedig erről rengeteg esetben nincs is szó, csak meg kell tudnunk különböztetni egymástól az adott márkák tipikus színvonalát, és nem keverni a Meizut az Elephone-nal, a Nubiát a Smartisannal vagy a Lenovót az iOcean-nel. Ettől azonban nagyon messze vagyunk, amíg sokan pusztán a neve miatt nem mernek megvenni egy Huawei terméket, még akkor sem, ha olyan innovációt hoztak divatba a mobilos fotózás terén, amitől mi is nagyon meglepődtünk, mikor először próbáltuk a P9-et.

A Huawei Y6 Prónál jóval nagyobb az Oukitel akkumulátorbajnoka
A Huawei Y6 Prónál jóval nagyobb az Oukitel akkumulátorbajnoka [+]

Én megfelelő utánajárást feltételezve kimondottan támogatni szoktam a kínai telefon vásárlását, ha nem teljesen ismeretlen márkától van, elérhető hozzá megfelelő szoftveres támogatás, adottak a korrekt garanciális feltételek és a mindennapokhoz szükséges LTE-sávokkal is képes kommunikálni, akkor sok veszély nem áll fenn, viszont ha megkérdeznék tőlem, hogy vennék-e 58 ezer forintért egy olyan telefont, amire Oukitel logo került a gyárban, akkor bizony kéne gondolkodnom. Kicsit több pénzből ugyanis egy Xiaomi Redmi Note 3 3/32GB (B20) változatot lehet venni, az akksibajnokok pedig közül akár egy Asus Zenfone Max vagy a már említett Redmi 3S. Pedig a K6000 Pro árát azért megkérik, és a telefon sem vékony, hiszen a neve a telep kapacitására is utal mAh-ban, amit a fent említett egyik mobil sem ér el, a Zenfone is csak egy erős próbálkozó az ötezresével. Az 58 ezer forintos árához persze hozzá kell tenni, hogy hazai, minden járulékos költséggel tetézett, végfelhasználói, bruttó összegként értelmezendő, a forgalmazást az Okos Pont intézi, ahonnan a tesztkészülékünk is származik.

Szilikon tok és tartalék kijelzővédő fólia is került a dobozba
Szilikon tok és tartalék kijelzővédő fólia is került a dobozba [+]

A doboz nem csak narancssárga, hanem kimondottan nehéz, ez persze csak addig érvényes igazán, amíg ki nem vesszük belőle a mobilt, 218 gramm bizony még a hatalmas egyéb méretek ellenére sem megszokott. Odabent viszont megtalálunk mindent, ami kell, van egy SIM-tű, némi leírás a gyárin kívül egy tartalék kijelzővédő fólia, szilikon védőtok, hálózati töltő, adatkábel, microUSB OTG adapter. Egyedül a fülhallgató marad ki a felsorolásból, amit sajnos külön kell beszereznünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Dupla hátlapi kamerarendszer az Oukitel újdonságán

    A vadonatúj kínai phablet legnagyobb érdekessége, hogy visszafogott árképzés mellet dupla hátlapi kamerát és ujjlenyomat-olvasót nyújt a felhasználóknak.

  • Oukitel K7000 - túlélőkabát

    Kint rendkívül hideg van, az Oukitel K7000 külső tartozéka mégsem meleget, hanem a 2000 milliamperórás akkumulátor mellett 5000 milliamperórányi extra energiát áraszt. Íme az okostelefon, opcionális óriásteleppel.

  • Oukitel U7 Plus - oUlcsó megoldás

    Az U7 Plus minden tekintetben belépő szintű phablet, nem is akar más lenni, annak viszont meglepően jó, az ára is ennek megfelelő, kivéve a remek ujjlenyomat-olvasót, mert az aránylag ritka ebben a műfajban.

  • Újabb Oukitel K6000 érkezik

    A K6000 Plus Full HD kijelzőt, előlapi ujjlenyomat-olvasót, Android Nougat főverziót és persze gigászi akkumulátort kapott.

Előzmények

  • Oukitel A58 - oUkosóra

    Az Oukitel második nekifutása a kiegészítőknek egyrészt jobban sikerült, mint az első, másrészt sorra hozza ugyanazokat a problémákat, mint az A28. Viszont olcsóbb lett és már irtó hangos is.

  • Oukitel K10000 - a falu bikája

    Brutális méretű akkumulátort kapott a kínai gyártó új terméke, természetesen maga az eszköz sem kicsi, kézben tartani pedig hosszú távon kimondottan fárasztó.

  • Oukitel U2 - a koncert elmarad

    Belépőszinten kínál decens hardverrel felvértezett mobilt az Oukitel. Vajon az U2-vel sikerül a kompromisszumokat minimálisra fogni, vagy a gyermekbetegségek lehúzzák az összképet?

  • Oukitel A28 - sokat ígér

    A mediatekes SoC-vel felszerelt okoskütyü rozsdamentes acél házzal, bőrszíjjal, pulzusszám mérővel, Bluetooth kihangosító funkcióval és kedvező árcédulával támad, ám a sikere az új platformon áll vagy bukik.

Hirdetés