Oukitel A58 - oUkosóra

Az Oukitel második nekifutása a kiegészítőknek egyrészt jobban sikerült, mint az első, másrészt sorra hozza ugyanazokat a problémákat, mint az A28. Viszont olcsóbb lett és már irtó hangos is.

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Az Oukitel itthon inkább a tekintélyes méretű teleppel szerelt, ezáltal tekintélyes méretű mobiljairól ismert, noha az első, A28-as fantázia- vagy fantáziátlan nevű órájához már volt szerencsénk. Mostanában pedig úgy látszik, hogy a gyártó az extrém alacsony árszintű készülékekre specializálja magát (nem mintha az A28 olyan őrületesen drága lett volna), a legújabb alsó kategóriás Oukitel C4 egyenesen a világ legolcsóbb 4G képes okostelefonja címre pályázik. Tesztalanyunk szintén a megdöbbentően olcsó kategóriába esik, és egyfelől pont olyan is, másfelől lehet olyan értelmezése is a ketyerének, hogy ennyiért pont mindegy. Viszont valószínűleg nem azért veszünk okosnak tételezett időmérőt, hogy húzza valami a kezünket, és legrosszabb esetben az idő múlását kövessük rajta. De felfoghatjuk úgy is, hogy ebben a kategóriában az ezen felül elérhető néhány extra funkció már ajándéknak tekinthető, annak pedig nem nézzük a fogát.


[+]

Az A58 egyfelől nem jó. Mármint nem teljesen reménytelen, de a jó, az nem ilyen. Több szempontból sem. Ilyen például a remek anyaghasználat ellenére egymásban kárt tevő alkatrészek és egyéb apró minőségi problémák. Vagy a kellemetlenül akadozó rendszer, és az ezt fájdalmasan tetéző pontatlan érintésérzékelés. Vagy a gyenge üzemidő. A legnagyobb gondot viszont a rettenetes társalkalmazások jelentik. Amelyik képes lenne kihasználni az A58 képességeit az nemhogy nem működik, de egyenesen gyanús is, amelyik működik, azzal meg jószerével nem lehet semmit sem kezdeni. Másfelől ennyi pénzért kapunk egy kulturáltan kinéző, korlátozottan csepp- és porálló (IP53), időmérésre kiválóan alkalmas, emellett néhány, de sajnos önmagában álló extra funkciót is integráló valamit. És ez akár elég is lehet. A dolog inkább a MediaTek Smart Device szoftveres háttere és a más eszközzel való együttműködés elégtelenségén csúszik el. Plusz, az sem meggyőző, hogy az egyik, ráadásul a legkomplexebb hivatalos alkalmazást a Play Áruházból letöltve a készülék ismeretlen forrásból származónak tekinti, majd az app beazonosíthatatlan helyről letöltött apk-val próbálja frissíteni magát, ami sehogy se jön össze.


[+]

A körítés viszont teljesen meggyőző, bár a dobozkában rejlő eszköz formavilágával és méretével ellentétben igen feminin benyomást kelt. Legalábbis élőben. A TinyDealtől érkező, az indokoltnál talán kissé nagyobb csomagolás felülete bőrszerű, a textúráltság pedig pirosas árnyalatú, ahogy a tetőn látható stilizált termék és felirat is. A választott szín és betűtípus inkább egy Andersen mesekönyvnek állna jól, legalábbis arra emlékeztet, olyan hercegnős, ha feldolgozható ez a képzettársítás. A gyártót és színvariációt a doboz alsó részére ragasztott matrica alapján deríthetjük ki, a doboztetőn megcsillanó felirat csak azt irányozza elő, hogy a cucc minden siker koronája, vagy korona minden sikerhez, jelentsen ez bármit is. A rögzített belső rész bordó, harmonizálva a külső színvilággal, a hagyományos órának látszó órát pedig hagyományos órásdobozra jellemző elrendezésben találjuk. A fekete kartonon kívül egy habszivacs betét is stabilizálja az eszközt, ez alatt található az angol és kínai nyelven nyomott használati útmutató, a microUSB töltőkábel és a készülékre pattintandó töltőalkalmatosság. Hálózati töltőfejet nem mellékeltek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Oukitel K6000 Pro - kínai telepes

    Továbbra is a bika akkumulátorokkal próbál hódítani az apró kínai cég, ezúttal a 6000 mAh-s telep lehet a fő hívószó. Legújabb mobiljuk sem sikerült rosszul, de határozottan erős a konkurencia is.

  • Dupla hátlapi kamerarendszer az Oukitel újdonságán

    A vadonatúj kínai phablet legnagyobb érdekessége, hogy visszafogott árképzés mellet dupla hátlapi kamerát és ujjlenyomat-olvasót nyújt a felhasználóknak.

  • Oukitel K7000 - túlélőkabát

    Kint rendkívül hideg van, az Oukitel K7000 külső tartozéka mégsem meleget, hanem a 2000 milliamperórás akkumulátor mellett 5000 milliamperórányi extra energiát áraszt. Íme az okostelefon, opcionális óriásteleppel.

  • Oukitel U7 Plus - oUlcsó megoldás

    Az U7 Plus minden tekintetben belépő szintű phablet, nem is akar más lenni, annak viszont meglepően jó, az ára is ennek megfelelő, kivéve a remek ujjlenyomat-olvasót, mert az aránylag ritka ebben a műfajban.

Előzmények

  • Extrém olcsó okostelefonnal készül az Oukitel

    A hatalmas akkumulátorkapacitású készülékekről ismert Oukitel ezúttal a legalsó szegmensben kíván maradandót alkotni.

  • Oukitel K10000 - a falu bikája

    Brutális méretű akkumulátort kapott a kínai gyártó új terméke, természetesen maga az eszköz sem kicsi, kézben tartani pedig hosszú távon kimondottan fárasztó.

  • Oukitel A28 - sokat ígér

    A mediatekes SoC-vel felszerelt okoskütyü rozsdamentes acél házzal, bőrszíjjal, pulzusszám mérővel, Bluetooth kihangosító funkcióval és kedvező árcédulával támad, ám a sikere az új platformon áll vagy bukik.

Hirdetés