Hirdetés

OnePlus 15R - régen minden jobb volt

Flagship Killernek szánták, ám pont olyan nehéz ajánlani, mint lemeríteni.

Külső, kezelés, üzemidő

Az Oppo egyszerre márkanév és palindrom: visszafele olvasva is ugyanazt mondod ki. A OnePlus és a Realme pedig ezt meglovagolva az Oppóból indult, majd pár év után ugyanoda tér vissza. A OnePlus 15 külleme és ColorOS szoftverátirata már aláhúzta: az önálló stílusjegyeknek és a polgárpukkasztó árazásnak vége, az Oppo diktál. A OnePlus 15R pedig 2026 realitására cinikus példa: elszállt memóriaárakkal olyan drágulás indult a piacon, ahol vagy tudáskurtítással tud egy újdonság elfogadható áron megjelenni, vagy a megszokott tudásért sokkal többet kér. Ha nem tetszik, tessék panaszlevelet írni a ChipGPT-nek: felzabálja az AI a hardverkapacitást.


[+]

Mégis akad arany középút a mai piacon: a Xiaomi 15T csak pár hónapos, a fürge hardver mellé mégis három színvonalas kamerát pakol 180 ezerért, miközben a OnePlus 15R-nek csak másfélre futotta 320 ezerből. A Poco F8 Ultra pedig hardverben és kameraszettben is igazi Flagship Killer, és ironikus módon a OnePlus köti a nagyobb kompromisszumokat. Szerencsére akkumulátorban nem tesz így: 7400 mAh a hazai kapacitás, bár 80 wattos gyorstöltés csak gyártói szabványon érhető el, és nincs sem adapter a dobozban, sem vezetékmentes töltés, az USB-PD plafon pedig 55 watt. A csomagolás csak USB-A - USB-C kábelt, tűt, leírást, energiajegyet és előre applikált fóliát rejt, tok vagy füles sincs benne.


[+]

Bár ma már féláron sem kérdés a tökéletes összeszerelés, örömhír az alumíniumváz és a két üveglap olyan hibátlan illesztése 163,41 x 77,04 x 8,3 milliméteren és 214 (fekete) vagy 215 grammon (menta), hogy a 15R IP69K alapon a nagynyomású vízsugaraknak is ellenáll. Persze, mint mindig, a vízállóság nem permanens állapot. Azért viszont kár, hogy a mutatós, matt kivitel rettenetesen csúszós: továbbra is rendszerszintű hiba a mobilpiacon, hogy a szemrevaló kivitelért feláldozzák a fogásbiztonságot, és amikor ott vannak a jól tapadó, műbőr alternatívák, kérlek, ne akarj meggyőzni tok vásárlásáról.


[+]

A régi, tenyérbe ívelő OnePlus tervezés is ugrott: túl lapos és nagy a ház ahhoz, hogy férfikézzel elérjem a bal felső sarkot fogásváltás nélkül, és túl magasra került a bekapcsoló felett a hangerőszabályzó jobbra, illetve a programozható Plus Key balra. Jack kimenet semerre, az alsó rácsot felül most nem egészíti ki vájat, azaz csak a beszédhangszóró kapcsolódik be a sztereó hangkeltésbe. Nincs microSD bővítés, van viszont két nanoSIM foglalat + eSIM, illetve infra. Kellemetlenül ósdi az USB 2.0-s adatátvitel a Type-C porton. Hátul az 50 megapixeles főkamera, a 8 megapixeles ultraszéles, a színspektrum szenzor és a LED villanó átlagosan emelkedik ki a hátlap síkjából, a dizájn oppós divatot követ.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés OnePlus 15R Motorola Edge 70 Samsung Galaxy S25 Xiaomi 15T Pro Apple iPhone 17 Poco F8 Ultra
Képátló 6,83 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,2 hüvelyk 6,83 hüvelyk 6,3 hüvelyk 6,9 hüvelyk
Felbontás 1272 x 2800 1220 x 2712 1080 x 2340 1280 x 2772 1220 x 2656 1200 x 2608
Technológia 10 bit HDR10+ AMOLED 10-bit HDR10+ OLED Dinamikus AMOLED 2X 10-bit AMOLED Super Retina XDR OLED HDR10+ Dolby Vision OLED
Képfrissítés (Hz) adaptív 165 adaptív 120 adaptív 120 adaptív 144 adaptív 120 adaptív 120
100% fehér fényerő 787 nit 494 nit 721 nit 831 nit 842 nit 1080 nit
Pontszerű fehér fényerő 1322 nit 1471 nit 2535 nit 3230 nit 3027 nit 3470 nit
Fehér fényerő (minimum) 1 nit 2,9 nit 1,7 nit 2,0 nit 1,9 nit 1 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6558 K + kézi 7156 K + kézi 6898 K + kézi 7026 K + kézi 6384 K + TrueTone 6558 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A 10 bites, 1272 x 2800 pixels, HDR10+ és HDR Vivid támogatású, 165 Hz-es AMOLED panel csúcsra tör, de nem ér fel oda: remek, de van pár megjegyzésem. A fényerő objektíven elég odakint: bár egy Galaxy S25 látványosan világosabb, a tartalmak sosem túl haloványak. Ennek az oka, hogy a 3424 nites, kitűnő pontszerű fénysűrűséget csak a galériában sikerült kimérni (a videólejátszóban is lehetett volna), ergo néhány appra korlátozott. A Drive-ban és a Chrome-ban 1322 nit a plafon, és mivel ez az általános adat, ez kerül a táblázatba. A kalibráció és az éjjeli minimum szerencsére jó, van több szemkímélő megoldás és TÜV Rheinland elismerés, az érintési érzékenység és a rezgéserősség megfelelő. A PWM frekvenciáról a gyártó nem közöl hivatalos adatot, de különböző mérések szerint 3840 Hz-es PWM-et használ 26%-os fénysűrűség alatt, odáig pedig DC dimminget.


[+]

Vegyes a képfrissítési helyzet: a rendszer tökéletesen gördülékeny 120 Hz-en fut, pár app 90-en vagy 60-on a OnePlustól függetlenül (Chrome, Térkép). Nincs viszont az árszinten elvárható leváltás 30, 24, 10, 1 Hz-re, sem pedig rendszerszinten kényszeríthető 165 Hz, amit csak néhány játék támogat (Call of Duty, Clash of Clans, Brawl Stars, Real Racing 3, Standoff 2, Blood Strike). Marketingszámok helyett tehát praktikusabb lett volna több kamerára fordítani a büdzsét.

Hardver, szoftver

A Snapdragon 8 Gen 5 az a chip, amit a Qualcomm az Elite Gen 5 alá szán, ha viszont ez utóbbi belefért a Poco F8 Ultra háromszázezres árképzésébe, rá illik a Flagship Killer jelző, nem a OnePlusra. Szerencsére a 3 nm-es 8 Gen 5 is bitang erős két 3,8 GHz Oryon V3 Phoenix L és hat 3,32 GHz-es Oryon V3 Phoenix M processzormaggal, az Adreno 829 GPU pedig minden játékot tükörsimán futtat. Bőséges a 12 GB RAM és a 256 vagy 512 GB-os UFS 4.1-es tároló kitűnő alkalmazáskezeléssel, én tehát nem rugóznék a pontszámdeficiten.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark OnePlus 15R Motorola Edge 70 Xiaomi 15T Pro OnePlus Nord 5 Poco F7 Poco F8 Pro Poco F8 Ultra
Rendszerchip Snapdragon 8 Gen 5 Snapdragon 7 Gen 4 Dimensity 9400+ Snapdragon 8s Gen 3 Snapdragon 8s Gen 4 Snapdragon 8 Elite Snapdragon 8 Elite Gen 5
AnTuTu 2 718 026 pont (v11) 1 407 951 pont (v11) 2 700 891 pont (v10) 1 462 335 pont (v10) 2 303 143 pont (v10) 2 980 258 (v11) 3 527 009 pont (v11)
3DMark Wildlife Extreme 5130 pont 2070 pont 6011 pont 3114 pont 4432 pont 6321 pont 6672 pont
Geekbench 6 (single/multi) 2826 / 9205 pont 1322 / 4240 pont 2622 / 8029 pont 2017 / 5197 pont 2099 / 6526 pont 2299 / 8425 pont 3400 / 10 165 pont

[+]

Fontosabb, hogy egy óra Genshin Impact csak átlagosan melegíti fel a házat: érezhető a hőtermelés a kereten, ám az csak 3D Mark stressztesztelés alatt forrósodik fel, ez pedig ritka használat. Van pár játék, amelyik elfut 165 Hz-en, ám az androidos térben még a 120 Hz is ritka – ez a fejlesztők korlátja, nem a OnePlusé. A ColorOS-alapú OxygenOS 16 120 Hz-en tökéletesen gördülékeny és jó hír az Android 16-os alap sok Android 15-ös Poco és Redmi után. A négy főverzió frissítés és a hat év biztonsági hibajavítás középszintű: az átlagnál jobb, de messze a Google és a Samsung 7-7 éve.

[+]

Hirdetés

Az OxygenOS elvesztette régi identitását és a ColorOS átvétele mellett sok iOS-es jegyet ellesett – ez ma a módi Kínában, ahol nem ismerik a szekunder szégyenérzet fogalmát. Van legalább összhang Apple termékekkel és elvileg Apple Watch támogatás is, amit nem tudtam kipróbálni. Szintén akad natív Windows támogatás és a gyors fájlcsere, akárcsak könnyű átköltözés és távirányító. Temérdek a testreszabási opció, van viszont kéretlen alkalmazásfelesleg is. Sok funkcióra fogható a Plus Key billentyű balra, csak ne lenne olyan messze, akár bal, akár jobb kézben tartom a telefont.

[+]

Alapból az Elmeteret indítja, ami a OnePlus AI csomag ékköve. Ez egy gondolatgyűjtő tér, ahova írásos és hangjegyzetek mellett (egész jó magyar szöveggé alakítással) képernyőképeket is lehet menteni a szöveg kinyerésével (a magyart beleértve). Ügyes, hogy a gomb hosszú lenyomásával be tudom diktálni: „ne felejtsem el a OnePlus tesztet”, majd később, bár csak írásban rákérdezhetek: „mit ne felejtsek el?”. A válasz: „a OnePlus tesztet”. Nincs hivatalos magyar nyelvi támogatás a Tolmács és AI írás funkciókhoz, van viszont Google-féle bekarikázással keresés és Gemini, amely egész jól beszéli a magyart. Az OxygenOS tehát oppósított variációban is jól használható, csak megvannak a forrásországra jellemző viselt dolgai.

Kamerák, multimédia

Az utolsó utáni pillanatig tartotta havas arcát a tél, mielőtt rámosolygott a Nap, és bár színspektrum szenzor csak a hátlapon van a LED villanó mellett, minden kamera gyorsan megválaszolta: profi az algoritmus, ha fehéregyensúlyról, expozícióról vagy dinamikáról van szó. Ez azért fontos, mert a 15R-é az egyik leggyengébb kameraszett árszinten, ahol három minőségi látószögbe gyakran bele lehet futni (pl. Poco F8 Ultra, Honor 400 Pro). Itt csak az 50 megapixeles főegység értékelhető (1/1,54", 24 mm, f/1,8, PDAF, OIS), 8 megapixeles ultraszéles túl apró (f/2,2, fixfókusz), teleobjektív semerre.

Széles, normál és esti szelfi

32 megapixelen rögzítve életlen képeket lő a szelfikamera, nyugodtan binnelhetne 8-ra, de legalább elég széles a látószöge, ahogy a tónusok is rendben (f/2, autofókusz). Meglepően részletes a 4K önvideó nappal, ügyes elektronikus stabilizálással és tiszta sztereó hanggal – összerakták az algoritmust. Este hardveres korlátokból gyengélkedik a felvétel.

Főkamera, 12,5 megapixel

Bár lehet készíteni 50 megapixeles képet (egy példa éjjel és nappal), maradjunk a kitűnő binnelt eredményeknél: kiemelkedő a részletesség és a dinamika, pontosak a kontrasztok és a színek – így kell átlagos hardverből kihozni a maximumot az estét beleértve, ahol bár valamivel gyengébb a vonalélesség, még mindig következetesen előnyös a minőség.

2x-es szenzorzoom, 12,5 megapixel

Nappal kifejezetten korrekt a szenzorzoom is: közel optikai a részletesség, nem tévelyeg az algoritmus, és bár este már gyengébb a vonalélesség, még mindig életképes a dolog. A bökkenő az, hogy egy F8 Ultra a jó 2x-es szenzorzoom mellé natív 5x-ös teleobjektívet és 10x-es szenzorzoomot is pakol, és ott is ügyes az algoritmus.

Ultraszéles kamera, 8 megapixel

A hardver korlátozott (kis szenzor, f/2,2, fixfókusz), a látótér kissé gyenge (16 mm), mindazonáltal az algoritmus a kevésből egész sokat kihoz nappal jó dinamikával, expozícióval és színekkel. Ez este is igaz, ott viszont már gyenge a részletesség. Ennél is nagyobb gond a 4K felvétel hiánya ezzel a kamerával.

Pedig a főkamera remekel 4K 60 fpssel és opció a 4K 120 fps is lassítva: részletes, dinamikus, színhű felvételek születnek remek stabilizálással. Mivel pedig a havas táj nagyobb kihívás, mint a napos, és ezt is megoldotta a 15R hibátlanul.

Este is jó a minőség, ha mozdulatlanok maradunk, séta közben viszont van némi vibrálás a fényforrások környékén. Az ultraszéles kamera 1080p-től kapcsolódik be jóval gyengébb a részletességgel, korlátozottabb dinamikával és mozgáskiegyensúlyozással, és most is hiányzik a teleobjektív.

A HDR tartalmak esetében roppant fényes, éles AMOLED panelhez jól passzol az erélyes sztereó hangszóró – mármint kettő, és az alsó egy hajszállal hangosabb a beszédrácsnál. A 100% picit torz, de kerek a történet 90%-on, átlag feletti mély- és térérzettel, hogy ne cincogó kíséret járjon a kép mellé. Azért a legjobb még mindig Bluetooth fülessel zenét hallgatni, jack kimenet és FM-rádió nincsen.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A 15R két nanoSIM-et fogad be, eSIM-et is enged programozni és remek beszélgetési hangminőséget nyújt mindkét oldalon, megbízható közelségérzékelővel. Alig spórol az adatkommunikáción: van WiFi 7 két csatornán (802.11a/b/g/n/ac/ax/be, 2x2 MIMO, Direct, HotSpot), illetve 6.0-s Bluetooth (A2DP, LE, SBC, AAC, LDAC, aptX, aptX HD, LHDC 5.0). Az USB szégyenszemre viszont 2.0 adatsebességen ragadt (Type-C, MTP, OTG), de legalább villámgyors a pozíciószerzés az A-GPS mellett többcsatornás GNSS-sel (GPS L1+L5, GLONASS, BeiDou B1I + B1C + B2a, Galileo E1+E5a, QZSS L1+L5). Van iránytű, gyorsulásmérő, giroszkóp, NFC és infra. Nincs UWB chip és barométer.


[+]

A 7400 mAh nem csak papíron hatalmas kapacitás: 8-9 képernyőóra kijön egy töltésből akár 2-3 napig kitartva adapter nélkül. Csak a OnePlus 15 10 órája nincs meg: az Elite lapka takarékosabb őrlángon a sima Gen 5-nél, de így is kategóriabajnok a 15R. Bocsánatos bűn a vezetékmentes töltés hiánya: fájóbb, hogy 80 watt vezetékesen csak SuperVOOC szabványon érhető el, 55 watt az USB-PD-s plafon. 30 perc alatt ilyen töltővel 60% felvétele előnyös, a 70 perces teljes töltés viszont nem a leggyorsabb – amíg a hatalmas kapacitásadatra nem nézek.


[+]

És persze úgy is nézhetem a dolgot, hogy ha naponta elég egy kávé és croissant idejére töltőre dugni a 15R-t, és bármit csinálsz, nincs esélyed 24 óra alatt lemeríteni, akkor ez a telefon egyszerűen megoldotta az üzemidő parát, a papíron kitartó S25 Ultra és a papíron szuper iPhone 17 Pro Max meg nem: ha sokat játszol és fotózol, egyik sem húzza ki lámpaoltásig. Épp ezért nem akarok 2026-ban ötössel kezdődő akkumulátoradatot látni negyedmillió forint felett: a csúcskategória jelző minden komponensre vonatkozik, és amikor 7-8-10 000 mAh Kína realitása kapacitásban, kemény kritikát kap tőlem az, aki a múltban ragad.


[+]

OnePlus 15R
Pro
Remek összeszerelés, IP69K védelem
Jó kijelző, sebesség és játékélmény
5G, eSIM, WiFi 7, infra
Remek főkamera és 4K videók
Mesés üzemidő, korrekt hangszórók
Kontra
Ritka a 165 Hz és a maximális fényerő
Nincs zoomkamera, korlátozott ultraszéles
Nincs vezetékmentes töltés, jack, USB 3.x
Pontozás
Kialakítás, védelem 10 pont
Kijelző 8,5 pont
Sebesség 9 pont
Szoftverfelület 9 pont
Szoftveres támogatás 8 pont
Fotózás, videózás 7,5 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 10 pont
Ár/érték arány 6 pont
Indulóár (12/256 GB, HUF) 319 990
Indulóár (12/512 GB, HUF) 344 990

Verdikt

Minden adott volt, hogy a OnePlus 15R legyen a 200 ezres ársáv koronázott királya, ám még a memóriaárak növekedését belekalkulálva is bizarr a 320 ezres nyitás. Itt egy telefon, ami nem sokkal több, mint a OnePlus Nord 5, és közel kétszer annyiba kerül, de a kerekebb Xiaomi 15T-nél is 140 ezer forinttal drágább. A szöget a Poco F8 Ultra ütheti a koporsójába 300 ezer forintért: Elite hardverrel és kameraszettel éppen az a Flagship Killer, ami a 15R kellett volna legyen. Annyival muszáj árnyalni a dolgot, hogy bár a fentiek a hivatalos árak, itt-ott 300 ezer forint alatt is elérhető a OnePlus, és úgy már közelebb áll egy plecsnihez.

Elvégre megvan a fényes, éles kijelző remek játékélménnyel, csak ritkán adott a 165 Hz és a 3000 nit. Kitűnő a főkamera és videóban az előlap is erős, ám közepesek az önfotók és gyengélkedik az ultraszéles kamera. Remek az összeszerelés és jó a sztereó hangszóró, csak bitang nagy a ház és pár gomb túl messze került az ujjaktól. Szinte elit az adatkommunikáció, hiszen van eSIM, WiFi 7 és infra, ám USB 2.0-n ragadt az adatátvitel. Kategóriagyőztes az üzemidő, ám hiányzik a vezetékmentes töltés. Ezek mind élhető kompromisszumok lennének harmadával olcsóbb indulóáron, így viszont a 15R a OnePlus identitás antitézise: nem többet kínál kevesebbért, hanem kevesebbet többért.

Bone123

A telefont a OnePlus magyarországi képviselete, a Noima biztosította. Köszönjük!

Specifikáció

OnePlus 15R
OnePlus 15R Külső
Méretek 163,41 x 77,04 x 8,3 milliméter
Tömeg 214 (fekete) / 215 gramm (menta)
Készülékvédelem IP68/69K, alumínium keret, Gorilla Glass 7i
Színvariációk fekete, menta
Kijelző képátlója 6,83 hüvelyk
Képaránya 19,8:9
Felbontása 1272 x 2772 pixel (450 ppi)
Típusa, frekvenciája HDR10+ 10 bit AMOLED, 165 Hz
Értesítő LED Mindig aktív kijelző
Biometrikus védelem Ujjlenyomat-olvasó (ultrahangos, kijelzőbe integrált), 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Qualcomm Snapdragon 8 Gen 5, 3 nm
Processzor 2 x 3,8 Oryon V3 Phoenix L + 6 x 3,32 GHz Oryon V3 Phoenix M
Grafikus chip Adreno 829
RAM, tárhely mérete 12 / 256 GB vagy 12 / 512 GB (LPDDR5X / UFS 4.1)
Memória bővítése Nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/B2/B3/B4/B5/B6/B7/B8/B9/B12
B17/B18/B19/B20/B26/B28/B32
5G n1/n3/n7/n8/n20/n28/n38/n41/n77/n78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás van
Bluetooth 6.0 (A2DP, LE, SBC, AAC, LDAC, aptX, aptX HD, LHDC 5.0)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/6/7 (2,4 + 5 GHz, 2x2 MIMO, Direct, HotSpot)
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS L1+L5, GLONASS, Beidou B1I + B1C + B2a, Galileo E1 + E5a, QZSS L1 + L5
NFC Van
Infra Van
Szoftver
Rendszer, felület Android 16, OxygenOS 16 (4 év főverzió, 6 év biztonsági támogatás)
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer Főkamera: 50 MP, 1/1,56”, f/1,8, 24 mm, PDAF, OIS
Ultraszéles: 8 MP, f/2,2, 16 mm, fixfókusz
színspektrum szenzor, LED villanó
Előlapi kamerarendszer 32 MP, 25 mm, f/2, autofókusz
Videófelvétel 4K (30, 60, 120 fps), 1080p (30, 60 fps)
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 7400 mAh
Vezetékes töltés 80 watt (SuperVOOC), 55 watt (USB-PD), adapter nincs a dobozban
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, közelségérzékelő, fényérzékelő, infravörös távirányító, Plus Key

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés