Nubia N1 - nem mindegy

Amióta a ZTE almárkája újra elérhető itthon, egyre-másra jönnek a különböző középkategóriás termékek. Az N1 lassan egy éve mutatkozott be, de pont ezért lehet ütőképes, ráadásul óriási akkut kapott.

Bevezető

Nehéz egy új márkát bevezetni a magyar piacra. Vagy akármelyik, alapvetően szolgáltatói értékesítés által dominált országba. Még akkor sem könnyű, ha a Nubia gazdája a ZTE, amit azért picit többen ismernek, a Blade annak idején még az operátori kínálatokban is felbukkant (és tarolt). De a Nubia nevet kábé senki sem ismeri, pedig még CR is egy ilyen mobillal pózol itt-ott (amiért valószínűleg bezsebelt annyi pénzt, hogy egy ideig futja hajzselére), úgyhogy vagy egy lassú, építkezős folyamat kell kezdetét vegye, vagy le kell tarolni a piacot valami egészen durva árazással. Ez utóbbiról azonban biztosan nincs szó.


[+]

Az N1 nem egy abszolút friss termék, de csak mostanra jutott el hazánkba, legalábbis hivatalos úton. Pont ez lehet egyébként az egyik fegyvere, egy év alatt szépen csordogálnak lefelé az árak, ami jelen esetben 73 ezer forintnál áll éppen. És pont ez az a kategória, ahol igen nagy a tolongás, itt igyekszik labdába rúgni a Nokia 5, a Moto G5, a Huawei P9 Lite, a Galaxy J5 (2017) és a Sony Xperia XA1, hogy csak az ismertebb modelleket hozzuk példának. Egyik sem félvállról vehető versenyző, noha szinte mindenhol akadnak azért kompromisszumok, a kérdés nyilván az, hogy az N1 milyen felhozatallal ugrik be a medencébe. A Batthyány téren.


[+]

Mert lehet lendületből, kézállásból, hátat fordítva, mosolyogva és ökölbe szorított arccal, de a pontozóbírók az ugrás minőségét és a vízbe érkezés tökéletességét értékelik. Az N1 számára sem okvetlenül az a lényeges, hogy csinos, hanem az, hogy a gyakorlat során követ-e el hibákat, hozza-e azt, amit vállalt és végül mennyiért kerül majd a boltok polcaira. Nem ő a verseny toronymagas (szóvicc!) esélyese, de okozhat meglepetést.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nubia

Azóta történt

Előzmények

  • Nubia Z17 mini - nem a méret a lényeg

    A ZTE almárkájának idei csúcsmodellje mini verzióban is kiadásra került, ami még mindig remek teljesítményt jelent, csak fizikailag kisebb és szerényebb hardver intézkedik.

  • Nubia M2 lite - előnyös alak, rossz diétával

    Több szempontból is szimpatikus a Nubia felső-középkategóriás ajánlata – szép, méretes a tárolója és nagy felbontású a szelfikamerája. Egy ponton azonban túl szorosra húzták a nadrágszíjat.

  • Nubia N1 Lite - nekik sem könnyű

    A ZTE almárkájának belépő szintű phabletje önmagában sem igazán hódít, de a konkurencia ismeretében kifejezetten szomorkás összképet mutat. Leszámítva az ujjlenyomat-olvasót. Az jó.

  • Nubia Z11 mini - vihar előtti csend

    Nemsokára hivatalosan is felbukkannak a magyar piacon a Nubia mobilok. Addig egy tavalyi, régi Androidon ragadt, de pofás készüléket helyezünk tesztasztalra, amely különleges gesztusfunkciókat kapott.

Hirdetés