Hirdetés
Doboz, külső
A doboz egész méretes a telefon kategóriájához képest. A készüléken túl azonban csak egy töltő és egy egyszerű füles fetreng a csomag aljában, pedig a dobozon rajta van, hogy microSD is lesz valahol, de hiába túrtam át az egész pakkot, ezt bizony valahol kispórolták. Vagy már a gyárban, vagy a szállítás során vált kámforrá. Nem mintha egy bazi nagy érték lenne manapság, de pont jól jönne azoknak, akiknek egyébként nincs microSD a háztartásban.
Az X2-01 első blikkre komolyabb telefonnak tűnik, mint a C3, sőt, komolyabbnak tűnik, mint bármi más ebben az árban. A QWERTY gombsor önmagában is sugallhatja ugyan az üzleti jellegű felhasználás kidomborodását, de inkább a meglehetősen szögletes formaterv és a viszonylag emberes méret hozza ki a szemlélődőből azt az álláspontot, hogy itt valami izmos cuccról van szó. Pedig erről szó nincsen, egy alap Nokia tudását csomagolta a finn cég ilyen köntösbe.
A nagy méretű, fektetett, QVGA felbontású kijelzőre nem lehet panasz. A célnak abszolút megfelel, ráadásul a Nokia S40-es menürendszer jókora karakterekkel operál, nagyon jól láthatóak a feliratok. A navigációs gombokat tartalmazó sáv is hatalmas, bőven elfér rajta a d-pad, valamint ezen felül még hat funkcióbillentyű. A tényleges gombsor is elég méretes, az egyes billentyűk szépen domborodnak, nem siklik félre az ujjbegy, a szövegbevitel tényleg élményszámba megy. Remélhetőleg a hazai forgalmazás megkezdésekor magyar kiosztást is kaphatnak az ügyfelek. A fehér háttérvilágítás pont elég erős ahhoz, hogy minden jól látható legyen, de mégsem bántja a szemet.
Ami viszont furcsa, hogy sem a telefon oldalaira, sem a tetejére nem jutott gomb. Egy sem. A kamera kapcsán ez még elviselhető, de a hangerőt szabályozni beszélgetés közben csak úgy lehet, ha a navigációs billentyűt kapirgáljuk, ami fülhöz tartott mobilnál elég szerencsétlen megoldás. Ajtók és csatlakozók viszont vannak, bal felől tehető be a microUSB kábel, valamint ide pakolhatjuk be a microSD kártyát, ha tényleg lesz a dobozban. Fent 3,5 mm-es jack dugasz és klasszikus Nokia töltőcsatlakozó tátong.
A hátlap íves kialakítása kellemes fogást eredményez, az egész plasztiktengert egyben tudjuk leszedni, kissé körömpróbáló módon. Fent a kamera egész korrekt ablaka néz ránk, jobb képességeket sejtet, mint amire valójában képes. Vaku nincs, a hangszóró került még ide, ami akkor is jól szól, ha a készülék az asztalon heverészik, az íves forma előnye, hogy nem hasal rá a telefon teljesen arra a résre, ahol a hangok ki óhajtanak törni. Bár mindent plasztik borít (elöl sima, hátul érdesebb), az összeszereléssel nincs gond, minden szépen, patent módon illeszkedik, ennek csak az az egy hátránya van, hogy az oldalsó ajtócskát kissé nehéz kinyitni. Sőt, igazából roppant nehéz, általában csak akkor fog sikerülni, ha a hátlap már leugrott, így ugyanis könnyebb körömmel alányúlni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
