Nokia N95 - vágyak kontra valóság

Akkumulátor, összegzés

USB kábelen nem tölthető az N95. Miért, miért? Állítólag a még be sem jelentett 8600 már tudni fogja, de mért kell erre ennyit várni? Úgyhogy marad a szabványos Nokia töltő, amellyel két órán belül csutkára tölthető a telep. Le is merül pikk-pakk, két napnál tovább kizárt, hogy 3G hálózaton működjön. Sokáig tartja magát az indikátor a maximumon, aztán úgy fogy ki, mint Hummerből a benzin. Ha az ember tényleg kihasználja a telefon képességeit (WLAN, fotózás, netezés, GPS), akkor naponta etetheti az N95-öt. És akkor még nem telefonált.

Nem lehet úgy befejezni a tesztet, hogy ne említsük meg a stabilitási gondokat. Többször is megfagyott az eszköz, mindig beszélgetés közben. A lightosabb fagyi csak bontotta a vonalat (aztán magába fordulva merengett a szoftver egy percecskét, de nem halt meg teljesen), de simán előfordult, hogy nagy elánnal magyaráztam valamit, aztán arra riadtam fel, hogy harsog a fülembe a Nokia szignálja, mert újraindult a kicsike.

Igazából 11 oldalas lett ez a rivjú, nem tudom, hogy milyen összbenyomás jön le belőle. Alapvetően nem rossz tehén az N95, de már megint az történt, hogy túl sokat vártunk tőle. Angliában a megjelenést követően szétkapkodták a készüléket, itthon az első ázsiai készlet is egy nap alatt elment. Pedig nem mondható egy olcsó árfekvésű modellnek. A magam részéről ennyi pénzt nem adnék érte, ha ennyit költök telefonra, az legyen teljesen tökéletes. Mindezek ellenére alapvetően szerettem vele mászkálni, számomra a kezelés egyértelmű volt, a remegő fedlapot a végére már szexepilnek tekintettem, úgyhogy akárhogyan is tiltakozik ellene a józan eszem, de

Nokia N95

Bog

A Nokia N95-öt az XXL GSM biztosította. A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés