Nokia N81 8GB - csúszni azt tud

Bevezető

Megjöttek az új Nokia telefonok, múlt héten itt volt az 5610, az N95 8GB és az E51, most pedig a kezünk közé került az N81. Az ember néha hiába fogalkozik 0-24-ben telekommunikációval, egyszerűen így sincs ideje mindenre figyelni, úgyhogy az N81-et előítéletek nélkül vettem kézbe, a doboz az XXL GSM-től jött. Annyit tudtam róla, hogy rendes adag pénzt kérnek érte, elcsúsztatható és az N sorozat tagja, tehát a multimédia lesz előtérben. Választhattam: sima N81, vagy a 8 gigás verzió. Nem is volt kérdés.

Néha még mindig azt merem feltételezni, hogy a modellszámozások terén van némi logika, de az N81 már a sokadik Nokia termék, amely erre rácáfol. Az ember azt hinné, hogy az N80 utódjával lesz dolga, de elég csak a hasára fektetni a telefont, hogy a 2 megapixeles kamera eloszlassa ezt a tévhitet: itt visszalépés is történt.

Az újdonságot tehát inkább előzmény nélküli telefonnak kell tekinteni, egyedül a Symbain rendszer és az elcsúsztatható kivitel utal az N80-ra, minden más valami teljesen új irányzat része lehet. A finnek az utóbbi időben rendesen rákapcsoltak, egy sereg új, nagyobb tudású eszközzel léptek piacra, s ezek jellemzően igen jól is sikerültek, Bocha kollega az 5610 kapcsán került orgazmusközeli állapotba, jómagam pedig az E51 előtt emeltem meg a kalapom, úgyhogy most az N81-nek is ilyen hatást kellett volna kiváltania.

Hirdetés

Külső

Formatervezés kapcsán nincs sok probléma. Sőt, igazából a design ad választ arra, hogy hová is helyezzük az N81-et a termékskálán, hiszen a navigációs gomb mellett jobbra elnyúló billentyű indítja a multimédiás menüt, ehhez hasonló formai megoldást pedig legutóbb az N91-ben láttunk. Magyarán ez itt annak szellemiségét próbálja átmenteni valamennyire, de sajnos az a helyzet, hogy a megvalósításba belecsúszott néhány apróbb hiba.

Maga a formaterv egyáltalán nem rossz, talán a legkevésbé nokiás Nokia az utóbbi időben. A fekete színű, szétcsúsztatható eszköz esetében először a fedlap lötyögését ellenőriztem: itt semmi gond nincsen, stabil, a csúsztatás művelete is teljesen rendben van. De a nagy nyomorgatás közben feltűnt, hogy a burkolat viszont enyhén szólva is problémás: alig kell hozzáérni a telefonhoz, és máris úgy nyöszörög, mint egy politikus, akinek el akarják venni az állami költségtérítését. Értetlenül állok a jelenség előtt: miért nem lehet egy ennyibe kerülő készüléknél mindenre odafigyelni? Hogy az olvasó ne vádolhasson elfogultsággal: az XXL GSM-nél már volt olyan N81 vásárló, aki három napon belül visszavitte a telefont pont emiatt. Recseg, ropog.

A külső egyébként nem okoz túl sok meglepetést. Az E51 után most megint a hagyományosnak mondható ábra került a menügombra, viszont a csatlakozó microUSB, tehát végleg nem értem az elvet. Mintha teljesen különálló csoportok dolgoznának az egyes modellek fejlesztésén. Érdekes viszont az N81 teteje, ugyanis ha nem kapcsol be a gombvilágítás az egyik játéknál, akkor soha nem vettem volna észre, hogy a hangszóró két oldalán egy-egy gomb is üldögél. A zenefonok trendjeinek megfelelően viszont az N81 is kapott dedikált billentyűket erre a célra, a navigációs gyűrű körül érintőgombnak látszó rajzok helyezkednek el, amelyek csak zenehallgatás közben aktívak.

De ezek igazi gombok, nyomásponttal, ahogy kell, szerintem sokkal jobb megoldás, mint az érintésvezérelt felület. Még egy újdonságot találhatunk az N81 külsején, erre szintén maximális jópontot adok: a készülék tetején található kis pöcökkel lehet aktiválni és feloldani a billentyűzárat, amely az összecsukott állapotra lesz érvényes. Az egyik leghasznosabb Nokia fejlesztés az utóbbi időben: kézreáll, magától nem húzódik félre, gyors és pofonegyszerű.

A zenei vonalat erősíti a két hangszóró a készülék oldalain, illetve a felül elhelyezett 3,5 mm-es jack csatlakozó. Memóriabővítást ne keressünk az N81 8GB-ben, ez a kisebb modell osztályrésze. Ott a dobozban csücsül egy 2 gigás egység, legalábbis a Nokia website ezt írja. Most nem mennék bele, hogy ez mennyire lenne fontos, vagy sem, nekem jól jött volna a bővíthetőség, mások az N95 8GB kapcsán is feleslegesnek bélyegezték, tény, hogy nincs. Bár jelen esetben a döntés a vásárlóé, a két N81 semmi másban nem különbözik. Jobb oldara kerültek még a hangerőt szabályozó gombok, valamint a kamera exponálását indukáló billentyű, a csúszós fekete hátlapon pedig a kamera található meg egy vaku társaságában.

A kezelőszervekkel a telefon használata nem nehézkes. A navigációs gyűrű közpének OK gombja jó nagy, ráadásul ennek széle fehéren villog, normál esetben viszonylag ritkán, elmulasztott esemény történését követően sűrűbben: ezzel is figyelmeztetve a felhasználót. Az egyedüli gondom a híváskezelő gombokkal adódott: ezek lekanyarodnak az előlap síkjáról kicsit, nem mindig találtam el őket, leginkább a passzív autós tartóban volt nehézkes, mert nem fért hozzájuk rendesen. A szétcsúsztatás után felbukkanó gombsor egyszerű, az egybefröccsöntött panel adja ki leginkább a nyöszörgést, tehát ez gépeléskor fokozottabban jelentkezik.

Kijelző, menü, vas

Az N81 is a már megszokott 240x320 pixeles felbontású, 16,8 millió színű TFT kijelzőt kapta meg, amelynek fizikai mérete 37x49 mm, a képátló 2,4 inch. A készülékben 332 MHz-es processzor dolgozik, ez nem a leggyorsabb, de a sebességen nem érződik, legalábbis használat közben. A 64MB RAM és a 128MB ROM mellé ugrik be a 8 giga flash memória, ez biztos egy ideig elég lesz mindenkinek. Multimédia modell ide, vagy oda, a proci mellett nincs külön 3D chip, így ebből a szempontból lemarad az N95 mögött. A JBenchmark tesztekben ezúttal az N95 8GB-vel hasonlítottuk össze a készüléket a tárhely hasonlósága miatt, alant az eredmények:

JBenchmark 1
Text2D Shapes3D ShapesFillrateAnimationOverall
N81 8GB1653148570137515565770
N95 8GB1318119858028414854865

JBenchmark 2
Image manipulationTextSprites3D TransformUser InterfaceOverall
N81 8GB395723535902613611
N95 8GB390600488818402519

JBenchmark 3D
kTexes psTriangles psLQHQ
N81 8GB346352033380199
N95 8GB592944316953909

Fenemód gyors ez is, hiába a papíron lassabb proci. És valóban: 3D-ben marad el csupán a csúcs Nokiától az N81, de abban viszont csúnyán kikap. Az operációs rendszert lassan már nem kell bemutatni, a Symbian 9.2-es verziójának Feature Pack 1-gyel felturbózott darabja vezérli a telefont, ez dolgozik minden újabban megjelent Nokia modellben. Várhatóan még az érintésvezérelt Symbian előtt még megjelenik a Feature Pack 2 (bétás verzió már van), érdeklődve várjuk az újításokat. Erről a jelenlegi rendszerről már sokat írtunk, de pár szóban szaladjunk át az alapfunkciókon, hiszen azért akad megemlítendő apróság.

A menü felépítése (ikonos, listás), a témák, a színek, az aktív készenlét, a fényerő automatikus csavargatása (fényérzékelő a kijelző felett) már alap minden Symbian okostelefonban. Az N81 viszont hozza az N95 8GB-ben megjelent megújított multimédiás menüt, amely az erre a célre dedikált gomb (a navipadtól jobbra) megnyomásával bukkan fel. Ez, valamint a zenei gyorsbillentyűk bármelyikének megnyomására induló lejátszás a két legfontosabb újítás.

A telefonkönyv a szokásos korlátlanságot hozza, a belső memória méretéig bezáróan vehetőek fel kontaktok a létező összes elképzelhető plusz mezővel. Amilyen adat nem csatolható, azt is létre lehet hozni, úgyhogy itt nem fogunk hiányt szenvedni semmiben. A hívóhoz rendelhető kép még mindig kicsi, a hangtárcsázás automatikusan készíti el az azonosítókat.

Az üzenetkezelés is a szokásos profizmussal működik, SMS, MMS és email van, minden nagyon pöpec, megy neki a csatolmáynkezelés, a hitelesített SMTP szerverek kezelése, ha nem recsegnének a gombok, akkor egy szavam sem lehetne. Illetve: annyira nem akarták üzleti telefonnak csinálni az N81-et, hogy kispórolták az irodai funkciók közül az Office doksik kezelésére alkalmas QuickOffice programcsaládot, illetve a Zip szoftvert is, ez nem volt szép dolog. Érdekes módon az Adobe PDF olvasója benne maradt a menüben, de az iroda mappában ezen kívül csak egy mértékegység-átváltó árválkodik. Megkaptuk cserébe a lifebog szoftvert, ami időrendben rögzít minden tevékenységet, legyen az hívás, vagy fotózás, illetve nem hiányzik a felolvasó, amely a magyar szoftver ellenére az üzeneteket csak angol nyelven hajlandó szóba önteni, nem sok sikerrel.

Multimédia

A kamerán gyorsan essünk túl, mert nem nagyon lehet róla szuperlatívuszokban beszélni. A fixfókuszos, 2 megapixeles érzékelő által produkált eredmény igen gyatra, az alant elterülő tesztképek közül több is csillogó napsütésben készült, de ez valahogy nem jön át. A kamera menüje olyan, mintha komolyabb optika ülne a készülékben, ugyanaz a struktúra, mint az N95 esetében, szerényen a képminőséget nyomtatási minőségnek könyveli el a készülék, de ha én azt a Parlamentet kinyomtatom, abban nem lesz sok köszönet.

Videózás kapcsán a helyzet jobb, itt 15 fps sebességű VGA mozik felvételére nyílik lehetőség, a 8 gigás tárhelyre rá is fér néhány órányi anyag. Az elkészült fényképet visszanézgetésekor végre funkciót kapnak a kijelző felett elhelyezett gombok, ezekkel lehet ugyanis nagyítani. De hiába ez a fícsör, az N81 esetében eléggé egyértelmű, hogy zenehallgatásra tervezték, úgyhogy inkább mi is ezt tesztelgettük.

A zenei rész elsőrangú. A mellékelt headset nem egy világszám, de középen kettészedhető, így a felvevőgomb után is tetszőleges füles csatlakoztatható, de a készülékházon levő 3,5 mm-es jack is ad erre lehetőséget. A minőség - Walkman fülessel próbálva - teljesen pöpec volt az én kényesnek nem nevezhető ízlésem számára, de gyanítom, hogy komoly panasz egyébként sem lesz rá. A kihangosított készülékről már nem tudok ennyire jókat mondani, az biztos, hogy elemi erejű hangorkán tud kiáramlani a két pici hangfalból, de a mélyek tökéletes hiánya fedezhető fel (illetve ugye pont az fedezhető fel, hogy nincs mit felfedezni), pedig a hangszínszabályozóban van mélyhangkiemelésre lehetőség.

Szoftveresen viszont nagyon meg voltam elégedve. A jól ismert lejátszóval eddig sem volt gond, megjeleníti az album képét, lehet készíteni paylistet, fut a háttérben, szóval az alapvető dolgok rendben voltak. A széles sztereó és a "hangerőhatás" bekapcsolása csak kihangosítva nyer csipetnyi értelmet, fülessel öngyilkosság. A kezelhetőség viszont kitűnő. A zsebben tárolt telefon tetejéből előkígyózó headset (kivéve, ha Bluetooth, mert nyilván erre is képes az N81) mellett található billentyűzár-pöcök abszolút helyettesíteni képes az MP3 lejátszókon található HOLD gombot. Ha megpöccentjük, akkor a navigációs gyűrű körüli dedikált gombokkal lehet léptetni, megállítani a zenét akkor is, ha a lejátszó a háttérben fut, az oldalsó billentyűkkel pedig a hangerő csavargatható. Ha nem akarunk semmit sem piszkálni, akkor egy pöccentés a billentyűzárra, és máris érzéketlen mindenféle nyomkorászásra a telefon. A navigációs gyűrűnek itt van egy speciális funkciója is: nevezetes, hogy a karima körüli rész érintésre érzékeny, azaz a multimédiás menüben lehet úgy haladni, ha az ember körbe-körbe tapogatva izgatja a gyűrű körüli részt. Ez tipikusan gizdázó funkció, nem is vettem észre (a fórumozók szóltak), aztán kipróbáltam, de enélkül is teljesen használható a menü.

8 gigányi zene hosszú időre elegendő lesz, ha pedig mégis másra vágyunk, akkor jöhet az FM-rádió, amely RDS-t nem tud, "visual" funkciókat viszont tudna, de idehaza ez hiú ábránd. Mindenesetre a célnak így is megfelel. Egy mondat a játékokról: ebben a modellben is benne van az N-Gage platform, ezúttal három játék demoját kapjuk meg: FIFA07 (höhhö, itthon már a 08 figyel a gépen), Asphalt 3D és Space Impact Light, ami felülnézeti repülős-lövöldözős és dögnehéz. A kijelző feletti gombok újra szerepet kapnak.

Adatátvitel, akkumulátor

Soroljam? GPRS, EDGE, UMTS, WLAN, microUSB, Bluetooth. Ennyi szabványt ismer adatátvitel kapcsán az N81, csak a HSDPA maradt ki. Az első három a mobilhálózatokon történő adatcserét teszi lehetővé, a WLAN használata a pénztárcánkat kímélheti meg. A böngészőt sem kell bemutatni, ekkora fizikai méretű kiejlzőn már teljesen jól látható a Minimap browser, használtam is sokat, nagyon kellemesen lehet segítségével a neten szörfölgetni - de ezt már sokadszor mondjuk el.

A microUSB kábel benne van a dobozban, áramot is vesz fel segítségével a készülék a PC-től. A Nokia PC-Suite egyből felismerte a készüléket, úgyhogy másolgattam orrba-szájba, az adatátvitel sebessége pöttyet lassúcska volt, mert olyan 300-400 KB/s tempóval rohantak ide-oda az adatok. A sztereó Bluetooth átvitellel sem volt gond, az autóban levő Motorola kihangosítóval gond nélkül kommunikált az eszköz egészen odáig, amíg véletlenül egy gombnyomással fixen rá nem toltam a kihangosítóra az egész menürendszert, és sehogy nem bírtam kikapcsolni, de egy restart segített.

A hátlap alatti akkumulátor viszont gyorsan megadja magát. Az N81 lassan egy hete nálam van, és ha nem töltöttem fel naponta, akkor a második este már sipákolt, aztán fel is adta a harcot, tehát érdemes töltő közelében tartózkodni egy nap legalább egyszer. Főleg, ha a zenehallgatás is szempont (bár a gyártó szerint majdnem 12 órán át képes erre a készülék), úgy még hamarabb kifekszik a telep, amely Lithium-Polymer és 1050 mAh teljesítményre képes papíron.

Összegzés. Az N81 szerintem jelen árát figyelembe véve felesleges modell. Ennyiért van régi N95 is, amely zeneileg majdnem ennyit nyújt (fű, nincs benne podcast, na bumm), viszont minden másban lekőrözi a kisebb vetélytársat. Ráadásul nem is recseg, bár a slide... lényeg a lényeg, hogy az N81-nek még kell egy kis árzuhanás, mire lesz értelme ilyenre beruházni, a zenei szellemiség oké, a többi funkció viszont kicsit elhanyagolásra került, bár adatátvitel terén azért odarakták magukat a finnek. Nekem tetszett, de ennyiért nem ajánlott.

Nokia N81 8GB

Bog

A készüléket az XXL GSM biztosította. A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

Specifikáció

Nokia N81 8GB
Általános
TechnológiaGSM 850/900/1800/1900, UMTS
Méret102 x 50 x 17,9 mm
Tömeg140 gramm
Színvariációkkobaltkék, grafitszürke, kakaóbarna (8GB)
Kijelző
Kijelző átlója2,4 hüvelyk
Kijelző felbontása240 x 320 pixel
Kijelző típusaTFT
Színárnyalatok száma16 millió
Memória
Telefonkönyv kapacitásadinamikus
SMS memória / max. MMS méretdinaimkus / 300KB
Belső memória25 MB + 8GB
Memória bővíthetőségenincs
Adatátvitel
Frekvenciasávok850/900/1800/1900 MHz
GPRS / EDGEClass 10 (4+1/3+2) / Class 10 (236,8 kbps)
UMTS / HSDPAvan (384 kbps) / nincs
IrDA / Bluetoothnincs / 2.0 (A2DP is)
WiFi802.11 b/g
USB2.0 (microUSB)
Push-to-talk / RSSvan / nincs
GPS vevőnincs
Alapfunkciók
Profilokvannak
Vibra funkcióvan
Kihangosításvan
Hangtárcsázás / hangvezérlésvan / van
Hangrögzítésvan (max. 1 óra)
Ébresztésvan, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitelmagyar nyelvű T9
Szoftverek
PlatformSymbain 9.2 FP1 Series60
WAP / HTML böngészővan / van
E-mail kliensvan (POP3, IMAP4, hitelesített)
Javavan, MIDP 2.0
Játékok3 darab N-Gage demo
Valutakonvertervan
Extra szoftverekAdobe PDF, felolvasó
Multimédia
Fő kamera2 megapixeles, fixfókuszos, LED-es segédfény
Másodlagos kameravan, CIF felbontású
Videófelvételvan, legfeljebb 640 x 480 pixeles felbontás, 15 fps
Zenelejátszó szoftvervan, háttérben is fut
Hangszínszabályzó5 sávos, egyéni is beállítható
FM-rádióvan
Üzemidő
Alap akkumulátor1050 mAh-s Li-Pol (BP-6MT)
Készenléti idő400 óra
Beszélgetési idő240 perc (GSM), 180 perc (3G)
Egyebek
zenelejátszási idő: 11,5 óra
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Nokia N82 - új mérce

    Úgy fest, hogy ez a készülék hosszú ideig megint olyan mérce lehet a kategóriában, mint amilyen az N73 volt.

  • Nokia N78 - SUV mellé

    A Nokia N73 korának egyik legjobb készüléke volt, még szerintünk is. Itt az utód.

Előzmények