Multimédia

Az E sorozat kapcsán a Nokia tudatosan kissé visszafogja a multimédia funkciókat. Így van ez most is, bár papíron a 3,2 megapixeles, autofókuszos optika jól hangzik, de a gyakorlat természetesen ezt nem igazolja. Rögtön ott kezdődik a gond, hogy hiába az autofókusz, nincsen külön kameragomb a készüléken, a „t” betűt kell nyomkodni a fókuszáláshoz (kösz Pompi, magamtól sosem jöttem volna rá). A fekvő nézetű kereső persze gyors, az elérhető opciók is a Symbian rendszerű Nokia telefonokból költöztek át az E71-be, de ez kevés ahhoz, hogy komoly képalkotási képességekről beszélhessünk.

Az elkészült képek (alant) egyszerűen borzasztóak. Fakó, életlen, de iszonyatosan zajos fotókat készít az E71, a makro módnak semmi értelmét sem láttam, mert még 10 centiről sem tud éles képet lőni, bár Pompi kollegának ez is sikerült. Talán nem vagyok egyedül a véleményemmel, de szívesebben láttam volna inkább egy 2 megapixeles kamerát normális képminőséggel, mint ezt a használhatatlan 3,2 megapixeles szirszart.

Zeneileg jobb a helyzet. Az egyetlen darab hangszóró és a fém készülékház együttese megteszi a hatását, mind a beszéd, mind a muzsika az átlagnál jobban szól az E71-en. Szoftveres szempontból semmi újat nem tud felmutatni, de nem is kell: teszi a dolgát, van playlist kezelés, rendezi a számokat mindenféle paraméterek lapján, fut a háttérben. A dobozban pihenő füles teljesen átlagos, vagy szerválunk kábé 1500 pénzért egy 2,5-3,5 mm-es jack átalakítót, vagy hagyatkozunk a sztereó Bluetooth technológiára.

A rádió a fektetett QVGA kijelzőn sem makkan meg (volt ilyen kérdés a fórumban), de RDS funkció nincs benne. Ezt azzal próbálja pótolni, hogy a netről lerántja a lakóhelyünknek megfelelő állomások listáját, névvel, ezeket pedig egy mozdulattal eltárolhatjuk. A diktafon korlátlan ideig vesz fel hangot, a 3D csengődallamok pedig annyira fontosak egy üzleti telefonban, mint Kiszel Tündének a szemöldökdúsító spray.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!