Nokia E55 - összemosva

Hirdetés

Adatátvitel, akkumulátor

Adatátviteli szempontból teljes az arzenál, HSDPA és HSUPA is elérhető, a tempóval tehát nincs probléma. Nem spórolták ki a WLAN-t sem, gond nélkül találta meg az itthoni routert a készülék, a titkosítás sem okozott neki gondot. A böngésző az ismert Minimap technológiával felvértezett alkalmazás, az érintőkijelző nélküli készülékek mezőnyében ez az egyik legjobb browser. Az előre telepített programok között ott ücsörög az MSN Messenger is, így aztán szinte bárhol csacsoghatunk ismerőseinkkel, talán érdemes is, mert így lehet, hogy hamarabb szokjuk meg ezt a gombkiosztást.

Nokia E55

Lokális szinten adott a Bluetooth, illetve a mellékelt USB kábel segítségével a vezetékes összekapcsolódás lehetősége is. A PC Suite hiba nélkül kezelte a telefont, amelynek memóriakártyája külső meghajtóként is látszik a Windows számára. Ezúttal semmiféle problémát nem tapasztaltam, éljen.

Nokia E55
[+]

A hátlap alatti telep egész jól teljesített, a BP-4L típusú akkumulátor teljesítménye 1500 mAh. Ez nem mondható gyengének, s tény: az E55 nálam három napot simán bírt, ami nem sok készülékről mondható el. A Nokia oldalan büszkén hirdeti, hogy a telefon 80%-a újrahasznosítható, környezettudatos vásárlók számára ez nyilván szempont.

Nokia E55
[+]

Összegzés. Az E55 egy komoly funkcionalitású, papíron igen meggyőző képességekkel rendelkező telefon. A fél-QWERTY miatt biztosan nem fogom lehúzni, mert ez tényleg leginkább megszokás kérdése, biztos lesznek olyanok, akiknek bejön. A kamerát viszont nagyon elrontották, kissé szegényes az alapcsomag is, a szoftveres problémák és a hangminőség felett pedig nem lehet szó nélkül elmenni. Pont az E száriának hiányzott a legkevésbé egy ilyen fiaksó, megint egy Nokia, ami kijön a piacra kezdetleges, fagyó, az alapfunkciók tekintetében sem tökéletes szoftverrel, ez az N97 körüli humorok után már kezd kissé égő lenni.

Nokia E55
[+]

Emberek, ezt még ne vegyétek meg. Adjunk neki 1-2 hónapot, mire kijön rá valami újabb szoftver, de az autofókusz nélküli kamerán sokat nem fognak tudni már reszelni, s nagyon félek tőle, hogy a mikrofon minősége sem feltétlenül javítható különböző patchekkel. Így viszont - bármennyire is vonzó például a 600 Mhz-es processzor - nem tudok erre a telefonra plecsnit adni.

Bog

A Nokia E55-öt az XXL GSM biztosította. A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés