Nokia 6 - ötről a hatra

A Nokia 6 sok mindenben megismétli 5,2 hüvelykes fivére tulajdonságait, ám szerencsére javít annak néhány bakiján, jókora többletköltség árán. A legtöbbet multimédiában nyújtja a vásárlónak.

Külső, kijelző, csomagolás

Meg merem kockáztatni: aki ezeket a sorokat olvassa, jó eséllyel túl van HMD-érás Nokia 3310, Nokia 3 és Nokia 5 tesztünkön, illetve az ott hátrahagyott konklúzión: a túlárazott mobilok inkább tűnnek a patinás márkanév piaci meglovagolásának, mint a kitűnő finn telefonok igazi visszatérésének. Valahol a dolog érthető: a Lumiák sikeréért is felelős csapat szétszéledt, a Nokia Corporation pedig csak távolról felügyeli a logójával ellátott, ám a licencpartnere által életre hívott új telefonokat. Mind közül a Nokia 6 mutatkozott be elsőként, méghozzá a kínai piacon, és 70 ezer forintnak megfelelő árával versenyképesnek tűnő specifikációt vetett be (5,5” FHD kijelző, nyolcmagos Snapdragon 430, 16/8 MP-es kamerák, 3/32 GB-os kezdőkiszerelés).


[+]

Nem ismerve a fivérei produkcióit, csak növelte irigységünket a gyorsan befutó 7.1.1-es Android frissítés és a phabletnek meg sem kottyanó gyötrésteszt – tűkön ülve vártuk, hogy a vékony fémházba bújt (154 x 75,8 x 7,85 mm, 169 g) a Gorilla Glass védőüveggel együtt remekül összerakott mobilt végül mi is megkaparinthassuk. Csakhogy, mire a Nokia 6 ideért, túl vagyunk egy adag csalódáson, a magyar ár pedig egészen 86 ezer forintig felkúszott. Ráadásul annyira kitűnő riválisok érkeztek az év közben Kínából (a HMD mobiljait is ott gyártják), amelyekkel együtt tesztalanyuk családon belüli felelőssége jócskán megnövekedett. Mégsem zárulhat az összes finn márkalogós HMD teszt keserű szájízzel, nem igaz?

Kijelző-teszt
Nokia 6 Xiaomi Redmi Note 4 Honor 6X Samsung Galaxy J7 (2017)
Képátló 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 1080 x 1920 1080 x 1920 1080 x 1920 1080 x 1920
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD Super AMOLED
Fehér fényerő 546 nit 508 nit 556 nit 310 / 586 nit
Fehér fényerő (min.) 2,2 nit 1,6 nit 5,4 nit 4,4 nit
Fekete fényerő 0,43 nit 0,3 nit 0,29 nit 0 nit
Kontrasztarány 1270:1 1693:1 1952:1 végtelen
Színhőmérséklet 7355 K 7543 / 6810 K 8166 / 6590 K 7656 / 6626 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hirdetés

Szerencsére a FirstPhone-tól idevándorolt készülékkel az ismerkedés pozitívan indult: bár a képernyőkávák jókorák, a Nokia 6-ot nem csak kényelmes fogni, hátulról jó ránézni. Az 5,5 hüvelykes, 1080 x 1920 pixeles IPS panel is meggyőzött bennünket: a napfény alatt elég világos, éjjel pedig kellően sötét maradt. Valamiféle utcai kontrasztmód akad, bár ez a sárga égitest alatt sem növelte a fénysűrűséget, de igazából nem is kellett. A kalibráció kissé kékes lett, de nem vészesen, a telítettséggel nincs gond, inkább a kontraszt- és fényerő csökkenés róható fel a panelnek, ha oldalról téved rá a tekintet. Az érintési érzékenység a képernyő és a három alsó kapacitív gomb esetében is megfelelő (a vissza és az alkalmazásváltó háttérvilágítást, a home ujjlenyomat-olvasót kapott), a rezgőmotor pedig kellően erélyes.


[+]

Ha a vízállóság vagy kávamentesség hiányát félretesszük, az egyetlen konstrukciós hibát a biometrikus azonosító kapcsán tudjuk felróni: bár ez egy rögzített, azaz nem mozgó érintőgomb, mégis olyan volt a miénk, mintha egy billentyű ferdén beragadt volna az eleve szűkös vájatba. Azonosítási hiba nem állt elő, a mély és keskeny profil miatt mindenesetre jobban rá kellett telepedni, hogy ujjbegyünk biztos lefedje a szenzort. A védőüveg felső szekciójában fénymérőt, közelségérzékelőt, beszélgetési hangszórót, 8 megapixeles kamerát és márkalogót lehet megpillantani. Az értesítési LED és a szelfivaku kimaradt, viszont a képernyő fel tud villanni önfotózáskor. A fekete festésű oldalélek szélei nem kaptak mázolást, így a fémes csillogás ad némi karaktert az elölről nem különösebben izgalmas külsőnek. A sarokélek viszont picit nyomják is a tenyeret, ez a mobil nem lett tökéletesen lekerekítve.


[+]

Ennyi kényelmetlenség belefér, különben is: mint phablet, eleve két kézzel érdemes használni, egykezes szoftvermód úgysincs. Mint óriástelefon viszont, a 3000 mAh-s telep nem hangzik túl meggyőzően. A Nokia 6 baloldalt fogadja be a két nanoSIM-et vagy az egy nanoSIM-et és egy microSD kártyát, a fiókjuk a mellékelt tűvel piszkálható ki. Jobb oldalra került a nagyon lapos profilú, így nehezen kitapintható és lenyomható bekapcsoló és hangerőszabályzó. Ráadásul, mint valami rossz öltözködési trend követője, tesztalanyunk is sáros a hangerő billentyűk túl magasra helyezésében. Felül a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenetnek egy antennakilépő csík társa, alul a mikrofon, az microUSB port és a multimédiás hangszóró pillantható meg. A hátlapon is akad egy mikrofon, plusz alul-felül egy-egy keskeny, műanyag antennakilépő sáv, az esztétikából egyik se von le. Közöttük a függőleges Nokia logó és minősítési felirathalmaz csak bizonyos fénytörésre csillan meg.


[+]

Máskülönben ezen az oldalon is a fém dominál, felül 16 megapixeles kamerával és a hosszanti elrendezésű kitüremkedés alján dupla LED villanóval. A kamerarendszer szintén fekete hátteret kapott, ezüstös kerettel a szélein. A phablet meg régi Nokiákat megidéző, négyzetes csomagolást, gigászi betűkkel hirdetve a márkanevet, miközben egy darab HMD vagy FIH / Foxconn matrica sem jelöli, igazából kinek a telefonjai ezek. A dobozka egy 5V / 2A-es töltőt, egy microUSB kábelt, egy hagyományos mikrofonos fülest és némi leírást rejt. A keleti riválisok megszokott fóliái, tokjai és egyéb kedvességei (és most nem a malware-ekre gondolunk) itt hiányoznak. Nálunk a matt fekete Nokia 6 járt, de van fényes fekete (limitált kiadásban), sötétkék, ezüst és rézszínű is.

Hardver és szoftverek

Akárcsak a Nokia 5 vagy a Redmi 4 majdnem fél áron, a Nokia 6 is a nyolc, 1,4 GHz-es Cortex-A53-at használó Snapdragon 430-as platformot veti be a motorháztető alatt, alsó hangon 3/32, nagyobb kiszerelésben pedig 4/64 GB-os, középtempójú tároló kíséretében. Szerencsére az olcsóbb fivérek akadozásai itt nem jellemzők, az optimalizálás tehát mintha jobb volna Android 7.1.1-es alapokon, ám még mindig olcsóbban és takarékosabban gurít erősebbet egy Redmi Note 4, aminek a Snapdragon 625-ös SoC-je pont ideális választás lett volna ide. Már csak a 3D-s játéknál tapasztalható teljesítményhiány miatt is, nem ezzel érdemes e-sport bajnokságon indulni.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Nokia 6 Xiaomi Redmi Note 4 Lenovo P2 Honor 6X
Rendszerchip Snapdragon 430 Snapdragon 625 Snapdragon 625 HiSilicon Kirin 655
AnTuTu Benchmark 6.x 47110 pont 61762 pont 64476 pont 58127 pont
Vellamo Browser 2549 pont 3279 pont 3371 pont 3083 pont
Vellamo Metal 1183 pont 1414 pont 1946 pont 1532 pont
Geekbench 4 (single/multi) 688 / 2880 pont 855 / 2926 pont 845 / 3010 pont 798 / 3285 pont
GFXBench Man. onscreen 7,0 fps 9,6 fps 10,0 fps 8,4 fps
GFXBench Man. offscreen 7,1 fps 9,8 fps 9,9 fps 7,9 fps
GFXBench T-Rex onscreen 14 fps 22 fps 23 fps 19 fps
GFXBench T-Rex offscreen 16 fps 23 fps 23 fps 19 fps


[+]

A rendszer mentes bármiféle gyártói fontoskodástól, bár így is 11 GB-ot foglal, ezért is jó az akár 256 GB-ot is kezelő microSD foglalat. Pixel-tisztaságú a kezdőoldal, felfele simítható alkalmazásmenüvel. Balról húzhatók elő a Google-kártyák, felülről pedig a kapcsolók, a fényerőszabályzó és az értesítések. Felesleges hasznos gesztusmódot vagy rendszerfelügyeleti extrát keresni: olyannyira fapados és sallangmentes felület, hogy még az akkumulátor-százalék sem jelezhető ki az állapotsávban (bár előcsalható a kezelőfelület-hangolóból, nem tudni, miért lett oda rejtve).


[+]

Csak a némítás lefordítással és a kameraindítás a bekapcsoló dupla lenyomásával opció. Duplakoppos felébresztés, egykezes mód (osztott képernyős természetesen van), képernyő kalibráció vagy ujjlenyomatos alkalmazászárolás nincs, de még egy nyamvadt fájlkezelő sem akad (kutakodni a tárhely-beállításoknál lehet). A HMD csak támogató alkalmazását adta hozzá a zöld robot minimalista öltözetéhez (Nokia Mobile Care), viszont rendszeresen frissíti az androidos biztonsági csomagot, ami augusztusi tesztünkben augusztusi verziót jelentett. Piros pont.


[+]

Az alkalmazáslistában éppen ezért a Google ajánlatai dominálnak, bár közülük is csak a legszükségesebbek. Például a Material Design stílusú telefonkönyv, amely számos fiókból, a SIM-ekről és a telefonról is képes a névjegyeket szinkronizálni, többféle módon szűrni és csoportosítani. A tárcsázóban gyorskeresés is elérhető. Ott van aztán a Gboard billentyűzet, teljes magyar nyelvű támogatással, testreszabhatósággal, ujjhúzós bevitellel és egy sor Google-funkcióval. A levelezést a Gmailre lehet rábízni, az eseményeket pedig a Naptár rendszerezi.


[+]

Hasznos még a Fotók, akár teljes Drive fénykép szinkronizálással, a Duo, a YouTube, a Térkép, a Keep, az óra és a Play Szolgáltatások. A Chrome közepes tempón fut a mellékelt hardverrel, komplex honlapok esetében már akadósabb a dolog. A szoftver rendben kezel több lapot, vált asztali nézetre vagy inkognitó módra és szinkronizál minden könyvjelzőt és keresési adatot, ha megengedjük neki. És ennyi. Nincs egyébként gond a vegytiszta Androiddal, ha cserébe a felület fürge, és ezúttal szerencsére a Nokia nem bakizott, persze megvannak a hardvernek a korlátai. Azért pár egyéni szoftvermegoldást viszont látnánk a jövőben, mégiscsak egy szoftverben (is) nagy múltú márka logója virít kétoldalt.

Kamerák, multimédia

A Nokia 6 előlapjára 8 megapixeles kamera került, nem túl megbízható autofókusszal és közepes minőséggel, ilyen képet lő. Sokkal meggyőzőbb a PD-autofókuszos, villámgyorsan élesítő hátlapi rendszer 16 megapixeles, 4:3-as szenzorral, f/2-es rekeszértékű lencsével és dupla ledes villanóval, optikai stabilizálás nélkül. Remélhetőleg tényleg visszatér a Lumia kameraszoftver, mert a mellékelt app elég egyszerű: ha a menüből előcsalható kézi beállításokat aktiváljuk, akkor is csak a fehéregyensúllyal, az érzékenységgel, a mérési móddal, az expozícióval és az önkioldóval lehet babrálni. A rácsvonallal, iránytűvel és vízszintezővel megtámogatható keresőn továbbá ujjnyújtásnyira van a HDR (van automata mód is), a vaku, a kameraváltó, a videofelvevő, az exponáló, a galéria és a további beállítások. Elérhető még retusálás és panoráma. Amit a szoftver nem tud, a camera2 API-ra épülő alternatívák szerencsére igen: Manual Camerával van záridő-állítás 0,6 mp-ig, illetve rendben működő dng raw mentés (este némi színszivárgással), úgyhogy az első négy képet mindjárt saját feldolgozásból mellékeljük, a többit pedig a gyári szoftver automatikájával.


[+]

A dng-ből nyert nappali fotók jó lencserajzolatról árulkodnak, némi elmosással a széleken, de a telefon algoritmusán átpasszírozott képekre sem jellemző a túlzott zajmentesítés vagy élesítés. Ráadásul a dinamika átlag feletti (bár a rendszer néha túlexponál), a HDR pedig egész jól kompenzál, bár fakóbb és puhább eredményekkel. A fehéregyensúly és az élesítés megbízható, amíg a nap fent van, a makrókra pedig elég részlet jut. Este viszont megszenved az élesítés és komoly a minőségveszteség, a könnyű bemozdulásról nem beszélve, hiszen optikai stabilizátor nincs. 1080p a videofelvételi plafon (egy példa), tiszta, dinamikus, részletgazdag képpel, elő-előforduló fókuszvesztéssel és persze kézremegéssel. A gondot mégis inkább a jócskán túlszűrt hang jelenti, mintha egy pohár kristályvízből hallgatózna a kis Nokia sztereó mikrofonpárja (nem takartuk le egyiket se). Nehéz elhinni, hogy ez a szoftver hegesztésekor senkinek sem tűnt fel, de legalább az ilyesmi frissítéssel orvosolható. Az elektronikus képstabilizálás is jól jönne.


[+]

A videolejátszó teljesen fapados, bár legalább meghajtja a HEVC, a DivX, az Xvid és az AC3 kódolásokat, mindenhol 1080p felbontási korláttal. A Play Zene a Google fizetős szolgáltatása mellett előadok, albumok, számok, műfajok, mappák és listák szerint rendezi a helyben tárolt állományokat. A beállítások között elérhető Dolby hangzássegítés (zene és színház móddal), hagyományos hangszínszabályzó nincs, a wma formátum nem támogatott. Az FM-rádió füles csatlakoztatásával bírható működésre, csak ne a mellékelt headset legyen az, mert az nem nagy szám. Komolyabb fejhallgatóra, jófajta forrásból ugyanakkor minőségi hang jut, szigorúan a középkategória elvárásai között ítélkezve. Nincs a frekvenciaátvitelben elhajlás, nincs hallható zaj vagy áthallás, korrekt a dinamika és a részletesség.


[+]

És akkor elérkezünk a Nokia 6 kellemes meglepetéséhez: a félig sztereó hangszórópárhoz. Több drágább riválishoz hasonlóan ez a phablet is beveti a beszélgetési hangszórót másodlagos hangforrásként, és bizony: kétcsatornás forrás esetében valóban más szól a képernyő tetején és a készülék alján, könnyen eltakarható rácsból. Együtt ráadásul elég erélyes a dolog, egy pici tere és mély hangjai is vannak, bár éles és zörejes hangzással a maximumon. Lejjebb véve abszolút korrekt a dolog, viszont meg kell jegyezni: a minőséget és a kraftot is az alsó elem szolgáltatja, a beszélgetési hangszóró halkabb és kaparósabb. Még mindig inkább egy ilyen dupla megoldás, mint az egyik irányból szóló, manapság jellemző monó megoldások, mert ha még messze is a BoomSound minőség, tök jó, hogy játék és filmezés közben két oldalról áramlik a hang.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Nokia 6 két nanoSIM-et fogad be dual standby technológiával, teljes hazai 4G támogatással (B1 / 3 / 5 / 7 / 8 / 20 / 28 / 38 / 40), 150/50 Mbps-os átviteli rátával. Rendben van a beszélgetési minőség: a hangerő elmegy, és bár van a hangszórónak némi fémes zúgása, egyik oldalon sem volt panasz a másik megértésére. A WiFi 802.11a/b/g/n/ac szabványú, nem túl jó érzékenységgel (Direct, hotspot), a Bluetooth 4.1-es (A2DP, LE), az USB pedig 2.0-s (MTP, OTG, microUSB). A navigáláshoz a földi antennák és routerek mellett a GPS, a Glonass és a Beidou műholdak jelei is bevethetők, csak a Galileo-csoportról kell lemondani. A pozíciószerzés gyors és pontos. Akad még iránytű, gyorsulásmérő, giroszkóp, hall-szenzor és NFC. Nincs infra.


[+]

A 3000 mAh-s telep nem hazudtolja meg önmagát: az előszeretettel lakmározó hardverből és kijelzőből napi 4-5 óra képernyőidőt sikerült kipofozni, esti, 2,5 órás töltéssel. Másfél napra is kinyújtható egy ciklus, csak ehhez áldozatot kell hozni nyomkodásban, és bár az üzemidő így is átlagosnak titulálható, előnyösebb lett volna a sokkal takarékosabb Snapdragon 625 használata. A rendszer ugyanis különösebben nem tesz hozzá a maga részéről a kitartáshoz: a mezei akkumulátorkímélés 15%-nál rúgja be az ajtót, és a teljesítmény, illetve az antennák oldaláról igyekszik takarékoskodni, ám csodák nincsenek. 150 niten 10 órán át lehet netezni egy töltésről, illetve 11 órán át videózni.


[+]

Értékelés: Nokia 6
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 7,5 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

A Nokia 6 az eddigi legjobban sikerült HMD-érás mobil – ezt azért érdemes mindjárt kijelenteni, mert a 3310, a 3 és az 5 erősen megkérdőjelezte a visszatérés mögötti szándékot. Azokat a mobilokat, kövér árcédulájukkal senkinek nem tudtuk ajánlani, és bár 90 ezer forint körül a Nokia 6-ot is elég nehéz, ha esni fog az ára, mindjárt meglágyul a szívünk. Adott ugyanis néhány dolog, ami a hónapok múlva is megmarad: a mutatós fémház kitűnő összeszereléssel, a tűéles IPS panel jó fényerővel, valamint a teljesen vállalható kamera, picit gyér szoftverrel és problémás hanggal, viszont camera2 API támogatással. A nyolcmagos SoC épphogy megüti az elvárt szintet, és bár elmarad az erősebb riválisaitól, most legalább nem ment félre az optimalizálás, így a 3D játékot leszámítva elfogadható a mindennapos sebesség. Az átlagot felülteljesítő, kétcsatornás hangszóró pedig apró extra, amivel kevés ellenlábas bír.

Csak éppen a piaci realitás szabhat gátat a Nokia 6 sikerének, már ha az ár/érték arány fontosabb a márkalogónál. Bár a Nokia 3-mal szemben a 6-ot nem akartuk legszívesebben a földhöz vágni, azért sarokba állhat a Redmi 4 hardverével, dupla áron, vagy a Redmi Note 4, a Honor 6X, a Lenovo P2, az LG X power2, a Moto G5 Plus, esetleg a tavalyi Galaxy A5 vagy az idei J7 fürgébb működését látva. Ráadásul mindegyik hozzátesz valami egyéniséget: gazdag szoftver- és gesztusfunkciót, gigászi telepet, komplettebb kamerát, esetleg mindig aktív AMOLED kijelzőt, kicsit drágábban pedig vízálló kivitel is akad. Igazából tök jó ma a 70-100 ezer forint közötti szegmensben körbenézni, mert bőven van választék, a HMD viszont megint egy kevesebbet érő mobilt tuszkolt fel ide, így érdemes kivárni, hátha esni fog az ára. Persze addig a konkurencia sem marad tétlen, úgyhogy a jövőben hardveres erősítést és több külső-belső karaktert szeretnénk viszontlátni. A közelgő Nokia 8 a Zeiss lencsékkel ezen az úton el is indulhat, a Nokia 6-ot visszacsomagolva pedig picit izgatottabban várjuk, mint korábban, titkon kedvező árazást remélve.

Nokia 6

Bone123

A tesztkészülék az FirstPhone jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Nokia 6
Nokia 6 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 154 x 75,8 x 7,85 milliméter
Tömeg 169 gramm
Színvariációk sötétkék, matt fekete, fényes fekete, ezüst, réz
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (401 ppi)
Kijelző típusa kapacitív IPS-LCD
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 430
Processzor típusa 1,4 GHz-es, nyolcmagos Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 505
RAM mérete 3 / 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 32 / 64 GB (a rendszer 11 GB-ot foglal)
Memória bővíthetősége microSD (max. 256 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.1 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac (dual band, hotspot, Direct)
USB microUSB 2.0 (MTP, OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van (GPS, Glonass, Beidou)
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.1.1 (Nougat)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google szoftvercsomag, Nokia Support
Multimédia
Fő kamera 16 megapixel, kéttónusú LED villanó, PD-autofókusz
Másodlagos kamera 8 megapixel, autofókusz
Videófelvétel 1080p@30fps
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 3000 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő ismeretlen
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, gyorsulásmérő, giroszkóp, fény- és közelségszenzor, iránytű, hall szenzor, ujjlenyomat-olvasó

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia 5 - ötlettelen

    A HMD jelenleg elérhető szériájának középső tagja vegyes teljesítményt nyújt, kétségkívül vannak erősségei, de a hiányosságok sajnos hangsúlyosabbak, mint a pozitív tulajdonságok.

  • Android 8.0-val tesztelték a Nokia 8-at

    Legalábbis a Geekbenchnél futott egy kört a Nokia várható csúcsmodellje a szokásos Unknown Heart kódnév alatt.

  • Nokia 3 - valaki most finntorog

    Symbian, MeeGo, Windows Phone és most Android: megtalálta-e a Nokia az ideális okosplatformot és a Lumiák méltó utódját, avagy az elbukott sorozatok hibáit ismétli?

  • Nokia 3310 - tolat a nosztalgiavonat

    Kétségtelenül az idei év mobilos poénja, hogy a HMD visszahozta a 3310-est. Ami egyébként telefonként is ki tud szolgálni bizonyos igényeket, de ne homályosítsa el ítélőképességünket a nosztalgia.

Hirdetés