Nokia 6120 Classic - megelőlegezett bizalom

Bevezető

Rosszul emlékeztem. 6120-as tényleg volt már a Nokia palettáján, így aztán érthető, hogy miért kellett mögébiggyeszteni a Classic jelzőt, bár a régebbi terméket szokták ilyesmivel felruházni, egy vadiúj készüléknél hülyén hangzik, hogy még meg sem jelent, de máris klasszikus. A Classic más iparágakban a kifutó, de még gyártásban maradó modelleket jelöli (Opel Astra Classic), vagy a cég esetlegesen legrégebbi, már-már legendás termékét (mondjuk Kismackó Classic, de egye fene, legyen a Negro).

Ez meg itt egy teljesen új telefon, de már Classic. Pedig nem lesz az, ez garantált, és nem azért, mert nem jó, hanem mert nem szép. Kicsit sem. Tudásához képest viszont várhatóan nem lesz drága, egyrészt mert nem E, vagy N szériás modell, mégis van benne Symbian oprendszer, másrészt pedig a multimédiára kevéssé fektettek hangsúlyt, márpedig a frankó kamerának, a pofás zenei képességeknek, vagy a videózási lehetőségeknek általában megkérik az árát.

A 6120c igazából igencsak közel áll a már tesztelt, és igen jó minősítést kapott 6290-hez, szinte ugyanaz a két készülék, csak mostani tesztalanyunk nem összecsukható. Vannak azért különbségek, részint ezekre fogunk kitérni, mert magáról a Symbian rendszerről (Feature Pack 1), és az így elérhető szolgáltatásokról már szóltunk eleget.

Külső

A design nem fog birtoklási vágyat ébreszteni. Teljesen hagyományos, lekerekített peremű tégláról van szó, jellemzően fekete, itt-ott ezüstös színnel építkezik. Szemből nézve arányos, a kijelző és a gombok nagyjából fele-fele részben foglalják el az előlapot. A képernyő felett másodlagos kamera látható, a billentyűk első ránézésre logikusnak és könnyen kezelhetőnek tűnnek.

Használat közben viszont kicsit zavaró, hogy a navigációs gyűrű közepe kicsit túl mélyen ül, néha véletlenül az ember a gomb peremét is megnyomja, és szintén egy milliméterrel lentebb került a funkciógombok szintje is, amelyek nyomkodásához kell némi megszokás, hogy helyettük ne a kétoldalt ülő menü és C billentyűk aktivizálódjanak. Megszokható, de volt már jobb is. Kicsit az is zavaró, hogy a képernyő alsó sorában dinamikusan változó funkciókiírások nem közvetlenül a hozzájuk tartozó gombok felett vannak, hiszen a billentyűk egymáshoz közelebb ülnek.

A számgombokkal viszont semmi gond nincsen, a fehér háttérvilágítás jól olvashatóvá teszi őket sötétben is. A készülék tetején piros keretben ücsörög a szokásos bekapcsoló és profilváltó gomb, alul pedig töltő, 2,5 mm-es headset és miniUSB csatlakozó található katonás sorrendben. A telefon bal felén egy jókóra hangszóró és a memóriakártya ajtaja fedezhető fel, jobb oldalon a hangerőgombok és a kamera gyorsbillentyűje látható.

Furcsa a hátlap, mert a készülék kétharmadától kezdőden kicsit összeszűkül, de talán így jobb fogást biztosít. A teljesen egyszerű, fröccsöntött műanyag viszont kicsit csúszós felületet iztosít, a fényes fekete borítás nem túl elegáns. Az egyhangúságot a kamera ezüstös kerete oldja némileg, már most látszik, hogy fotózáshoz vízszintesen kell tartani az eszközt, hiszen ilyen irányban sikerült a nagy fekete semmi közepére ráírni, hogy Nokia. Létezik fehérben is a modell, úgy talán egy árnyalattal kellemesebb a szemnek.

Kijező, menü

A 6120c is megkapta a lassan már szokásos, 240x320 pixel felbontású TFT kijelzőt, amely 16,8 millió szín megjelenítésére képes. Sok hiba nincs benne, ez tény, bőven tökéletes. A fényerőt csak akkor érdemes csutkára tekerni, ha napos környezetben vagyunk, különben bőven jó az 50%-os érték is. A 6290-ből ismert Symbian rendszer dolgozik ebben a modellben is, a Feature Pack 1 szerencsére most sem hiányzik.

Gyárilag három témát találtam a telefonban. A menü nézete lehet listás, ikonos, patkó, vagy V-alakú, a betűméret a teljes menürendszerre vontakoztatva három lépcsőben állítható. Minden jól működik, a rendszer az újabb Symbian készülékekhez hasonlóan gyors, fagyás egyszer sem volt.

A telefonkönyvre nem térnék ki bővebben, mindent tud, amit elvárhatunk tőle, bár lehetne tökéletesebb is, nekem továbbra is két gondom van vele: egyrészt utálom az automatikus hangmintákat, bár hozzáteszem, hogy nagyon hasznos, hogy bejövő hívás esetén ezeket bemondja a készülék (különösen kocsiban, headset mellett praktikus), másrészt továbbra is nagyon picik a nevekhez csatolható fotók.

Az üzenetkezelés is a szokásos, magas színvonalat hozza. SMS, MMS, e-mail: mind a közös memóriában tárolódnak, de igény szerint kitolhatóak a memóriakártyára is. Az opciók között mindenhol szerepel a meghallgatás, amely a tesztkészülékben csak angolul működött, így sok hasznát nem vettem, de ha a hazai nyelvi támogatás bekerül, akkor kellemes opció.

Iroda

A 6120c természetesen elsősorban üzleti készülék. Ennek megfelelően fejlett szervezőfunkciók kaptak benne helyet. A Symbian oprendszerhez tartozó naptárat talán be sem kell mutatni, a havi, heti és napi nézetű alkalmazás tökéletes áttekinthetőséget biztosít az események között, amelyekből szokás szerint négyfélét, találkozót, emlékeztetőt, évfordulót és teendőt használhatunk.

Az ébresztőóra már a Feature Pack 1-nek hála, több időpontot is tárolhat, sőt, ismétlődésre is van lehetőség. Ezúttal csak alapfunkciós a számológép, a trigonometrikus verzió nem szerepel az alkalmazások között sem - legalábbis a tesztkészüléknél így volt. A mértékegység-átváltó viszont teljeskörű, jól paraméterezhető, és könnyen használható. Nem volt a 6120c-ben stopper és időzítő, az elsőre azért néha szükség lehet.

Van viszont QuickOffice, amely Word, Excel és PowerPoint doksik megnyitására hivatott. Én csak a tesztkészülék hibájának tudom be, hogy kizárólag a txt kiterjesztésű fájlokat volt hajlandó megjeleníteni a készülék, pedig adtam neki doc és rtf formátumú állományokat is, remélem, hogy ez a végső verzióban nem így lesz. Az viszont furcsa volt, hogy az egyébként szélsebes szoftver mennyit tökörészett egy 7KB méretű textfájl megnyitásával, nagyobb tempót vártam volna tőle. Továbbra is igaz, hogy a QuickOffice alapesetben csak read-only, de a szoftver felkínálja az online frissítés lehetőségét, hogy szerkeszthessük is a dokumentumokat. Meg is tettem, de ez pénzes mutatvány, bár most (wow!) 40%-os kedvezményt kapunk, így kerül a móka 22 euróba.

Az Adobe PDF Reader programját sem szükséges bemutatni, nevében hordozza funkcióját, ennek működésével nem akadt problémám.

Multimédia

Érdekes a készülék multimédiás oldala. A kamera ugyan két megapixeles, de nincs autofókusz, és az elkészült képek is mind olyanok - kevés kivétellel - mintha ködben készültek volna. Van vaku, ez korlátozottan alkalmas a sötétség leküzdésére, van éjszakai mód és önkioldó is. Zavaróan lassan történik az exponálás a gomb lenyomása után, 1-2 másodpercnek is le kell telnie, ráadásul a hang elbb jön, mint ahogyan ténylegesen elmentésre kerül a kép. Kamera szempontból csak azért kap közepest a 6120c, mert a 240x320 pixel felbontású videózás egész jól sikerült. Tesztképek alant.

A femtiekhez képest meglepő, hogy a telefon zenei oldala mennyire jó. Csupán egyetlen hangszórónk van, abból viszont elementáris erővel dől ki a zene, van mély, és nem is rezonál, van hangerő is rendesen, totál rendben van az egész. A lejátszó szoftver felülete már az újabb verzió (szintén a Feature Pack 1 része), a kezelés egyszerű, egyértelmű, a hangszínszabályozó viszont arra korlátozódik, hogy mélyhang be, széles sztereó és visszhang pedig ki. Sztereó Bluetooth nyomát nem leltem a menüben, de a specifikációk szerint van, úgyhogy akkor biztos tényleg van.

A rádió továbbra sem képes az RDS funkcióra, viszont első indításkor felajánlja, hogy a helyi állomások listáját lerántja a netről, így nem kell manuálisan keresgélni az adók között. Természetesen csak fülessel megy ez is, de kihangosítható, és ilyenkor bőven tökéletes arra, hogy az irodában szóljon a papírmunka mellett. A diktafon ezúttal már 1 órás hanganyagot rögzíthet, ez is az FP1 hozadéka.

Játékok terén ezúttal kitett magáért a Nokia. A Marble fantázianevű ügyességi szoftver sok időre leköti az embert, itt különböző alakú csövekben jönnek le különböző színű golyók, és a lenti lézerágyúval úgy kell lődözni, hogy az azonosak egymás mellé kerüljenek, mielőtt leér a golyókígyó. Ezt a játékot már ismertük, csakúgy, mint a HighrollerCasino nevűt, ahol öt kártyajáték várja a kiválasztott játékost. Közülük kell az egyikük bőrébe bújnunk (János, Bálint, Dezső és György mellett választahtó Csongor, Botond és Jakab is), és tétre játszanunk a többiekkel. A harmadik játék a legtutibb. Neve City Bloxx, és egy várost kell felépíteni különböző toronyházakból, amelyeknél nem mindegy, hogy hova kerülnek. De hogy ne csak logika legyen benne, ezért a házépítésben is tevékenyen ki kell vegyük a részünket, mi irányítjuk a darut, ahogy szintenként pakolja le az elemeket (van némi panel-feeling), ha jól célzunk, akkor pont egymásra kerülnek a blokkok és több lakó költözik be. Minél girbegurbább a hajlék, annál jobban kileng a teteje, ott már nehéz egymásra hányni passzentosan az újabb emeleteket.

Adatátvitel, akkumulátor

Az infravörös porton kívül minden van. Jelesül: 2.0-s Bluetooth, ugyanilyen verziószámú USB áll rendelkezésre lokális adatátvitelre. Az miniUSB kapcsolaton sajnos áramot nem vesz fel a készülék, ha külső meghajtóként akarjuk használni, akkor a memóriakártya tartalma böngészhető. Ha a készülék belső, 35 megabájtos tartalma érdekel minket, ahhoz fel kell rakni a PC Suite programot.

A nagyvilággal GPRS, EDGE, UMTS és HSDPA szabványokkal való kapcsolatteremtés áll a rendelkezésünkre, ebből kizárólag az EDGE-t nem próbáltam, de a másik három gond nélkül ment. A böngészés éppen ezért igen kellemes a 6120c-vel, itt is megtalálható a Nokia zseniális, minimap technológiát használó alkalmazása, amellyel tényleg szinte tökéletes netezés valósítható meg a megjelenítés sokrétű testraszabhatóságával, van fektett nézet is.

Értelemszerűen a fedlapon levő kamera használható videotelefonáláshoz is, ennek maximális felbontása QVGA. Elég szmötyi képet ad, de a célnak alapvetően megfelel. Nem vagyok ilyen elnéző az akkumulátorral szemben, amely könnyedén merült le egyetlen nap alatt, bár hozzáteszem, hogy sok fotózás és emailezés volt rajta, viszont alig-alig történt beszélgetés, ami viszont aggasztó jel.

Összegzésképp nagyjából azt tudom elmondani, mint a 6290 esetében. Kecs, szépség, megkapó design szempontjából zéró, tudásban viszont nagyon is remek a 6210c, ha leszámítjuk a gyengécske telepet a tesztkészülék kissé ködös kameráját. Akárcsak a testvérmodellnél, itt is az ár lesz a döntő tényező, mert a formaterv miatt senki nem fogja megostromolni az üzleteket.

Mi lenne, ha a Nokia ezt a tudást valami szemnek is kellemes külsőbe csomagolná? Így is kiérdemli az ajánlott minősítést, de nem a szépsége miatt.

Nokia 6120 Classic

Bog

Specifikációk

Nokia 6120 Classic
Technológia UMTS/GSM 850/900/1800/1900
Méret 105 x 46 x 15 mm
Súly 89 g
Kijelzõ 240x320 pixel, 16,8 millió szín, TFT
Telefonkönyv dinamikus
SMS/MMS memória dinamikus
Egyéb memória 35 MB + microSD (max. 2GB)
Java van
Vibra funkció van
Naptár van
Ébresztés van - kikapcsolva is
Számológép van
GPRS/EDGE/3G/HSDPA 4+2/van/van/van
Push To Talk van
Infra/Bluetooth nincs/2.0
Prediktív T9
Hangtárcsázás van
Hangrögzítõ 1 óra
Hangvezérlés van
Valutakonverter van
FM rádió van
Kihangosítás van
Alap akkumulátor 890 mAh Li-Ion
Készenléti idõ 216 óra
Beszélgetési idõ 200 perc
Fényképezõgép 2 megapixel, vaku, 320x240 videó
POP3 e-mail van
WAP böngészõ van
HTML böngészõ van
Játékok 3
Csengõhangok MP3, AAC, M4A, eAAC+, WMA
Operációs rendszer Symbian OS v9.2, Series 60 3.0 FP1
MP3 lejátszás van
Egyebek Quickoffice
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés