A doboz tartalma, az érdekes külső
Még csak két napja, hogy publikáltuk az alapjában véve kiváló Series 60 alapú Nokia zenegép tesztjét (5320 XpressMusic), az XXL GSM jóvoltából máris hozzájutottunk a kistesó 5220 XpressMusic-hoz, mely bátyjával ellentétben nem támogatja az N-Gage játékokat. Ennek oka igen egyszerű: egy alsókategóriás, Series 40 alapú masináról van szó. A tesztpéldány ennek megfelelően egy kisebb méretű dobozban érkezett, mely hálózati töltőt, adatkábelt, HS-48-as sztereó fülest (3,5 mm-es jack csatlakozóval) és egy 512 MB-os microSD kártyát rejtett.
Aszimmetrikus mobiltelefon. Furcsa dolog az biztos, valószínűleg nem véletlenül nem hemzsegnek a piacon az efféle készülékek. A finnek a hetes szériában már próbálkoztak ilyesmivel, most pedig ismét elővették a dolgot, hiszen ez az egyik leginkább költséghatékony módja annak, hogy "egyedi" készüléket dobhassanak piacra. Szóval az 5220 torz, nem kicsit, nagyon. Baloldalt "magasabb", mint jobbra, finoman szólva is érdekesen néz ki, de simán el tudom képzelni, hogy ez lesz a siker kulcsa. Vagy az, hogy kicsi és könnyű, ugyanis mindössze 78 grammot nyom, kiterjedése pedig 108 x 43,5 x 10,5 mm - hogy az első adat a leghosszabb részre vonatkozik-e, azt nem tudom. Anyaghasználat szempontjából teljesen rendben van, kellemes tapintású műanyagok és pontos illesztések jellemzik, gyakorlatilag jobban össze van rakva, mint az 5320-as, pedig az ugye egy kategóriával feljebb játszik.
Az előlap tetején az elmaradhatatlan Nokia és XpressMusic feliratokkal találkozhatunk, alattuk terpeszkedik a kiváló minőségű QVGA kijelző, melynek képátlója 2 hüvelyk. Tőle balra a három zenegomb szimbólumai láthatók, melyek muzsikálás közben ritmusra villognak, nagyon gáz, de szerencsére ki lehet kapcsolni. Lejjebb találjuk a gombsort, mely tökéletes ellentéte a készülékháznak, letiszult, egyszerű formavilág és jó használhatóság jellemzi. A bal alsó sarokban van a nyakbaakasztó, ami kvázi egy lyuk a készüléken. Eltorzult formavilágú, lyukas mobiltelefon - komolyan, előre borítékolom a sikerét.
A hátlap kellemesre sikerült, bordázott felületű, nagyon kellemes a tapintása. A jobb felső sarokban kapott helyet a 2 megapixeles, fixfókuszos kamera, melynek paramétereit érdekes módon egyetlen felirat sem hirdeti. Alatta van egy LED, mely szintén zenére villog, tényleg nagyon kellett oda. Lent újabb két felirat, a gyártó nevét tartalmazó hatalmas méretű, az XpressMusic-os kisebb, viszont ekörül található a két hangszóró, mintegy megerősítve, hogy a felirat nem átverés.
A fekete elő- és hátlap monotonságát az oldalt körbefutó színes rész töri meg, három variáció létezik, nálam a kék járt. A felső rész legfeltűnőbb pontja a 3,5 mm-es jack kimenet, mely jó példája annak, hogy az efféle csatlakozó elhagyására nem lehet indok az, hogy a készülék vékony - mivel ugye itt is elfért valahogy. Ettől jobbra bújik meg a pattintós hátlap levételéhez szükséges vájat, balra pedig a fedlappal védett microUSB portot találjuk. Bal oldalon kapott helyet a töltő csatlakozója és a már említett három zenegomb, utóbbiak szintén méretesek, tehát valószínűleg nem lesz gond a nyomkorászásukkal.
Az alsó rész teljesen üres, jobbra pedig a microSD kártyahely és a hangerőszabályzó gombpáros került.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
