Nokia 2.1 - kétsávos út, 30-as táblával

A HMD Global második Android Go telefonja sztereó előlapi hangszóróval fűszerezi meg a pofonegyszerű receptet, a gigászi telep pedig hosszú használatot biztosít, ha nem is zökkenőmenteset.

Külső, kijelző, csomagolás

Néha belefutunk egy igazi ritkaságba vagy különlegességbe, amit viszonyítási alap nélkül értékelünk, és éppen azt ismerjük el, hogy szűk közönségnek szállít valami egyedit, még ha meg is kérték az árát. Legtöbb tesztalanyunk azonban a mobilos fősodor tagja, a belépőszinttől egészen félmillió forintig, és olyan sűrű a mezőny, hogy szükségszerűen ár/érték arányra terelődik konklúziónk. Nem egy HMD-érás Nokia volt alapvetően rendben egyberakva, aztán rágattak olyan árcédulát, ami a régen tündöklő márkanévvel ugyan összhangban volt, a piaci realitással viszont nem – ilyen volt a Nokia 3.1 legutóbb.


[+]

A Nokia 2.1 árazásakor is vastagon fogott a toll, 37-43 ezer forintért jócskán átértelmezve a belépőszint felső határát, és akad bőven ellenlábas a független piacon. Belefért mégis abba az árképzésbe, amivel némi hűségidő mellett fillérekért hozzá lehet jutni szolgáltatónál, és a phablet pont azok körében lehet sikeres, akik szűkre szabott pénztárcával és különösebb ingerküszöb nélkül fáradnak be az operátorhoz alapszintű mobilért, nagy képernyővel. A Nokia 2.1 a 5,5”-es HD kijelzőjéhez korrekt plasztik konstrukció, kellemesen leegyszerűsített, így nem vészesen lomha Android Go felület, két nanoSIM foglalat, külön microSD kártyahely, 4000 mAh-s telep és extraként sztereó előlapi hangszóró tartozik.


[+]

Ez kapásból jó indítás, amihez kellemesen egyszerű és jó fogású forma, illetve 174 grammos, 153,6 x 77,6 x 9,7 milliméteres paraméterek tartoznak. Ez nem kevés, és a plasztik ház jócskán szétterül az ember tenyerében, ám amikor piacszinten nyúlik a képernyő, mint a rétestészta, lassan a 20:9-es arányt elérve, a Nokia 2.1 16:9-es képernyője még a káváival együtt is elnyomogatható egyetlen hüvelykujjal. Nem nyúlik túl messzire ugyanis a panel teteje, a matt, egyszerűségében mutatós konstrukció pedig kellően masszív a hosszabb használathoz. Alulra microUSB port, felülre pedig 3,5 milliméteres kimenet került, míg az előlap tetejére 5 megapixeles kamera, fénymérő és közelségérzékelő, Nokia felirat, illetve alul-felül egy-egy hangszóró. Az értesítő LED valahova azért odaférhetett volna.

Kijelző-teszt
Mérés Nokia 2.1 Alcatel 3x Xiaomi Redmi 5 uleFone Armor X
Képátló 5,5 hüvelyk 5,7 hüvelyk 5,7 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 720 x 1280 720 x 1440 720 x 1440 720 x 1440
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő (max.) 388 nit 378 nit 484 nit 562 nit
Fehér fényerő (min.) 15 nit 2,3 nit 1,1 nit 25,5 nit
Fekete fényerő 0,32 nit 0,26 nit 0,26 nit 0,30 nit
Kontrasztarány 1251:1 1729:1 1861:1 1874:1
Színhőmérséklet 8393 K + kézi 8070 K + kézi 7423 K 8008 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A 267 ppi-s, nem túl éles, de nem is szőrös rajzolatú LCD panel a spórolósabb fajtából való: fényereje odakint csak árnyékban elég, éjjel pedig túl világos marad, a kalibráció meg kékes, korrekció lehetősége nélkül. Oldalról rápillantva még némi elszíneződés is megfigyelhető, de azért nem a régi, negatívba forduló horrorpanelek egyikéről van szó. A lomha érintési érzékenységért kár, de ezért már a visszafogott hardvert kell okolni. A védőüveg típusát a gyártó nem pontosítja, a rezgőmotor kissé gyéren rázza meg az ember kezét. Hasznos az értesítések befutásakor felvillanó környezeti kijelző, és jól jön este a sárgás szemkímélő mód, viszont nincs lehetőség a három alsó virtuális gombot rendszerszinten elrejteni.


[+]

A kártyafoglalatokhoz a puha, vékony hátlap lepattintása után lehet hozzáférni – visszanyomkodva érződik némi hézag a telep és a plasztik fedőelem között, ez az összeszerelés egyetlen bizonytalansága. Maga az akkumulátor nem cserélhető, mert komolyabban be lett süllyesztve, mondjuk a Nokia 2.1 remek üzemidejével nincs is rá szükség. Az ujjlenyomat-olvasóra ennyiért viszont lett volna, ehelyett hátul csak a 8 megapixeles kamera és a LED villanó, valamint aranyfestéssel a Nokia felirat pillantható meg. Erre erősít rá a kamerakeret és az oldalkeret hasonló festése. A négyzetes doboz egy mezei töltőfejet, microUSB kábelt, fapados headsetet és némi leírást rejt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia 3.1 - ennyiért pont egyes

    Hiába a jól összerakott ház és a korrekt kijelző, ha öreg a forma és a hardver, a belépőszintű produktumra pedig középkategóriás árazást sütöttek. A Lumia 630 méltó utódja? Bocs, majd legközelebb.

  • Nokia 1 - go, Android, go!

    A Nokia 1 a belépő szint alja, ezen viszont az Android 8.1-es Android Go szoftververzió próbál segíteni - több-kevesebb sikerrel. Nagyon lassú és szerény, cserébe olcsó és egy e-mailt pont meg lehet nézni rajta.

  • Nokia 2 - kegyelemkettes

    A legolcsóbb Nokia okostelefonnak igazából nem ebben a régióban lehet sikere, mert tudása igen alapszintű, csak az akkumulátor emeli ki a mezőnyből.

Hirdetés