Külső

A mobiltelefóniával kicsit mélyebben foglalkozó emberek körében divat utálni a Nokiát. Körülbelül ugyanúgy, mint az informatikában jártasak között a Microsoftot. A jelenségnek itt is, ott is természetesen van alapja, de nem szabad abba a hibába esnünk, hogy automatikusan gyűlölünk mindent, ami Nokia.

Itt van például a 1600. Mikor megtudtam, hogy ez lesz a következő tesztelendő készülék, hát, finoman szólva nem repestem az örömtől. Nokia 1600. Ez még köbcentiben is kevés, piha, nemhogy Nokiában. Elmentem érte az XXL GSM-hez, aztán elkezdtem használni, és sokat nevettem, sőt mások is sokat nevettek. És azzal együtt, hogy a szerkesztőség mereven elzárkózik attól, hogy a jövőben ilyen készülékre ruházzon be, a megcélzott célcsoport valószínűleg tökéletesen elégedett lesz vele. Olcsóért.

A Nokia 1600 furcsamód nem annyira alaptelefon, mint aminek látszik. Már a külső sem olyan rémesen gyermeteg, mint a 1100-nál volt látható, a hátlap például egész pofásan néz ki. A készülékházon sehol nincsen extra gomb, vagy hasonló, alul is csak a jó öreg Nokia töltő és headsetbemenet ücsörög. Ha már az volt a cél, hogy minél könnyebb legyen használni a telefont, akkor jobb lett volna mégiscsak elhelyezni hangerőszabályzó billentyűt az oldalára, mert a négy állású navigáció négyzet horizontális nyomkodása nem olyan egyszerű feladat beszélgetés közben. Sőt, rögtön tehettek volna inkább egy görgőgombot az oldalára, olyat, mint ami a régi rádiókon, vagy épp a Sony Z5-ön volt...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!