Multimédia

A készülékbe összesen három darab 13 megapixeles modul került, előre egy, dedikált Soft Light nevű LED villanóval (selfie itt), míg hátra kettő darab, kéttónusú, dupla LED segédfénnyel. Az előlapi szenzort a Samsung, míg a hátlapi kamerákat a Sony szállította az IMX258-as szériából. A szoftver nougatos jellegű, az élőképen a kameraváltó, felül a vaku, a HDR és az éjszakai mód kapcsolgatható, a beállításokban viszont csak a helyinformációkról, a képméretről, a hangról és az arcfelismerésről rendelkezhetünk. Minden másra ott a ProPhoto mód, amit a képernyőt jobbra simítva érhetünk el és egy körkörös, meglehetősen lumiás felület bukkan elő, ahol a kontraszt, a telítettség, a fényerő, a fehéregyensúly és az ISO csavargatható, de mondjuk az kissé fura, hogy a fókusszal nem lehet játszani.

[+]

A különböző módok tehát a képernyő simogatásával szedhetők elő, balra a már említett ProPhoto, az arcszépítés, a videó és a panoráma került, míg jobbra kettős kamera effekt, vagy Bokeh, illetve a Mono mód elérhető. A két kamera kizárólag Bokeh módban üzemel egyszerre, itt a rekeszérték f/11 – f/0,8 tartományban való állítgatásával trükközhetünk, aminek van látszatja, noha elég sokat kell szütyörögni annak érdekében, hogy tényleg azt érezzük, hogy van értelme a dolognak. Leginkább akkor érdemes ezt a lehetőséget választani, ha valami markánsan az előtérben található, próbáltunk a környéken ilyen témákat keresni (és csinálni), itt van egy csokornyi kép, amelyekben az a közös, hogy ilyenkor a felbontás (annak ellenére, hogy mindkét szenzor dolgozik) 7 megapixelesre redukálódik.

Általánosságban az látszik, hogy a rekeszérték csavargatásával leginkább a háttér elmosásának szintjére van ráhatásunk, erre minden bizonnyal valami szoftveres algoritmussal segítenek rá elég masszívan, aminek sokszor az az eredmény, hogy az előtérben levő téma szélei is áldozatul esnek az effektnek, ami sokat levon az eredményből. Viszont nem kell kétségbe esni, mert a bokeh módban készült képek utólag is állítgathatóak egyrészt a fókuszálás helye, másrészt a rekeszérték kapcsán, noha utóbbi inkább csak virtuális, de némi tötymörgéssel előbb-utóbb összehozható egy hellyel-közzel megfelelő eredmény. Tegyük azt is hozzá, hogy ha egy szenzorral, normál módban fotózunk, úgy is lesz némi mélysége a képnek, csak azt utólag nem lehet babrálni.

A fókusszal és a mélységgel való játék mellett van egy 3D ikon, de az mókusvakítás, a telefon döntögetésével torzítja a fotót a szoftver, leginkább semmire nem jó. Amivel viszont lehet viccelni, az a háttér kicserélése, ilyenkor bármilyen képre kvázi rátehetjük az elvileg előtérben levő, éles tárgyat, de sajnos nem mindig találja el az algoritmus, hogy ennek a nevezett tárgynak amúgy hol van a széle. Erre itt egy példa. A fekete-fehér képeket eredményező Mono viszont egy sima filter, a bokeh mód kivételével tehát egy darab 13 megapixeles Sony szenzor generálja a képeket, amik nem kifejezetten rosszak, viszont nem is annyira jók.

A dinamika általában kielégítő, a HDR viszont inkább felülexponál, így nem biztos, hogy minden esetben érdemes bevetni. A fehéregyensúly az esetek többségében harmonikus, az autofókusz pedig csak kedvezőtlen fényviszonyok között lassú, egyébként rendben és tempósan teszi a dolgát. A képek igen zajosak, ám a részletek megmaradnak, és akad némi túlélesítés is. Az átlagos szintet jó fényviszonyok között hozza, de csodát ne várjunk, estefelé pedig a sötétedéssel egyenletesen halad a képminőség a tragikus felé. Lencsetorzítással nem kell számolni, itt-ott előforduló kromatikus aberrációval viszont igen.

[+]

Videót lejátszani galériából vagy fájlkezelőből tudunk, ennek függvényében hirtelen az is másodlagossá válik, hogy AC3-ot például nem, H265 4K felvételt viszont gond nélkül, mert úgyis kelleni fog egy rendes lejátszó. Felvenni 4K-ban is van lehetőségünk, ehhez képest az alapbeállítás 480p, úgyhogy ab start állítsuk a kívánt felbontásra, mondjuk 1080p, és semmiképpen se lepődjünk meg, ha elsőre érthetetlen minőségű mozgóképet kapunk. Viszont videózás közben is lehet játszani a mélységélesség-virtualizációval és bökdöshetjük a kijelzőt is a fókuszálás kívánt helyét meghatározandó, mellékelünk egy ilyen felvételt, a magától értetődő kezelési bénaságok ellenére is látszik, hogy elvileg mi a lényeg, kár, hogy videózás közben az összes tapicskolás és állítgatás automatikusan remegő képet fog eredményezni. Összességében úgy vagyunk vele, hogy két lencse helyett jobban jártunk volna egy optikai stabilizátorral és egy lézeres fókusszal.

[+]

A zenelejátszó világos témájú AOSP, van hangszínszabályzó, előadók, albumok és dalok szerinti megjelenítés, valamint kezeli a borítókat. Igen érdekesen. Ha komplett albumot nyitunk meg és nem rögtön egy adott számot, a számlista mögé instant odarakja az albumborító teljes képernyős, fekete-fehér változatát, amire roppant elmésen fekete betűk kerülnek, így véletlenszerű, hogy a világosabb részeken elcsípünk-e egy-egy betűt, vagy szófoszlányt. És nem. Nem direkt sötét, vagy fekete-fehér albumborítókat használunk, a rendszer ezt műveli a szép, színes képekkel, pont úgy, ahogy az UMi Z esetében is.

[+]

A multimédiás hangszóró nem kifejezetten zenehallgatásra termett, maximum hangerő környékén torzít, igen részlethiányos, dinamikátlan, mélyek nincsenek, sistergős, ennek tetejébe még visszhangos is. A gyári fülhallgató nagyjából hallgathatatlan minőséget produkál, semmit nem hallani csak mély, bádogos zajt, kivételesen magasak nincsenek, és még a térhangzást se kapcsoltuk be, pedig az ront csak igazán az egészen. A hangzásjavítás megszüntetése valamit mérsékel a rettenetesen félreértett térhatáson és mélykiemelésen, de továbbra is értékelhetetlen marad. Legjobb, ha a hangerőszabályzót se maceráljuk, úgy csak simán rossz és nem döbbenetesen. Rádiót is csak akkor érdemes hallgatni, ha garantáltan csak beszélni fognak a műsorban. Nem gyári fülessel tök más, teljesen korrekt. Nem is értjük, hogy ezt a fülest hogy gondolhatta komolyan bárki is. Egyszerűen tragédia.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!