Hirdetés

MyKi Watch 4 Lite - hol jártál, kisfiam?

Gyerekeknek szánt órát próbáltunk ki, a MyKi-nak ez már nem az első ilyen terméke, viszont kétségtelenül fejlődött.

Hirdetés

Üzembe helyezés

A MyKi Watch 4 Lite egy apró, négyzetes dobozban jön, oké, benne van az óra, de ha alánézünk, akkor egy csomó egyéb mütyür is ott hentereg. Egyrészt van egy USB-ben végződő töltőkábel, ami nem szabványos, hanem egy négypines, mágnesesen tapadó interfészben végződik, ez ugye a vízállóság miatt alakult így, de mondjuk kellemetlen lesz elveszíteni. Van továbbá egy kis zacskóban négy darab egészen apró csavar — na, ebből csak kettő kell ahhoz, hogy a SIM-et rejtő ajtót fixáljuk, a másik kettő az tartalék. És ezekhez jár egy apró csavarhúzó is, plusz kapunk egy nagyon satnya csipeszt, amivel ki lehet piszkálni a kártyát, meg úgy egyébként le lehet szedni a SIM-fiók ajtaját, szóval lesz a dolognak első kanyarban egy kis DIY-beütése.


[+]

Két fontos dolog van a cucc bekapcsolása előtt: egyrészt microSIM megy bele, ami pont egy óránál meglehetős ostobaság, de hát ilyen slot volt biztos raktáron. Másrészt a SIM-ről még az órába való oktrojálás előtt távolítsuk el a PIN kérését, mert ezzel a saját életünket könnyítjük meg. Ha minden kész, akkor kártya be, csavarok be, aztán lehet tenyerelni az egyetlen gombra jobb oldalon és a termék magához tér, fellép a hálózatra, viszont a működéséhez regisztrálni kell és a szülői telefon(ok)ra letölteni a MyKi Watch alkalmazást.

MyKi Watch 4 Lite és Galaxy Watch3
MyKi Watch 4 Lite és Galaxy Watch3 [+]

Ha ez megvan, akkor nekiállhatunk beállítani az órát az alkalmazás segítségével, ehhez előbb párosítani kell. A dobozon, de az óra menüjében is van QR-kód, ami az azonosítót tartalmazza, majd el kell nevezni a szerkentyűt (hátha több is van belőle a családban), hozzá kell kapcsolni a telefonszámot, majd az órán megjelenik egy ellenőrző kód, amit vissza kell ütni az appba. És onnantól kész, a dolog működik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények

  • MyKi Pet - tudja, hol van a kutya

    De nem elásva, hanem pont hogy életben. A kutyás nyomkövető jó esetben ritkán fontos, de akkor viszont nagyon. A tesztkutyának pedig fel sem tűnt a dolog.

  • MyKi Junior 3G - videÓra

    Ha egy gyerekeknek szánt okosórában van SIM és 3G, akkor abból egyenesen következik, hogy videohívásra is alkalmas. Plusz még egy csomó egyéb dologra.

  • MyKi Touch gyerek okosóra teszt

    Nem újkeletű ez a termékkategória, azonban az egyik szolgáltató is belistázta itthon a MyKi eszközét, ami aggódó szülők egyik menstvára lehet.

Hirdetés