Külső
Az átlagos méretű doboz a szokásos csomagolási technológiával jön, felül ül egy formázott kartonlapon a telefon, alatta pedig egy rakás tartozék hentereg különböző zacskókban. A Motorola valószínűleg kiemelkedően kedvező szerződést kötött egy nylongyárral, minden akkurátusan becsomagolásra került, magán a készüléken pedig annyi fólia van, hogy a fél lakásomat ki tudnám vele tapétázni.
A tartozékok listája bőséges, ezért jár a vállveregetés. Töltő, headset, adatkábel és a világ egyik legjobb gyári bőrtokja kerül elő a csomagból. Maga a telefon elsőre meglepően könnyű, de mivel gyárilag nincs benne az akkumulátor, és a hátlapot is egy külön zacskóból kell kivadászni, ezért ez nem meglepő, ám összeszerelés után sem változik a kép: a VE66 kimondottan légies darabnak érződik, pedig elvileg 121 grammos tömege átlagosnak mondható. Talán a korábbi Motorola készülékek masszív, fémes hatása hiányzik most.
A bőrtokokat én jellemzően azért utálom, mert bár védik a készüléket a sérülésektől, egyik-másik pedig igen elegáns is tud lenni, de állandóan ki-be húzogatni a telefont kissé nehézkes. Némelyik bőrtok annyira passzentos, hogy külön küzdelem belőle egy vibráló mobilt előbányászni, s mire végre sikerül, addigra a hívó megunta a várakozást. A VE66 bőrtokja azonban világbajnok, ugyanis ha beletoljuk a készüléket, akkor a felül lifegő szalagocskát behúzza magával, de nem teljesen. A vége ugyanis kint marad, ezt pedig csak meg kell rántani ahhoz, hogy mindenféle fakszni nélkül előcsusszanjon a telefon. Ez annyira jó, hogy videóra is kellett vennem:
A VE66 formatervére nem lehet panasz. Elegáns, trendi, mégis erősen Motorola az egész. A mi példányunk az alapverzió volt, de hamarosan érkezik az aranyozott Luxury Edition is, ám funckionalitásban nem lesz különbség. A szétcsúsztatható kivitelű készülékház nyomokban fémet is tartalmaz, a fedlap hátsó része ebből készült, máshol viszont kizárólag műanyagokkal találkozunk, ám a minőségre nem lehet panasz.
A QVGA felbontású, 2 inches kijelző alatt a navigációs tárcsának tűnő kezelőszerv körül hat gyorsgomb üldögél. A kör alakú kezelőszerv tárcsaként is funkcionál, az E8-hoz hasonlóan simogatható, de normál módon öt helyen is nyomható, ezzel mehetünk a négy irányba, illetve az OK funkciót leljük középen. Durván érzékeny az érintésre, a menürendszer kezelését is megnehezíti, én bizony kikapcsoltam. A szétcsúszás művelete ezúttal nem olyan minőségi, mint ahogyan azt megszokhattuk, bár a fedlapot rugó rántja a végpontok felé, kissé nehezen indul meg alulról a panel, határozottan érdemes hozzányúlni. A feltáruló gombsor viszont végre valami új, ilyen billentyűzettel még nem találkoztunk a Motorola telefonokon. Nem mintha annyira extra lenne, de formára mindenképpen egyedi, s számomra különösen vonzó, hogy nem a tökéletesen ezüstös csillogás megteremtése volt a cél, hanem van benne egy enyhe rezes árnyalat, amitől kicsit titánium árnyalatú a felület. A fehér háttérvilágítás kissé fakó, de azért látható. A gombok egyébként is kellemesen használhatóak, az egyes sávok ugyanis domborodnak, ezért könnyem rááll a felhasználó ujja.
Bal oldalon ajtócskával védett microUSB csatlakozó, hangerőt szabályozó billentyűk és egy gyorsgomb alkotja az arzenált, utóbbival a multimédiás funkciókat tudjuk aktiválni. A VE66 másik felén egy praktikus újítás kapott helyet, a billentyűzár ugyanis egy retesszel aktiválható, illetve oldható fel. Kicsit lentebb a kamerához kapcsolódó exponáló gomb kapott helyet. Alul és felül a VE66 burkolata teljesen sima.
A hátlapra azonban érdemes vetni egy pillantást, a selymes tapintású fekete műanyag panel alatt üldögélő akkumulátort nem kell kivenni a microSD kártya cseréjéhez, de maga a hátlap is nagyon könnyen levehető, magától azonban mégsem fog lejönni. A fix részen viszont egy 5 megapixeles kamerát és egy vakut találunk, ami mindenképpen bíztató.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
