Hirdetés
Kiegészítők és szoftverek
Azt tehát már nagyjából tudjuk, hogy önmagában milyen egy jó gamer-okostelefon, de a kiegészítők rengeteget dobhatnak az élményen. A legfontosabb nyilván az irányítás, egy gamepaddal sokkal jobb játékélmény érhető el, mint pusztán az érintőkijelző, illetve esetleg az AirTrigger gombok (azaz a készülék keretének a nyomkodása) segítségével. Viszont ebből a szempontból szomorú, hogy mi még egyetlen egy igazán jó okostelefonos játékvezérlőt sem láttunk. Az analóg karok gyakorlatilag mindegyiken túl kicsik és pontatlanok, illetve a gombok sem olyan minőségűek, mint azt PlayStationön vagy Xboxon megszoktuk. Ebben még sok lehetőség van.
ASUS ROG Phone: még a ventilátor is kapott állítható háttérvilágítást[+]
A televízióra vagy monitorra kötés elsőre szintén egy nagyon fontos szolgáltatásnak hangzik, az ASUS például több ilyen kiegészítőt is kínál a ROG Phone mellé, amelyek vezetékesen és vezeték nélkül is meg tudják oldani a feladatot. Ez utóbbiak kompetitív játékra az amúgy minimális, de mégis érezhető késleltetési idő miatt nem alkalmasok, a vezetékes megoldásoknál meg felmerül a kérdés, hogy mely játékok támogatják az egér + billentyűzet kombinációt. A gyártók szerint sok, így elsőre vonzónak tűnhet, hogy mondjuk Fortnite-ban egy pénzdíjas versenyen egérrel és billentyűzettel alázzuk le az érintőkijelzőn szerencsétlenkedő játékosokat, de az Epic Games játéka észreveszi, ha valaki ezzel próbálkozik, és ki is vágja az illetőt a játékból. A nem kompetitív játékoknál pedig adódik a kérdés, hogy ha valaki gamer-okostelefont vesz magának, akkor vajon nem rendelkezik-e egy otthoni játékkonzollal vagy egy komolyabb számítógéppel. Magyarán miért bohóckodna azzal, hogy a telefonja képét a tévére teszi, és telefonos játékokkal játszik, amikor könnyedén el tud magasabb minőséget is érni.
Hogy kik és milyen játékokat fognak a jövőben az okostelefonokon játszani, azt a felhasználók, a szoftverfejlesztők és a játékkiadók fogják eldönteni. Ha pusztán abból indulunk ki, hogy milyen komoly cégek látnak üzleti lehetőséget a gamer-telefonokban, akkor simán el lehet hinni, hogy a jövőben komoly kompetitív játékok is elérhetők lesznek ezeken az eszközökön. Azt mi nem tartjuk valószínűnek, hogy ezek a PC-k irányából jönnének, de abban biztosak vagyunk, hogy lesznek nagyon komoly és egyben nagyon szórakoztató játékok a telefonokra. Akik pedig komolyan veszik ezeket, azok számára jó választás lehet egy okosan összerakott gamer-okostelefon, már csak a kijelző, a hűtés és az üzemidő miatt is.
Kíváncsiak vagyunk, hogy a tisztelt olvasóink mit gondolnak: mitől lesz jó egy gamer-telefon? A fórumban várjuk a véleményeket!
Bocha