Kijelző, menü
A kinyitott készülék igen hatalmas. A fedlap belső részét kitölti a 176x220 pixeles, 65 ezer színű, TFT képernyő. A színek élénkek, a kontraszt jó, mindenképpen elmondható, hogy a másfél éves telefon ebből a szempontból még ma is jónak számít. A menürendszer felépítését alapvetőn determinálja az operációs rendszer. Miután a telefon nem érintőképernyős, ezért a PocketPC-re írt Windows-t úgy kellett átalakítani, hogy gombokkal is kezelhető legyen. Nos, aki használt már hasonló készüléket, az tudja, hogy ez elég jó hatásfokkal sikerült is.
Hirdetés
Az öt állású navigációs gyűrű hibátlan. Jó nagy, és pont eléggé érzékeny. A körülötte elhelyezkedő funkciógombok is egyértelműek, és nincsen probléma az egymástól jó távolságra lévő számbillentyűkkel sem. Ebből a szempontból a Mio jelesre vizsgázik.
Az alapképernyőn a felhasználó szája ízének megfelelő részletességgel jelenik meg az Active Desktop szerű képződmény. Marhára megkönnyíti a használatot, hogy az utoljára elindított hat alkalmazás ikonja egymás mellett figyel, alattuk pedig egyből láthatóak az aktuális naptárbejegyzések és bejövő üzeneteink státusza. Mindez aktív, tehát shortcut jelleggel működik is, amire ránavigálunk és nyomunk egy OK-t, az rögtön el is indul.
A Start menü nem fért ki egy oldalra. Görgetés helyett inkább egyszerre változik a nyolc menüpont, így alapkiépítésben kétszer kell lapozni ahhoz, hogy mondjuk a számológéphez eljussunk. Rutinos versenyzők természetesen a menü-9-9-3-1 útvonalon indulnak el, így nem olyan vészes a dolog. Sajnos az alapvetően megfelelő sebességű menürendszer két esetben kezd lassulni: ha a belső memória telítettsége megközelíti a 100%-ot (ez ugyebár viszonylag könnyen elkerülhető), illetve ha az akkumulátor töltöttsége 20% alá esik. Na, ez már viszonylag sűrűbben előfordul, ilyenkor szinte használhatatlanul lassú a készülék, idegesebb emberek kerüljék, mert falhozvágáshoz vezethet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
