A jövő
Persze, hogy igyekeztünk mindenféle kérleléssel a Honor kapcsolatainkat kifaggatni, de természetesen nem mondanak (nem is mondhatnak) semmit, ezért mi is csak feltételezésekbe tudunk bocsátkozni. Az mindenesetre biztos, hogy az egész üzlet nem jött volna létre, ha nincs az USA, az amerikai kereskedelmi szankciók ugyanis a Huawei-t roppant súlyosan érintették, nem csak a Google licensztől, hanem konkrét hardverektől is elvágták őket, se chip, se memória, se kijelző, ami meg mégis akad, azzal nem tudnak versenyképesek lenni. (Mint kiderült, a Qualcomm egyelőre csak 4G-s megoldásokat szállíthat.)
Ha a Honor teljesen más tulajdonos mögé kerül, akkor papíron az embargó az új cégre nem vonatkozik, máris lehet leadni a rendeléseket. A Huawei éppen ezért külön kiemelte, hogy semmiféle részesedésük és részvényük nincs az új vállalatban, pénzügyileg és szervezetileg is különálló, független entitás. Ezt persze akárki mondhassa. Amerika pedig vagy elhiszi, vagy nem, de ha nem, akkor villámgyorsan ki kell terjesztenie az embargót a Shenzhen Zhixin New Information Technology Co kapcsán, csak ezt illene persze indokolni is — nem mintha hemzsegtek volna a bizonyítékok a Huawei kémkedési gyanúsítása kapcsán.
Az új cég elnöke is George Zhao lesz, aki a Honor vezetője volt eddig [+]
Szóval tegyük fel, hogy az embargó nem vonatkozik a Honor új tulajdonosára, magyarán rögtön rendelhet ezt-azt, amiből telefont tud csinálni. Ugyanakkor viszont azt sem tiltja semmi, hogy az új cég szerződést kössön a Huawei-jel például arra, hogy licenszelik az EMUI-t, a kameratechnológiát, az AI megoldásokat, neadjisten a Kirin chipset architektúráját és terveit, szóval ha akarják, akkor a Huawei fejlett és sok szempontból piacvezetőnek tekinthető kutatási eredményeit simán kölcsönkérhetik. Még az is lehet, hogy abban a 15 milliárd dollárban ez benne is van.
Célcsoport: digitális bennszülöttek [+]
Innen nézve hirtelen teljesen érthető, hogy a minap bemutatott 10X Lite miért annyira vérszegény termék, egy másfél éves hardver és koncepció leporolásán túl semmi értelme nem volt, de az is lehet, hogy nem is nagyon akarnak belőle már gyártani volument, 230 euróért amúgy sem lenne keletje (nyugaton pláne), szóval inkább csak porhintés az egész, meg csak arra jó, hogy amíg nincs új termék, addig is legyen valami. De az órákkal és a headsetekkel amúgy is kihúzzák néhány hónapig, azok elég versenyképesek, mi is szerettük a Freebuds és a Choice modelleket, mert árukhoz képest jó vételnek számítanak.
Természetesen a fentiek mind csak spekulációk, az sem lenne meglepő, ha a Honor teljesen elszakadna a Huawei-től való függőségtől, de az talán még keményebb feladat, hiszen az eddigi gyakorlatukat és működési modelljüket kell teljesen új alapokra helyezniük, 15 milliárd dollár elköltése után még pár milliárdra szükség lesz ahhoz, hogy a nullából építsenek fel egy termékpalettát, de még mindig rá lehetnek kényszerítve erre, ha az embargót kiterjesztik az amerikaiak az új cégre is. Főleg, ha nekiállnak a Huawei-jel üzletelni, ami nyilván egyértelmű akkor, ha egy új Honor telefonban Kirin chipset, EMUI, vagy AppGallery található majd.
Mindenesetre heteken belül kiderül, hogy merre halad tovább a Honor, ha ez menti meg a Huawei telefonos üzletágának eddigi fejlesztéseit, akkor valóban jó döntés volt a márka értékesítése, ha pedig egy gyökeresen új termékpaletta születik, akkor pedig lehet drukkolni annak, hogy jó áron adjanak jó minőségű termékeket. Akárhogyan is, a Honor a jelek szerint nem fog eltűnni a mobilos piacról, még az sincs kizárva, hogy túléli az anyamárka Huaweit…
Bog