Meizu Pro 7 - jó a műsor

A Meizu dupla kijelzős készüléke főleg egyedi, mármint megjelenés szempontjából, azon kívül viszont nem annyira izgalmas, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Cserébe kiegyensúlyozott és minőségi.

Bevezető, tartozékok

A Meizu Pro 7 5,2 hüvelykes alapmodellje egyébként izgalmasnak tűnik, noha ez főképp a hátlapra szerelt másodlagos megjelenítőnek köszönhető, amitől a készülék még úgy is elég egyedi, hogy nem egy forradalmi koncepció. Ezt például a Yotaphone is tudja egy ideje. Kissé kiforrottabb formában, komolyabb funkcionalitással. Azon kívül viszont, hogy manapság nem jellemző a kijelzők duplázása, a Pro 7 egy tök átlagos Meizu telefon. Tehát megbízható, minőségi, korrekt teljesítményt nyújt, mindezt ennek megfelelő áron.


[+]

A Meizu Pro 7 Standard a középkategória teteje Helio P25-ös szettel, 4 GB RAM-mal és FHD AMOLED panellel, míg az 5,7 hüvelykes Pro 7 Plus a MediaTek tavalyi csúcsprocesszorával és 2K kijelzőjével már másik szint. Az Eustocknál jelenleg 65 ezer forintos árával a Meizu Pro 7 akkor is egy valid ajánlat, ha a másodlagos kijelző leginkább annyit tud, hogy van. Jó. Lehet vele igazi portré szelfit készíteni, egyébként nem is rosszat, de ezen kívül tényleg csak egy inkább egy egyedi apróság, mint technológiai vagy funkcionális vívmány.


[+]

A Pro 7 még hagyományos kialakítású, az előlap/kijelző arány nem különösebben izgalmas, viszont ennek a koncepciónak is vannak előnyei, főleg annak tükrében, hogy a kávamentesítés kezd uralkodóvá válni a piacon, ami jobb esetben olyan megoldásokat eredményez, mint a Vivo Nex S motorikus szelfikamerája vagy az Oppo Find X rejtett kamerarendszere, rosszabb esetben pedig a kijelzőbe különböző mértékben belógó szigetszerűségek. A praktikusan kihasznált holttér, a 16:9-es arányok vagy a sík előlap nyugodtan jelenthet versenyelőnyt is, amihez jelen esetben kiegyensúlyozott specifikáció és értelmes kameraképességek is társulnak visszafogott áron.


[+]

A csomagolás viszont egyáltalán nem visszafogott, de jó értelemben. A műanyag, álló tájolású, hasáb szerű, nem hagyományos módon nyíló doboz roppant elegáns és prémium megjelenésű. A doboztető fényes, míg az alap matt fekete. A Pro 7 feliratú rész leemelve, mint egy fiókban helyezkedik el a készülék, ami ki is tud esni, ha figyelmetlenül vesszük ki a dobozbelsőt. Ez egyébként nem történt meg, csak szólunk, hogy reális esély az van rá. A SIM-tű jól látható, könnyen hozzáférhető helyen van, a többi cucc pedig a doboz hátulját kinyitva kerül elő. Konkrétan egy 2 amperes hálózati töltőfej, egy Type-C USB kábel és egy füstszínű, merev, műanyag Meizu tok.

Kialakítás, megjelenítők

Tekintve, hogy a készülék hagyományos kialakítású, nem annyira apró, mint amennyire egy optimalizált képarányú 5,2 hüvelykes modell tudna lenni, viszont két kijelzővel és a 3000 mAh-s teleppel a 147,6 x 70,7 x 7,3 milliméter és a 163 gramm egyáltalán nem sok. A kerettel egybeöntött élű, hűvös, fém hátlap nagyon kellemes fogású, a szinte láthatatlan antennakilépések pedig borzasztó elegánsan mutatnak a hangsúlyosan fénylő, hosszanti Meizu felirattal. A készülék légies, könnyen és stabilan kezelhető, de masszív és minőségi, az összeszerelés tökéletes, az olyan finom részéletek pedig, mint a fém hardveres kezelőgombok csiszolt szegélyekkel egészen exkluzív benyomást keltenek.


[+]

A lényeg egyébként a hátlap, ahová nem csak dupla kamerarendszer került, de egy 1,9 hüvelykes, 240 x 536 pixel felbontású AMOLED panel is. A másodlagos megjelenítőt dupla koppintással is kezelhetjük, de a készüléket megfordítva automatikusan aktiválódik. Bizonyos információk megjelenítésén kívül felfelé simítva a kamera élőképét is hajlandó megjeleníteni. A módok között oldalirányú simítással válthatunk, így készíthetünk portrét, igénybe vehetjük a virtuális plasztikai sebészet szolgáltatásait, illetve normál képet is kreálhatunk.


[+]

Az előlap szinte kommersz, alul és felül praktikusan kihasznált kávákkal, ami alant konkrétan fizikai home gombot és abba integrált biometrikus szenzort jelent, ami a megszokott tévedhetetlenséggel teszi a dolgát. Kettő, vagyis három dolog viszont nem világos. Miért nem fértek el ugyanitt a navigációs gombok, illetve, ha már a kijelzőn vannak, miért nem változtatható a sorrendjük? Plusz, a továbbra is mTouchnak nevezett szenzorból miért maradt ki a visszalépés funkció. Személy szerint hiányolom a Meizu többfunkciós, érintésérzékeny Home gombját.


[+]

Kijelző-teszt
Meizu Pro 7 Xiaomi Redmi 5 Honor 7X Xiaomi Mi A1
Képátló 5,2 + 1,9 hüvelyk 5,7 hüvelyk 5,9 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 1080 x 1920 / 240 x 536 720 x 1440 1080 x 2160 1080 x 1920
Technológia Super AMOLED IPS LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő 367 nit 484 nit 455 nit 471 nit
Fehér fényerő (min.) 3,8 nit 1,1 nit 3,0 nit 1,9 nit
Fekete fényerő 0 nit 0,26 nit 0,23 nit 0,33 nit
Kontrasztarány végtelen 1861:1 1979:1 1428:1
Színhőmérséklet 7575 K 8022 / 7423 K 7919 K + kézi 7404 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A megjelenítés minősége kifogástalan, az 5,2 hüvelykes, 1080 x 1920 pixel felbontású Super AMOLED panel végtelenül (mármint matematikailag is) kontrasztos, 423 ppi pixelsűrűséggel a képpontokat is csak az látja, aki feltétlenül ragaszkodik hozzá, a betekintési szögeknek pedig extrém szélesek. Színtorzulás vagy fényerőcsökkenés véletlenül sincs, a kalibráció enyhén hűvös, de nyilván van szemkímélő mód, meg amúgy is állítható manuálisan, ha a megjelenített tartalomhoz alkalmazkodó adapatív mód nem jönne be. A maximum fényerő meglepően szerény, lényegesen többnek érződik, nyilván az erős kontraszt miatt. Éles napsütésben inkább a tükröződés okoz gondot, amitől eleve nem igazán látszik a tartalom.


[+]

Az oldalsó kávák elhanyagolhatók, a felső holttér pedig csak a bal oldalon lévő értesítő LED-nek és a 16 megapixeles szimpla szelfikamerának ad helyet, illetve ezek között ott van a beszédhangszoró, ami egyben az infrás közelségérzékelőnek is helyet ad. A fényérzékelő nem látszik, de a bal sarokban van. A két nanoSIM kártyát a bal oldalon, felül tudjuk a készülékbe pakolni, a hangerőszabályzók és bekapcsoló gomb pedig szemközt található. Felül csak egy másodlagos zajszűrő mikrofon látszik, aminek az alsó élen található a párja a monó multimédiás hangszóró, a jack csatlakozó és a Type-C port társaságában.

Hardver, szoftver

A korrekt teljesítmény mellett is alacsony fogyasztásra tervezett 16 nanométeres szett tavaly került forgalomba, de továbbra is érvényes ajánlat. A középkategóriás nyolcmagos lapka teljesítménycentrikus tömbje 2,5 GHz, az energiatakarékos klaszter pedig 1,4 GHz-es Cortex-A53 magokból áll, a grafika pedig a Mali-T880-ra lett bízva. MicroSD nem fér a készülékbe, 128 GB-os variáns csak a Plus modellből létezik, így fix 64 GB áll rendelkezésre, amiből 58,24 GB vehető birtokba. A rendszersebesség nem kifogásolható, 4 GB LPDDR4X RAM-mal pedig optimálisan dolgozik a rendszer.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Meizu Pro 7 Xiaomi Redmi 5 Honor 7X Meizu 15 Lite
Rendszerchip MediaTek Helio P25 Snapdragon 450 HiSilicon Kirin 659 Snapdragon 626
AnTuTu Bench. 7.x 76948 pont 70322 pont 80349 pont 81893 pont
Geekbench 4.x (single/multi) 856 / 3909 pont 765 / 3477 pont 904 / 3471 pont 924 / 4464 pont
GFXBench Manhattan onscreen 11 fps 18 fps 8,3 fps 9,7 fps
GFXBench Manhattan offscreen 1080p 11 fps 9,4 fps 8,0 fps 9,8 fps
AndroBench Sequential Read 249,39 MB/s 277,95 MB/s 301,42 MB/s 280,54 MB/s
AndroBench Sequential Write 179,78 MB/s 113,54 MB/s 197,87 MB/s 212,69 MB/s
AndroBench Random Read 55,95 MB/s 36,54 MB/s 68,32 MB/s 54,06 MB/s
AndroBench Random Write 16,36 MB/s 16,69 MB/s 27,91 MB/s 16,86 MB/s


[+]

A Flyme 6.1-es verziója hatékonyan fut a készüléken, az alapok viszont nem valami ropogósak. Frissítés egyelőre nem elérhető, a 7.0-s rendszer viszont tavaly szeptemberi biztonsági csomaggal dolgozik, jobbára magyarul. A lokalizációs hiányosságok kizárólag a „nagyon extra” funkciók esetében jelennek meg, például a fájlkezelő beállításaiban az opcionális lomtárat angolul tudjuk kezelni, illetve a másodlagos megjelenítő menüje is inglisül kommunikál. Ezen kívül elvétve futhatunk bele esetleg értelmezhetetlen szövegbe.


[+]

A felhasználói felület a megszokott, újdonságot leginkább a másodlagos kijelző jelent, amivel tulajdonképpen sok mindent nem lehet kezdeni, csak iszonyú jól mutat. Ha nem kapcsoljuk ki az egészet, ahogy van, mert olyat is lehet, választhatunk hozzá többféle animált háttérképet és rendezhetjük a megjelenített információkat, ami egyébként az időjárásra, a lépésszámra és az órára korlátozódik. Plusz a háttérkép. A képernyők között jobbra vagy balra simítva válthatunk, lentről felfelé pedig a kamera képe jelenik meg, ha megengedjük.


[+]

Azon kívül, hogy megjeleníti az értesítéseket, kezelhetjük rajta a zenelejátszót és nagyjából látjuk, hogy mi lesz az önarcképen, illetve kiaknázhatjuk a dupla kamerarendszer előnyeit nagy felbontású, igazi portré módú szelfik készítésére; lássuk be, a másodlagos kijelző nem túlzottan hasznos. Személy szerint nem esik jól, pláne védőüveg nélkül, arccal lefelé tárolni a készüléket, főleg úgy, hogy a Super AMOLED kijelzőnek köszönhetően nyugodtan lehetne valamilyen Always on Display funkció is. De mivel az akkumulátor üzemidejét nem befolyásolja negatívan, tök jól néz ki és lehet jó minőségű önportrét lőni, így egyáltalán nem bánjuk, hogy van.


[+]

Minden egyéb olyan, ahogy a Flyme esetében megszokhattuk: alkalmazásmenü nincs, csinálni sem lehet, de van könnyített üzemmód. Amúgy nincs is túl sok dolog a kezdőképernyőkre zsúfolva, ráadásul azok is logikusan mappázva. Az alapkészségeken kívül vannak Eszközök, itt található a számológép, a hangrögzítő, a fájlkezelő, a készülékváltáshoz kitalált app és az eszközlészlet, amiben minden van. Iránytű, szintező, decibelmérő, meg a többi, ami a képernyőfelvételen is látszik. Egy új égtájat is felfedezhetünk SZ megjelöléssel. Nem tudjuk, mire gondolt a költő.


[+]

A beállítási lehetőségeket sem vitték túlzásba, alapdolgokat tudunk befolyásolni, de az értesítő LED aktivitását például nem. Ahogy a virtuális navigációs gombok is oda vannak szegezve, ahol vannak. Van viszont olyan, hogy adatvédelmi üzemmód, ahová érzékeny adatokat és tartalmakat zárhatunk, elérésükhöz pedig külön védelmi vonalat rendelhetünk. Gépelni alapvetően a TouchPal-lel lehet, de ezt bármikor lecserélhetjük, a többablakos megjelenítést pedig csak a Google alkalmazások támogatják. Ha az osztott képernyős mód lehetséges, az alkalmazásváltóban tudjuk igényelni az app kártyáját lehúzva. Felfelé simítva viszont kidobjuk a memóriából.

Multimédia

A hátlapi rendszer két 12 megapixeles, f/2 apertúrájú Sony IMX386 szenzorból áll, és mint ilyen, tud natív monokrómot, lévén csak az egyik szenzor RGB. A két kamera valóban együttműködik, így a portré mód nem csak szoftveres trükk, a háttér elmosása viszont igen erős, szinte már túlzó, cserébe a kiemelt elem egészen pontosan határolódik el, kivéve, amikor nem igazán. De ez a teljesítmény még ezzel együtt sem rossz. A hátlapi kijelzőnek köszönhetően pedig akkor is megörökíthetjük magunkat kiemelt fókuszban, amikor nincs kéznél senki a művelet elvégzésére. Itt viszont választanunk kell, hogy szebbek szeretnénk lenni, vagy kiemelkedni a háttérből.

A másodlagos kijelzőn elérhető opciókkal ellentétben a kameraszoftverben azért van még mozgásterünk, noha nyers képfájlokat nem gyárthatunk és a Professzionális mód is viszonylag korlátozott. Szórakozhatunk az expozícióval, az érzékenységgel, van manuális fókusz, expozíciókorrekció, valamint a telítettség, a kontraszt és a fehéregyensúly állítható; utóbbi sematikusan, előbbi kettő pedig alacsony-közepes-magas viszonylatban. Az élőképen akad egy csomó minden, például válthatunk a hátsó kijelzőre, ha nem onnan indítottuk a kamerát, felül pedig a bal sarokban érhetők el a módok, amik között sminkest is találunk. Meg fekete-fehér módot.

A vaku kérhető az algoritmus belátása szerint, a HDR-t viszont csak manuálisan aktiválhatjuk, de legalább kéznél van, viszont megfontolandó, mert felülexponál és csökken a szaturáció. Vannak filterek és bekapcsolhatjuk a portré módot is, a beállításokban viszont csak néhány technikai jellegű opció kínálkozik, mint a rácsvonalak, a helycímke, vagy a kép felbontása. Szépülni intelligens módon és speciálisan is tudunk, előbbi automatikus, utóbbinál viszont számszerűleg határozhatjuk meg, mennyire óhajtunk továbbra is humanoid létformára hasonlítani.

A képminőség egyáltalán nem rossz, a PD-autofókusz gyors és stabil, a színek valószerűek, a fehéregyensúly megbízható, az egyébként sem gyenge dinamikán pedig a HDR segít. Néha szükséges, kiegyensúlyozott fényviszonyok mellett viszont nem fontos, az expozíciót sem kell piszkálni. Torzítás és kromatikus aberráció nem jellemző, noha utóbbi elő tud fordulni. A megfontolt zajmentesítés mellett aránylag sok részlet marad épségben, bár belenagyítva a szélek felé azért tompulnak az élek. Sötétben sem vészes a helyzet, nyilván erősebb a képfeldolgozás, kicsit alulexponál, de értelmezhető fotók készíthetők kedvezőtlen fényviszonyok között is. Ebben a kategóriában összességében nem tudunk teljes meggyőződéssel fanyalogni, a kameraképességek korrekt szintet hoznak.


[+]

A videó már annyira nem hű, de meggyőző, a fókusz folyamatosan le van maradva, a dinamika szűkebb, ami még nem lenne annyira zavaró, ha legalább középpont lenne, de láthatóan még álló helyzetben is folyamatosan újrafókuszál. A gyári videolejátszó viszont mindent tud; kisablakos megjelenítésben is. Kezeli a hangsávokat, a feliratokat, lejátsza az AC3 hangot, a H265-ös kódolást, meg tulajdonképpen mindent, egészen 4K felbontásig, tehát másik lejátszó beszerzésére technikailag nincsen szükség, ha a megjelenését kedvünkre valónak találjuk.

A zenei képességek nem valami erősek, de nem is fájdalmasan rossz, egyszerűen csak nem jó. Asztalra téve elég doboz hangja van az egyébként alsó élre lokalizált multimédiás hangszórónak, azzal az extrával, hogy a magasak fülsértően erősek, a tér és a mélység meg a nagyon minimális szintről konkrétan negatívba fordul. Egyébként nem torzít és felismerhető marad a zene, csak hallgatni nem egy minőségi élmény. Viszont kezelhetjük a másodlagos kijelzőn.


[+]

A hangszínszabályzó a Google Play Zenében és a gyári lejátszóban is fülhallgatóval érhető el, ez utóbbi egyébként egészen mutatós és mindent tud, amit elvárhatunk egy lejátszótól. Fülest nem mellékeltek így mi egy közepesnél eggyel jobbnak minősített megoldással és egy fejhallgatóval próbálkoztunk. Végülis mindkettő kulturáltan szól, lehet hallgatni, de a Cirrus Logic CS43130 DAC ellenére ez a készülék nem zenehallgatásra teremtetett. FM-rádió nem is fért bele.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Az adatkommunikáció nem igazán erőssége a szerkezetnek, nincs NFC, nincs infra, a belső tárhely nem bővíthető és a Pro 7 Plusszal ellentétben ez a verzió csak 802.11a/b/g/n szabványon kapcsolódik, viszont 2,4 és 5 GHz-en is, Direct és HotSpot mellett. A Bluetooth energiahatékony protokollal 4.2-es verziószámon működik, a két nanoSIM kártya pedig természetesen hajlandó a B20-as LTE sávon is üzemelni, maximum 300 Mbps letöltési sebességgel. A beszélgetés hangminősége egészen kiváló, a navigáció hasznosítja a GPS és a GLONASS műholdjainak információit is, de a BeiDout csak a Plus ismeri. Szenzorosan teljes a felhozatal, kivéve a nyomás- és a hőmérsékletérzékelőt. Minden más van.


[+]

Az üzemidő igen jó, ezt pedig egy közepes méretű telepből hozza ki a rendszer, ami alapvetően energiahatékony szettre épül. A 3000 mAh egy töltéssel, 150 nites fehérfény-sűrűség mellett 20 óra offline videót enged, böngészni pedig 12 és fél órát tudunk. A Type-C kábellel tölthető telep értelmezi a Meizu mCharge szabványa szerinti gyorstöltést, ehhez kapunk is egy 2 amperes hálózati gyorstöltőfejet, szorult helyzetben pedig a takarékos, vagy ultra takarékos módhoz folyamodhatunk.


[+]

Értékelés: Meizu Pro 7
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 6 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 5 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Összegezzük. A másodlagos kijelzőnek nem sok értelme, de legalábbis tényleg praktikus felhasználási módja nincs. Jó, lehet vele nagy felbontásban, portré módban szelfizni. Ha ez prioritás, tényleg nem érdemes más készüléket keresni. De. Mindenképpen remekül néz ki, viszonylag egyedi jelleget kölcsönöz a készüléknek, ami mellesleg ezen kívül is egy rakás értékelhető tulajdonsággal rendelkezik a kategóriájában. Kezdjük azzal, hogy a 16:9-es képarány, az előlapra szerkesztett fizikai home gomb és az abban helyet foglaló, mellesleg kiválóan működő ujjlenyomat-olvasó és a sík előlap mind pozitívumként értelmezhető, tekintve hogy egyre kevesebb választási lehetőség adódik a műfajban. A kijelzővel nemhogy gond nincs, de remek megjelenítési minőséget prezentál, a hardver aktuális és korrekt teljesítményt nyújt, a rendszermemória pedig pont kielégítő, ha éppen nem a kategóriaátlag etalonja. 4 GB RAM általában azért elegendő. A készülék csinos, fémből van, van benne gyorstöltés és dual SIM opció, noha a belső tárhely nem bővíthető. Zeneileg sem egy élmény, a kamera viszont igenis rendben van. Porté móddal, meg mindennel együtt, bár a tökély az nyilván nem ilyen. A felhasználói felülettel kapcsolatban akadtak kérdéseink, de 65 ezer forintért, hazai garanciával, ezzel a képességcsomaggal merjük ajánlani. Meg még szép is.

Meizu Pro 7 4/64 GB

AliceWake

A tesztkészüléket az Eustock.eu biztosította a számunkra, köszönjük. Vásárláshoz kérjük kattintson ide!

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Meizu Pro 7
Meizu Pro 7 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 147,62 x 70,72 x 7,3 milliméter
Tömeg 163 gramm
Színvariációk fekete, arany, Tiziano-vörös
SIM-foglalat 2 nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5,2 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (423 ppi)
Kijelző típusa AMOLED
Másodlagos kijelző 1,9 hüvelyk, 240 x 536 pixel, AMOLED
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek Helio P25
Processzor típusa nyolcmagos, 4x 2,6 GHz és 4x 1,6 GHz Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 16 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T880 MP2 1 GHz
RAM mérete 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 64 GB
Memória bővíthetősége nem bővíthető
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/850/900/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / n/a
LTE van
IrDA / Bluetooth nincs / 4.2 (LE)
WiFi 802.11a/b/g/n (5 és 2,4 GHz), HotSpot, Direct
USB Type-C
Push-to-talk / RSS van / nincs
GPS van (GPS, A-GPS, GLONASS)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.0 (Nougat) + Flyme 6.1
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok Telepíthetők
Valutakonverter van (számológép alkalmazásban)
Extra szoftverek Migration Tool, Eszközkészlet, TouchPal billentyűzet, App Store, Témák, Időjárás, Google szoftvercsomag
Multimédia
Fő kamera 12 + 12 megapixel Sony IMX386, f/2, autofókusz, kéttónusú LED villanó
Másodlagos kamera 16 megapixel, f/2, fix fókusz
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 3000 mAh
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, ujjlenyomat-olvasó, másodlagos AMOLED kijelző, fény- és közelségszenzor, gyorsulásmérő, tájoló, giroszenzor, mágneses- és hangszenzor
  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

Előzmények

  • Meizu 15 Lite - hagyomány és villantás

    Első hallásra az évfordulós széria legkevésbé érdekes tagja a Lite, de itthon pont egy olyan árkategóriába érkezett, ahol nagyot lehet tarolni. Nem mellesleg bivalyerős a konkurencia.

Hirdetés