Meizu HD50 - a legkellemesebb hangú tornacipő

A kínai cégnek többéves tapasztalata van már zenei téren, a mobilos fejhallgatókra pedig egyre nagyobb igény van, nem meglepő, hogy bemutattak egy ilyen eszközt.

Bevezetés, tartozékok

A Meizut főleg az okostelefonjairól ismerheti a nagyközönség, az Android-rendszerben lévő előnyöket ugyanis nagyon hamar meglátta a cég, és rengeteg ismert gyártót megelőzve mutattak be ilyen mobilokat néhány évvel ezelőtt. Azt már kevesebben tudják, hogy a hagyományos MP3-lejátszók korában is létezett a vállalat, és 2004 óta be is mutattak rengeteg ilyen, pendrive-ra emlékeztető, egyszerű zenelejátszót, amivel Kínában nagy sikerük is volt, éveken át uralták ezt a piacot. Eddig azonban úgy tűnt, hogy a zenei vonalat elengedte a gyártó, egészen mostanáig, ám nem egy lejátszóval tértek vissza, hanem egy fejhallgatóval, a HD50-nel, ami az első komolyabb próbálkozásuk ebben a kategóriában.

A védőtok nem kicsi, viszont kényelmesen elfér benne minden tartozék.
A védőtok nem kicsi, viszont kényelmesen elfér benne minden tartozék. [+]

Ezt a kütyüt természetesen főként a saját mobiljaihoz szánja a Meizu, ezekre a headsetekre igen komoly piaci igény van, a telefonokba egyre jobb DAC chip és erősítő kerül, a gyári fülhallgatók tudását már általában messze meghaladják a telefonok, miközben az „agybadugós" fülhallgató sokaknak nem jöhet szóba a kényelmetlenség miatt. Rengeteg gyártó tartogat ilyesmit a kínálatában, a Sony h.ear on például egy remek választás, de kimondottan borsos az ára, a Samsungnál is találunk kisebb méretű on ear headsetet, illetve a Xiaomi sem maradt ki, náluk is lehet találni fejhallgatót a Piston-széria mellett.

Designed by Meizu – állítja a doboz
Designed by Meizu – állítja a doboz [+]

Hozzánk az Eustock-tól érkezett a Meizu HD50, a halványszürke dobozban a fekete/ezüst színű fejhallgatón kívül egy védőtokot, egy jack adaptert (3,5 mm -> 6,3 mm), illetve egy repülős átalakítót talál a vásárló, a kábel pedig külön ücsörög a tokban, mivel mindkét vége 3,5 milliméteres jack, így a cseréje adott esetben nem nagy mutatvány, és rengeteg helyen vehetünk hozzá másik vezetéket.

Hirdetés

Kialakítás, kényelem

A kicsomagolás utáni első benyomás, ami ér minket, az egy tipikus kínai tornacipőre jellemző ragasztószag, ezzel éles ellentétben áll, hogy maga a termék abszolút minőségi: ahol fémet látunk, ott tényleg nem csak álcázott műanyag van, a műbőr anyaga kimondottan kellemes, az összeszerelés minősége pedig átlagon felüli, ennél a kütyünél háromszor drágább termékekkel is előfordul némi nyikorgás, a HD50-nél ha akad is ilyen, az nagyon minimális. Mindazonáltal súlyos egyéniség, kábel nélkül szinte pontosan 250 grammot nyom, ennél jóval könnyebb egy Audio-Technica ATH-AX5iS SonicFuel, ami ráadásul fül köré ülő kialakítású.

A jobb oldali kábelvezetés kicsit furcsa, és a súlyos vezérlőgombok sem könnyítik meg a hozzászokást, amik a kábel felső részére kerültek.
A jobb oldali kábelvezetés kicsit furcsa, és a súlyos vezérlőgombok sem könnyítik meg a hozzászokást, amik a kábel felső részére kerültek. [+]

Fejre téve is érezhető a súlyosság, enyhe szorítóereje pedig egyrészt kényelmessé teszi, másrészt viszont instabillá, egy hirtelenebb fejmozgatást nem tolerál annyira jól, mint hasonló társai, az én fejemről többször is le akart esni. A fülre ülő (supraaural) párnák sem számítanak egyértelműen előnynek, bár zárt kialakítású a cucc, azért az izoláció nem tökéletes, főleg a mi fülünkig jutnak el a külvilág zajai, olykor elég élénken. A kialakítás másik gyenge pontja a kábel: egy oldalon került elvezetésre ugyan, de a megszokottakkal ellentétben ez nem a bal, hanem a jobb oldal, ami eleve furcsa, erre pedig jön a tőkesúlyként viselkedő, fém tokozású távirányító, amiből tényleg csak egy nehezéket érzünk a használat jelentős részében. Mindazonáltal a rajta lévő gombok remek nyomáspontúak és a legtöbb androidos mobillal együttműködnek.

20 x 17 centiméteres a tok, fogantyú pedig nincs rajta, így mindenképpen érdemes hozzá táskát vinni.
20 x 17 centiméteres a tok, fogantyú pedig nincs rajta, így mindenképpen érdemes hozzá táskát vinni. [+]

A kényelem tehát nem tökéletes, viszont sok szempontból praktikus az eszköz, a fejhallgató párnáin belül megjelölt bal és jobb jelzés egyértelművé teszi, hogy melyik irányból kell felvennünk a fejünkre, a távirányító segítségével hangerőt változtathatunk, számokat léptethetünk, hívásokat fogadhatunk és szakíthatunk meg, tehát jóval kevesebbszer kell a zsebünkhöz nyúlni a mobilért. A mikrofon szerencsére pont ideális helyen van telefonbeszélgetésekhez, a túloldalon egyszer sem panaszkodtak minőségbeli problémákra, miközben én is remekül hallottam a partnerek mondanivalóját.

Hangminőség, összegzés

A 32 ohm impedancia és a 103 dB-s érzékenység a telefonos zenehallgatást segíti elő, a frekvenciatartomány 20-tól 20 000 hertzig terjed, tehát az emberi hallás keretein belül elméletileg minden hang hallhatóvá válik, az egyszerű, 40 milliméteres dinamikus meghatókat pedig igyekeztek kiegyensúlyozottan hangolni. Ennek egyik hozománya, hogy sokak számára nem elég telt a hangkaraktere, főleg a korlátozott, már-már erőtlen mélyeket lehet hangsúlyozni a hangkép jellemzésekor, nem egy meleg tónusú fejhallgatóról beszélünk. A középtartomány nem emelkedik ki, ha viszont figyelünk rá, akkor üdítően jó, még a sibilance-effekt sem jellemző rá határozottan, az énekhangok jelentős része áll nagyon jól a HD50-nek, de az akusztikus és az elektromos gitárok hangjait is nagyon szépen jeleníti meg, pedig a részletessége bőven lehetne jobb.

Fehérben is kimondottan jól néz ki a HD50.
Fehérben is kimondottan jól néz ki a HD50. [+]

A középmagas tartományokban igencsak lelkessé válik a fejhallgató, de ez nem tart sokáig, a legfelső régiót szinte maradéktalanul elvágja, ez igen gyakori jellemző ebben az árszegmensben. A hangtér viszont a zártsága ellenére meglepően széles, és jól el is különülnek egymástól a hangszerek, amíg nem egy nagyzenekari művet próbálunk ráerőltetni. A forrásként használt telefonok jelentős része gond nélkül elbánt a fejhallgatóval, gyakorlatilag egyiken sem kellett háromnegyednél feljebb állítani a hangerőt ahhoz, hogy élvezhető produkciót kapjunk, akár utcai körülmények között is.

Hangerőszabályzók is kerültek a fém távirányítóra.
Hangerőszabályzók is kerültek a fém távirányítóra. [+]

A Meizu HD50 jelenleg fehér, piros/ezüst és fekete/ezüst színben érhető el, a 17 900 forintos árat alapul véve pedig kimondottan jó vételnek számít, a legtöbb gyártó ennek közel dupláját elkéri a hasonló hangminőségű fejhallgatóiért, jóllehet, hogy azok adott esetben könnyebbek, kényelmesebbek, erőteljesebbek, vagy legalább kevésbé tornacipőszagúak. A plecsnit elsősorban a hangzásvilágára kapja, hiszen úgy nyújt barátságos hangzást, hogy közben nem a tipikusan populáris basszusbombát kell hallgatnunk, a térérzete pedig bőven meghaladja a kategória átlagát, nem beszélve a kiemelkedő anyagminőségről és a könnyű hordozhatóságról.

Meizu HD50

szentkuti11

A tesztkészüléket az Eustock.hu küldte el nekünk, vásárláshoz kérem kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

  • Pár nap múlva érkezhet a Meizu okosóra

    Képek is felbukkantak az állítólagos, karra szíjazható kütyüről, ami mellett e Meizu metal 2 is bemutatkozhat.

  • Skullcandy Grind Wireless - megvan a helye

    Nem szól rosszul a divatmárka új fejhallgatója, mindemellett egyáltalán nem hivalkodó, megbízhatóan működik és még az árazással sem szálltak el. Valami új kezdete?

  • Meizu EP51 - a kínai edzőpartner

    Alig 10 ezer forint fölött AptX-képes, vezeték nélküli sportfülhallgatót kínál a Meizu, a végeredményben pedig nem kellett csalódnunk, hangzás szempontjából sem. Nem csak edzésnél jöhet jól!

Előzmények

Hirdetés