Meizu 15 Lite - hagyomány és villantás

Első hallásra az évfordulós széria legkevésbé érdekes tagja a Lite, de itthon pont egy olyan árkategóriába érkezett, ahol nagyot lehet tarolni. Nem mellesleg bivalyerős a konkurencia.

Hirdetés

Bevezető, doboz

A feltörekvőben lévő kínai gyártók rendszeresen mondanak nagyot a saját tradíciójukról, gyakran 20-30 éves távlatokról beszélnek, miközben előtte soha, senki nem hallott róluk, és ha elég sikertelen lett az első néhány termék, akkor azóta sem. A Meizu szerencsére egy teljesen más kategóriába sorolható a kínaiak közt, az ő készülékeik mögött tényleg ott van a tizenöt éves múlt: 2003-ban kezdték hordozható zenelejátszókkal, a mobilos iparba pedig eleinte Windows CE-, majd az Android-alapú iPhone-másolatokkal érkeztek meg.

A hagyományos, 16:9-es képarány ma már inkább ritkaság
A hagyományos, 16:9-es képarány ma már inkább ritkaság [+]

A másfél évtizedes jubileumot három mobillal ünnepelték meg, és bár első blikkre a Lite verzió tűnik a trió legkevésbé érdekes tagjának, hiszen nincs benne dupla hátlapi kamera telés lencsével, optikai képstabilizátor, sztereó hangszóró vagy AMOLED kijelző, viszont egy olyan árkategóriába érkezik, ahol most nagy szükség van jó termékekre.

A Meizu a médialejátszók világából érkezett és a tizenötödik születésnapját ünnepli
A Meizu a médialejátszók világából érkezett és a tizenötödik születésnapját ünnepli

Az Eustock.eu küldte el nekünk a tesztmobilt, ami 79 900 forintos nyitóárával azoknak szól, akik a Meizu M6, Xiaomi Redmi 5 és Vernee M5 szintje fölötti hardvert és kamerát, de mélyen a OnePlus 6, Honor 10 vagy épp a Xiaomi Mi Mix 2S alatti árcímkét szeretnének. A flagship-killerekhez képest ez egy féláras modell, ehhez képest pedig meglepően kevés kompromisszumra késztet.


[+]

A dobozban például rögtön egy kellemes meglepetés, 18 wattos mCharge gyorstöltőfej pihen az USB Type-C kábel mellett, ezzel a 3000 mAh kapacitású akkumulátor kimondottan rövid idő alatt tölthető fel, legalábbis ami az első 50-60%-ot illeti. Ezen kívül természetesen jár egy SIM-tű is, és mivel az Eustock európai specifikációs terméket küld, nem fog hiányozni a B20, nem utolsó sorban pedig a friss, teljes értékű, többnnyire magyar nyelvű szoftver is biztató lesz az átlagfelhasználók számára.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

  • Augusztusban jön a Meizu csúcsmodellje

    Az évfordulós széria után máris érkezik a Meizu zászlóshajója, mindenféle csúcsmodellre jellemző tulajdonsággal.

  • A Mi 8 SE-t pécézi ki magának a Meizu X8

    A 16-os sorszámú csúcskészülékek mellett a Meizu ígérete szerint befut majd egy felső-középkategóriás ajánlat is, amely a Xiaomi Mi 8 SE-vel veheti fel a kesztyűt.

  • Meizu Pro 7 - jó a műsor

    A Meizu dupla kijelzős készüléke főleg egyedi, mármint megjelenés szempontjából, azon kívül viszont nem annyira izgalmas, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Cserébe kiegyensúlyozott és minőségi.

  • A TENAA-s Meizu 16 képek rondák, mutatok szebbet!

    Konkrétan a Meizu alelnöke döntött úgy, hogy a Kínai Hírközlési Hatóságnál felbukkant Meizu 16 és 16 Plus képek nem elég előnyösek, ezért közzétett néhány hivatalosat.

Előzmények

Hirdetés