Marshmallow rendszerbemutató

Hirdetés

Egyebek, frissítési térkép és vélemény

Az eddig említettek mellett egy rakás kisebb és nagyobb horderejű újdonság debütált a Marshmallow-ban. Érdekesség például a RAM Manager app megjelenése, mely alkalmazásokra lebontva jeleníti meg a memóriahasználatot. A telefont a számítógépre kötve egy értesítésen keresztül választható ki a csatlakozás módja. Az üzemidővel kapcsolatos beállítások között megjelent egy új menü, melyben az appokra lebontott optimalizálási tulajdonságokkal lehet babrálni. A rendszer pedig immár az USB C csatlakozót, a 4K felbontású kijelzőt és a Bluetooth stylus-okat is támogatja, melyek kisebb-nagyobb valószínűséggel az új készülékekben is megjelennek majd.


[+]

Bár még vadonatúj a Marshmallow, több gyártó máris kihirdette a frissítést megkapó készülékek listáját. Az LG 2 eszközt biztosan támogat (a G4-re állítólag már a jövő héten megérkezik az update), a Sony 14, a HTC és a Samsung egyaránt 9, a Motorola esetében pedig 6 telefonról szól a fáma. Természetesen ebbe a listába nem tartoznak bele a Nexus-ok, itt a helyzet változatlan, a Nexus 5 és a 2013-as Nexus 7 a frissítés alsó korlátja.


[+]

Összességében egy korrekt kis csomag érkezett a Marshmallow személyében, inkább a stabilitást és az optimalizálást, mint a vizuális újdonságok adagolását helyezve előtérbe. Ez persze nem hiányosság, sőt: a Material design továbbra is egy friss, látványos és jól átgondolt irányzat, melyre a külső fejlesztők is gyorsan reagáltak, ma már nagyjából egységes az alkalmazások összképe, a nagyobb nevek szépen adoptálták az új look and feelt. A színfalak mögött azonban alaposan helyrerakták a dolgokat, a Lollipopot a háttérben futó appok állandó tisztítására kárhoztató memóriaszivárgási hibát száműzték, az üzemidő nagyságrendekkel jobb lett, az apró UI-beli finomságok tovább emelik a felhasználói élményt, az ujjlenyomat-alapú azonosítás rendszerszintű kezelése pedig már időszerű volt. Fejlesztői szempontból is jó lehetőségek érkeztek, melyek remélhetőleg hamarosan a külső appokban is megtalálhatóak lesznek.

Míg a Lollipop esetén nem lehetett elmenni a bugok és hiányosságok mellett, a Marshmallow szépen jóvá tette az előd hibáit, érezhető, hogy egy kiforrottabb és jobban optimalizált rendszerrel van dolga az embernek, mely mellett az előző verzió kicsit talán egy bétára emlékeztet.

dr. Kind

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

Előzmények

  • Google Nexus 6 - hatosfogat

    Jócskán megnőtt a Google új referenciamobilja, és minden földi jóval meg lett áldva optikai képstabilizátortól a QHD-s kijelzőig, ám az árcédulára is vastagabban írták fel a végösszeget.

  • Google Nexus 9 - ötödik fokozat

    A Google és a HTC 64 bites referencia-táblagépe komoly előrelépés hardveresen és szoftveresen egyaránt, ám a verziószám mellett az árképzés is felfele változott. Enyhítő körülmények azért vannak.

Hirdetés