LG V30 bemutató

Nem tudjuk, hogy pontosan mikor, de Magyarországra is eljut majd az elképesztő P-OLED kijelzővel, HiFi-minőségű DAC-val és két kamerával felvértezett csúcsmodell.

Előszó, külső

Az LG idén először mutatott be új flagship okostelefont a berlini IFA kiállításon a V30 személyében, ami egy több szempontból is érdekes történet. Egyrészt tisztán látszik, hogy a G-széria pozicionálásával már évek óta bajban van a vállalat, a különleges külsejű, bőrből készült hátlappal szerelt, ám több szempontból is problémás G4 után piacra léptek a moduláris felépítésű G5-tel, amit többek között az operátoroknak köszönhetően nem fogadott annyira jól a piac, mint amire számítani lehetett, úgyhogy idén februárban jött a G6, a gyártó biztonsági játékosa, egy alapvetően remek készülék, amelyből egyelőre még nem adtak el annyit, mint ideális lett volna, talán épp ezért, mert bár a kötelezőt hozza, semmiben sem igazán különleges. És nem is várná tőle senki, hogy az legyen, ha a igazi prémium termékcsaládja, a V-széria Európában is jelen lenne, de hazánkba csak a V10 jutott el, az is némi késéssel, a V20-ra pedig a kontinens többi országához hasonlóan hiába vártunk. Egészen mostanáig, a V30 ugyanis a jelenlegi tervek szerint Magyarországon is elérhető lesz, bár azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor.

Az LG jelenlegi portfóliójának tehát három pillére van. A G-széria kvázi a mindennapos csúcsmodellt jelenti, azt a készüléket, ami hozza a kötelezőt, erős, gyors, szép a kijelzője, valamint megtalálható benne viszonylag sok a koreai gyártó saját megoldásaiból. Egy kategóriával lejjebb van a Q-széria, ami első okostelefonos vásárlók és fejlődő piacok számára is ésszerű választás lehet, az abszolút csúcsot pedig a V-széria, jelen pillanatban a V30 képviseli, amibe a gyártó tényleg mindent belerakott, amire ebben a pillanatban képesek. Hajlított szélű, lekerekített kijelző, dupla kamera, elképesztő anyaghasználat, kiemelkedő zenei képesség, az átlagosnál jobb üzemidő, jelenleg úgy tűnik, hogy ezekkel lehet jellemezni az újdonságot, amit ezúttal hangsúlyozottan csak bemutatunk, nem pedig letesztelünk, hiszen a nálunk lévő példány még nem végleges. De túl sok panaszra akkor sem lesz okuk a leendő felhasználóknak, ha "csak" ilyen marad.


[+]

Szinte hihetetlen, hogy a gyártó bele tudott pakolni egy 6 hüvelykes képátlójú, 1440 x 2880 pixeles felbontású P-OLED, azaz plasztik-OLED érintőkijelzőt (ami egy aktív mátrixos megoldás, tehát az AMOLED egy fajtája) 151,7 x 75,4 x 7,4 milliméteres készülékházba, az pedig még hihetetlenebb, hogy az eszköz tömege mindössze 158 grammos nyom a mérlegen. Elsőre tényleg ijesztő, hogy mennyire könnyű a méretéhez képest a V30, de nyilván gyorsan hozzá lehet szokni a dologhoz, bár utána sok más készülék nagyon nehéznek fog tűnni. Az anyaghasználat elsőosztályú, bár pont ez az, amiről még nem feltétlenül kell ítéletet mondanunk egy nem végleges eszköznél. Az oldalt körbefutó, kerekded keret fémből készült, antennák öt helyen törik meg. Az előlap és a hátlap egyaránt Gorilla Glass 5-tel van borítva, a strapabírósággal kapcsolatban jó előjel a MIL-STD-810G certifikáció, aminek köszönhetően a készülék elvileg ki kell, hogy bírja, ha 1,2 méter magasról betonra esik, de nyilván az idő fogja megmondani, hogy ténylegesen mit tud. A víz- és porállóság IP68 szerinti, tehát a készülék teljes mértékben védett a porral szemben, 1,5 méternél nem mélyebb édesvízben pedig legfeljebb fél órát bír ki.


[+]

A kijelző az előlap több mint 81 százalékát teszi ki, ez az érték kicsit kisebb, mint a Samsung jelenlegi csúcsmodelljei esetében, aminek az oka, hogy bár az előlap két széle itt is hajlított, maga a megjelenítő nem megy el addig, magyarán oldalt is van egy vékony kis káva. Hogy melyik a jobb megoldás, azt majd a felhasználók el fogják dönteni, az viszont biztos, hogy az LG V30-at könnyen meg lehet úgy fogni, hogy ne érjünk hozzá véletlenül a megjelenítőhöz, illetve úgy összességében elég stabilan ül a tenyérben, de férfiak számára mégis használható egy kézzel. A fekete, ezüst, sötétkék és levendulaszínű hátlappal is elérhető újdonság borítása nem csúszós, tényleg nagyon kényelmesen lehet használni.


[+]

Az előlapon a kijelzőn kívül szinte semmi sincs, csak szenzorok, kamera és hangszóró, még a logónak sem maradt hely, ami ebből adódóan hátulra került, ahova a B&O Play emblémáját is elhelyezték, a kelleténél talán egy kicsit hangsúlyosabban, ugyanis a gyártó elsősorban a gyári fülhallgatóval járult hozzá a készülék sikeréhez, ami ebből adódóan az átlagosnál nyilván egy sokkal jobb kiegészítő, de azért HiFi minőséget nem szabad tőle várni, a nagy Bang&Olufsen termékekkel nem tud versenyre kelni. Szintén hátulra került a dupla kamera (erről majd később), a megnyomható és villámgyors ujjlenyomat-olvasó, alul a kihangosító hangszórója és a C-típusú USB-csatlakozó, baloldalt a hangerőszabályzó-gombok, jobboldalt a SIM- és a microSD tűvel kivehető tálcája, felül pedig a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenet található.

Hirdetés

Hardver, sebesség, szoftver

A G6 kapcsán sokan problémaként értékelték a Snapdragon 821-es rendszerchipet, aminek a sebességével önmagában nincs probléma, de nem az idei év legerősebb modellje a Qualcomm kínálatából. A V30 kapcsán ilyesmi nem merülhet fel, a Snapdragon 835-ös SoC a jelenleg létező egyik legerősebb megoldás. A processzor 4+4 magos felépítésű, az erősebb klaszter 4 darab 2,45 és 3 GHz közötti órajelen mozgó Kyro 280 alkotja 2 MB L2 cache-sel, amelyek mellett ugyanennyi lassabb Kyro-arhitektúrájú megoldás is dolgozik, 1,9 GHz-es órajellel és 1 MB gyorsítótárral. A tavalyi Snapdragon 820-nál ez a rendszerchip kb. 20 százalékkal gyorsabb, viszont 40 százalékkal kevesebbet fogyaszt. A RAM mérete 4 GB, a grafikus számításokat a Qualcomm saját fejlesztésű Adreno 540-ese oldja meg, a tavalyi modellnél kb. 25 százalékkal gyorsabb. A belső tárhely mérete alapvetően 64 GB, de létezik majd a V30-ból egy "plus" modell is 128 GB belső tárhellyel, ami csupán ennyivel lesz több az alapmodellnél.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark LG V30 LG G6 Samsung Galaxy S8 Samsung Galaxy S8+ Huawei P10 Plus Apple iPhone 7 Plus
Rendszerchip Snapdragon 835 Snapdragon 821 Exynos 8895 Exynos 8895 HiSilicon Kirin 960 A10 Fusion
AnTuTu Bench. 6.x 175 432 pont 157 964 pont 174 212 pont 175 028 pont 146 051 pont 189 747 pont
Geekbench 4 (single/multi) 1932 / 6156 pont 1883 / 4469 pont 2019 / 6709 pont 2012 / 6594 pont 1874 / 6193 pont 3481 / 5565 pont

Mivel a készülék nem végleges, a legtöbb sebességmérő-programot nem is lehet elindítani rajta, ráadásul az itteni számok sem biztos, hogy véglegesek, de az már most látszik, hogy a G6-hoz képest jelentős előrelépés történt, ami mondjuk nem meglepetés a Snapdragon 835 kapcsán. Ami a lényeg: a készülék elképesztően gyors. Nem lassul be, villámgyorsan reagál, sajnálatos is, hogy ezt a nem végleges verziót nem videózhatjuk le, pedig látványos lenne.


[+]

Az Android 7.1.2 operációs rendszeren futó LG UX 6+ kezelőfelület nagyon kellemes, ha nem is a végtelenségig, de erősen személyre szabható, letisztult, átlátható. Említésre méltó új funkció az always on display, tehát a mindig bekapcsolt kijelző, amit nyilván az OLED-panel miatt tudott megvalósítani az LG. A korábbi V-szériás készülékeken volt egy apró másodlagos kijelző, amelyre hasznos parancsikonokat lehetett kipakolni, de ez a V30-ról lemaradt, a feladatot ez az új funkció látja el, bizonyos ikonokat és funkciókat oda is ki lehet pakolni. Szintén említésre méltó, de iparági szinten azért nem újdonság a bekapcsolt kijelzőnél egyébként egy oldalról előhúzható Floating Bar (lebegőablak), különféle gyorskapcsolókkal, lényegében itt is az elődöknek megfelelő a funkcionalitás, egy-két újdonság van, például azonnali képernyőfelvétel, akár GIF-ben.

Multimédia, összegzés

A LG kamerákkal kapcsolatos elképzelése a G5 óta nem változott, továbbra is két lencse van a hátlapon, amelyek közül az egyik kvázi átlagos (pontosabban a mai átlagnál egy nagyon picit kisebb), a másik pedig különösen nagy látószöggel rendelkezik. Számokban kifejezve ez 71 és 120 fokot jelent, ez utóbbi kisebb, mint a G6 125, illetve a G5 135 fokos látószöge, de így is bőven elég széles ahhoz, hogy különleges felvételeket lehessen készíteni vele. A szenzor mindkét lencse mögött egy 16 megapixeles Sony IMX351, a kisebb látószögnél adott az optikai képstabilizátor, valamint a lézeres és fázisérzékelős autófókusz, a széles látószögnél nincs sem stabilizáció, sem autofókusz. Az f/1,6-os apertúra az éjszakai felvételeknél sokat segíthet, viszont az általunk tesztelt készülék valószínűleg még nem végleges a kamera szoftverének szempontból, éjszaka ugyanis nem brillírozik annyira, mint tehetné. A vaku egy sima, ledes megoldás.


Videofelvételnél bekapcsolható a HiFi hang, hiszen a minőségi DAC és a több mikrofonból álló, aktív zajszűréses rendszer ezt is lehetővé teszi. Az viszont nem biztos, hogy minden eszközön le is tudjuk majd játszani a 24 bites hangot. [+]

Videózás terén sem lehet ok panaszra, legalábbis papíron. A pro videós mód már az elődöknél is kimondottan hasznos volt, most azonban tekertek még egyet a dolgon: a digitális zoom mostantól nem csak központosan, hanem akár a kép valamelyik szélére, finom átmenettel is megtörténhet, és bár itt értelemszerűen kell minőségromlással számolni, alkalomadtán kimondottan jól jöhet a dolog. MPEG4-ben rögzíti a maximum 4K@30 fps sebességgel elkészülő videókat. Full HD-ban 60 fps-t tud, 720p-ben 120 fps a natív képkockasebesség, de a slo-mo mód egyébként 8-szoros lassítást is enged. A szelfiknél válthatunk nagy, illetve normál látószögű képek felvételek között, de ez csak szoftveres extra, egy darab, 90 fokos perspektívát adó kamera van itt.

A kamerát kezelő szoftverről lehetne részletesen is írni, de abból a szempontból felesleges, hogy nagyon jó, gyakorlatilag mindent tud, amit elvárhatunk egy efféle eszköztől. Nyilván van manuális mód mindenféle beállítási lehetőséggel, amúgy pedig kezes, menüjének felépítése logikus. A képminőségről árulkodjanak a fenti felvételek, nagy elemzésbe tényleg felesleges lenne belemenni, mert ezek egy hangsúlyozottan nem végleges készülék kamerájának a szülöttei. Tesztvideókból kettőt töltöttünk fel, az elsőnél úgy általában a képminőséget lehet megnézni, a másodiknál pedig a már említett point-zoomot próbáljuk bemutatni.

A V-széria eddig is kedvelt mind az audiofil-felhasználók, mind a lejátszókra több millió forintot nem elköltő, de a minőségi zenét kedvelő felhasználók körében is, nem véletlenül: a V10 és a V20 egyaránt kimagasló minőséget nyújtott az okostelefonok mezőnyében. A jó hír, hogy a koncepció a V30 esetében sem változott, és nem az a lényeg, hogy van egy B&O Play minősítés, meg egy logó hátul, hanem az, hogy a DAC az ESS Sabre ES9218P, ami egyébként ugyanaz, mint a V20-ban lévő 32-bites, 394 kHz-es Quad digital-analóg átalakítóval szerelt egység, a hangsúlyt inkább a szoftveres finomhangolásokra helyezték. Ennek megfelelően kerültek bele digitális szűrők, amik értelemszerűen még a konverzió előtt optimalizálják stílushoz a hangzásvilágot (kizárólag kábellel érhető el a funkció), és tudják nagyobb terűre, lágyabbra avagy tisztábbra, nyersebbre, részletgazdagabbra csinálni a végeredményt. Megmaradt a nagy impedanciás mód, ezt már ismertük korábbról. A hangminőség pedig a gyakorlatban tényleg lenyűgöző, egy normális fej- vagy fülhallgatóval (még a gyárival is) egy laikus is meghallja a különbséget, akár jobb minőségű MP3 felvételeknél is, a komolyabb állományoknál pedig tényleg nincs kérdés. Szélesebb a tér, a háttérben korábban nem is hallott hangszerek csendülnek fel, a hangok pedig gyönyörűen elkülönülnek egymástól. Ez egy olyan dolog, amiben az okostelefonok még fejlődhetnének, remélhetőleg erre a szintre.

Bővítették a zenei beállítások lehetőségét Bővítették a zenei beállítások lehetőségét
Bővítették a zenei beállítások lehetőségét [+]

Az akkumulátor kapacitása 3300 mAh, ami elégséges értéknek tűnik a kisebb fogyasztású rendszerchip és a P-OLED kijelző meglétének fényében. Az üzemidő szempontjából nem is kell csalódnunk: az előszériás készülék egy napig minden körülmények között kibírja nálunk egy töltéssel. Ennél többet csak a végleges V30-ról fogunk tudni mondani.


[+]

Nem tudjuk, hogy az LG V30 mikor érkezik majd meg Magyarországra, ahogy azt sem, hogy mennyibe fog kerülni. Nem lesz olcsó, most úgy néz ki, hogy 250 és 300 ezer forint között mozoghat majd, ami tényleg a legfelső kategória. Ezért cserébe viszont kapnak is majd valamit a felhasználók, hiszen a küllem gyönyörű, az anyaghasználat minőségi, a kijelző bámulatos, a hardver a lehető leggyorsabb, a szoftveres rész korrekt, a zenelejátszás pedig kimagasló minőségű. Egyedül a dupla kamerás rendszerbe lehet belekötni, mert bár a széles látószögű fotók tényleg bámulatosak, a piac többi szereplője nem ebbe az irányba ment el, valószínűleg nem véletlenül, az elmosott hátterű portréfelvételek azért népszerűbbek, mert azokon az emberek mutatnak jól, márpedig a közösségi hálózatokon ezek a felvételek mennek, az kevésbé fontos, hogy a katedrális elférjen egy képen. Ettől függetlenül szégyenkeznie képkészítés terén sem kell a V30-nak, szuper és egyedi készülék. Pont erre van most szüksége az LG-nek.

Bocha

A cikk elkészítését a TelenorHipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

LG V30
LG V30 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 151,7 x 75,4 x 7,4 milliméter
Tömeg 158 gramm
Színvariációk fekete, ezüst, kék, levendula
SIM-foglalat nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 6 hüvelyk
Kijelző felbontása 1440 x 2880 pixel (537 ppi)
Kijelző típusa P-OLED
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 835
Processzor típusa 4 x 2,45 + 4 x 1,9 GHz Kyro
Processzor csíkszélessége 10 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8-A
Grafikus chip Adreno 540
RAM mérete 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 64 GB (V30+: 128 GB)
Memória bővíthetősége microSD (max. 2 TB)
Adatátvitel
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 300 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 5.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac, dual-band, WiFi Direct, DLNA, hotspot
USB 3.1, Type-C
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van (A-GPS, Glonass)
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.1.2 (LG UX 6.0+)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek LG Mobile Switch, Smart Doctor, SmartWorld, QuickMemo+, LG Health, HD Audio Recorder
Multimédia
Fő kamera 2 x 16 megapixeles felépítés, 71 és 120 fokos látószögek, előbbinél OIS, lézeres és fázisérzékelős autofókusz, f/1,6 apertúra, ledes villanó
Másodlagos kamera 13 megapixeles, fixfókuszos, f/1,9 apertúra
Videófelvétel 4K @ 30 fps
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 3300 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
MIL-STD 810G és IP68 szabványoknak való megfelelés, B&O Play minősítés, ESS Sabre ES9218P DAC chip, aktív zajszűrés, Quick Charge 3.0 gyorstöltés
  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés