LG Q7 Dual - nem dobja a mentőövet

A legfrissebb piaci eredmények alapján a dél-koreai gyártónak égető szüksége lenne egy ütőképes középkategóriásra, ami lehetne akár ez a készülék is – feleennyiért.

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

A bevezetőben említett veszteség természetesen a mobilos divízióra vonatkozik, az LG egyébként továbbra is egy rendkívül sikeres, évről évre milliárd dolláros nagyságrendű hasznot felhalmozó vállalat, az LG Mobile részleg viszont sajnos évek óta hanyatlást könyvel el. A cég a pénzügyi jelentések publikálásakor egyre inkább kihangsúlyozza, hogy bár a csúcskategóriában jó eladási számokat tudnak hozni, az alsó- és középkategóriás szériák eredményei nem az igaziak, és ezt igyekeznek orvosolni. Már a berlini IFA 2018-on is van ennek kézzel fogható jele, ilyen például az LG G7 Fit, de már az előző negyedévekben sem volt rózsás a helyzet, márpedig ilyen esetben mai tesztünk alanyát nem annyiért kellett volna piacra dobni, mint amennyiért ezt tették.


[+]

A VIP Phone-tól érkezett LG Q7 ugyanis egy remek versenyző lehetne a középkategória alján, nagyjából ugyanazt a hardvert kínálja, mint amit a Vernee vagy a Meizu hoz 30-35 000 forintért, ha beleszámoljuk, hogy jobb a kamera, biztosabb a támogatás és kellemesebb kezelni, majd a végére még némi márkaértéket is hozzászámolunk, akkor a 45 000 forintos árszint egy reális, potens versenyzővé tenné a piacon. Ám itt inkább 83-95 000 forintokról beszélünk, amibe viszont nem férnek bele azok a visszafogott adottságok, amik erre az egyébként hibáktól egyáltalán nem hemzsegő eszközre jellemzőek.


[+]

A mikroszálas törlőkendő egy kedves ajándék, ami szinte mindig jól jön a takarításhoz, ezen kívül egy gyorstöltésre alkalmas adapter és egy USB Type-C kábel került még a fekete dobozba. Fülhallgatót ezúttal magunknak kell beszereznünk, viszont a Bluetooth és Type-C megoldásokon túl a jack is szóba jöhet, hiszen szerencsére meghagyták az analóg audiokimenet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

  • Előnyére változott az LG Q-széria

    A Q7, a Q7+ és a Q7α egy phablet három variációja, de nem csak memóriában és tárhelyben akadnak különbségek. A FHD+ kijelző viszont közös, szerencsére szenzorsziget nélkül.

  • A Geekbenchnél járt az LG Q7

    Vagyis jó eséllyel a Q7-ről van szó, ami a tavaly nyáron bemutatott Q6 közvetlen utódja lehet.

  • LG Q6 - hosszú(kás) az út

    Az LG a középkategóriában is bevetette a megnövelt képarányt, a csúcskategóriát idéző kivitelt és az arcfelismerő rendszert, ami, be kell látnunk, igen tetszetős készüléket eredményezett, noha a hardver egészen középszerű.

Hirdetés