Kipróbáltuk az LG G6 prototípusát

A hangsúlyozottan nem végleges készüléket egy hete használjuk, méregettük, fotóztunk vele, és ezek alapján megpróbáljuk kitalálni, a végleges mennyire lesz népszerű.

Tények és számok

Idén abban a szerencsében volt részünk, hogy a Mobile World Congressen kaptunk egy hangsúlyozottan előszériás, amerikai példányt az LG pár héten belül megjelenő csúcsmodelljéből, a G6-ból, amelyről teljesen felesleges lenne hosszú tesztet publikálnunk, mert még tényleg nem egy végleges termék, de az olvasói érdeklődésre való tekintettel pár dolgot azért nyilván szívesen megosztunk róla. Ugyanakkor tényleg nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez kvázi egy prototípus, valószínűleg még részben „kézzel” lett összeszerelve, azaz nem a végleges gyártósoron, illetve a szoftver sincs kész. Meg hát amerikai modell, szóval van benne Qi töltési lehetőség, ami az európai modellből kimaradt, de ezt mondjuk még pont ki sem próbáltuk. Ahogy a specifikáció szerinti por- és vízálló tulajdonságokat sem, a leírás az IP68-as tesztek teljesítését hangsúlyozza laboratóriumi körülmények között, az IEC 60529 standard szerint a G6 a víznek 1,5 méteres mélységben, 30 percig ellenállt.


[+]

Az ismerőseink jelentős része a G6 megtapogatás után azt mondta, hogy milyen nagy, amivel egyáltalán nem tudunk egyetérteni, kivéve, ha a kijelzőre gondoltak, csak elfelejtették mondani. Egy 5,7 hüvelykes kijelzőt belezsúfolni egy 148,9 x 71,9 x 7,9 milliméteres készülékházba nem mindennapos dolog, nyilván nem is lehetetlen, sanszosan a Samsungnak is sikerült, csak ők még nem mutatták be, meg ugye ott van a Xiaomi Mi Mix a maga 83 százalék fölötti kijelző-előlap arányával, de azért az LG közel 79 százalékos értéke sem rossz. A Samsung Galaxy S7 edge például egy lehelettel nagyobb a maga 150,9 x 72,6 x 7,7 milliméteres kiterjedésével, pedig ott a kijelző kisebb, 5,5 hüvelykes. Mondjuk a G6 nem a megszokott képaránnyal operál, szóval nem egyszerű az összehasonlítás, 1440 x 2880 pixelről beszélünk, ami nem 16:9-es, hanem 2:1-es arányt takar, ezt még könnyű is kiszámolni. A kérdés persze már most felmerülhet, hogy mit szólnak ehhez az alkalmazások, és a prototípus alapján úgy tűnik, hogy semmit: a többség kinyújtja magát, amelyik meg nem képes erre, az egy fekete csíkot rak maga fölé és alá. Egyedül a Messenger chatfejei jelennek meg néha picit furcsán a teljes képernyős alkalmazásoknál, mert a szélük le van vágva, de nem teljesen a kép szélén vannak, ami mondjuk eleve csak fektetett nézetben látszik.

Kijelző-teszt
Mérés LG G6 prot. Samsunk Galaxy S7 edge OnePlus 3T LG G5
Fehér fényerő (max.) 456 / 560 nit 560 / 777 nit 424 / 548 nit 423 nit
Fehér fényerő (min.) 4,2 nit 1,6 nit 3,9 nit 4 nit
Fekete fényerő 0,23 nit 0 nit 0 nit 0,19 nit
Kontrasztarány 1983:1 végtelen végtelen 2224:1
Színhőmérséklet 8043 K 7423 / 6580 K 7786 / 6418 K 8345 K

Ha már szó esett az egyébként kellemes színvisszaadással rendelkező IPS-panelről, akkor szerepeljenek itt a számok is, ebben valószínűleg nem lesz már nagy változás. A G5-höz képest sokat fejlődött az automatikus fényerőállítás, ott ugyanis sokszor nagyon lassú volt a reakció, itt ezzel már nem kell küzdeni, ami sokat javít a napfényben való használhatóságon. Maga a megjelenítő ugyanis olvasható tűző napsütésben is (ilyenkor ugrik 560 nitre), de azért alacsonyabb a fénysűrűsége, mint egyes AMOLED megoldásoknak.


[+]

Ha már belejöttünk a kijelző mérésébe, akkor lefuttattuk a szokásos szintetikus tesztprogramjainkat is, hogy megnézzük, mit nyújt a Snapdragon 821-es rendszerchip a maga négy darab Kryo magjával, amelyek közül két darab 2,35, a másik kettő pedig 1,6 GHz-es órajelen pörög. Az eredmények szórása óriási, amiből tisztán látszik, hogy ez nem egy végleges készülék, kár is lenne komoly következtetéseket levonni. A beépített rendszermemória mérete amúgy 4 GB, a tárhely 32 vagy 64 GB-os lehet és microSD-vel bővíthető.

Teljesítmény-teszt
Benchmark LG G6 prot. OnePlus 3T Huawei Mate 9 Samsung Galaxy S7 edge
Rendszerchip Snapdragon 821 Snapdragon 821 HiSilicon Kirin 960 Exynos 8890
AnTuTu Benchmark 6.x 140566 pont 164384 pont 125937 pont 131697 pont
Vellamo Browser 5418 pont 6253 pont 7307 pont 7032 pont
Vellamo Metal 3463 pont 4252 pont 3355 pont 3522 pont
Geekbench 4 (single/multi) 1725 / 4083 pont 1879 / 4266 pont 1930 / 5930 pont 1838 / 5343 pont
GFXBench Man. onscreen 28 fps 48 fps 35 fps 27 fps
GFXBench Man. offscreen 38 fps 49 fps 30 fps 40 fps
GFXBench T-Rex onscreen 55 fps 61 fps 60 fps 53 fps
GFXBench T-Rex offscreen 95 fps 94 fps 71 fps 86 fps

Az anyaghasználatról, az összeszerelés minőségéről szándékosan nem ejtünk egy szót sem, a prototípus meggyőző, de a lényeg a kereskedelmi forgalomba kerülő példány lesz. Az viszont biztos, hogy a nagy kijelzőhöz képest nagyon kecses eszköz férfiak számára akár egy kézzel is használható, át lehet érni a megjelenítőt. Bár a felület fényes és állítólag a fekete és a fehér változat is gyűjti az ujjlenyomatokat, a készülék annyira nem csúszós, mint amennyire annak néz ki. A külsőhöz kapcsolódik, hogy sokat fejlődött a hátulra elhelyezett ujjlenyomat-olvasó, sokkal gyorsabb és precízebb, mint a G5-ben található modul. Jól használható, és jó helyen is van.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Hirdetés