Lenovo Vibe C2 - két nagy hibája van

Ezek közül azonban csak az egyik javulhat: az eltúlzott ár nagy valószínűséggel mérséklődni fog, viszont a szűkös rendszermemória mindig komoly gát lesz a használat során.

Bevezető, tartozékok

Érdekes dolgok történnek mostanában a Lenovo háza táján, mindannyian nagyon vártuk, hogy mi fog kisülni a Motorola mobilos részlegének felvásárlásából, és sok szempontból úgy tűnik, hogy jó az irány, amin elindultak: nemrég bemutatták a világ első Project Tango eszközét, a Motorola neve alatt felültek a moduláris mobilok indulgató hullámvasútjára, és a Zuk Z2 Pro készüléket ismerve az is valószínű, hogy nem tettek rossz lóra, amikor beszálltak némi pénzzel az aprócska, korábban ismeretlen kínai cégbe. A középkategóriás termékeikbe viszont látszólag nem tudnak vagy nem akarnak elég energiát ölni, a Moto E3 nem lett túl nagy durranás, néhány hete mutatkozott be a ma már öregnek számító Qualcomm Snapdragon 410-zel, de ha tesztünk mai alanyának specifikációját vizsgálgatjuk, akkor sem koppan az állunk, főleg úgy, hogy közel 50 ezer forintba kerül.

Manapság már egy öthüvelykes kijelzőjű telefon kompaktnak számít.
Manapság már egy öthüvelykes kijelzőjű telefon kompaktnak számít. [+]

Ebbe az összegbe ugyanis már könnyedén belefér egy Vernee Thor vagy egy Xiaomi Redmi 3 hazai garanciával, illetve lassan de biztosan csökken a Huawei P8 Lite és a Honor 4C ára is, amikhez képest ha elolvassuk, hogy a Vibe C2-ben mindösszesen 1 gigabájt RAM van, hardveresen közepesnek mondható a specifikációja, és semmi egyéb különlegességet nem mutat fel, akkor nem feltétlenül fogunk felállni az íróasztaltól és rohanni a boltba, nehogy elkapkodják az utolsót is. Mindenesetre legyünk optimisták, a nyitóár pár hónapon belül mérséklődni fog, szolgáltatói kínálatban pedig szinte biztosan nagyon kedvező feltételekkel lehet majd megvásárolni a mobilt, ami hozzánk a Speedshoptól érkezett.

A dobozban a kötelezőkön kívül átlátszó tok és kijelzővédő fólia is van.
A dobozban a kötelezőkön kívül átlátszó tok és kijelzővédő fólia is van. [+]

A Lenovo csomagolásai kimondottan szimpatikusak, és ezúttal sincs ez másképp, reméljük, hogy a puritán dobozairól híres Motorola tervezői nem fognak hatni a jövőbeli tartozékkínálatra, hiszen nagyon jó érzés az, hogy a telefonhoz nem csak USB-kábelt és töltőfejet, hanem fülhallgatót, átlátszó védőtokot és kijelzővédő fóliát is kapunk, ráadásul ezek a Vibe C2 esetén is jó minőségű kiegészítők.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Lenovo Vibe K5 Plus - telepcsere fémcsomagolásban

    Átlagos méretekkel, ám különleges tulajdonságokkal száll harcba a K5 Plus: sztereó hangszórópárt és lepattintható fém hátlapot kínál.

  • Lenovo A2010 - ingadozó hangulat

    A kínai gyártó új modellje a harmincezer forintos kategóriában próbál szerencsét, szüksége is van rá, hiszen a konkurencia nagyon erős versenyzőket tett le a közelmúltban.

  • Lenovo Vibe P1 - ej, ráérünk lemerülni még

    A kínaiak újdoságának középkategóriás felszereltsége és 5,5 hüvelykes kijelzője valószínűleg nem hoz lázba senkit, az 5000 mAh-s akkumulátor viszont izgalmasnak ígérkezik.

  • Lenovo S850 - fényezi magát

    A két SIM-es S850 a Lenovo egyik középkategóriába szánt darabja, amely üveg hátlappal és HD felbontású kijelzővel hívhatja fel magára a figyelmet.

Hirdetés