Huawei P10 - pisztácia nem is volt

Nagyon jól sikerült a Huawei új, kompakt csúcsmobilja, az előd eleve nagyon magasra tette a mércét, a változások pedig olyan pontokon érkeztek, ahol szükséges is volt.

Bevezető

Még földet sem ért az a bizonyos, Huawei P10-ről lerántott lepel, máris megjelentek a kritikák, hogy mennyire keveset lépett előre a P9-hez képest, miért nem kapta meg a P10 Plus kamerarendszerét, a több memóriát, a vízlepergető borítást és az infraportot, nem beszélve az akkumulátorról. Sok szempontból tényleg érthetetlen, hogy egy ilyen, alapvetően drága csúcsmodell esetén miért spóroltak ezeken az extrákon, ám ha kicsit távolabbra nézünk, egyértelműek az okok: a P10 lesz a nagyobb tömegek kompakt csúcstelefonja, amit nagy mennyiségben fognak szállítani, ami hamar megjelenik szolgáltatói kínálatban, és idővel remélhetőleg barátságosabb árcímkét kap, mindezekért cserébe pedig a vásárlók inkább lemondanak majd a P10 Plus nyújtotta extrákról.


Február végén, az MWC megnyitása előtt mutatták be a P10-párost [+]

Személy szerint rendkívül kíváncsi voltam, mit tud a P9 utódjaként prezentálni a gyártó, hiszen körülbelül fél éve használom a Leica támogatásával készült mobilt, és őszintén szólva évek óta nem voltam mobillal annyira elégedett, mint amennyire ezzel vagyok, és nekem pont az hiányzott belőle, ami a P10-be eljutott: az optikai képstabilizátor, a jobb videofelvétel, az erősebb hardver és a több memória. Időközben, megannyi béta verzió után megérkezett a végleges, OTA Nougat a P9-re, így a megszokottnál több helyen fogom összehasonlítani az utódot az előddel, alaposabban kitérve a szoftveres extrákra és a kamera képességeire.

Külső szempontjából a legnagyobb változás: előre került az ujjlenyomat-érzékelő
Külső szempontjából a legnagyobb változás: előre került az ujjlenyomat-szenzor [+]

Mindenekelőtt azonban ejtenünk kell pár szót a színekről: a Huawei gyakran érzékelteti, hogy profikkal dolgozik együtt, ezúttal a színválasztás kapcsán is kiemelték, hogy a színmeghatározó skáláról ismert Pantone-nal közösen alkották meg a palettát. Korábban volt szó pisztácia zöld és lila kivitelekről, ezek eltűntek, van viszont helyettük több érdekesség.

Elsőként a fehér/szürke és fekete változatok jönnek Magyarországra, remélhetőleg a maradék négy variáció is rövidesen követi ezeket
Elsőként a fehér/szürke és fekete változatok jönnek Magyarországra, remélhetőleg a maradék négy variáció is rövidesen követi ezeket [+]

Többek közt a 2017 színének választott, Greenery lombzöld is része a választéknak, de ez a legexkluzívabb, itthon egyelőre biztos nem kerül piacra. Ezen kívül lesz arany (Dazzling Gold), kék (Dazzling Blue) és rózsaarany (Rose Gold) is, ám Magyarországon szintén csak később, a kezdeti választék már-már unalmas: a feketén (Graphite Black), kívül a hozzánk is került fehér/ezüst, azaz White Ceramic árnyalat kerül piacra. Ez utóbbi félreérthető: valójában nem anyaghasználat szempontjából utal a kerámiára.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • MWC 2017: Bemutatkozott a Huawei P10 és P10 Plus

    A Huawei eddig nem Barcelonában mutatta be a P-sorozat aktuális modelljeit, most számítani lehetett arra, hogy ez másképp lesz. Számos érdekességgel startol a két kütyü!

  • 10 millió felett jár a Huawei P9

    Komoly mérföldkővel zárja az évet az egyébként is remek 2016-ot produkáló Huawei: zászlóshajó párjából már nyolcszámjegyű darab került leszállításra.

  • Huawei P9 - 9 pont, feketén-fehéren

    A színes és monokróm szenzorral is rögzítő, dupla Leica kamerás P9 a Huawei eddigi legjobbja, és a Kirin 955-ös SoC is hozza a csúcssebességet a mutatós készülékházban.

Hirdetés